Szabadság tanítássorozat

(Peter Wan)

 

6/a. Szabadulás a haragból

 

Pár hete már a szabadság sorozatot tanítjuk, és én a mai napon a haragból való szabadulással fogom ezt folytatni. Szó lesz később a sorozatban a félelemből, a büszkeségből és szégyenből való szabadulásról is. Végül Jaclyn pásztornő fog beszélni arról, hogy miért jött el Jézus. Azért töltünk ilyen sok időt ezzel, mert hisszük, hogy Krisztus azért jött, hogy minket megszabadítson. A legelején elmondtuk azt, hogy mit is jelent a szabadság. Így fogalmaztuk meg: „A szabadság az arra való képesség, hogy azzá váljunk, aminek Isten teremtett és megváltott.” Néha úgy gondolunk a szabadságra, mint valaminek a hiányára: ha ez nem lesz az életemben, szabad leszek. Ha nem lesz ez a probléma az életemben, szabad leszek. Ha nem lesz ez a sok szabály és előírás, akkor szabad leszek. De a szabadság nem ezt jelenti. Ha a szabadságot így fogalmaznánk meg, az csak egy külső szabadság lenne. A szabadság azonban egy belső dolog, olyan valami, ami benned van, és ezt a szívedben lévő szabadságot valósítod meg. Az igazi szabadság az a képesség, hogy azzá a személlyé válj, akivé Isten teremtett, és megváltott. A szabadság tehát azt jelenti, hogy valakivé válunk, valakik vagyunk. Nemcsak a viselkedésről szól, hanem az identitásról, arról, hogy kik vagyunk. Ahogy éljük az életünket különböző hatások érnek bennünket, és próbálnak csapdába ejteni. Ezek próbálják megrabolni az identitásunkat, és eltéríteni attól a szabadságtól, amit Isten adni akar, és attól a küldetéstől, amit Isten elénk tár. Ilyen pusztító hatások a depresszió, a félelem, a büszkeség, a szégyen, a harag.

 

Tehát a mai napon konkréten a harag problémájáról fogok beszélni. Hányan gondoljátok úgy, hogy egy nagyon-nagyon haragos, dühös világban élünk? Nagyon sok haraggal és gyűlölettel teli ember vesz körül minket. Pár évvel ezelőtt főiskolára jártam, és nyárra hazajöttem Tajvanba, így volt pár hónap szabadidőm. Úgy döntöttem, hogy nyári munkát vállalok. Nem jutott eszembe, hogy angol nyelvet is taníthatnék, amivel elég jól lehetett keresni, 1000 NT (tajvani dollár) egy órára. De, mint tudatlan diák, bementem a legközelebbi élelmiszerboltba. Kanadában is így szoktuk, dolgozunk a McDonald’sban vagy valami hasonló helyen, gondoltam, miért is ne. Tehát bementem az élelmiszerüzletbe, ahol 85 NTt adtak óránként, tehát ott kezdtem el dolgozni. Egy napon a pulthoz osztottak be, tehát ott dolgoztam, és volt ott egy másik eladó is a pultnál. Mivel hátul fel kellett töltenünk folyamatosan az italokat, egy pillanatra ott hagytam a pultot, hogy feltöltsem az italokat. Ahogy rendeztem hátul az italokat, hallottam, hogy a pultnál valamilyen felbolydulás van, és odanéztem, hogy mi történik. A pultnál ott állt egy férfi, aki rettentő dühös volt. Látni lehetett az arcán, teljesen vörös volt már a feje, úgy ordítozott. Odamentem, hogy megnézzem, mi történik. Volt egy automata a boltban, ami Tajvanban szinte minden boltban megtalálható, aminek a segítségével hitelkártya elszámolást lehet nyomtatni, koncertjegyeket lehet venni, és mindenféle internetes vásárlást lehet végrehajtani, tehát egy nagyon csodálatos, praktikus automata. Azért üvöltözött ez az ember, mert amint használta az automatát, egyszer csak lefagyott az egész rendszer. Talán Windows alapú program volt, nem tudom. Ettől kattant be ennyire ez az ember: mert tudjátok, hogy ilyenkor egy csomó adatot meg kell adni, és nagyon dühös lett, hogy ennyi időt elpazarolt. Ezek után odament az egyetlen személyhez, akit a boltban talált, aki szinte még gyerek volt, egy 18 éves diáklány, aki nem is nagyon tudta, mi történik valójában. Nem tudta, hogy kell megjavítani a számítógépet, tulajdonképpen a számítógép nem is a bolté, hanem egy másik cég helyezi ezeket a gépeket üzembe, tehát ha javításra van szükség, ezt a másik céget kell felhívni. Tehát ez a lány csak állt ott, azt se tudta, mit csináljon, szótlanul állt, míg az az ember csak kiabált folyamatosan: „Miféle bolt ez a maguké? Milyen egy vacak gépet tettek ide?” Így odamentem, és ezt mondtam: „Uram, kérem, ne kiabáljon a kolleganőmmel!” De ő folytatta a kiabálást, ezért én megismételtem: „Uram, szépen kérem, ne kiabáljon a kolleganőmmel!” Erre ő ezt mondta: „Nem akarok én kiabálni. Azt hiszi, hogy kiabálni akarok?” Erre olyat mondtam, amit talán nem kellett volna (így visszagondolva butaság volt ezt mondani): „Ha nem akar kiabálni, akkor miért kiabál?” – kérdeztem nagyon szelíd hangon. De ettől csak még dühösebb lett: „Micsoda?!” – és üvöltözött tovább. Mindennek elmondta az anyámat, az apámat, az egész famíliámat, míg végül távozott. A lány sírni kezdett, mi meg vigasztaltuk a boltvezetővel, aki közben visszaérkezett, és hallotta, mi történt. Behívta hátra, a raktárba, ott próbálta vigasztalni. Később elmondtam a boltvezetőnek, hogyan is történt pontosan, ő pedig el se akarta hinni, csak nevetett, mint egy gyerek.

 

Olyan világban élünk, ahol az embereket valami mindig kihozza a sodrukból, és a harag olyan dolgokat hoz ki belőlünk, amit nem is akarunk tenni vagy mondani. Ahogy az az ember is mondta, hogy nem akar ő kiabálni. A harag erőt vesz rajtunk. Nagyon sok évig én is nagyon dühös ember voltam. Gyerekkoromben sok olyan dolog volt a szívemben, ami haragot váltott ki belőlem. Emlékszem, hogy már nagyon pici koromtól kezdve verekedéseket provokáltam. Akkoriban a Taipei-i Amerikai Iskolába jártam, ami egy nagyon nagy iskola, azt hiszem az iskola-előkészítőtől a középiskoláig minden korosztály megtalálható volt közöttünk. Emlékszem, hogy én általános iskolás voltam, de képes voltam bárkivel verekedést provokálni, főleg a középiskolásokkal. Nem tudom miért, de mindig bosszantottam őket, bolondoztam velük, rájuk ütöttem, aztán azt mondtam nekik: „Na mi van? Mi van?” Annak ellenére, hogy sokkal nagyobbak voltak, mindig velük verekedtem. És ez így ment a középiskolában is, de akkor már Kanadában éltünk, tovább folytattam a társaim bosszantását és a verekedést. Voltak, akiket meg is szúrtam, úgyhogy felfüggesztettek, majdnem ki is rúgtak az iskolából. És ez már elért addig a pontig, hogy már a legjobb barátaim se akartak velem lenni, mert habár barátok voltunk, mikor elvesztettem az önuralmam, valami megragadott. Tudtam, hogy ez rombolja a kapcsolataimat a barátaimmal, a szüleimmel, és a körülöttem élőkkel. De ott volt ez a megkötözöttség az életemen, amivel nem tudtam mit kezdeni. Csak akkor múlt el, mikor a középiskola utolsó évében megismertem Jézust, és Ő elkezdett foglalkozni a szívemnek a problémáival. És a valódi probléma nem is a harag volt, hanem másfajta érzelmek. Lassan-lassan, ahogy az Úr így foglalkozott velem, azt vettem észre, hogy a harag fokozatosan eltűnik belőlem. Azt a dühöt, azt a vihart, ami a szívemben dúlt, Jézus lecsendesítette.

 

A mai nap szeretnék arról beszélni, mit is jelent a harag, és fogok beszélni a harag különböző megnyilvánulásairól, a harag forrásáról, és arról, hogy hogyan kezeljük a haragot. Szeretném, ha tudnátok, hogy nem azért beszélek ezekről, hogy bárkit is elítéljek, nem szeretném, ha bárki is rosszul érezné magát emiatt. Ez egy olyan folyamat, amin mindnyájan keresztülmegyünk, még a mai napig is tanulom, hogyan kell kezelni a haragot. A mai napig, pásztorként is még mindig van, hogy dühös leszek, elveszítem az önuralmam, és még sokat kell tanulnom arról, hogyan is kezeljem ezt. Ha megkérdezitek a feleségemet, ő tud erről mesélni… Nem rá szoktam haragudni, de ha valaki másra dühös leszek, az őt szorongással tölti el, és nagyon izgul, hogy nehogy valami butaságot csináljak. Tehát mindnyájan egy tanulási folyamatban vagyunk benne: tanuljuk, hogyan kell kezelnünk a haragunkat. Épp ezért, ahogy most ezt a tanítást hallgatod, nem szeretném, ha úgy éreznéd, hogy elítélünk, vagy hogy szégyenkezned kell. Nem ez a cél. A cél az, hogy meglássuk, hogy Isten mit mond a haragról, és hogyan tudjuk azt kezelni.

 

Először is, hogyan tudnánk meghatározni, hogy mi a harag? A haragot sokszor a cselekedetei alapján határozzuk meg. Ha megkérdezném tőled, mi a harag, talán azt mondanád: a harag az, amikor valakivel kiabálunk, vagy akár meg is ütjük. Valójában nem ez a harag, ezek csak a harag kifejeződései, megnyilvánulásai. Ha azonban a haragot csak a megnyilvánulásai alapján határozzuk meg, akkor nem a fő problémát fogjuk célba venni. Ahhoz viszont, hogy megtanuljunk szabadok lenni, a fő problémával kell szembenézni. Tehát a haragból való szabadulás nem csupán abból áll, hogy többé már nem tesszük ezeket a dolgokat. A Szabadság tanítássorozat elején beszéltünk a változás szintjeiről, és azt mondtuk, hogy a változás egyik legalsó szintje a viselkedés megváltozása. Ez az, amire a legtöbb ember koncentrál, de ez valójában hosszútávú változást nem hoz. Tehát ha szabadok akarunk lenni a haragtól, akkor ez nem abból áll, hogy megtanuljuk nem tenni ezeket a megnyilvánulásokat; hanem hogy először is megértjük, mi is valójában a harag, és ez után tudunk azzal foglalkozni, hogy hogyan kezeljük a haragot. Ahogy egy függőség esetében is nem a viselkedés megváltoztatását célozzuk meg, hanem a fő problémát. A függőség esetében is azt kell megvizsgálni, hogy miért nyúl egy ember ilyen pusztító eszközökhöz: mi az az űr, amit be próbál tölteni ezzel, és hogyan célozzuk meg ezt a fő problémát, hogy a függőség elveszítse az erejét az élete felett.

 

Az első fontos dolog, amit szeretném, hogy megértenétek az ez: a harag olyan érzelmi reakció, ami akkor nyilvánul meg, ha átlépnek egy határt. Akkor leszünk dühösek, ha úgy érezzük, az életünk valamely határát vagy korlátját áthágják. Valaki belépett oda, ahova nem kellett volna bemennie. Például, képzeljük el, hogy nyár van, és nagyon szeretnél venni egy pohár buborékos teát. Tudjátok, Tajvanban a buborékos tea árusoknál néha nagyon sokáig kell sorban állni. Tehát, tegyük fel, hogy jó sokáig állsz már sorban, abban a hiszemben, hogy most veszel magadnak a kedvenc fajtájú buborékos teából. Tehát ott állsz már egy ideje, és mikor már a fele sor lement, hirtelen valaki eléd tolakodik; ez persze neked nem esik jól, és mérges leszel rá. Miért is lettél mérges? Mert valaki áthágta a határokat. Úgy érzed, neked jogod van ahhoz, hogy most téged szolgáljanak ki az itallal, mivel olyan hosszú ideig álltál sorba, és most ezt a jogodat valaki elrabolja tőled. Tehát a te haragod ezt mondja: Állj! Te átléptél egy bizonyos határt, a jogaimban korlátozol, és ez helytelen dolog. Valamit meg kell értenünk ezzel kapcsolatban: ez még önmagában nem egy rossz dolog. Ha ezért dühös leszel, az nem rossz dolog, nem leszel tőle rossz keresztény. Tehát ha hirtelen feljön benned egy ilyen indulat, emiatt nem kell bűnbánatot tartanod. Ez csupán egy érzelmi reakció, ami azt mutatja meg, hogy valaki vagy valakik átléptek egy bizonyos határt, korlátoznak a jogaidban, és ettől vagy dühös. Ez önmagában még nem rossz. De! De! De meg kell értened valamit. Míg a harag tudatára ébreszt annak, hogy áthágtak egy bizonyos határt, nem a harag az az eszköz, amelynek segítségével ezt helyre kell hoznod. Tehát mi a harag feladata? Az, hogy felhívja a figyelmedet, arra, hogy „illegális határátlépés” történt. És mi nem feladata a haragnak? Nem az a feladata, hogy rendbe tegye ezt a kihágást. Értitek, ugye? A harag tudatára ébreszt annak, ami történt, de mikor a haragot használjuk arra, hogy általa próbáljuk megoldani azt a problémát, akkor szoktunk bajba kerülni.

 

Szeretném ezt most jobban kifejteni. Tegyük fel, hogy elveszted az önuralmad, és elkezdesz haragosan kiabálni valakivel. Azért kiabálsz vele, mert abban reménykedsz, hogy a kiabálásoddal helyre teszed azt a rosszat, amit elkövettek ellened, az a másik ember majd meggondolja magát. Ez a jelenség nem más, mint a harag helytelen használata, ami csak problémákat okoz. A Jakab 1:19-20 így szól: „Tanuljátok meg tehát, szeretett testvéreim: legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra, mert az ember haragja nem szolgálja Isten igazságát.” Tehát a Biblia azt mondja, hogy a harag nem szolgálja, vagy nem munkálja Isten igazságát. Mit is jelent ez? Mit jelent az igazság? Sokat beszélünk erről a gyülekezetben, újra és újra szó van erről a Bibliában. De mit is jelent? Az igazság egyszerűen azt jelenti, hogy valami Isten szemében helyes. Ha valami beleilleszkedik Isten tervébe, az igaz. Tehát akkor igaz valami, ha az megfelel Isten eredeti elképzelésének. Például a szexrabszolgaság az nem igazságos dolog. Miért nem? Mert nem illeszkedik bele Istennek az emberiséggel kapcsolatos eredeti tervébe. Isten mindnyájunkat saját képmására alkotott, és úgy alkotott, hogy szabadok legyünk, szabadon éljük az életünket. Úgy éljünk, hogy becsben tartjuk a testünket. A szexrabszolgaság ellenkezik Isten eredeti elképzelésével az egyes emberekkel kapcsolatban, és ezért nem igazságos. Arra lettünk teremtve, hogy szabadok legyünk. Tehát az az igaz, ami Isten szemében helyes, és beleilleszkedik az ő eredeti elképzelésébe és tervébe. Tehát amikor az Isten Igéje azt mondja, hogy „ember haragja nem szolgálja (vagy nem munkálja) Isten igazságát,” valójában a következőt állítja: a harag nem tudja megvalósítani Isten terveit és céljait. Nem szolgálja az Ő célját.

 

A Biblia különbséget tesz a harag és a bűn között. Az Efézus 4:26 így szól: „Ám haragudjatok, de ne vétkezzetek: a nap le ne menjen a ti haragotokon.” Tehát megharagudhatunk valamire vagy valakire, és a haragunk ráébreszt arra, hogy áthágtak egy szabályt, és ez a felismerés nem helytelen. Pontosan ez a harag feladata. De ha elveszítjük a fejünket, kiabálunk, szavainkkal vagy fizikailag bántalmazunk valakit, akkor ez már a haragnak egy helytelen használata. Ez a helytelen használat pedig maga a bűn. Amikor bármit helytelenül használunk, a dolgok nem Isten eredeti tervének megfelelően mennek. Például az alkohol önmagában nem rossz dolog. Jézus a vizet borrá változtatta, és ha megnézzük a Bibliát, a bor valójában az örömöt jelképezi. Vannak, akik úgy gondolják, az alkohol nagyszerű dolog, de ez sem igaz. Az alkohol önmagában teljesen semleges, minden azon múlik, hogy hogyan használjuk. Az alkoholt sok mindenre lehet használni, használják például műtétek során, vagy megihatunk egy pohár bort a vacsorához, mert így jobban esik. De a helytelen használata az alkoholnak rossz. Amikor rosszul élünk vele, amikor függővé válunk tőle, akkor helytelenül használjuk. Az alkoholtól vidámak leszünk, vagy jobban esik tőle a vacsora. Tehát a Bibliában az öröm jelképe, de ha visszaélünk vele, túlzásba visszük, az már bűn. A bűn tehát az, amikor valamivel visszaélünk. Az az ige, hogy „haragudjatok, de ne vétkezzetek” arra hívja fel a figyelmed, hogy a harag önmagában nem rossz, teljesen semleges, csupán annyit tesz, hogy tudatára ébreszt, hogy helytelen dolog történt. De ha visszaélsz a haraggal, ahogy az alkohollal is vissza lehet élni, akkor az bűnné válik. Ha harag jön föl benned, hogy felhívja a figyelmedet valamilyen rossz dologra, de te a haragot a helyzet megoldására használod, az bűn. Tehát ha elveszítjük az önuralmunkat, mérgesen ordibálunk, azért, mert így akarunk megváltoztatni valamit, ez nem a harag eredeti célja, ez nem igazságos dolog. Ehelyett a harag valami máshoz kell, hogy vezessen, ami majd változást próbál előidézni.

 

Például a harag felhívhatja a figyelmedet, hogy beszélned kell azzal az emberrel, de ezt többféle módon megteheted. A házi csoportokban egy sorozatot veszünk végig, aminek egyik tanítása az úgynevezett „én üzenetek” kommunikációs technikáról szól. Tehát többféle dolgot használhatunk arra, hogy jelezzük, hogy egy határt átléptek.

 

Amerikában a hatvanas években egy mozgalom az emberi jogokért harcolt, és az itt élő kisebbségek próbáltak egyenlő bánásmódot kiharcolni, amelyet számukra az alkotmány, de valójában a józan ész is megkövetelt. A feketéknek bizonyos államokban akkor nem volt szabad ugyanabból a csapból inniuk, a busz elején utazniuk, és sok minden mást nem volt szabad tenniük, valahol még nem is tanulhattak egy iskolában a fehér emberek gyerekeivel. Tehát egy nagy mozgalom kezdődött az itt élő afrikai lakosság körében, és mindenféle módon próbálták felhívni a figyelmet ezekre az igazságtalanságokra. De volt két tábor, akik nagyon különböztek egymástól. Az egyik tábor egyszerűen csak nagyon dühös volt a fehérekre, jogosan. Ha végiggondoljuk, hogy mi mindent kellett már elviselniük, mennyi igazságtalanságot tapasztaltak már, természetes volt az ő haragjuk. Tehát nagyon sok afrikai dühös volt a helyzet miatt. Ezért az erőszakot választották a fehérekkel szemben, és lázadásokat szítottak, felgyújtották a fehér kereskedők boltjait, rátámadtak a rasszista rendőrökre, sőt, voltak, akiket meg is öltek. De volt egy másik tábor, akik szintén dühösek voltak a helyzet miatt, a társadalomban zajló megkülönböztetés miatt, amiatt, ahogy hosszú évek óta velük bántak. De ők a haragot egy békés mozgalommá változtatták, amely a változás szükségességére hívta fel a figyelmet. Ebben a mozgalomban vett részt például Martin Luther King. Ebben az emberi jogi mozgalomban nem használtak erőszakot, nem a harag segítségével próbálták helyre igazítani az igazságtalanságot, hanem más eszközöket használtak, amik az emberek józan eszére, igazságérzetére próbáltak hatni. A fehérek és feketék összejöttek, és együtt politizáltak, próbáltak beleszólni a törvényhozásba, hogy olyan törvények szülessenek, amelyek védik az afrikaiak jogait. Ha megnézzük a történelmet, ezek azok a törvények, amelyek lehetővé tették, hogy az egyenlőség valósággá váljon Amerikában. Bár még mindig van sok tennivaló ezen a területen, e törvények többsége nem az erőszak hatására született meg, hanem olyan embereken keresztül, mint Martin Luther King. A harag tudtunkra adja, hogy rosszat tettek velünk, de önmagában nem ez a használandó eszköz arra, hogy kiigazítsuk ezt a „határátlépést.”

 

Most a harag különböző típusairól szeretnék beszélni. Általában az emberek életében három különböző módon nyilvánul meg a harag. Ahogy hallgatod ezt, gondolkodj el rajta, hogy te melyikbe tartozol. Előfordul, hogy mind a három megnyilvánul. Gondolkodj el ezen!

 

Az első a passzív harag. Ahogy hallgatod ezt, és nem tudod, melyikbe tartozol, nem baj, imádkozzál, hogy az önámítás szelleme hagyjon el téged, és vissza ne jöjjön (nevetés a közönségből). Mit jelent a passzív harag? A harag elkerülését. Azt jelenti, hogy azok az emberek, akik úgy élnek, hogy tagadják azt, hogy néha bizony dühösek. Ez általában olyan személyeknél fordul elő, akiknek gyermekkorukban otthon nem engedték meg, hogy dühösek legyenek. Vannak ilyen családok, soha nem engedik a gyereknek, hogy haragot mutasson, mivel nem tudnának kezelni egy dühös gyereket. Tehát amikor a gyerek mégis dühös lesz, ahelyett, hogy megtanítanák a gyereknek, hogyan tartsa kordában a haragját, egyszerűen csak megbüntetik, akár testi fenyítéssel vagy más eszközökkel. Így a gyerek egészen pici korától megtanulja, hogy nem szabad dühösnek lennie. Ez viszont hazugság. Úgy gondolják, hogy ha nem mutatják ki a haragjukat, akkor ők jók. Az az elképzelés, hogy a jó emberek soha sem haragszanak, teljesen téves, mivel ilyenkor általában csak elnyomják a bennük lévő haragot. Azt tapasztalják, hogy a jogaikat, a határaikat megszegik újra meg újra meg újra, és egyszerűen nem tudják, hogy ezt hogyan kezeljék. Általában erőtlennek, tehetetlennek érzik magukat.

 

Térjünk vissza a buborékos tea esetére. Milyen lenne, ha egy ember betolakodna eléd, és te csak a passzív haragot ismered? Olyan ember vagy, aki kerüli a haragot, tehát nem szólsz egy szót se a tolakodó emberhez, csak ott állsz. Végül te is sorra kerülsz, megkapod te is a buborékos teádat. De három óra elteltével még mindig ezen az eseten gondolkodsz. Már rég megittad a teádat, de még mindig ez jár a fejedben. Ezzel a gondolattal fekszel le, és ez az első, ami másnap reggel eszedbe jut: „Nem akarom elhinni, hogy tolakodhatott így elém az az ember.” Minden alkalommal, mikor buborékos teát iszol, eszedbe jut ez az eset: „Nem akarom elhinni, hogy három éve valaki így elém tolakodott.” De lehet, hogy ezt így nem is fogalmazod meg, de azon veszed észre magad, hogy ezen morfondírozol, és lehet, hogy azt is végiggondolod, hogy mit mondanál annak az embernek, ha újra találkoznátok. És tegyük fel, hogy valóban újra találkoztok, mikor ismét buborékos teát mész venni, és mi történik? Ugyanúgy nem mondasz semmit. Mivel kiskorod óta arra tanítottak, hogy a haragot nem szabad kifejezni. Aki kifejezi a haragját, az nem jó ember. Tehát nem tudod megfelelően kezelni azt a haragot, ami benned van. Ez tehát a harag első fajtája, a haragelkerülés vagy passzív harag.

 

A második fajtája a haragnak, amit gyakran látunk megnyilvánulni, az agresszív harag. Ez úgy nyilvánul meg, hogy fizikailag, érzelmileg vagy a szavainkkal bántalmazzuk a másik embert. Kiabálunk vele, ordítozunk vele, sértegetjük, szidjuk az anyát-apját, személyes támadásokat intézünk hozzá, fenyegetőzünk, és akár tettlegességre is sor kerülhet. Menjünk vissza a buborékos tea példájához. Valaki elénk tolakodik a sorban, ezért oldalba lökjük, és rászólunk: „Mit csinál? Nem tudta, hogy itt sorba kell állni?! Maga vak vagy bolond? De úgy látom, hogy vaknak nem vak, akkor ezek szerint bolond!” Azt kérem, az igehirdetésnek ezt a részét ne ragadjátok ki a szövegösszefüggésből, és ne tegyétek fel az internetre! Ne mondjátok, hogy ilyen Peter pásztor, mikor haragszik. Tehát kiabálunk az adott emberrel, sértegetjük, személyeskedünk vele: „Álljon vissza azonnal a sorba, ha nem akar egy nagy pofont kapni!” Ezt hívják agresszív haragnak, amikor sértő módon használjuk a haragunkat. Nagyon sokan láthatjuk ezt, hiszen ez az, ami megnyilvánul, de nem ez az egyetlen típusa a haragnak. És ha ez az a fajta harag, ahogy te rendszerint megnyilvánulsz, ezáltal nem vagy rosszabb ember, mint az, aki elnyomja a haragját vagy akinél a harmadik fajta harag nyilvánul meg. Tehát, ha felismerted, hogy te így szoktál megnyilvánulni, ne érezd rosszul magad, hiszen mindnyájan küszködünk a haraggal valamilyen formában, ez pedig a haragnak a legnyilvánvalóbb fajtája. Mindnyájunknak vannak érzelmeink, ha ezeket megsértik, akkor a harag valamilyen formájával küszködünk, és meg kell tanulnunk kezelni azt.

 

A harmadik a passzív-agresszív harag. Most mindnyájan azt mondjátok: „Hohó! Ez aztán nagyon rossz lehet.” Ez valószínűleg minden másnál károsabb, ez az alattomos harag. Aki így nyilvánul meg, az nem közvetlenül az elkövető ellen fordul. Nem beszél vele, nincs vele kapcsolatban, hanem ezt a haragot nagyon finom formákban fejezi ki. Például úgy, hogy hűvösen, lekezelően bánik vele, makacskodik vagy csendben marad. Volt már ilyen, hogy valaki nem szólt hozzád egy szót se, te meg nem értetted, mi baja? Vagy például a háta mögött kibeszéli, kipletykálja az illetőt, próbál keresztbe tenni neki. Ezt hívjuk alattomos haragnak. Menjünk vissza újra a buborékos tea példájához, és tegyük fel, hogy ilyen alattomos módon szokott megnyilvánulni a haragunk. Nem szólunk az illetőhöz, nem ütögetjük meg a vállát, hanem odafordulunk a barátunkhoz, vagy akár egy ismeretlen, mellettünk álló emberhez, és így szólunk: „Nahát! Mennyi bunkó ember van! Nincs bennük semmi jó modor. Remélem, egyszer megszabadul a világ az ilyen emberektől, és akkor jobb világban élhetünk”. Tehát nem az adott emberhez beszélsz, nem nyilvánulsz meg erőszakosan az irányába, de elég hangosan beszélsz ahhoz, hogy reményeid szerint az az ember is hallani fogja, és beáll a sor végére. Hányan próbáltátok ki már ezt? Néha mindnyájan csinálunk ilyeneket. Ez a passzív agresszivitás ugyanolyan agresszív, csak éppen leplezetten, mint egy titkos ügynök. Ez is egy olyan fajtája a haragnak, ami helytelen.

 

Tehát eddig beszéltünk a passzív haragról (haragkerülés), az agresszív haragról és a passzív-agresszív haragról. Mindhárom fajtája a haragnak az erőtlenségben gyökerezik, vagyis abban, hogy tehetetlennek érezzük magunkat. Miért lobbanunk haragra? Mert pillanatnyilag erőtlennek vagy tehetetlennek érezzük magunkat. Próbálunk valamit cselekedni, hogy a tehetetlenségnek ezt a belső érzését valahogy feldolgozzuk. Tehát akár letagadjuk, és úgy teszünk, mintha nem is lenne, akár agresszívan nyilvánulunk meg, hogy megmutassuk, hogy mi nem is vagyunk tehetetlenek, akár alattomosan, manipulálva próbáljuk visszaszerezni az irányítást, hogy valami beleszólásunk legyen az adott helyzetbe, ez mind a tehetetlenségben gyökerezik. De tudjuk, hogy Jézus nem azért jött, hogy mi erőtlennek vagy tehetetlennek érezzük magunkat. Ő pontosan azért jött, hogy érezzük, hogy erősek vagyunk. Tudtad, hogy Isten azt akarja, hogy erősnek érezd magad? Tulajdonképpen nem is tudsz megfelelő emberi lény lenni anélkül, hogy éreznéd, hogy erős vagy. Mindnyájatokat Ő a maga képére és hasonlatosságára alkotott. Maga az Isten lehelete van bennetek, a teremtés koronái vagytok. Nincsen bennetek semmi erőtlenség. Isten nem adja oda az Ő bolygóját egy csapat tehetetlen embernek. Ilyen embereknek nem mondaná, hogy „hajtsátok uralmatok alá.” Amikor kimondja, hogy „hajtsátok uralmatok alá,” az által azt mondja ki, hogy ti erősek vagytok. Tehát ha úgy éled az életed, hogy folyton erőtlennek érzed magad, akkor nem éled meg igazán az emberi mivoltod teljességét. Nem hozod ki magadból azt az embert, akinek Isten megalkotott téged. Hiszen a szabadság pont abban áll, hogy azzá az emberré válsz, akivé az Úr téged megalkotott. Tehát olyankor nyilvánulnak meg a haragnak ezek a típusai, amikor erőtlennek, tehetetlennek érezzük magunkat, nem tudunk mit kezdeni az adott helyzettel. Ahelyett, hogy passzívak, agresszívek vagy passzív-agresszívek lennénk, meg kell tanulnunk asszertívnek lenni. Tehát különbség van az asszertív és az agresszív magatartás között. Kommunikációnkban asszertíven is megnyilvánulhatunk, erről tanulunk mostanában a házi csoportjainkban. Tehát adott helyzetben így cselekedhetnénk: megütögetnénk az adott ember vállát, és így szólnánk: „Elnézést! Talán nem vette észre, hogy itt sorban állunk. Tudom, hogy itt nagyon jó buborékos teát adnak, bizonyára Ön is azt szeretne venni, és mi is ezt szeretnénk. Ön is megkaphatja a teáját, csak annyit kell tennie, hogy beáll a sorba, ahogy mi is tettük.” Tehát ez asszertív, határozott viselkedés, hiszen megmondjuk az embernek, hogy mit tegyen, de ezt nem erőszakosan tesszük, nem sértegetjük őt, hanem az adott problémára koncentrálunk, de azt udvariasan tesszük. Mindeközben azonban magabiztosak vagyunk, tudtára adjuk az illetőnek, hogy vissza kell állnia a sor végére.

 

És mi történik, ha szólunk az embernek, de az semmit nem reagál? Rád néz, hallgatja tovább a zenét a fülhallgatóján, és nem mozdul. Ilyenkor két választásunk van. Az egyik az, hogy ráhagyjuk a dolgot. Minden más, amit ez után tehetnénk, abban már a haragunk nyilvánulna meg olyan módon, ami nem lenne építő. Lehet, hogy ha kiabálnánk vele vagy megütnénk, akkor visszaállna a sorba, de ez nem jófajta haragmegnyilvánulás lenne a részünkről, és nem akarunk ilyen emberek lenni. Nem ilyennek alkotott minket Isten, nem azért halt meg Jézus, hogy mi ilyenek legyünk. Tehát valaki más miatt mi ne váljunk olyanná, mint valaki más. Értitek, hogy mit akarok ezzel mondani? Hozz egy döntést a szívedben minden áldott nap. Ne várd meg a döntéseddel, míg egy hasonló helyzet adódik, mivel akkor már túl késő, az érzelmek mindig a haragot táplálják. Döntsd el minden nap, hogy milyen ember akarsz lenni. Milyennek gondolt ki engem Isten, mikor megalkotott, milyennek szeretett volna látni Jézus, mikor meghalt értem a kereszten? Ütögesd meg az ember vállát, hívd fel a figyelmét a megoldandó problémára, de ha nem mozdul, engedd el ezt a dolgot. A másik dolog, amit tehetsz, hogy szólsz a boltosnak, hogy „Nézze, valaki előre tolakodott!” Őt valószínűleg nem fogja érdekelni a dolog, hiszen elég alacsony az órabére ahhoz, hogy ilyen dolgokkal is foglalkoznia kelljen.

 

Tudjátok, nagyon sok olyan dolog van ebben az életben, amit nem tudunk irányítani, a legjobb, ha ebbe beletörődünk. De mi tudjuk azt, hogy az adott helyzetnek semmi köze a küldetésünkhöz, ahhoz, amire Isten elhívott, ahhoz, amilyenné válnunk kell. Ezért nem szabad, hogy az ilyen dolgok elvonják a figyelmünket arról, hogy olyanná váljunk, amilyennek Isten megalkotott minket. Ilyen dolgok megtörténhetnek, mi tudomásul vesszük, ez még nem nagy gond, az élet tele van ilyenekkel. Még ha rászólsz is az adott emberre, és az visszaáll is a sorba, legközelebb egy másik ember fog előre tolakodni vagy más bosszantó dolog történik veled. Csak azért imádkozzatok, hogy soha ne kelljen Kínába költöznötök, mert akkor folyton felidegesítenének. Valaki erre áment mondott, bizonyára már élt ott. Remélem, ezt a felvételt Kínába nem közvetítik. Egy nap a média szolgálócsoportunk olyan jól át tudja majd szerkeszteni és megvágni a prédikációnk hanganyagát, hogy nem lesz baj. Tehát meg kell értenünk, hogy a szabadság azt jelenti, hogy azzá a személlyé válunk, akivé Isten alkotott. Tehát ne engedjük, hogy egy nem megfelelően viselkedő ember szabja meg, hogy te milyen legyünk. Hiszen kiabálhatnánk azzal az emberrel, de nem ilyen emberek akarunk lenni. Isten téged nem egy haragos, ideges emberré teremtett, hanem békeszeretővé. Soha nem kell, hogy elveszítsd a béketűrésed. Az a gondolat, hogy el kell veszítened a fejed, az hazugság. Az agresszív megnyilvánulás azt a látszatot kelti, mintha erős lennél, de valójában ilyenkor erőtlen vagy. Ha elveszted a fejed, erőszakossá válsz, sértegetsz másokat, attól nem leszel erős ember. Inkább csak egy erőtlen, tehetetlen ember próbálkozásai ezek, hogy erősnek látsszon.

 

Láttatok már oroszlánt? Valószínűleg nem. De láttatok már filmen oroszlánt? Borzasztóan erős lények, de mégsem ordítoznak folyton, egyszerűen csak ülnek. Mégis, az emberek tisztelik őket; tudják, hogy butaság lenne az útjukba állni. És ők csak úgy vannak, tudják magukról, hogy kicsodák. Ha van otthon kiskutyád, tudod, hogy a kiskutyák sokat ugatnak, mert gyakran érzik tehetetlennek magukat. Láttál már kiskutyát és nagykutyát összevitatkozni? A nagykutya közelít a kiskutyához, és a kiskutya megugatja. Láttatok már ilyet? Ez azért van, mert sokszor a tehetetlenségünk miatt válunk agresszívvé. De nincs semmi baj, Krisztus pontosan azért jött el, hogy ezeket megoldja. Nélküle mindnyájan tehetetlennek, erőtlennek érezzük magunkat. Ezt nem kell szégyellni, mindnyájan érzünk így néha. De meg kell látnunk, hogy hogyan tudunk valóban erőssé válni. Tehát soha nem kell elveszíteni a fejed. Vannak dolgok, amiken változtathatsz, akkor miért válnál dühössé miatta? Azok miatt pedig, amiken nem tudsz változtatni, miért válnál dühössé? Ettől se fog semmi változni. Azért jött el Jézus, hogy ezekben segítsen nekünk. Néhány ember azt a történetet idézi, amikor Jézus bemegy a templomba és felborogatja az árusok asztalait. Úgy tűnik, mintha elvesztené a fejét. De összefüggéseiben kell megértenünk ezt a történetet. Mikor Jézus felborította az asztalokat, ezt mondta: „Ez az én Atyám háza. És ti az én Atyám házát rablók barlangjává tettétek.” Tehát Jézus itt ezt próbálja elmondani: „A templom az én házam. Én az Isten Fia vagyok. Ez az én Atyám háza. Ha ti ilyen asztalokat állítotok fel az én házamban, az olyan mintha valaki bemenne a ti nappalitokba, és ott nyitna egy boltot: élelmiszert vagy bármi mást kezdene ott árusítani. Jogod lenne kirúgni onnan azt az embert.” Még akár fegyvert is használhatnál, feltéve, hogy Amerikában vagytok, nem Tajvanban. De mindenesetre ahhoz jogod van, hogy kitessékeld azt az illetőt, hiszen megszegte a jogaidat, magánlaksértést követett el. Tehát sok ember úgy gondolja, hogy itt Jézus elvesztette a béketűrését, de ez nem így van. Hiszen Jézus soha nem tett hasonlót, egyedül csak a templomban tette ezt. Nem ment be például egy bordélyházba se, hogy ott asztalokat borogasson, mivel ezek nem az Ő házai. Értitek, hogy mit akarok mondani: nem állandóan csinálta Ő ezt jártában-keltében.

 

Most pedig a harag ciklikusságáról és forrásáról fogunk beszélni. Egy kicsit már érintettük ezt a témát. A harag csupán egy másodlagos érzés. A harag mögött általában egy nagyobb érzelem áll, ami a haragot kiváltja. Általában az emberek azért válnak dühössé vagy haragossá, mert van a szívükben egy másik érzés. Ha dühös leszel ez egy hozzád közelebb eső, személyesebb érzésnek köszönhető. Tegyük fel, hogy vettél egy festményt, és ilyenkor szögre és kalapácsra van szükséged, hogy felakasszad. És ahogy ütöd a szöget a falba, véletlenül rácsapsz a hüvelykujjadra. Ilyenkor mit teszel? Azt mondod: „Te jó ég! Hát ez nem volt kellemes!” Persze, hogy nem. Inkább dühös leszel. És miért leszel dühös? A fájdalom miatt, amit érzel. A harag egy nagyobb, személyesebb, közelebbi, közvetlenebb érzés következménye, ami nem más, mint a fájdalom. Tehát sok esetben a harag csak egy másodlagos érzelem. Tehát nem ez az elsődleges érzelem, amivel nekünk foglalkoznunk kell. Amikor dühös leszel, fel kell tenned magadnak a kérdést, hogy mi váltja ki ezt a dühöt. Mi az az érzés, ami kiváltja a haragot. Sok esetben az emberekben fájdalom, elvetettségérzés, cserbenhagyástól, mellőzöttségtől vagy elutasítástól való félelem van. Általában ezek miatt lesznek az emberek dühössé. Ezeknek az elsődleges érzelmeknek a kezelése segít legyőzni a haragot.

 

 

Nézzétek meg ezt az ábrát: ez nem más, mint a harag körforgása. Ezt lelkigondozók fejlesztették ki arra, hogy megértsük, hogyan tudjuk feldolgozni a haragot. Nézzétek meg az ábra bal felső részét (kiváltó ok). Valaki átlép valamilyen határt, semmibe veszi valamilyen jogunkat. Amint ez megtörténik, ez kiváltja az elsődleges érzelmet, ami lehet például az, hogy tehetetlennek érezzük magunkat, vagy fájdalmat élünk át. Ez a haragba visz minket. Ha megjelenik az életedben a harag, akkor a következő lépés az igazolás, vagyis hogy próbálod bizonyítani, hogy a haragod jogos. Például azt mondod, hogy ez az ember ilyen és ilyen, megérdemelné, hogy valaki jól megleckéztesse, ezért vagyok dühös. És ha igazoljuk a haragunkat, mi történik a haraggal? Egyre erősödik. Mivel ez olyan, mint ha olajat öntenél a tűzre. És ha erősödött, megnőtt a harag, akkor a következő dolog, ami történik velünk, az az, hogy fizikai testünkben érzünk bizonyos dolgokat (fizikai reakció). A tudósok végeztek ezzel kapcsolatban kutatásokat: bizonyos hormonok szintje megemelkedik, az adrenalinszint is megemelkedik, és ilyenkor hajlamosak vagyunk erőszakossá válni, különösen a férfiak. Aztán megnyilvánul amit úgy hívunk, hogy a harag kifejeződése. És ez vagy építő vagy romboló módon jön ki belőlünk. Az építő megnyilvánulásokról már beszéltünk, a romboló megnyilvánulások során fizikailag vagy a szavainkkal bántunk valakit. Utána a harag feloldódik, eloszlik, de ha a korlátot újra átlépik, az egész folyamat újra kezdődik.

 

Tehát fontos megtanulnunk egészségesen kezelni az olyan elsődleges érzelmeket, mint a fájdalom, elutasítás, félelem, levertség érzése, mielőtt ez felgyülemlik, és haraggá válik. Ha nem tudjuk, hogyan kezeljük ezeket az elsődleges érzelmeket, akkor bajba kerülünk, felgyülemlenek az érzések, mint egy vulkán, kitörnek, és így bajba kerülünk. A Bibliában is látunk erre példákat.

 

Most csupán egy példát fogunk megnézni, és visszamegyünk Dávid történetéhez. Tudjuk, hogy Dávid sok éven át Saul király udvarában szolgált, az ő kísérője volt. Saul király nem a legjobb vezető volt, valójában borzasztó rossz vezető volt. Gondolj bele, milyen rossz a főnököd. De azért ne válj dühössé! Legalábbis, a haragodban ne vétkezz! Gondolj bele, milyen rossz a főnököd, és most ezt szorozd meg ezerrel. Ennyire rossz volt Saul király. A Biblia azt írja az 1 Sámuel 18:9-ben, hogy Saul féltékeny lett Dávidra, mert az izraeli asszonyok jobban szerették Dávidot Saulnál. Dávidról énekeltek énekeket, nem pedig Saulról. Azt énekelték, hogy Dávid sokkal több embert győzött le, mint Saul. Azt énekelték, hogy Dávid jobb harcos, és ez Saul szívét nagyon féltékennyé tette. Tehát Saul király nagyon féltékeny volt, és megharagudott Dávidra.

 

A Biblia feljegyzi azt is, hogy egyszer Dávid hárfán játszott Saul házában, így szolgált felé. És egyszer csak Saul felállt, és egy dárdát dobott Dávid irányába. Képzeljétek el, milyen lehet egy dühös tömeg előtt játszani. Például ha dicsőítő csoportban szolgáltok, és egyszer csak valaki hozzátok dob valamit, de nem vizet önt rátok, hanem dárdát dob felétek, mert dühös rátok. Tehát ez történt Dáviddal, és a Biblia azt mondja, hogy Dávid kétszer is kitért Saul dárdája elől. Ez most vagy rettenetesen bolond vagy rettenetesen bátor viselkedés. Mert én a magam részéről abbahagytam volna a zenélést az első eset után. Úgy lettem volna vele, hogy ez talán Istentől adatott jel, hogy elgondolkodjak azon, hogy valaki másnak kéne zenélnem. De Dávid annyira imádkozó ember volt, hogy folytatta a zenélés, mire Saul újra hozzádobta a dárdát. Tehát kétszer is kitért Saul elől, aki nagyon rossz vezető volt. Gondoljatok bele, hogy Dávid mit érezhetett ekkor. Valaki felé szolgálsz, zenélsz, szellemben szolgálsz egy ember felé, és nemcsak szavakkal támad rád, hanem tettlegesen, sőt, próbál megölni téged. Ez olyan, mintha imádkoznál valakiért, ő pedig közben behúz neked egy nagyot. Hogy éreznéd magad? Vajon hogy érezte magát Dávid? Dávid bizonyára félelmet, elutasítást érzett. És most az elsődleges érzelmekről beszélünk.

 

Másutt azt írja a Biblia, hogy Saul megtudta, hogy a lánya, Mikál és Dávid egymásba szerettek. Ragyogó ötlete támadt, hogy hogyan tudna megszabadulni Dávidtól. Saul megértette, hogy van egy érzelem, ami a haragnál is erősebb, ez pedig a szerelem. Rávette arra, hogy valami nagyon bolond dolgot cselekedjen, amely során biztos, hogy meghal. Tehát ilyen jegyajándékot kért Saul Dávidtól a lányáért, Mikálért: „Mondjátok meg Dávidnak, hogy nem kíván a király mátkapénzt, csak száz filiszteusnak az előbőrét. Így állj bosszút a király ellenségein! Saul ugyanis azt gondolta, hogy a filiszteusok által ejti el Dávidot” (1 Sámuel 18:25). Tehát azt mondta Saul: „Szóval feleségül akarod venni a lányomat? Jó. Csak egy dolgot kérek. Nem kérek házat, nem kérek autót, csak annyit kérek, hogy ölj meg száz filiszteust, és hozd el az előbőrüket.” Ha esetleg valaki nem tudja, mi az az előbőr, ezt most nem fogom nektek elmagyarázni, inkább nézzetek utána az interneten, de ne a képes verzióját használd a keresőprogramnak, hanem a szöveges változatot. Dávid hallotta tehát, hogy Saul száz előbőrt követel. Egy dolgot azonban Saul elfelejtett: hogy az Úr Dávidot a csatára kente fel, tehát jól tudott harcolni. Így ő nem száz, hanem kétszáz embert győzött le, és kétszáz előbőrt hozott. Annyira szerette Mikált, hogy kész volt ezért a lányért kétszáz filiszteust is megölni. Tehát Dávidnak elég kemény munkanapja volt aznap, mert nemcsak meg kellett ölnie a kétszáz filiszteust, hanem egyenként le kellett vágnia azok előbőrét is, és elvinni azokat a királynak. El tudjátok képzelni, milyen lehetett ez? El tudjátok képzelni, milyen dühös lehetett Saulra, amiért erre kényszeríti, csupán azért, hogy feleségül vehesse azt a hölgyet, akibe beleszeretett?

 

Saul újra meg újra bántotta Dávidot, mindig azon gondolkodott, hogy tudna megszabadulni tőle. Dávid jogosan érezhette azt, hogy kihasználják, kizsákmányolják, és talán kicsit tehetetlennek is érezte magát. Aztán azt mondja a Biblia, hogy Saul eldöntötte, hogy most már tényleg megöli Dávidot, még pedig a fia, Jonatán segítségével. Ez aztán pihent ötlet volt, hiszen Jonatán volt Dávid legjobb barátja. Mégis, Saul azt akarta, hogy Jonatán ölje meg Dávidot. De Jonatán szerette Dávidot, így figyelmeztette őt, és elkezdődött Dávid hosszú menekülése. Bizonyos értelemben Saul Dávid mentora volt, szinte második édesapja, hiszen őnála szolgált, és bizonyára sok mindenre ő tanította meg Dávidot. Amint Dávidnak menekülnie kellett Saul elől, bizonyára elutasítást, fájdalmat érzett, és talán össze is volt zavarodva. Azt mondhatta magában: „Talán nem tettem meg mindent, amit Saul kért tőlem? Talán nem végeztem kiváló munkát? Elküldött engem a filiszteusok elleni harcba, és én elmentem. És mikor visszatértem, az emberek szerettek, de ő gyűlöl engem. Megtettem, amikre megkért, szolgáltam hűségesen, de ő az életemre tör.” És a következő években Dávidnak többször is adódik alkalma megszabadulni Saultól, lenne lehetősége megölni őt. Dávid azonban felismeri, hogy bár Saul rossz király volt, akkor is ő Isten felkentje. Nem bántotta őt, mert Dávid ennyire tisztelte Istent, és az általa felkent vezetőt.

 

Egyszer Saul üldözte Dávidot, és Saul bement egy barlangba, ahol Dávid és az emberei bujkáltak. Saul nem tudta, hogy Dávidék ott vannak. Azt mondja a Biblia, hogy Saul bement a barlangba, hogy könnyítsen magán, tehát kisdolgát elvégezze. És Dávid odaosont hozzá. Az emberei ugyanis mondták, hogy az Úr kezébe adta ellenségét, most odaosonhat, és megölheti. De ahogy odaosont, tudta a szívében, hogy nem lenne képes Sault megölni, és ahelyett, hogy megölte volna, vett egy kést, és levágott egy darabot Saul köpenyéről. Ez aztán a nindzsa-készségek felsőfoka, mikor képesek vagyunk hátulról odaosonni valakihez, és levágni egy darabot a ruhájából, anélkül, hogy észrevenné. El tudjátok képzelni, hogy amint Dávid odaosont Saulhoz, biztos, hogy dühös volt rá, hiszen itt állt előtte az az ember, aki okozta mindezt a nyomorúságot az életében. Ő kényszerítette arra, hogy elmeneküljön otthonról, otthagyja a családját, még a feleségét is. Ez az ember próbálta őt megölni, és most ott van Dávid kezében a kés. Legutóbb, mikor kés volt a kezében, nem egy köntösdarabbal távozott, hanem előbőrökkel. Tehát odaosont, de magában tudta, hogy nem emelhet kezet rá. Tudta, hogy ha kezet emelne rá, azzal Isten ellen és a hatalom isteni rendje ellen. Tehát úgy döntött, hogy nem öli meg, de bizonyára nagy fájdalmat érzett és talán tehetetlenséget.

 

És a történet folytatódik. Több hónappal később Dávid az embereivel még mindig Saul elől menekült. Lett volna lehetősége megszabadulni Saultól, de nem élt vele, inkább tovább menekült. Aztán egy Nábál nevű ember szidalmazta Dávid embereit a mezőn. Dávid emberei segítettek Nábálnak, de Nábál szidalmazta őket. Mikor Dávid hallotta, hogy miként szidalmazták az embereit, megharagudott, nagyon dühös lett. Azt mondta: „Hogy merészeled szidalmazni az embereimet? Ez majdnem olyan, mintha engem szidalmaznál.” És azt olvassuk a Bibliában, hogy Dávid felfegyverezte négyszáz emberét, hogy megöljék Nábált. Készek lettek volna elmenni, és megölni Nábált. Ez aztán a túlerő! Dávid egymaga képes volt arra, hogy kétszáz filiszteust megöljön, de ennek az egy embernek a megöléséhez négyszáz emberét akarta magával vinni, csak hogy megmutassa ennek az embernek, hogy mi a helyzet. És ahogy felvonult Nábál ellen, Dávid azt gondolta: „Saulra nem emelhetek kezet, mert ő Isten embere, ő a király, Isten emelte őt trónra. De ki ez a Nábál? Ezt a helyzetet tudom kezelni, Nábált meg tudom ölni, ő csak egy senki.” Mindaz a harag, ami ott dolgozott benne a korábbi bántalmak miatt, most teljes erővel visszatért. Mindaz az elvetettség, mindaz az összezavarodottság, mindaz a tehetetlenségérzés, azt váltotta ki belőle, hogy ő most megmutatja, milyen erős. Tehát ahogy közeledett Nábál háza felé, Nábál felesége, Abigail hallotta, mi történt. Bölcs asszony lévén kiszaladt Dávid elé, még mielőtt Dávid a házhoz ért volna, és azt mondta neki: „Dávid, egy napon te leszel a király. Ezt mindenki tudja, én is tudom. Ez a te küldetésed. De mikor a trónra ülsz majd, biztos, hogy nem akarod, hogy ez az értelmetlen vérontás csúfítsa el a múltadat. Nem akarsz olyan ember lenni, aki ártatlanok vérét ontja. Ez egy csúnya, kitörölhetetlen folt lenne a múltadban.” Mit tett Abigail Dáviddal? Emlékeztette őt arra, hogy Isten mire teremtette. Azt mondta: „Te király vagy. Ennél sokkal jobb ember vagy.” És amint Dávid ezt hallotta, eszébe jutott, hogy kicsoda ő valójában Isten szemében. Ezt mondta magában: „Én nem egy tehetetlen ember vagyok. Nekem hatalmam van. Sőt, én leszek Izrael következő királya. Nincs szükségem arra, hogy így mutassam meg az erőmet. Nem kell így szabadjára engednem a haragomat ahhoz, hogy megmutassam a hatalmamat.” Mikor Dávid észhez tért, rájött, hogy Isten mire teremtette őt. Azokat az érzelmeket, amik addig uralták, például az elvetettséget, a fájdalmat, a zavarodottságot megfelelően kezelte. Ismét visszaemlékezett arra, hogy mi az elhívása, mi az Istentől kapott identitása.

 

Azt mondja a Biblia, ahogy már mondtuk is, hogy ember haragja Isten igazságát nem szolgálja. Tehát nem munkálja ki életedben azt, ami helyes. Nem valósítja meg Isten tervét az életedben, és nem visz el arra a helyre, ahol Isten látni akar. Ne engedd, hogy a harag elvonja a figyelmedet arról, amit Isten az életedben cselekedni akar. A gondolataidért, az érzelmeidért, a cselekedeteidért felelősséggel tartozol. Jézus azt mondja, hogy annak, aki arcul üt jobb felől, tartsd oda a bal arcodat is. Mit jelent ez? Nem azt jelenti, hogy meg kell engednünk az ilyen embernek, hogy azt csináljon velünk, amit csak akar – Jézus nem ezt mondta. Jézus azt mondta ezzel, hogy az az ember talán elvesztette az önuralmát, és megütött, de te ne veszítsd el az önuralmadat őmiatta. Ne legyél te más emberré egy másik ember miatt. A másik ember erőszakossága miatt te ne válj erőszakossá. Jézus nem azt mondja, hogy ne tegyél semmit, csak állj ott tehetetlenül. Ő azt mondja, hogy ne engedd, hogy mások megváltoztassák a te szívednek tartalmát. Ne engedd, hogy a cselekedeteik vagy szavaik megváltoztassák, ami benned van. Na, ez az igazi erő! Mikor megfelelően őrzöd az életed határait, és értéknek tartod az életet. Azt mondod, nem fogom elveszíteni az önuralmamat egy olyan eset miatt, ha az emberek elkövetnek ellenem valamit. Ezt jelenti a szabadság megélése, hiszen ilyenkor az a személy vagy, akivé Isten teremtett, anélkül, hogy mások elvonnák a figyelmedet arról, hogy mi a te elhívásod. Tehát ha megüt valaki az egyik felől, valójában azt mondod: „Lehet, hogy megütsz még egyszer, ezt nem tudom megakadályozni. Ez a te döntésed. De tudnod kell, hogy én attól nem leszek telve gyűlölettel. Nem fogom másképp látni önmagam azok miatt, amiket ellenem elkövetsz. Nem fogom megváltoztatni a viselkedésemet a te cselekedeteid miatt. Nem hagyom, hogy ezek eltérítsenek engem attól a küldetéstől, amit Isten rámbízott.” Így kell kezelni a haragot. Haragot érzel, mert valaki átlépett egy határt, és ez nagyon is valóságos érzés. Ez nem azt jelenti, hogy nincs benned fájdalom. Nem azt jelenti, hogy helyes dolgot tett az a másik ember. A megbocsátás nem ment fel senkit a történtek alól. De te azt mondod, hogy „nem engedem meg annak, ami velem történt, hogy megváltoztassa az identitásomat. Nem leszek más ember, mint aminek Isten teremtett.”

 

Most csukjátok be a szemeteket! Ülve is maradhattok. Most kérni fogjuk a Szent Szellemet, hogy beszéljen hozzánk, és mi figyelni fogunk az Ő hangjára. Fel fogunk tenni néhány kérdést ma Istennek, és figyelni fogunk Őrá. Hinnünk kell, hogy Ő képes szólni hozzánk, sőt vágyik arra, hogy most szólhasson hozzánk. Annyi mindent szeretne nektek mondani. Annyi kijelentést szeretne adni. Tehát most menjünk Isten elé, és hallgassuk meg, mit mond nekünk.

 

Az első kérdést, amit szeretném, hogy feltegyetek Istennek, az ez: „Szent Szellem, mutasd meg, milyen erős bennem a harag. Ha 1-től 10-ig pontozni kéne, hány pont lenne a haragom ereje? Ha a 10 jelenti az óriási dühöt, és a 0 a teljes békességet, akkor én hol vagyok most?” Kérdezd ezt meg a Szent Szellemtől, és halld meg az Ő hangját.

 

A következő kérdés: „Szent Szellem, kérlek, mutasd meg, miért vagyok dühös!”

 

És aztán ezt kérdezd meg a te szívedben: „Szent Szellem, kire haragszom? Talán önmagamra? Vagy a szüleimre? A barátaimra? Talán Istenre?” Valójában kire haragszol?

 

Hiszem, hogy a Szent Szellem megmutat neked dolgokat a haragoddal kapcsolatban, aminek eddig nem voltál tudatában. Készülj fel, hogy meghalld a hangját! Meg kell értened, hogy ha a Szent Szellem valamit megmutat, szívedre helyez, vagy mond neked, ő nem ítél el téged. Pontosan azok a szavak, amiket kijelent, erőt adnak neked. Ha szól hozzád, erőt ad, és békességet, reményt, életet.

 

És van még egy utolsó kérdés, amit szeretném, hogy feltennétek a Szent Szellemnek: „Szent Szellem, mi az én haragom gyökere? Mi az oka annak, hogy dühös vagyok? A fájdalom, a bűntudat, a félelem, vagy talán a gyász vagy a szégyen? Mi az oka a haragomnak?” Kérdezd meg a Szent Szellemtől.

 

Most mindenki álljon fel. Imádkozni fogok néhány emberért. Van-e itt olyan személy, akinek ezek az érzelmek vannak a szívében? Ha te így vagy itt, szeretnék érted imádkozni. Nem kell előrejönnöd, maradj ott, ahol vagy, csak tedd a kezed a szívedre, és imádkozni fogok érted.

 

Szeretnék imádkozni azokért, akikben lelki fájdalom van. Ha valami olyan esemény történt a múltban, ami neked fájdalmat okozott, és nem tudtad megfelelően feldolgozni ezt, szeretnék most érted imádkozni. Mert ha nem kezeljük megfelelően a fájdalmat, akkor az haraghoz vezet, és valamilyen módon ez meg fog nyilvánulni. Dávid erre jó példa. A fájdalom, amit Saul okozott benne, olyan módon tört ki belőle, hogy ha olvassuk ezt a részt, szinte nem értjük, hogy lehet, hogy egy olyan erős jellem, mint Dávid ilyen dologra vetemedik. Ahogy olvassuk ezt a részt, azt kérdezzük, hogy tudott Dávid, aki Isten embere volt, ilyet elkövetni. A válasz az, hogy a szívében lévő fájdalom miatt. A fájdalom, ha nincs megfelelően kezelve, visszatart attól, hogy olyan emberré válj, amilyennek Isten alkotott, amilyenné Jézus megváltott. Visszatart attól, hogy szabadságban élhess. Tehát ha fájdalom van benned, kérlek, tedd a kezed a szívedre!

 

És ha bűntudat van benned valami miatt, lehet, hogy nem is tudod mi miatt, de akiben bűntudat van, az sokszor dühös emberré válik. Mert a bűntudat sok esetben azt jelenti, hogy önmagunkra haragszunk. Lehet, hogy sokkal inkább dühös vagy önmagadra, mint azt gondolnád. Valójában nem is önmagadra haragszol, hanem amiatt vagy dühös, amit cselekedtél. Dühös vagy magadra, vagy az elkövetett cselekedetekre, és nem akarsz magadnak megbocsátani. Tehát ha bűntudat van benned, akkor is tedd a kezed a szívedre.

 

Tehát eddig volt a fájdalom, a bűntudat, és a harmadik dolog a félelem. Miért imádkozunk a félelem ellen? Mert ha félelem van a szívedben, az tehetetlenség, erőtlenség érzésével tölt el. És ha tehetetlennek érzed magad, akkor a haragot használod arra, hogy újra erősnek érezhesd magad. Úgy gondolom, hogy szívünkben mindnyájan kisfiúk és kislányok vagyunk. És ez a bennünk lakó kisfiú vagy kislány megerősítésre vár, és arra, hogy biztonságban érezhesse magát az Atyánál. Amikor ezt nem kapjuk meg, vagy nem tudjuk, hogyan kaphatjuk ezt meg az Atyától, bejön a félelem, és sokszor dühössé válunk, hiszen erősnek akarjuk érezni magunkat.

 

Tehát ha fájdalom, bűntudat vagy félelem van bennetek, tegyétek a szívetekre a kezeteket. Imádkozni szeretnék értetek. Szeretném, ha önmagatokért is imádkoznátok, ahogy folytatódik tovább a dicsőítés. Mondd az Úrnak, hogy „Uram, eléd hozom ezeket az érzelmeket, leteszem a te lábaid elé, oda teszem őket a kereszthez.” Nem kell szégyellni ezeket az érzéseket, mindnyájan küszködünk ezekkel időnként. Nem baj, ha néha fájdalmat, bűntudatot vagy félelmet érzünk. Csak annyit kell tennünk, hogy az Úr elé visszük. Ha az Ő életéhez kapcsolódsz, sose leszel többet szükségben, sose kell többé tehetetlennek érezned magad, hanem erős leszel, harag nélkül, anélkül, hogy elvesztenéd az önuralmad vagy dühössé válnál. Azért fogod erősnek érezni magad, mert Ő erősnek alkotott téged.

Szerző: Hun Bol | 2018. augusztus 26.