Szabadság tanítássorozat

(Jonathan Chow)

 

8. Szabadulás a fájdalmakból és sebekből

 

Az elmúlt hetekben beszéltünk az elvetettségtől való szabadulásról, a félelemből való szabadulásról, a megbocsátásról, tehát sok mindenről szó volt. Most szeretném ezeket egy kicsit összefoglalni, és a fájdalomról beszélni, de mindezt az elvetettség, a megbocsátás, illetve a többi, eddig érintett terület szemszögéből. Remélem, áldás lesz számotokra.

 

Ha van nálad Biblia, kérlek, lapozz velem a Máté evangéliuma 18. részhez! A 21-35. verseket fogjuk olvasni: „Akkor Péter odament hozzá, és ezt kérdezte tőle: „Uram, hányszor kell megbocsátanom az ellenem vétkező testvéremnek? Még hétszer is?” Péter nagyon bölcs dolgot akart mondani, amikor ezt kérdezte Jézustól. „Jó az úgy, ha akár hétszer is megbocsátok? Ha sokkal többet megteszek, mint ami elvárható?” – próbált jó benyomást tenni Jézusra. „Jézus így válaszolt: Mondom neked, nemhogy hétszer, -- tehát Jézus nem hatódott meg a nagyvonalú felajánláson -- hanem még hetvenszer hétszer is.” Képzeljük csak magunkat Péter helyébe. „Micsoda? Uram, miről beszélsz?” – kérdezhette. „Hetvenszer hétszer? De a hét a teljesség száma. Már hét is nagyon sok.” De Jézus azt mondja: „Hétszer, aztán meg még hétszer, és még hétszer, és még hétszer, és még hétszer, és még hétszer, és még hétszer.”

 

Ezután pedig Jézus egy példázatba kezd: „Ezért hasonló a mennyek országa ahhoz a királyhoz, aki el akarta számoltatni a szolgáit.” Értitek? Jézus itt a megbocsátásról beszél, és az elszámoltatás vagy adósságrendezés hasonlatát használja.  „Amikor hozzákezdett, egy olyan embert vittek elé, aki tízezer talentummal volt adósa.” Először is, hadd mondjam el, mennyi is tízezer tálentum. Ez átváltva 52 millió USA $ lenne. Tehát ez az ember 52 millió $-ral tartozott neki. 

 

„Mivel a szolga nem tudta megfizetni az adósságát, a király megparancsolta, hogy adják el őt rabszolgának a feleségével és a gyermekeivel együtt, és adják el minden vagyonát is. Amit pedig ezekért kapnak, abból törlesszék az adósságot.  A szolga ekkor leborult a király előtt, és így könyörgött: »Kérlek, légy türelmes hozzám! Minden adósságomat meg fogom fizetni!«  A király megsajnálta, szabadon engedte, sőt az összes adósságát is elengedte. Miután ez a szolga elment, találkozott egy szolgatársával, aki viszont neki tartozott száz ezüstpénzzel.” Vagyis 44 $-ral. Tehát 52 millió a 44 dollár ellenében. „Torkon ragadta, fojtogatni kezdte, és azt mondta: »Add meg, amivel tartozol!« Az meg az első szolga lába elé borult, és így könyörgött: »Kérlek, légy türelmes hozzám! Minden adósságomat meg fogom fizetni! «Az első szolga azonban nem akart megkönyörülni rajta, hanem börtönbe záratta a szolgatársát, amíg az minden tartozását vissza nem fizeti.  Amikor annak szolgatársai meglátták ezt, nagyon megdöbbentek, majd elmentek a királyhoz, és elmondták, mi történt. Ekkor a király behívatta az első szolgát, és ezt mondta neki: »Te gonosz szolga, én minden adósságodat elengedtem, mivel kegyelemért könyörögtél! Neked is ugyanúgy könyörülnöd kellett volna a szolgatársadon, ahogyan én könyörültem rajtad!« Majd a király haragjában átadta ezt a szolgáját a börtönőröknek, hogy tartsák fogva, amíg ki nem fizeti minden adósságát.” És Jézus ezt a tanulságot vonja le a történetből: „Bizony, így bánik veletek Mennyei Atyám is, ha szívből meg nem bocsáttok annak a testvéreteknek, aki vétkezett ellenetek!”

 

Most meg fogjuk vizsgálni ezt a történetet, és a fájdalomból való szabadulásról fogunk beszélni, de először azt nézzük meg, hogyan jön létre a fájdalom, a megbántás. Nem akarok sokat magyarázkodni ezzel kapcsolatban, de mindnyájunknak tört már össze a szívünk. Általában a velünk közvetlen kapcsolatban lévő emberek zúzzák össze a szívünket. Ezért szántunk egy egész istentiszteletet arra, hogy az elutasításról, az elvetettségről beszéljünk. Mert ezt teszi az elutasítás: összetöri a szívet. Például ha elveszítünk valakit, vagy ha elárulnak, megcsalnak minket. A Biblia is beszél arról, hogy a szívünket összezúzhatják, megsebesíthetik. És amikor ez megtörténik, akkor kell, hogy előkerüljön, a mai nap központi történetének mondanivalója: a megbocsátás. Ez arról szól, hogy mi történik az után, hogy a szíved összetörik. Tehát Jézus erről a királyról beszél, aki el akarta számoltatni a szolgáit. Igazán nagyon fontos, hogy a megbántottságtól, a fájdalmaktól megszabaduljon a szíved, tehát hogy megértsd, milyen fontos rendezni a számlákat, kiegyenlíteni az adósságot. Minek kell megtörténni ahhoz, hogy a számlákat rendezzük? Tudnunk kell hozzá, hogy mennyivel tartoznak nekünk. Jézus ezt a hasonlatot használja: valójában egy pénzügyi tranzakció történik itt.

 

Meg kell értened, hogy ha valaki megsért, hogy ha valami történik a szíveddel, az valójában valami nagyon értékeset rabol el tőled. Ha egy ember adósságban van, ha a bizalmad meginog valakiben, akkor úgy általánosságban az emberekbe vetett bizalmat veszíted el. Ha valami történik a szíveddel, az elveszi a biztonságérzetedet, elveszi az emberekbe vetett bizalmadat, elveszi az önbizalmadat, tehát mindezektől megrabol. Amikor valaki megbánt, akkor nemcsak egy sértés történik, hanem ez az esemény elrabol a bensődből valami nagyon értékeset. Tehát önmagad egy kis darabkáját veszíted el. Ezért beszél a Biblia elszámoltatásról: meg kell értenünk, hogy mennyivel tartoznak nekünk, mennyit vettek el tőlünk. Csak így tudunk megszabadulni attól a fájdalomtól. Tehát a király elment, hogy elszámoltassa a szolgáit. Ha szabadok akarunk lenni, ezektől a fájdalmaktól és sebektől, igazán fontos megértenünk, hogy mit vettek el ezek tőlünk.

 

Hadd mondjak egy hasonlatot. Tegyük fel, itt állok most a színpadon, és a pénztárcámat ott hagyom a széken, mielőtt feljövök. Danny arra jár, és bár ő, mint tudjuk, misszionárius, az Úr embere, mégis, mivel pénzszűkében van, erős kísértést érez arra, hogy felvegye a tárcámat, és talál is benne 3000 tajvani dollárt. Aztán elkölti a 3000 dollárt, de utána erős bűntudatot érez. Erőt vesz rajta az istenfélelem, és nagyon rosszul érzi magát. Ezért következő vasárnap odajön hozzám, és ezt mondja: „Jon pásztor, úgy sajnálom, elloptam a pénztárcádat, tessék, visszaadom.” Kinyitom a pénztárcát, de a 3000 dollár nincs benne. „Ne haragudj, de nagyon éhes voltam” – mondja erre Danny. Erre én ezt válaszolom: „Rendben van, megbocsátok.” És valóban megbocsátok neki, majd mindketten hazatérünk. De amit Danny elhallgat előlem, az az, hogy nemcsak a készpénzt költötte el, hanem a hitelkártyáimat is használta. Tehát a hitelkártyáim még mindig benne voltak a tárcámban, mikor Danny visszaadta, csak éppen azt nem mondta el, hogy szinte a teljes hitelkeretemet kimerítette. Tehát következő hónapban megjön a banki elszámolás a hitelkártyáról. Megbocsátottam már Dannynek? Igen. De mennyit ér az én megbocsátásom? 3000 dollárt. Ugyanannyit, amennyi készpénz a tárcámban volt. De mikor hitelkártya-tartozásról szóló elszámolás megjött, elég volt-e az én megbocsátásom mértéke? Nem. Danny! Mit tettél? Tehát szükséges megértenünk, hogy mi az, amit elraboltak tőlünk, ahhoz, hogy szabadok lehessünk. Sokszor, mikor Isten gyógyítani szeretne minket – és hiszem, hogy ez a mai is ilyen nap – amikor Isten megérinti a szívünket, olyan eseményekre emlékeztet, amik fájdalmakat és sebeket okoztak nekünk. Néha ellenállunk, harcolunk ez ellen, mert nem akarunk visszaemlékezni, nem akarjuk újra átélni ezeket az elménkben, mivel nagyon fájdalmasak, de ez egy fontos folyamat, amin keresztül kell mennünk ahhoz, hogy megszabaduljunk a fájdalmaktól. Meg kell értenünk, hogy a számlarendezés létfontosságú. Szeretném megvilágítani ebből a történetből, hogy a fájdalmak és sebek megkötöznek. És előfordulhat, hogy beleragadunk a fájdalmainkba és sebeinkbe.  

 

Most olvassunk el újra a történetet: „Amikor hozzákezdett, egy olyan embert vittek elé, aki 52 millió $-ral volt adósa. Mivel a szolga nem tudta megfizetni az adósságát, a király megparancsolta, hogy adják el őt rabszolgának a feleségével és a gyermekeivel együtt, és adják el minden vagyonát is. Amit pedig ezekért kapnak, abból törlesszék az adósságot.  A szolga ekkor leborult a király előtt, és így könyörgött: »Kérlek, légy türelmes hozzám! Minden adósságomat meg fogom fizetni!«  A király megsajnálta, szabadon engedte, sőt az összes adósságát is elengedte. Miután ez a szolga elment, találkozott egy szolgatársával, aki viszont neki tartozott száz ezüstpénzzel. Torkon ragadta, fojtogatni kezdte, és azt mondta: »Add meg, amivel tartozol!« Az meg az első szolga lába elé borult, és így könyörgött: »Kérlek, légy türelmes hozzám! Minden adósságomat meg fogom fizetni! «Az első szolga azonban nem akart megkönyörülni rajta, hanem börtönbe záratta a szolgatársát, amíg az minden tartozását vissza nem fizeti.  Amikor annak szolgatársai meglátták ezt, nagyon megdöbbentek, majd elmentek a királyhoz, és elmondták, mi történt. Ekkor a király behívatta az első szolgát, és ezt mondta neki: »Te gonosz szolga, én minden adósságodat elengedtem, mivel kegyelemért könyörögtél! Neked is ugyanúgy könyörülnöd kellett volna a szolgatársadon, ahogyan én könyörültem rajtad!« Majd a király haragjában átadta ezt a szolgáját a börtönőröknek, hogy tartsák fogva, amíg ki nem fizeti minden adósságát.”

 

Tehát olyan ez a helyzet, mintha ez az ember éppen most jött volna ki a bankból, ahol elengedték neki az 52 millió dolláros hiteltartozását. Szinte el se tudjuk képzelni, képzeljük el akkor, hogy mondjuk 52 millió forinttal tartozott.  Vajon milyen lehet ez? Hogyan éreznéd magad az ő helyében? Gondolom, igencsak örülnél, majd ki ugranál a bőrödből. Kijönnél a bankból, és az egész gyülekezetet meghívnád vacsorára.  Mindenkit meghívnál, hogy együtt együnk, főleg Peter, Jon és Chang pásztorokat. Ugye? Hát persze! Tehát ez az ember nagyon-nagyon örül. És egyszer csak meglát valakit, aki 44 dollárral tartozik neki, és ő ezt zokon veszi, sértésnek tartja. Hadd mondjak nektek valamit a sértés természetéről. Ha sértés történik, az nem feltétlenül okoz sértődést vagy fájdalmat. Sőt, nagyon fontos, építő hatása is lehet. Az, ahogy mi a sértést értelmezzük, ahogy a történtekre reagálunk tulajdonképpen jobban meghatározza azt, hogy az az esemény vagy sértés meg fogja-e kötözni az életünket. A történetben a király kegyelmet gyakorolt: számára az az 52 millió csak 44-nek tűnt. De a szolga számára a 44 dollár 52 milliónak tűnt. Értitek?

 

Hadd mondjam el: a fájdalmat és bántásokat nagyon szubjektíven, személyesen szemléljük.  Rendkívül egyénre szabottan. Ez azt jelenti, hogy a történteknek az értelmezése vagy értékelése nagyobb szerepet játszik, mint maga az esemény. Lehet, hogy valaki egyáltalán nem akar rosszat, de te mégis sértésnek értelmezed azt, amit tett vagy mondott.  Előfordult veled, hogy valaki megsértett, aztán odamentél hozzá, és mondtad neki, hogy amit mondott, azzal nagyon-nagyon mélyen megbántott téged. Erre ő azt mondta, hogy: „Ó, hát én nem is ezt akartam mondani ezzel.” És ő tovább bizonygatta, hogy ő nem is akart egyáltalán megbántani, de te mégis nagyon a szívedre vetted, és a te szemedben nagyon is valóságosnak tűnt az a sértés, és a szívedbe hasított az a fájdalom, amit okozott. Tehát igazából nem az számít, mit tesz, vagy mit nem tesz az az ember, hanem az, hogy te hogyan értelmezed a tetteit.  És tudod mit tesz az ördög? Tudod, mennyire ki tudja csavarni a szavakat és eseményeket, hogy megkötözzön vele? Amellett, hogy mi is esetleg rosszul értelmezzük a helyzetet, ő is hozzátesz, és nagyon szereti megmagyarázni a dolgokat.

 

Mutatok nektek egy másik igeverset. 2 Korinthus 11: 14: „Nem is csoda; hisz maga a Sátán is átváltoztatja magát világosság angyalává.” Az „átváltoztat” görög megfelelője „elmaszkíroz.” Mint mikor a farsangon a gyerekek elmaszkírozzák magukat. És tudjátok, mit csinál az ördög, mikor megsértenek minket? Angyalnak álcázza magát. A történet úgy végződik, hogy átadják a szolgát a hóhérok, vagyis a kínzók kezébe. Az ördög kínzó, hóhér, mégis a vigasztaló maszkjában jelenik meg előtted. Ki az igazi vigasztaló? A Szent Szellem. Tehát ha valami történik, az ördög odajön hozzád, a füledbe suttog, vigasztal téged.

 

Például így: tegyük fel, hogy összeveszek a feleségemmel, és elég csúnyán elfajul a dolog, olyannyira, hogy úgy döntök, elmegyek, vagy ő dönt úgy, hogy elmegy. És akkor odajön hozzám az ördög a vigasztaló álarcában, megölel, és azt mondja: „Ó, ez olyan szörnyű volt! El se hiszem, hogy ezt mondta, azok után, hogy annyi mindent megtettél érte. Istenem! Te szegény. Ez annyira fájhatott. Mit is mondott? Meg tudnád ismételni?” Úgy hangzik, mintha megértene engem, és elkezd hazugságokat hozzátenni. „Nem engedheted meg, hogy ilyeneket mondjon. Ez annyira tiszteletlen megjegyzés volt. Te vagy a család feje. Nem teheti ezt veled.” Persze közben a Szent Szellem halkan a füledbe suttogja, hogy meg kell bocsátanod neki, hiszen keresztény vagy, ráadásul pásztor is. Az ördög pedig folytatja: „Emlékszel, mit mondott neked múlt héten? Akkor is hasonlókat mondott. Elromlik a házasságotok, egyre rosszabb lesz.” Tehát az ördög -- a maga módján – vigasztal téged, és kezdesz te is igazat adni neki: „Igen, ez tényleg nagyon szörnyű, a feleségem nem teheti ezt velem. Nem hiszem el, hogy ilyet mondott!” Az ördög eléd tárja az adott eseménynek a saját értelmezését, és ahogy kezdesz igazat adni neki, úgy kezded felhatalmazni a hazugságát, és az a hazugság csapdába ejt.     

 

Tehát így gondolkodhatott ez a szolga: „Ó, ez az ember nagyon sok pénzzel tartozik nekem.” Valójában csak 44 dollárról volt szó, de az ő szemében ez 52 milliónak tűnt. Ezért tette, amit tett, különben nem lenne logikus a reakciója. Az ördög értelmezését fogadta el. Az ördög mindig odajön, hogy beszéljen hozzánk, de mi vagyunk azok, akik felhatalmazzuk, mi döntünk úgy, hogy egyet értünk azzal a hazugsággal. Ezáltal megengedjük, hogy megkötözzön a sebekkel és fájdalmakkal.

 

Szeretném elmondani a bizonyságomat. 12 évesen költöztünk az Egyesült Államokba, mikor éppen befejeztem az általános iskolát. Egy évig ott éltünk, a szüleim, a bátyám, és én. Aztán az első év után megkérdeztek a szüleink engem és a bátyámat, hogy akarunk-e maradni, mert ők visszamennek. Imádkoztunk, én úgy éreztem, hogy a Szent Szellem vezet, hogy maradjunk – bár így utólag azt gondolom, csak arról lehetett szó, hogy mint kamasz, örültem, hogy távol lehetek a szüleimtől. Tehát ez az én értelmezésem. A szüleim nem olyanok, akik könnyedén elengedték volna gyermekeiket a tengerentúlra, tehát mindkettejüknek ez nehéz döntés volt, de tiszteletben tartották a mi döntésünket. Eljöttek hozzánk, és újra megkérdezték, hogy akarunk-e maradni, és mi igennel válaszoltunk, gondolván, hogy ez jó buli lesz, aztán a szüleink hazamentek. Az első évben Los Angelesben laktunk, ekkor még nem nagyon beszéltünk angolul, a tajvani nyelvtudásom viszont elég szépen fejlődött, mivel tajvani gyülekezetbe jártunk. Az anyukám azt mondta: „Rendben, maradjatok, ha akartok, de akkor el kell költöznötök New Jerseybe a testvéremhez. Olyan helyen lakik, ahol nincsenek ázsiaiak, ott legalább jól megtanuljátok az angol nyelvet is.” Mondtuk, hogy jó. De én akkor még sose találkoztam a testvérével, tehát egyáltalán nem ismertem a nagynénémet.

 

Tehát átköltöztettek minket New Jerseybe, és anyukám velünk maradt még egy hétig. A mai napig világosan emlékszem: nyolcadikba mentem, az iskolaév első hetében jött el az a nap, mikor anyukám visszament Tajvanba. Éreztem valamit a szívemben: az elhagyatottság érzését. Az az erős tudat, hogy már nincsenek velem a szüleim, és valaki másnak a házában lakom. Akkor még csak 13 éves voltam, de még mindig emlékszem azokra az érzelmekre, amiket ez kiváltott a szívemben azon a napon. És végigsírtam az iskolába vezető utat. Persze, a szüleim szerettek, ez nem az ő döntésük volt, nem ők kaptak erre Istentől vezetést, hanem csak tiszteletben tartották a mi döntésünket, ami az én döntésem is volt. De én úgy értelmeztem ezt az eseményt, hogy engem elhagytak. Eddig voltak szüleim, volt anyukám és apukám, most pedig már nincsen. Valaki másnak a házában élek. És ez egy valósággá vált. És persze jött az ördög, megölelt, a fülembe sugdosott, hogy most már tényleg egyedül vagyok ebben a nagyvilágban, milyen kemény az élet, most már nincs mit tenni. Mélyen meg voltam sértve, pedig nem bántottak a szüleim, hanem az események értelmezésével a démoni hazugságok alá adtam a lovat. Értsétek meg: a sebekből való szabaduláshoz, a megvigasztalódáshoz először is meg kell térnünk abból a téves értelmezésből, ahogy az eseményhez viszonyultunk. El kell fordulnunk az ördöggel való egyetértésünktől, azokból a hazugságokból, amit a helyzettel vagy az eseménnyel kapcsolatban mondott nekünk. Meg kell tagadnunk azokat a hazugságokat, azért, hogy megszabadulhassunk.

 

És van egy másik hazugság, amit láttam, és saját életemben is tapasztaltam. Odajön az ördög, megölel, és beszél neked az adott helyzetről és Istenről: „Látod? Szerintem Isten nem is szeret, nem is törődik veled. Szörnyű dolgokon mész keresztül. Ugye, milyen nehéz az élet? Én tudom, mit érzel.” De egyáltalán nem segít neked. „Látod, teljesen egyedül vagy.” Néha közvetlenül, néha pedig más embereken keresztül szól hozzád.

 

Volt egy eset, amit egy pásztor mondott el egyszer. Az anyukája már gyerekkorában elhunyt. Azután, jóval később, rögtön az eljegyzése után, hirtelen borzasztóan félni kezdett. Nem értette miért van ez, de a félelem érzése nagyon erősen rátört. Fogalma sem volt, mi akar ez lenni. Annyira félt, hogy valami rossz dolog fog történni a menyasszonyával, hogy mindenhova elkísérte. A menyasszonya meg nem értette: „Miért csinálod ezt? Az eljegyzés előtt nem voltál te ilyen.” És a fiatalember maga is úgy volt vele, hogy: „Nem tudom, mi történik a szívemben.” És az Úr elkezdte megmutatni neki, hogy mivel az anyukája fiatalon meghalt, világosan vissza tudott emlékezni, hogy a temetésen az egyik nagybátyja odajött, és vigasztalni próbálta. Ezeket mondta: „Isten nagyon szereti az anyukádat. És a mennyben van egy gyönyörű kert, ahol ő most egy gyönyörű virág, és az Atya igazán nagyon szereti őt. Ezért vette magához.” Talán jobb nem mesélni ilyen történeteket, az ilyenfajta vigasztalás nem igazán jól működik. És ez a fiatalember felismerte, hogy egy torz kép alakult ki benne Istennel kapcsolatban. Azt gondolta, Isten mindent elvesz tőle, amit ő szeret. És most már, hogy menyasszonya van, a szíve mélyén egy félelem alakult ki, hogy Isten el akarja őt venni.

 

Sokszor az történik, hogy azért nem gyógyulunk meg, mert Istennel kapcsolatos hazugságokat hittünk el. Ő az, aki meggyógyít minket, ugye? De hányan imádkoztatok így, hányan tettétek fel Istennek a kérdést, hogy: „Miért?” Mindnyájan voltunk már így! Azáltal, hogy felteszed ezt a kérdést, az ördög már csapdába is ejtett. Nem a megfelelő személyt kérdezed. Azt mondja az Igében Jézus, hogy „a tolvaj nem egyebért jő, hanem hogy lopjon, öljön és pusztítson. Nem én vagyok a tolvaj. Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bővölködjenek.” Sátán azért jött, hogy lopjon, öljön és pusztítson minket, és mi mégis Istenhez megyünk, és azt kérdezzük: „Istenem, miért? Miért történik ez? Miért történik ez pont velem?” De Isten azt mondja: „Nem én vagyok a tolvaj.” Mi történik, ha azt hiszed, Isten a tolvaj? Ha Istent tévesen egy tolvajnak tekinted, akkor az történik, hogy mikor Ő odajön, hogy meggyógyítson, a legnagyobb természetességgel utasítod Őt el, hiszen meg akarod védeni a szíved. Képzeljük el, például, hogy be akarnak törni a házadba, és van egyfajta képed a környéken járó betörőről, mert mutatták a tévében. Aztán egyszer csak csöngetnek, te kikukucskálsz, és azt az embert látod az ajtó előtt. Mit teszel? Kinyitod az ajtót? Ha kinyitod, jobb, ha ott van nálad a baseball ütőd, vagy hívod a rendőrséget. Inkább ki se nyitod az ajtót. Ez történik, amikor az Istenről alkotott képünket eltorzítják a démoni hazugságok. Mikor Ő jönni akar, hogy megérintsen, meggyógyítson, te bezárod a szíved. Olyan sok kereszténnyel megtörténik ez. Ugyanazokkal a múltbéli sebekkel és fájdalmakkal él együtt hosszú évekig. Nem arról van szó, hogy Isten nem tud, vagy nem akar gyógyítani, Ő mindig gyógyítani akar. De a démoni hazugságok azt a képet hozzák elő, mintha Isten tette volna ezt. Isten nem igazán vigyázott rád, ha igazán szeretne, nem engedte volna, hogy ez megtörténjen. És kezdünk hajlani afelé, hogy egyetértsünk ezekkel a hazugságokkal, és elfogadjuk őket. Amikor Isten jön, azt mondja: „Gyermekem! Szeretném meggyógyítani a szívedet, szeretném helyreállítani a szívedet.” Te viszont azt mondod: „Közelebb ne gyere! Szeretlek, tudom, hogy te is szeretsz, de tartsd magad távol tőlem. Meggyógyíthatsz, de csak távolról.” Csakhogy ez nem lehetséges. Távolról nem tud megérinteni, oda kell jönnie hozzád, hogy meggyógyítsa a szíved összetört darabkáit.

 

Nagyon fontos, hogy megtagadjuk az Istennel kapcsolatos démoni hazugságokat. És annyira hajlamosak vagyok bevenni azokat a hazugságokat. És nekem annyira tetszik ez a szakasz, ahogy Jézus mondja: „Így tesz majd az én mennyei Atyám is veletek, ha szívetekből meg nem bocsátotok, mindenki az ő testvérének.” Mindnyájan tudjuk, hogy nekünk, keresztényeknek, fontos, hogy megbocsássunk. Csak azt nem értjük, hogy a megbocsátás a szívből jön. A megbocsátás egy akarati döntéssel kezdődik, de a szívből kell, hogy származzon. Hányan voltatok már úgy, hogy imában megvallottátok, hogy megbocsátotok, hiszen a pásztor mindig erről prédikál, hogy szükséges megbocsátanunk? Megbocsátani és felejteni. Amerikában egy híres író írt egy könyvet „Megbocsátás és felejtés” címmel. De ha végigolvasod ezt a könyvet, rájössz, hogy valójában arról szól, hogy elfelejteni lehetetlen. Csak azért választotta a kiadó ezt a címet, mert olyan jól hangzott. Mert ha az lett volna a címe, hogy: „Megbocsátunk, de nem felejtünk,” akkor nem nagyon vették volna meg az emberek. Tehát azt halljuk a szószékről: „Kérlek, bocsáss meg, fontos, hogy megbocsáss, döntsd el, hogy megbocsátasz, és valld is meg imában.” Én már annyiszor imádkoztam ilyen imát, de ettől függetlenül még fáj. Hányan tapasztaltátok már ezt? Imádkozunk, hogy megbocsátunk annak az embernek, ki is mondjuk a nevét, de mikor újra látjuk őt, még mindig átéljük a fájdalmat. A megbocsátás akarati döntéssel kezdődik, de nem ott ér véget, hanem szívből kell, hogy történjen. Egy olyan helyről kell, hogy jöjjön, ahol a szíved meggyógyul. Nem tudsz megbocsátani, ha a szívedet nem érinti meg Isten. És Isten szeretné megérinteni a szívedet. Isten szeretné meggyógyítani a szívedet. Emlékszem, hogy ahányszor csak hallottam megbocsátásról szóló prédikációt, mindig azt mondtam magamban: „Neked könnyű ott fenn a szószéken erről prédikálni. De tudod, hogy én min megyek keresztül? Megérted azt, hogy milyen fájdalmakat éltem át?” Úgy gondoltam, olyan felelőtlenség a pásztorok részéről ezzel vagdalkozni, ilyen szimplán felszólítani mindenkit, hogy: „Bocsáss meg!” De nem tudok. Nem tudok. Nem tudok megbocsátani. Azok után, amit velem műveltek, nem tudok.

 

Az a New Jerseyben eltöltött év talán életem legrosszabb éve volt. Egyik nagynénémnél laktam, akit korábban nem ismertem. Új helyen új iskolába kezdtem el járni, ázsiaiak egyáltalán nem voltak rajtunk és az unokatestvérünkön kívül, angolul nem nagyon tudtam. És tudjátok, milyenek a 13 évesek. Talán a 15 évesekben több már az empátia, még ha cikizik is egymást, jobban bele tudják élni magukat a másik gyerek helyzetébe, ez idővel kialakul bennük. De a 13 évesek nem tudják, mi az empátia, egyszerűen könyörtelenek. Ha csúfolni akarnak, ha piszkálni akarnak, akkor teljes gőzzel teszik. Emlékszem, volt egy szótáram, akkor még nem voltak elektronikus szótárak, hiszen régen történt ez. Chang biztos emlékszik erre, neki német szótára volt, nekem meg angol-kínai. Erre a szótárra nagyon nagy szükségem volt, ha bármit mondani akartam vagy meg akartam érteni. Angol nyelvórát nem tartottak, mert csak én voltam egyedül külföldi, ugyanazokra az órákra jártam, mint a többi gyerek. Ők nagyon jól tudták, milyen fontos számomra a szótáram, ezért elvették tőlem, és mindenfélét belefirkáltak, aztán visszahajították nekem. Mindenféle gúnynevet aggattak rám, és ebben mindenki részt vett. És tudjátok, a testnevelés órán, mikor az öltözőben voltunk, azt mondták, játszunk pofozósdit, mindenki mindenki ellen, és én ott álltam a sarokban, kiszolgáltatva nekik.

 

És ilyenkor jön az ördög, és elkezd a fülünkbe sugdosni: „Látod? Senki se törődik veled. Igazából Isten se szeret. Ha szeretne, nem kéne keresztülmenned ezeken a nehézségeken. És kezdtem bevenni ezeket a hazugságokat. És az ördög azt mondta: „Ha nagyon-nagyon igyekszel, ha megpróbálsz a kedvükben járni, akkor esetleg kedvelni fognak, esetleg ők is megváltoznak.” Eddig a pontig szerettem önmagam. De ez az év teljesen megváltoztatott. Innentől kezdve olyan ember lettem, akinek nincs önbizalma, nincs önismerete, aki állandóan mások kedvében próbál járni. Összetört, de ugyanakkor meg is erősített, és elkezdtem nagyon szorgalmasan tanulni, hiszen az ördög is beszélt hozzám: „Légy nagyon szorgalmas! Mutasd meg nekik!” És én próbáltam bizonyítani. Ettől tettem függővé az önértékelésemet. Elhittem a hazugságokat. És ez az év teljesen megváltoztatta a magamról alkotott képemet. Emlékszem, ahogy az éjszaka közepén sírtam, egészen addig sírtam, míg el nem aludtam, mert olyan szörnyű volt, annyira féltem attól, hogy másnap reggel újra iskolába kell mennem. De nem mondtam el senkinek. Nem mondtam el a szüleimnek, nem mondtam el a középiskolás bátyámnak se, nem mondtam el senkinek, hogy mi történik velem az iskolában. És ahogy sírtam az ördög ezt kezdte el súgni a fülembe: „Látod? Isten nem hallgat meg téged. Istent nem érdekli, hogy mi van veled.” Folyton azt kérdeztem Istentől, hogy miért, és Ő sose válaszolt. Nem válaszolt, hogy miért történnek ezek, nem szólt hozzám semmit. Miután egy éve ott laktam már New Jerseyben, egyre jobban beszéltem angolul. Nagyon szorgalmasan tanultam, legalább 25-30 szót megtanultam minden nap, tehát nagyon keményen dolgoztam. Szorgalmas voltam, mert fájdalom volt bennem.

 

Aztán New Jerseyből visszamentem Los Angelesbe, azt gondolva, hogy most magam mögött hagyom a fájdalmakat és sebeket. De ahogy New Jerseyből elköltöztem, a fájdalmak és a sebek velem jöttek. Azok a sérelmek még mindig bennem voltak. Mégis, annyira jól el tudtam nyomni ezeket a fájó, rossz emlékeket. Tíz évig amikor csak New Jersey szóba került, mindig csak arról beszéltem, hogy ott kezdtem el igazán komolyabban angolul tanulni, és hogy milyen áldás volt ez számomra. Egyszerűen így állítottam be a gondolkodásmódomat, és azt hittem, hogy sikerült átalakítanom, teljesen átváltoztatnom az emlékeimet. De még mindig félelemben éltem, még mindig alacsony volt az önbizalmam, még mindig mindenáron az emberek tetszését kerestem.

 

Szeretnék megosztani veletek egy igét, a 2 Korinthus 1:3-4-et: „ Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene, aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban, azzal a vigasztalással, amellyel az Isten vigasztal minket.” Tudjátok, mikor Jézus elhagyni készült ezt a világot, ezt mondta a tanítványainak a János evangéliuma 14. részében, miután mondta nekik, hogy Ő az Atyához megy: „Én pedig kérni fogom az Atyát, és ő egy másik Segítőt (vagy másik vigasztalót) küld nektek” (16. vers). Ez azt jelenti, hogy Jézus volt a tanítványok vigasztalója. Ő a minden vigasztalás Istene. Aztán kezdtem egyre jobban megérteni, hogy az a fájdalom, amiből meg nem vigasztalódunk, az továbbra is fájdalmas marad. Az Úr viszont vigasztal minket, hiszen Ő az irgalom és minden vigasztalás Istene.

 

Sokszor Istent egy hímnemű apa-alaknak látjuk, de meg kell, hogy értsük, hogy minket Isten a saját képére alkotott, ugye? Isten engem is a saját képére alkotott, és Jaclynt is a saját képére alkotta. Ez azt jelenti, hogy Isten nemcsak férfi. Az Atyaisten se nem hímnemű, se nem nőnemű. Tehát ez azt jelenti, hogy Istennek nemcsak apai szeretete van, hanem tökéletes anyai szeretete is. És fontos megértenetek, hogy az anyai szeretet nagyon különbözik az apai szeretettől. Ha egy gyerek megbotlik, elesik, és fájdalma van, vajon az apukájához szalad vagy az anyukájához? Természetesen az anyukájához. Az anyai és az apai vigasztalás nagyon különböző. Mikor az én gyerekeim is megsérülnek, az anyukájukhoz szaladnak. És az anyuka ilyenkor ölbe veszi a gyermeket. Apuka is ölbe veszi, és ölben tartja, ameddig bírja. De az anyuka addig dédelgeti a gyereket, amíg az meg nem vigasztalódik, úgy nem érzi, hogy most már elmehet, minden rendben van. Két teljesen másfajta vigasztalás. Én próbálok ezen változtatni, próbálom előhozni magamból a nőiesebb egyéniségemet, ha esetleg hozzám jönnének vigasztalódni a gyerekek.

 

Ha igazán belegondolunk ebbe a folyamatba, mikor megsérülnek, odafutnak anyához vagy apához, ilyenkor általában így vigasztaljuk őket, ezt mondjuk: „Jaj! Megütötted magad? Mutasd, hol fáj!” És mi Tajvanban ilyenkor azt mondjuk: „Sosó!” Ezt nem nagyon lehet lefordítani, de valami olyasmit jelent, hogy hadd enyhítsek a fájdalmadon. Ezt pedig általában úgy szoktuk csinálni, hogy ráfújunk. Aztán megkérdezzük: „Most már jobban vagy?” „Igen” – mondja a gyerek, és rohan vissza játszani. És mi nem tartjuk vissza, nem mondjuk neki, hogy: „Ne menj ki játszani. Látod, mennyi veszély leselkedik rád?” Nem mondunk ilyet, hanem, örülünk, hogy újra játszhat. Pedig mindnyájan tudjuk, hogy a „sosó” meg a fújás igazából nem is gyógyít. Vagy van itt esetleg olyan, aki hisz ebben, és most összetörtem a lelkivilágát? A kislányom, Abbey, a gyülekezeti óvodába jár, és egy nap, mikor hazajött, elmondta, hogy valójában nincs is Mikulás. Egyedül csak Jézus szereti őt. Én meg megkérdeztem: „Tényleg? Ezt tanítják az oviban?” „Igen, apa, ezt tanították. A Mikulás nem létezik, csak Jézus szeret minket.” Tehát mindnyájan tudjuk, hogy a fújás nem gyógyít. De akkor hogy lehet, hogy a gyerekek mégis jobban érzik magukat? Megkérdezzük, hogy: „Most már jobban érzed magad?” És a gyermek igennel felel. A kisfiam, Zach, ha elesik, odaszalad hozzám, de nem igazán a gyógyulásért, hanem, hogy elmondja: „Apa, megsérültem. Fontos neked az én fájdalmam?” Így vagyunk mi is a minden vigasztalás Istenével. Odamegyünk hozzá: „Atyám, fáj a szívem. Fontos neked az én fájdalmam?” És Ő nem kezd el ordibálni, hogy: „Jézus nevében, gyógyulj meg! Jézus nevében, gyógyulj meg!” Mert nem erre van szükséged. Az Atya odajön hozzád, megölel, és a füledbe súgja az Ő valódi vigasztalását. És azt mondja: „Gyermekem! Átérzem a te fájdalmadat. Megértelek téged.”

 

A példázat végén Jézus azt mondja, hogy ha nem bocsátunk meg szívünkből az embereknek, akkor az Atya átad minket a hóhéroknak vagy kínzóknak. Meg kell értenünk, hogy a meg nem bocsátás megkötöz, pont ahhoz kötöz hozzá, ami fáj. Pontosan ahhoz az eseményhez kötöz, amit szeretnénk elfelejteni, és ezt fájdalommal éljük meg újra nap mint nap. De néha nehéz megbocsátani, igaz? Azért nehéz megbocsátanunk, mert a szívünk még nem vigasztalódott meg. Ha viszont a szíved megvigasztalódik, a megbocsátás teljesen természetes reakció.

 

Olvastam egy pásztornak a bizonyságát, akit szexuálisan molesztáltak gyermekkorában, és ez úgy összezavarta, hogy ennek következtében felnövekedve sok-sok éven át homoszexuálisként élt, amíg az Úr meg nem szabadította. De valójában sose jutott eszébe, hogy meg kellene bocsátania annak a személynek, aki ezt elkövette ellene. Egyszer imádkozott, elmélkedett. Tudjátok, milyen az, mikor az embernek rossz napja van, és elmélkedni próbál. Egyszer csak előjött ez a személy az ő elméjének és a szívének a börtönéből. Ekkor a pásztor elkezdte őt ütni,  csúfolni,  mindenféle módon ellene harcolni, és ettől sokkal jobban érezte magát. Én is éltem át ilyet, emlékszem a nevekre, emlékszem az arcokra, vagy arra, hogy milyen magasak voltak ezek a személyek, és aztán elképzeltem önmagamat felnőttként, hogy megragadom, és jól megverem őket, nagy pofont adok nekik: „Na, itt van, nesze!” Tehát egyszer ez a pásztor is ezt tette, ahogy elmélkedett, azon gondolkodott, hogy mit csinálna azzal a személlyel. A Szent Szellem is odajött, és megszólította: „Fiam! Nem akarod, hogy segítsek?” Ő meglepődve, azt gondolta: „Óh, nem is tudtam, hogy a Szent Szellem ilyen dolgokban is tud nekem segíteni.” Tehát mielőtt válaszolhatott volna, a Szent Szellem azt kérdezte: „Akarod, hogy megkínozzam őt, akarod, hogy megverjem, kicsúfoljam, megszégyenítsem, leköpjem és megöljem mindenki szeme láttára?” Erre azt kérdezte: „Megtennéd?” „Már megtettem” – válaszolta a Szent Szellem, és ekkor megjelent a pásztor előtt látomásban Jézus a kereszten. Mindezeket, amit az ellene vétkezővel meg akart tenni, Őellene elkövették. Az ár, a bosszú már el van végezve. Jézus kifizette az árat. Jézus nemcsak a te bűneidért halt meg, hanem azért az emberért is, aki téged bántott. Nem azt kérem tőled, hogy megbocsáss, hanem hogy fordítsd a szíved Jézus felé.

 

Emlékszem az én saját utazásomra is: nem is gondoltam arra, hogy megbocsássak, nem is próbáltam megbocsátani. De emlékszem, hogy egyszer imádkoztam, elmélkedtem és dicsértem az Urat. És van egy dal, amiben az szerepel, hogy: „mint rózsaszál a sárba taposva, te bűnhődtél helyettem, ó Uram.” Tehát éppen az Urat dicsértem, és erről a dalról elmélkedtem, és ez a gondolat szinte kiugrott rám belőle, és láttam Jézust a kereszten. És elkezdtem beszélgetni Jézussal, amint a kereszten függött. Azt mondtam neki: „Jézus! – És, bár tudtam, hogy ez buta kérdés, megkérdeztem: – Fájdalmaid vannak?” És ő válaszolt: „Igen, nagy fájdalmakat élek most át.” „Akkor mi az, ami ott tart téged? Miért maradsz mégis a kereszten, ha ilyen fájdalmaid vannak? Mire gondolsz ott fönn?” És Ő így felelt: „Azért maradok a kereszten, mert láttam, hogy sírsz, láttalak, amikor fájdalmakat éltél át, mikor nem volt ott veled senki, láttam a szégyent a bensődben, láttam, hogy össze van törve a szíved és fáj. Ezeket el akarom venni, és ezért maradok fenn a kereszten.” Amint meséltem, ezeket a rossz emlékeket elnyomtam magamban. Sőt, még a szüleim se tudtak ezekről. De mikor Jézus szólt ehhez az emlékhez, előhozta ezt az emléket, és az megelevenedett, mint egy vízáradat előtört. És Ő azt mondja: „Gyermekem! Láttalak sírni, és szeretnélek megvigasztalni, akkor is, ha senki se törődik veled, akkor is, ha senki se tud arról, mit éltél át. -- De Jézus azt mondja: -- Én törődöm veled.” Az Atya is törődik veled.

 

A minden vigasztalás Istene halad át ezen a termen a mai nap. A minden vigasztalás Istene szeretné megérinteni a szívedet. Csukjuk be a szemünket. Van még egy kis idő, és én szeretnék imádkozni, hogy a Szent Szellem vigasztalja meg a szíveteket. Ahogy most csukott szemmel itt ültök, imádkozni fogok, hogy a Szent Szellem juttasson eszetekbe emlékeket, nem azért, hogy újra fájdalmat vagy sebeket okozzon, hanem hogy meggyógyítson és megvigasztaljon titeket.

 

„Szent Szellem, jöjj most, juttass eszünkbe fájdalmas emlékeket, melyekkel kapcsolatban szeretnél szolgálni felénk.”

 

Szeretnék kérni valamit, amit a hit cselekedeteként tegyetek meg. Ha az Úr felhozott benned fájó emlékeket, ez azt jelenti, hogy meg akar gyógyítani. Válaszolj az Ő hívására azzal, hogy felállsz. Ha valamilyen fájdalmas emléket hozott elő az Úr, állj fel, ne törődj semmivel, ne nézz körül. Isten szeretne most meggyógyítani, Isten szeretne most megérinteni. Ha az Úr azt akarja, hogy valamit letegyél elé, állj fel! Ne félj, nem néz téged senki. A minden vigasztalás Istene eljön most a te szívedhez, ő meg akar vigasztalni az elszenvedett sérülésekből. Ő azt mondja: „Gyermekem! Én törődöm veled.” Tehát ha az Úr felhoz benned valamilyen emléket, kérlek, állj föl. Imádságban szeretnélek vezetni titeket, hogy átvehessétek Isten gyógyítását. Engedjétek, hogy a Szent Szellem folyamatosan beszéljen hozzátok. A Szent Szellem meg akar érinteni titeket ezen a mai napon. Köszönjük, Úr Jézus! Kérlek, imádkozzatok velem:

 

„Atyám, eléd jövök Jézus nevében. Odaviszem eléd az emlékeimet, Uram. Odaadom neked a fájdalmamat, a sebeimet. Megtérek abból, hogy hazugságokat hittem el, a történtekkel kapcsolatban, hazugságokat hittem el Veled kapcsolatban, Uram. Jézus nevében én megtagadom ezeket a hazugságokat. És Hozzád fordulok, a Vigasztalás Istenéhez. Kérlek, vigasztald meg a lelkemet, vigasztald meg a szívemet!”

 

Imádkozni fogok értetek, és miután befejezem az imát, a szolgálócsoport előrejön, és rátok teszik a kezüket. Miközben a dicsőítő csoport folytatja az éneklést, az Úr titeket megszabadít. „Atyám imádkozom, hogy vedd el az összes fájdalmat és lelki sebet, jöjj, és vigasztald meg az én testvéreimet ezekből a fájdalmakból és sebekből. És azt a stresszt is vedd el, ami ezekkel a fájdalmakkal együtt jár. És azokat a szellemiségeket, amelyek bejöttek ezekkel a hazugságokkal és fájdalmakkal, Jézus nevében, megdorgáljuk! Az elvetettség szellemét, a bizonytalanság szellemét, a félelem szellemét. Atyám, Jézus nevében, szabadítsd meg őket! Vigasztald meg most őket, Uram! Mutasd meg nekik, hogy Te törődsz velük!"

Szerző: Hun Bol | 2018. augusztus 26.