Szabadság tanítássorozat

(Peter Wan)

 

9. Szabadulás a büszkeségtől és szégyentől

 

Ma folytatni szeretném a szabadság sorozatot, a büszkeségből és szégyenből való szabadulásról fogok beszélni, de először röviden összefoglalom, hogy mi a szabadság. A szabadság nem azt jelenti, hogy azt csináljuk, amit akarunk, hiszen ha mindnyájan azt tennék, amit akarunk, az anarchiához vezetne. A Biblia azt mondja, hogy Jézus azért jött el, hogy a szabadságot hozza el nekünk, hogy a foglyokat megszabadítsa. A szabadság egy keresztény ember alapvető jellegzetessége kéne, hogy legyen. Ha valaki ránéz egy keresztényre, azt kellene mondania: „Hű, ez az ember szabad!” Nem azt kéne, hogy észrevegyék, hogy komor a nézése, vagy hogy ítélkezik, hanem az kéne, hogy szembeötlő legyen, az kéne hogy vonzó legyen a kívülállók számára, hogy az az ember szabad. De mi is a szabadság? A szabadság azt jelenti, hogy azzá az emberré tudsz válni, akivé az Úr téged teremtett és megváltott.

 

Gyerekkoromban nagyon szerettem történelmi könyveket olvasni, ma is szeretek történelmi filmeket nézni, ezek azok, amiken a legtöbb ember elalszik, de én ilyeneket néztem, ilyeneket olvastam. És anyukám vett nekem egy egész hadtörténeti könyvsorozatot, ami gyerekeknek szólt, az őskortól egészen a jelenkorig, szép képekkel illusztrálva. Az egész sorozatot talán ötvenszer is végigolvastam, egyszerűen nem bírtam abbahagyni. Semmi más olvasmány nem kellett nekem, akkor még nem voltam megtérve, a Bibliát még nem ismertem, ez volt az én bibliám. Felfedeztem, hogy a történelem során sok ország, nemzet és birodalom egymás ellen háborúzott, és amikor az egyik ország vagy birodalom legyőzött egy másik népet, általában a győztes ország tett valamit, amivel megszégyenítette a legyőzött népet. Például ha volt bármilyen olyan szobor vagy emlékmű, ami annak a népnek a büszkeségét fejezte ki, akkor azt lerombolták. A Közel-Keleten a férfiak szakállt hordanak, ez fejezi ki az ő férfiasságukat, ezért mikor legyőzték őket, leborotválták a szakállukat, és ezzel szégyenítették meg őket. Az összes férfi szakállát leborotválták. Vajon miért tettek így a győztesek? Azért, mert tudták, hogy ha sikerül elérniük, hogy a legyőzött nép szégyellje magát, akkor nem valószínű, hogy fel fognak lázadni. Ha egy egész nép szívében sikerül a szégyent elültetni, akkor nem lesz bátorságuk azt mondani, hogy levetjük magunkról a hódítók rabigáját, és független ország leszünk. A Filippi 1:20 így szól: „ Ezért várom és remélem, hogy semmiben sem fogok szégyent vallani, hanem mint mindenkor, úgy most is Krisztust egészen nyíltan fogják magasztalni énértem, akár életben maradok, akár meghalok.” Azt láthatjuk a Bibliában, hogy a szégyen és a bátorság két teljesen ellentétes fogalom.  Tehát ha valaha is szégyellted magad, ez megfosztott téged minden szükséges bátorságtól. A szégyen tehát az ellenségnek egy erős fegyvere, ami megrabol a szabadságodtól. Ha szégyelled a múltadat, ha szégyelled azt, aki vagy, az akadályoz abban, hogy azzá válj, akinek az Úr teremtett. Visszatart attól, hogy felvedd Isten szeretett gyermekének identitását.

 

De ha a bátorság nem jár együtt a szégyennel, akkor mi jár együtt a szégyennel? Mi az, ami arra késztet, hogy szégyelljük magunkat? A Példabeszédek 11:2 így szól: „Ha jön a büszkeség, jön a szégyen is, a szerénységgel pedig bölcsesség jár együtt.” Néha úgy gondolkodunk, hogy a szégyen ellentéte a büszkeség, kellene, hogy legyen. Nem gondolnánk arra, hogy a kettő együtt jár, a Biblia itt még is ezt mondja. Vannak emberek, akik tele vannak büszkeséggel, és nem látszik rajtuk, hogy szégyenérzet van bennük. De az igazi kérdés az az, hogy ott van-e bennük a szégyen akár a látszat ellenére is.

 

Először nézzük meg, mit is jelent a büszkeség. A büszkeség azt jelenti, hogy egy eltorzított valóságban élünk, ahol magunkról hamis képet alkotunk. Tehát ha én kicsi létemre azt képzelem magamról, hogy magas vagyok, akkor büszke vagyok. Egy hazugság lett az én általam elfogadott valóság önmagamról, és e szerint látom önmagam, és e szerint élem meg a kapcsolataimat. Mindnyájan tudjuk, hogy sátán volt az első lény, aki büszkeséggel volt tele, és végül ez vezetett a bukásához. Annak idején a sátán egy angyal volt, aki Isten dicsőítését vezette a mennyben, de a büszkeség belépett a szívébe. Azt mondta magában, hogy most már nemcsak Istent akarom dicsőíteni, nagyon jól csinálom már ezt a dolgot, mi lenne, ha képeznék egy tanítványt, aki a dicsőítést vezetné, és ő a többi angyallal együtt engem dicsőítene. Büszkeségében azt mondta, hogy felemelkedem Isten trónjához, magamat is Istenné teszem. De Isten ezért kitagadta őt, nemcsak azt kapta, amit egy rosszcsont gyerek karácsonykor, hanem kiűzte a mennyből, a földre vetette le. Mikor sátán kiesett a kegyelemből, kiesett Isten jelenlétéből, eldöntötte, hogy bosszút áll, Istennek fájdalmat okoz. És mi okoz legnagyobb fájdalmat egy apának? Ha a gyermekeit veszik el tőle, akiket szeret. És ezzel kezdődik a Mózes 1. könyve, mikor bemegy az Édenkertbe, és gyakorlatilag elrabolja Ádámot és Évát az Atya mellől, azáltal, hogy tönkreteszi a kapcsolatukat. El tudjátok ezt képzelni, mennyire összetörte ez Isten szívét? Jézus azt mondta, hogy a sátán fő célja az, hogy lopjon, öljön és pusztítson, én viszont azért jöttem, – mondja Jézus -- hogy életük legyen és bővölködjenek. Jön az ellenség, próbál minket ellopni, elrabolni Istentől, és ha ez sikerül, akkor megöli Istennek a bennünk lévő életét. És ezáltal minden életcélunkat, küldetésünket is elrabolja. De hála Istennek Jézus azért jött, hogy életünk legyen. A sátán próbál bennünk büszkeséget támasztani, és ugyanakkor szégyenkezést is, ami őbenne van.

 

Most tehát Mózes 1. könyvéből meg fogjuk nézni, hogyan jött be a szégyen az emberiség életébe. Mikor Isten megteremtette az embert, nem akarta, hogy szégyenkezzen. Sokan hordozunk magunkban szégyenkezést, és nem igazán tudunk ezzel mit kezdeni. Nem tudjuk kezelni az életünkben lévő szégyenérzetet, és ez azért van, mert az Atya soha nem akarta, hogy együtt éljünk a szégyenérzettel, vagy hogy bennünk szégyenkezés legyen. Emlékszem, olvastam egyszer egy prédikációt az interneten, aminek az volt a címe, hogy „Miért nincs szégyenérzet a keresztényekben?” És arról szólt, hogy a keresztényeknek mi mindenért kellene szégyenkezniük. Azt éreztem: „Te jó ég! Ez olyan, mint egy anti-evangélium, teljesen szembemegy mindazzal, amit Jézus már megoldott.” Az író arra próbálta rávenni olvasóit, hogy rendesen viselkedjenek, bizonyos dolgokat ne tegyenek, és ez jó, de nem szabad, hogy a szégyen tartson vissza minket ezektől. Isten soha nem akarta, hogy szégyenkezzünk, ez csupán az ellenség börtöne. Sose kellett volna, hogy az életünkbe lépjen, de mégis megtalálta hozzánk az utat. Az 1 Mózes 2:25 így szól: „Még mindketten mezítelenek voltak: az ember és a felesége; de nem szégyellték magukat.” El tudjátok ezt képzelni? Az őseink, az ük-ük-ük-ükszüleink teljesen meztelenek voltak, így jártak-keltek, de nem szégyellték. Az állatok és az egész teremtett világ szeme láttára meztelenek voltak. Volt egyfajta szabadság ebben a meztelenségben. Nem mondom, hogy nekünk is így kellene járnunk, de számukra ez volt a mindennapi valóság. Ádám és Éva szabadok voltak, és nem volt okuk elrejtőzni. Bár meztelenek voltak, Istennel kapcsolatban álltak. Tehát Istenben egyfajta teljességet éltek meg, nem éreztek semmi hiányt magukban. Tudták, hogy Isten képmását hordozzák, nincs bennük semmi rossz. Mint az ártatlan kisgyerekek, akik nem szégyenkeznek, mikor meztelenül szaladgálnak. Emlékszem, gyerekkoromban mi is szaladgáltunk otthon benn a házban. Anyukám az egy évvel idősebb nővéremmel együtt megfürdetett minket, aztán meztelenül szaladgáltunk. Egyszer vendégek jöttek, az anyukám megfürdetett, miközben apukám tovább beszélgetett a vendégekkel. Én úgy döntöttem, hogy eljátszom az 1 Mózest, ott szaladgáltam a házban meztelenül, és az összes vendég engem nézett. Anyukám meg rámkiabált: „Peter! Gyere ide!” „Miért?” „Mert ha meztelenül szaladgálsz, el fog repülni a micsodád.” Erre nézek a nővéremre, és ezt mondom anyukámnak: „Nézd, az övé már el is repült.” Gyerekek voltunk, ártatlanok, nem értettük, mit jelent a szégyen.

 

Aztán tudjuk, hogyan folytatódik a történet, a kígyó bemegy az Édenkertbe, tőrbe csalja Ádámot és Évát. Bárcsak Ádám és Éva kínaiak lettek volna, egyszerűen csak megették volna a kígyót, és akkor nem lett volna az emberiség ilyen bajban. Ha interneten hallgatjátok, ne küldjetek nekünk levelet, hogy milyen rasszista ez a pásztor, tudnotok kell, hogy én is kínai vagyok. Mi vette rá Ádámot és Évát, hogy egyen a gyümölcsből? Az érzékelésük volt megtévesztve. Elhitték azt a hazugságot, hogy a jó és gonosz tudása -- vagyis hogy mi határozhatjuk meg, mi jó és mi rossz -- az jobb, mint az Istennel való kapcsolat. Elhitték, hogy függetlennek lenni jobb, mint Istentől függeni, és ez pedig nem más, mint a büszkeség.  Azt mondja a Biblia, hogy mikor Ádám és Éva ettek a gyümölcsből, a szemeik megnyíltak. És ez nem azt jelenti, hogy eddig nem láttak, és most látni kezdtek, hanem az érzékelésük változott meg. Még mindig ugyanazokkal a fizikai szemekkel néztek, de a mód, ahogy ránéztek önmagukra, Istenre és a világra, megváltozott.

 

Mikor megnyíltak a szemeik, pár dolgot megláttak. Először is, hogy nem váltak Istenhez hasonlóvá. A kígyó azt mondta, hogy ha esznek a gyümölcsből, olyanok lesznek, mint Isten. Valójában ők már mielőtt a gyümölcsből ettek volna, akkor is olyanok voltak, mint Isten, hiszen az Ő képmására lettek teremtve. Mielőtt ettek a gyümölcsből, össze voltak kötve a belsejükben lakozó isteni élettel. Hiszen bennük lakott Isten élete. De azáltal, hogy kinyilvánították Istentől való függetlenségüket, kinyilvánították az Isten életétől való függetlenségüket is, amely az életük forrása volt. És ha függetlennek nyilvánítjuk magunkat az életünk forrásától, akkor nincs többé bennünk élet. Ha például ez a vetítő függetlennek nyilvánítaná magát az áramforrástól, akkor nem tudna működni. „De hát én szabad akarok lenni!” – mondja a vetítő, és kihúzza magát a konnektorból. Továbbra is vetítő marad, de mégsem. És ez a probléma az emberiséggel is. Emberek vagyunk, de mégse. Emberek vagyunk, de nem úgy működünk, nem úgy élünk, mint amilyen minta szerint Isten azt megtervezte, ha nem vagyunk összeköttetésben Istennel. Ádám és Éva rájött, hogy nem váltak jobban hasonlóvá Istenhez. Nem is tudtak volna jobban hasonlítani, hiszen Isten a saját képmására teremtette őket. Arra kellett, hogy rádöbbenjenek, hogy valójában kevésbé hasonlítottak már Istenre, mint előtte. És ahogy a természetük már nem volt annyira isteni, nem is volt már annyira emberi. Mondtad már valaha, hogy tévedtem, mert ember vagyok? Ez nem teljesen igaz, kicsit kevésbé vagyunk emberiek, ezért csinálunk buta dolgokat. Isten nem arra teremtette az embereket, hogy bolondságokat cselekedjenek.

 

A másik dolog, amit megláttak, hogy szükségben vannak. Ádám és Éva felismerték, hogy mezítelenek, és ettől elszégyellték magukat, mert meglátták, hogy nincs, ami eltakarja őket. Ezt a sátán mutatta meg nekik. A büszkeségük miatt, bejött a szégyen az életükbe. Úgy gondolom, az ördög mutatta meg ezt nekik: „Hé, mi a baj veletek? Meztelenek vagytok. Miért nincs rajtatok ruha? Szégyelljétek magatokat! Jobb, ha elbújtok a mögé a fa mögé, mert ha Isten visszajön, és így meztelenül meglát titeket…” Ádám és Éva egyszerre élte át a bűntudatot és a szégyent.

 

Tehát először is átélték a bűntudatot. Mindnyájan tudjuk, mi a bűntudat: az az érzés, hogy valami rosszat követtél el. És, amiről ma több szó lesz, átélték a szégyent is. A bűntudat arról szól, hogy valami rosszat tettem, a szégyen viszont arról, hogy valami baj van velem. A bűntudat azt mondja, hibát követtem el, a szégyen viszont azt mondja, én magam vagyok a hiba. Tehát nemcsak hogy hibát követtem el, hanem aki vagyok, én magam, az egész lényem egy hiba. A szégyen egy mély érzés a szívem mélyén, hogy reménytelen eset vagyok. Úgy érzed, teljes csőd vagy, tökéletlen vagy, nem tudsz saját magad szemébe nézni a tükörben. A bűntudat a viselkedéssel függ össze, a szégyen viszont az identitással. A szégyen az az érzés, hogy valami nagyon alapvető gond van veled. Tehát a szégyen sokkal mélyebbre hatol, mint a bűntudat. Sokan nemcsak bűntudatot érzünk, hanem szégyent is hordozunk a szívünkben. A bűntudat csak a vállunkat nyomasztja, a szégyen viszont szívünk legmélyén gyötör. Egy kis hang mindig azt mondja neked, hogy soha nem leszel elég jó. Akármennyien szeretnek, akármennyien csodálnak, akkor is szégyelled magad. Ez a kis hang van ott a földön élő emberek ezreinek, millióinak, talán milliárdjainak szívében. És ez tragédia, mert Isten soha nem akarta, soha nem tervezte, hogy a szívünkben szégyen legyen. Ádám és Éva, mint mi is sokan, szívükben hordozták a szégyent.

 

Miből fakad ez a szégyen, ez az elégtelenségérzés? Nagyon sok mindenből fakadhat, de időhiány miatt most csak tízről szeretnék beszélni.

 

Először is, lehet, hogy a nemedből. Ha a szüleid fiút akartak, de te lány lettél, vagy fordítva, lányt szerettek volna, de te fiú lettél. Korábban beszéltem nektek arról a családról, ahol el akarták vetetni az anyukával a babáját, mert lány volt, és ők fiút szerettek volna. És ez nem harminc éve történt, hanem a közelmúltban, nincs talán még öt éve sem. Lehet, hogy ismertek ti is valakit, aki ilyen helyzetben van. Lehet, hogy te magad vagy ilyen helyzetben, hogy a szüleid más neműt vártak. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a gyerekek még nem értik meg ezeket a dolgokat, pedig megértik. Ismerek egy hölgyet, akinek a családjában annyira a férfiakat részesítik előnyben, hogy az apuka, a többi férfi családtag, és még a kisfiú is előbb étkezhetett, mint az anyuka. Ez olyan kifacsart dolog, és teljesen helytelen. Ha ilyen családban nő fel egy kislány, azt fogja érezni, hogy valami baj van vele, hiszen az identitásunk alapeleme a nemünk. Úgy érezzük, hogy az identitásunkat utasítják el.

 

A nemzetiséged is lehet olyan pont, ahol a szégyen bejön. Sokszor az emberek szégyellik a népet vagy nemzetet, ahonnan származnak. Van egy nagyon jó ismerősöm, aki bennszülött, és mesélte nekem, hogy az anyukája, a Tajvanban élő sok bennszülött szülőhöz hasonlóan azt mondta, mikor iskolába ment, hogy ne mondja el senkinek, hogy bennszülött, mondja inkább, hogy kínai (mivel elég világos bőrű volt, és akár kínainak is nézhették). Azért mondta ezt az anyuka, mert amikor ő járt iskolába, borzasztó sok előítéletet tapasztalt bennszülött származása miatt. Jót akart a lányának, azt akarta, hogy ne úgy nőjön fel, mint annak idején ő. Aztán a lány kijárta az iskolát, és dolgozni ment, de a munkahelyén se árulta el senkinek, hogy bennszülött, mert elfogadta azt a hazugságot, hogy ha elmondom, hogy bennszülött vagyok, az emberek le fognak nézni. És ha ők lenéznek, én is le fogom nézni saját magamat. Tehát ez a lány ezt eltitkolta, és ez mindig a szégyen forrása maradt az életében.

 

Az anyagi gondok miatt is szégyenkezhetünk, főleg a családban. Ha úgy nőttél fel, hogy anyagi gondjai voltak a családodnak, és például kirándulni ment az osztály, de ti nem engedhettétek meg magatoknak, hogy te is velük menj. Vagy például a legjobb barátaid eldöntötték, hogy elmennek együtt egy étterembe, de te nem tudtál velük tartani, egyszerűen azért, mert a családod nem tudta biztosítani ehhez az anyagi fedezetet. Ez gyakran óriási szégyenkezést vált ki egy gyerek szívében: szégyelli a családját, szégyelli saját magát.

 

A negyedik dolog a szexuális bűnök. A bűnök általánosságban is szégyent váltanak ki, de leginkább a szexuális bűnökre jellemző ez. El tudjátok képzelni azt az asszonyt, aki házasságtörést követett el János evangéliuma 8. részében? El tudjátok képzelni, mennyire szégyellhette magát? A Biblia erről nem ír, de az asszonyt házasságtörésen kapták rajta, és mikor odavonszolták, és középre állították, akkor valószínűleg meztelen volt, nem hagyták, hogy felöltözzön, hiszen meg akarták kövezni. Meztelenül Jézus előtt, ugyanabban a szégyenteljes állapotban, amit Ádám és Éva átélhetett az Édenkertben. El tudjátok képzelni, hogy mit érezhetett? El tudjátok képzelni micsoda szégyent hoz be egy családba az, mikor az apa szexuális bűnt követ el? Sok emberben nagyon nagy szégyenérzet van még a házasságukon belül is az apukájuk vagy az anyukájuk szexuális bűnei miatt.

 

Az ötödik a gyermekkori bántalmazások. A gyerekekben általában a nyolcadik életévük előtt alakul ki az identitásuk, az önbecsülésük. Ezért azok a gyermekek, akiket kicsi korukban bántalmazás ért, sokszor érdemtelennek tartják magukat, ebben a gondolkodásmódban nőnek fel.

 

A hatodik dolog a szexuális bántalmazás. Főleg, ha kicsi korban történik. Négy évvel ezelőtt, mielőtt Tajvanba költöztem az oklahomai Tulsában szolgáltam pásztorként. Volt ott egy nagyon szép lány, 17 vagy 18 éves lehetett. Ez a lány nagyon gyakran váltogatta a partnereit. Szinte minden héten új barátja volt, mikor vasárnaponként kérdeztem tőle, hogy mi újság, mindig kiderült, hogy már megint új barátja van. Ahogy szolgáltam felé, kiderült, hogy nagyon kicsi korában, talán 10-11 éves lehetett, szexuálisan zaklatta egy családjához közel álló személy. Egyébként a legtöbb szexuális visszaélést olyan emberek követik el, akikben a család megbízik. Ez a lány az eset után nagyon szégyellte magát, úgy érezte, hogy ő egy férfinak se fog kelleni. Így eldöntette, hogy mivel úgyse fog kelleni egy férfinak sem, ezért mielőtt bárki, aki közeledik felé elutasíthatná, azt ő fogja elutasítani.

 

A fizikai megjelenés vagy testi fogyatékosság is hozhat szégyenérzést. 10-11 éves lehettem, amikor nézegettem magam a tükörben, és észrevettem, hogy milyen nagyok az orrlyukaim. Lehet, hogy ti nem így látjátok, de én így gondolkodtam: „Istenem! Ez olyan csúnya.” Ezért tizenéves fiúként mikor beszéltek hozzám az emberek, mindig lehajtottam a fejem, mert így az orrlyukaim kisebbnek látszottak. Emlékszem, ahogy így lehajtott fejjel beszélgetek az emberekkel, kérdezem tőlük, hogy vannak. A szégyen valóban lehorgasztja a fejünket. Ez az apró testrészem, Isten által teremtett kicsi darabkám miatt szégyenkeztem. Lehet, hogy te is valamely testrészed miatt szégyelled a külsődet. De Isten soha sem téved. Egyáltalán soha. Ő alkotott ilyennek téged, a saját képére teremtett. Emlékszem, mikor láttam egy Dove reklámot, valójában ezt már a gyülekezetben is bemutattuk. Vannak benne hölgyek, akik egyesével bejönnek, és egy festőnek elmondják, hogy milyennek látják saját magukat, de úgy, hogy a festő nem látja őket. Ezután a festő lerajzolja az adott hölgyet a saját leírása alapján. Azt vették észre, hogy mikor arra kérték őket, hogy mondják el, hogy ők hogy néznek ki, csak azokat a tulajdonságaikat mondták el, amiket csúnyának tartanak magukon, így a rajz sokkal csúnyább lett, mint a valóság.  Aztán lerajzolták őket olyannak is, amilyenek valójában voltak. Az emberek általában sokkal csúnyábbnak tartják magukat, mint amilyenek valójában. Ez egy hamis kép volt. Minden egyes ember -- ti is, akik most itt ültök -- Isten képmására lett teremtve.

 

Nyolcadik a tekintélyben lévő személyek lekicsinylése vagy lenézése. Az általános iskola harmadik osztályáig kínai iskolába jártam Tajvanban. Ötvenen voltunk az osztályban, nem is tudom, hogy lehet annyi gyerekkel egyszerre foglalkozni. A tanárnak az volt a szokása, hogy miután kijavította a dolgozatokat sorrendbe tette, a legmagasabb pontszámtól a legalacsonyabbig. Tehát mondta az első gyerek nevét, meg hogy 100%, és a gyerek kiment a dolgozatáért. Aztán 99, 98, 97… 80%. Mikor 80% alá ért, minden egyes pontszám után fekete pontot adott, tehát 79% után egy fekete pont, 78% után két fekete pont, stb. Amikor pedig már 60%-nál tartott, ezeknek a gyerekeknek a dolgozatát ki se osztotta, hanem ledobta egyesével a földre. És lehetett látni a gyerekek arckifejezésén, hogyan szégyenkeznek, ahogy felveszik a földről a dolgozatukat, és nagyon sok gyerek el is sírta magát. El tudjátok képzelni, hogy fogják érezni magukat ezek a gyerekek egész életükben emiatt? El tudjátok képzelni, hogy megrendült az a bizalom, ami bennük volt minden tekintély felé? Ha bármi hibát ezután elkövettek az életben, milyen nehezen tudják azt bevallani? Ha például te ilyen környezetben nőttél volna fel, soha be nem vallanád semmilyen bűnödet vagy tévedésedet a pásztorodnak. Mert az van benned, hogy ha ezt elmondom az imacsoport-vezetőmnek, ha ezt elmondom a gyülekezetben a testvéreknek, ha ezt elmondom a pásztoromnak, akkor meg fognak engem szégyeníteni, rám hozzák a sírhatnékot, azt mondják majd, hogy szégyelljem magam. Ha tapasztaltunk ilyenfajta lenézést tekintélyszemélyek részéről, az óriási szégyenérzetet alakít ki bennünk.

 

Kilencedik a testvérekkel való összehasonlítás, tehát ha vannak testvéreid vagy esetleg unokatestvéreid, akikkel gyerekkorodban állandóan összehasonlítottak. Én és a testvérem egyszerre kezdtünk el zongorázni tanulni. A nővéremről a tanár megállapította, hogy azon kivételes emberek közé tartozik, akiknek abszolút hallásuk van, amit talán csak az emberek 2 %-ára jellemző. Tehát nagyon jó volt a zenei érzéke, bármilyen hangszeren tanult is, mind ment neki, klarinéton játszott, zongorán is játszott, és kiválóan ment neki. Most nem arról van szó, hogy nekem meg rosszul ment volna. Nem! Nem erről volt szó! Nekem nem rosszul, hanem egyszerűen borzasztóan ment. Én is tanultam zongorázni, azt hiszem, ugyanolyan sokáig, mint a húgom, vagyis öt évig. Mégis csupán egyetlen dallamot tanultam meg eljátszani ez alatt az öt év alatt. A mai napig csak egyetlen egyszerű, rövid dallamot tudok lejátszani. Anyukám mondta, hogy mindig úgy érezte, mikor a zongoraóráimat ment kifizetni, hogy ez olyan, mintha a vécén húzná le azt a pénzt. Szó szerint. És ha téged is összehasonlítottak a testvéreiddel, akkor ez szégyent hozhatott be az életedbe. Hála Istennek, ebből már meggyógyított, szeretem az anyukámat, szeretem a testvéremet is, mindkét testvéremet. De ha olyan családban nőttél fel… tudod, vannak ilyen tökéletes ázsiai gyerekek. Minden családban van egy ilyen. Olyan ez, mintha ő szívna el a testvérei elől minden jó tulajdonságot.

 

A tízedik a szülők elutasítása. Vannak, akiket a szüleik gyerekkorukban elutasítottak, vannak, akiket örökbe adtak, akár azért, mert nem volt elég pénzük, hogy felneveljék, vagy bármi más okból. Ezek a gyerekek, ahogy kezdenek felnőni, azon gondolkodnak, vajon mi lehet a baj velem, hogy a saját apámnak és a saját anyámnak sem kellettem. Vannak, akik nagyon keményen próbálnak megfelelni a szüleiknek, akár még az édes szüleiknek is, mert soha nem mondtak nekik semmi bíztatót. Te is olyan családban nőttél fel, hogy nem tudsz visszaemlékezni, hogy anyukád valaha is mondott volna rád bármi pozitív dolgot, dicséretet? Bármit, ami buzdító, bármit, ami nem negatívan hat az önbecsülésedre? Sokan olyan családban nőttünk fel, ahol a szüleink nem olyan jól tudják kifejezni az érzéseiket, és azt, hogy ők milyen büszkék ránk. Egy barátom egyszer felhívott, és amikor megismerte az Urat, és mikor megtapasztalta az Atya szeretetét, ez annyira megváltoztatta a szívét, hogy hazament, és szerette volna kifejezni a szeretetét az apja felé. És elment az apukájához, belépett a nappaliba, és mondta neki: „Apa, szeretlek!” De mivel az édesapjának sose mondta ezt az ő apukája, nem tudta azt mondani a fiának, hogy szereti. Inkább fogta magát, megfordult, kiment a nappaliból, és elkezdte lemosni az autót. Egyszerűen ezt nem tudta kezelni, nem tudta feldolgozni. És mivel a fiú annyira telve volt az Atya szeretetével, kiment utána, és megölelte az édesapját. És ez annyira gyönyörű. De sok családban nem hangzik el az a mondat, hogy szeretlek. Egyszerűen csak úgy tekintenek ránk, hogy csak egy éhes szájjal több van.

 

Amiket teszünk, és amiket mások tesznek velünk, az óriási szégyent válthat ki belőlünk. Azt az érzést keltik, mintha valami baj lenne velünk, és tökéletlenek lennénk. Általában az emberek hogyan kezelik a szégyent? Hogyan kezeljük mi a saját szégyenérzetünket? Ádám és Éva ezt úgy kezelte, hogy először is másokat hibáztatott. Mikor Isten számon kérte Ádámot, Ádám mit válaszolt? Az asszony tette, te adtad nekem, asszony. Az asszony tehet róla, és tulajdonképpen Te is, Istenem, hiszen egyedül is boldog voltam, miért kellet neked ideadnod nekem ezt az asszonyt, hogy bűnbe vigyem. És mikor Isten az asszonyt kérte számon, mit mondott az asszony? A kígyó mondta nekem, és úgy ettem. Ha Isten ezután a kígyóhoz ment volna, az vajon kire fogta volna? Az a gonosz játékszerem. Neki már nincs kire fognia. Arra jöttem rá, hogy akikben szégyen van, azok általában nagyon megkeseredett életű emberek. Mindig másokat hibáztatnak. Szeretnek másokat vádolni. Lehet, hogy mások cselekedetein keresztül jött be a szégyen az életedbe, de az is lehet, hogy saját cselekedeteiden keresztül. De van egy pont az életedben, amikor meg kell állnod, és azt mondani: „Felelős vagyok saját életemért. Mi ez? Az életem. Ez az én életem. És bár azok az emberek ezt tették, én most az ő cselekedeteiket megállítom, és nem hagyom, hogy ez többé hatással legyen rám. Nem fogok többé áldozatként tekinteni magamra, nem fogok mindenki mást hibáztatni, ahelyett, hogy felelősséget vállalnék a saját életemért.”

 

A másik dolog, ahogy hajlamosak vagyunk a szégyent kezelni, az az, hogy eltakarjuk magunkat. A Biblia azt írja, hogy Ádám és Éva összefüggesztett fügefalevelekkel próbálta magát eltakarni. Szeretjük eltakarni a szégyent. A szégyellt dolgokat nem szeretjük mutogatni vagy kiteregetni. A második világháborúban két olyan nemzet volt, akik különösen sok háborús bűnt követtek el. Mindnyájan tudjuk, hogy a németek 6 millió zsidót mészároltak le ebben az időben. Valójában nemcsak zsidókat öltek meg, voltak köztük romák, Jehova tanúi és homoszexuálisok is, mert úgy tekintették, hogy ezek alacsonyabb rendűek az emberi fajnál, mindet meg kell ölni, ezért építették a koncentrációs táborokat is. Japán ebben az időben szintén hasonló háborús bűnöket követett el Kínában, nagyon sok kínait öltek meg, sőt még gyilkoló versenyeket is rendeztek. A világháború után ez a két nép nagyon eltérő megközelítésben viszonyult az általuk elkövetett visszaélésekhez.

 

Németország úgy döntött, hogy az egész nemzetet tanítani fogja arról, ami történt: ez az, amit elkövettünk, és ez az, ami ezekhez az eseményekhez vezetett. Soha többé ne tegyünk ilyet! Jegyezzük meg ezt a fontos történelmi leckét, és soha többet ilyet ne csináljunk! Emlékszem, hogy néhány német barátom elmondta nekem, hogy miket tanultak erről az iskolában. Elvitték őket Auschwitzba és más koncentrációs táborokba, hogy a helyszínen meglássák azt, mi az, amit a népük elkövetett, és ez az, ami soha nem szabad, hogy megismétlődjön. Ezzel szemben Japán egészen másképp közelítette meg ezt a dolgot. Ha van itt valaki, aki japán, szeretném, hogy tudd, hogy nem gyűlöllek, szeretlek téged, nem ellened mondom ezeket. És mit tettek a japánok a háború után? Egyszerűen csak nem beszéltek róla. A történelemkönyvek is hallgatnak erről. Úgy tettek, mintha meg se történtek volna ezek a borzalmas események.

 

Ez a kétfajta hozzáállás ámulatba ejtette a kulturális szakértőket és antropológusokat. Nem értették, hogy lehetséges, hogy két nemzet, akik ennyi szörnyűséget követtek el, ennyire másképp állnak hozzá a dolgokhoz. És az egyik fő elmélet a két hozzáállással kapcsolatban az (amit az antropológusok egy csoportja vall), hogy a nyugati kultúra, főleg a német kultúra bűntudatra alapul. Az ilyen kultúrában fel kell, hogy ismerd, amit elkövettél, és jóvá kell tenned az elkövetett hibát. És hogy tudod jóvátenni? Úgy, hogy bocsánatot kérsz, beszélsz róla, elmondod: „Sajnálom, hogy ezt tettem, nem kellett volna így cselekednem, az ilyen viselkedésre nincs mentség. Meg tudsz nekem bocsátani? Soha többé nem szeretnék ilyet csinálni.”

 

A japán kultúra azonban más, sőt, általánosságban véve az egész távol-keleti kultúra más. A távol-keleti kultúra inkább a szégyenre alapul, nem a bűntudatra. Láttatok már olyan kínai vagy távol-keleti filmet, vagy olvastatok olyan könyvet, ahol azt mondják: „Megszégyenítettétek a családomat, (vagy megszégyenítettétek a szülőfalumat) ezért mindnyájatokat megöllek”? Mindjárt hozom a nindzsa csillagaimat. A „Drágán add az életed” (Die hard) vagy más nyugati filmekben sose mondja a főhős, hogy megszégyenítetted a családomat, ezért most megöllek. A távol-keleti filmekben viszont szinte mindig felbukkan ez. Tehát a távol-keleti kultúra szégyenre alapul, és az emberiség mit szokott tenni a szégyenével? A szégyen egy olyan dolog, amiről az ember nem szeret beszélni. Ezért volt az, hogy a háborúban elkövetett, szégyenletes bűnöket egyszerűen elhallgatták. Úgy gondolom, hogy közülük nagyon sokan tudták, hogy helytelen dolgot cselekszenek, de nem akartak beszélni róla. Van egy kínai mondás, amit úgy lehetne lefordítani, hogy „A család titkáról (vagy szégyenéről) kifelé ne beszéljünk”. Szolgáltatok valaha olyan kínaiak felé, akik nem Tajvanban nőttek fel? Nagyon nehezen tudnak beszélni arról, amit az anyukájuk vagy apukájuk ellenük elkövetett, mert úgy érzik, ha beszélnek erről, azzal a családjukat árulják el. Mi próbáljuk megértetni a gyülekezeti tagokkal, hogy szabad beszélni ezekről a dolgokról, ezzel nem tünteted fel rossz színben a szüleidet, hiszen ők megtették a tőlük telhető legjobbat. Viszont a lelki sérülés, amit ennek következtében szereztél, az nagyon is valóságos, és ezeket gyakran a tekintélyben felettünk állók okozzák, sokszor éppen az édesanyánk vagy édesapánk. Szabad ezekről beszélni, és odavinni Istenhez és kérni Őt, hogy gyógyítson meg minket ebből.

 

De mi sokszor a szégyenünket egy kis dobozba elzárjuk. Mindnyájan ezt tesszük. A szívünkben van ez a kis doboz, és ebbe teszünk bele minden olyan dolgot, ami valaha megszégyenített minket, és aztán jól bezárjuk, és valahova mélyen-mélyen-mélyen elrejtjük a szívünkbe, és reméljük, hogy soha senki nem találja meg annak a doboznak a kulcsát. És néha úgy viselkedünk, mintha ez a doboz nem is létezne. De mindaz, amit eltemetnek, a megfelelő körülmények között mindig gyümölcsöt terem. A szégyen olyan, mint egy mag: eltemeted a szívedbe, és bár a szégyent nem látod, de gyümölcsei világosan megjelennek az életedben. Lehet, hogy nem látszik pontosan, hogy mit temettél el, de valamilyen formában előjön. Akiket például szexuálisan molesztáltak, nem mondják el, hogy őket molesztálták, de a lelkigondozók sok esetben mégis ráéreznek erre, azáltal, ahogy ezek az emberek viselkednek. Tehát a gyümölcs látható.

 

Amikor megpróbáljuk elrejteni a bűnt, valamilyen ruhát vagy takarót veszünk igénybe. Tehát eltakarjuk a dolgokat. Az egyik dolog, amivel el szokták takarni az emberek a dolgaikat, az a teljesítmények, az eredmények. Mindenki másnál jobbak akarunk lenni. Sokszor mondják nekem az emberek, hogy szeretnének a színpadon szolgálni: „Ha az emberek néznének engem, ahogy szolgálok a színpadon, akkor már nem kellene szégyenkeznem.” Vagy azt mondják: „Ha én lennék az osztályban a legjobb tanuló (vagy a vállalatnál a legjobb dolgozó), akkor nem kellene szégyenkeznem.” Van egy kínai ismerősöm, aki az Egyesült Államokba kivándorolt, és mivel nem tudott rendesen angolul, a többi gyerek kicsúfolta. Aztán amikor munkába állt, keményebben dolgozott, mint bárki más a vállalatnál, mert belül ez volt benne: „Majd én megmutatom, mire képes egy kínai! Majd én megmutatom nektek, mennyivel jobbak vagyunk a fehéreknél!” Olyan gyűlölet volt a szívében a fehér emberek felé azok miatt, amiket ellene elkövettek. És ez nem egészséges, egyáltalán nem egészséges.

 

Tehát felhasználunk dolgokat arra, hogy eltakarjuk a bennünk lévő szégyent. Végül Ádám és Éva azt a testrészét takarta el egymás elől, ami különbözővé tette őket egymástól. Tehát mikor Ádám és Éva meglátták egymást meztelenül, felkiáltottak: „Te jó ég! Nekem nincsen ilyen testrészem.” És akkor eltakarták magukat. Azt a testrészt takarták el, amiben különböztek egymástól. Isten mindnyájunkat különbözővé teremtett, és ő gyönyörködik a sokszínűségben. De ha bennünk szégyenérzet van, azt gondoljuk, hogy olyannak kell lennünk, mint a többiek. És ha nem leszünk olyanok, mint a többiek, akkor nem leszünk elégedettek azzal, akik vagyunk. Mikor felső tagozatos voltam, a 90-es években, minden férfi középen elválasztott frizurát viselt. Ezzel csak egy baj van. Mikor Isten megteremtett engem, minden porcikámat Tajvanban alkotta, de a hajam az Afrikában készült, vagy talán Indiában. A hajam természetes göndör, és nehezen kezelhető. A barátaim kinevettek, azt mondták, hogy akár edényeket is lehetne súrolni vele. De mivel minden fiúnak, minden menő gyereknek az iskolában középen elválasztott haja volt, azt mondtam magamban: „Én is ilyen frizurát akarok! Én is elválasztom középen.” Aztán fésültem, fésültem, szárítottam, és végül megnéztem: „Hú, de ronda lett! Jól van, nem baj, akkor is középen elválasztott frizurát fogok viselni.” És négy vagy öt évig ilyen frizurát viseltem, mire rájöttem, hogy ennek semmi értelme, ez nekem nem is áll jól. Hála Istennek, vége lett ennek az elválasztott frizura divatnak, és nem tudom visszatér-e valaha, de nem hiszem, hogy még egyszer ilyen frizurát szeretnék. Isten különböző módon alkotott minket, de sokszor pont ezeknél az eltéréseknél vagyunk úgy, hogy szeretnénk olyanok lenni, mint a többiek a bennünk lévő szégyen miatt.

 

És végül mit tett még Ádám és Éva? Elfutottak Isten elől. Mi is szoktuk így kezelni a szégyenérzetünket, hogy elfutunk Isten elől. Bűntudatunk van, elfutunk Istentől, mert attól félünk, hogy ő nyilvánvalóvá teszi, amit mi szégyellünk, és elítél minket miatta. Ha szégyen érzése van a szívedben ma, kérlek, ne fuss el Istentől, inkább fuss oda Őhozzá. Ő nem fogja azt a szégyent arra használni, hogy elítéljen téged. Ha valaha bárki ítélkezett rajtad emiatt, akár még a gyülekezetben is, nagyon sajnálom, hogy ez történt, de Isten nem tenne ilyet soha. Isten az Ő jelenlétébe hív téged.  Olyannak szeretne látni, amilyen valójában vagy, és szeretné, ha te is úgy látnád Őt, amilyen Ő valójában. Van valami nagyon szép ebben a kölcsönös kapcsolatban. Ha soha nem tudtuk megfelelően kezelni a szégyent, meg kell engednünk, hogy Isten ezt rendbe hozza. Minden problémánkra Istennek megvan a megoldása. Ádám és Éva szégyenére is megvolt az Ő megoldása, leölt egy állatot, és annak bőréből készített ruhát Ádámnak és Évának. De mielőtt Ádám és Éva felvehette az Isten által készített ruhát, először valamit tenniük kellett: le kellett venniük a saját maguk által készített ruhát. Amit megszoktak, hogy az takarja el a szégyenüket (legyen az akár teljesítménykényszer vagy bármi), azt el kellett távolítaniuk, mielőtt felvehették az Isten által készített ruhát. Ádám és Éva felvette magára Isten gondviselését. Ez a megoldás azonban csak ideiglenes volt. De Isten nem elégedett meg ezzel, ő teljesen el akarta fedezni az ő szégyenüket, és ezért jött el Jézus. A Bibliában az Ésaiás 53-ban Jézusról szóló próféciát találunk: „Pedig betegséginket ő viselte, és fájdalmainkat hordozta, és mi azt hittük, hogy ostoroztatik, verettetik és kínoztatik Istentől! És ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyultunk meg. Mindnyájan, mint juhok eltévelyedtünk, kiki az ő útára tértünk; de az Úr mindnyájunk vétkét őreá vetette” (4-6. vers).

 

Azt mondja itt a Biblia, hogy Jézus Krisztus, az Isten báránya, aki minket képvisel. És ez azt jelenti, hogy a kereszten helyetted szenvedett. Ő hordozta a mi bűneinket, hordozta a lázadásunkat, hordozta a fájdalmunkat, hordozta a büszkeségünket, hordozta a betegségünket, hordozta az igazságtalanságainkat, hordozta az átkainkat. Olyan kivégzése volt, mint egy bűnözőnek, a tömeg gúnyolta és megvetette. Akkoriban a keresztet úgy tervezték, hogy akit odafüggesztenek, azt szégyennek teszik ki. Eredetileg a kereszt nem csupán egy kivégzési mód volt, mert valójában nagyon sok munkát igényel valakit keresztre feszíteni. Volt akkoriban egy másik népszerű kivégzési mód, a lefejezés. Pál apostolt például lefejezték az egyházi hagyomány szerint. De Jézus a kereszten függött. Vajon miért pont keresztre feszítették Jézust? Akkoriban a keresztet nem egy elhagyatott pusztaságban állították fel, hanem egy zsúfolt utcán, vagy a városkapunál, vagy egy hegy tetején, hogy mindenki láthassa. Ha valaki a kereszten függött, teljesen meztelen volt. Akkoriban így zajlott a keresztre feszítés. Tudom, hogy a festményeken, ahol azt ábrázolják, hogy Jézus a kereszten függ, nem meztelenül ábrázolják, de ez eltér a valóságtól. Jézus iránti tiszteletből ábrázolták őt így. De történelmi értelemben Jézus meztelenül függött ott a kereszten. Azt is mondja a Biblia, hogy a katonák a köntösére sorsot vetettek. Amint Jézus ott függött a kereszten meztelenül, magára vette a mi szégyenünket. A kereszt olyan fájdalmas és szégyenletes kivégzési eszköz volt, hogy a római jog szerint egyetlen római polgárt sem lehetett így kivégezni, csak a Birodalomnak alávetett népeket. Ezért van az, hogy Pált se feszítették keresztre, hiszen római polgár volt, hanem lefejezték, de Jézusnak majdnem minden tanítványát keresztre feszítették, harminc vagy negyven évvel Jézus halála után. És amikor Jézus ott függött a kereszten, Ő teljesen meztelen volt. El tudjátok képzelni Isten Fiát? Magát az Istent, ahogy ott függ a kereszten teljesen meztelenül miközben a saját teremtményei gúnyolják, kinevetik, leköpik?

 

Miért tette ezt Jézus? Azért, hogy megértse, micsoda fájdalmat okoz a szégyen a mi életünkben. Megértse azt a szégyen által okozott fájdalmat, amit az ő gyermekei magukban hordoznak. És egy Atyának nincs olyan dolog, amit meg nem tenne, hogy a gyermekeit visszahozza önmagához. Egészen azóta, hogy Ádám és Éva elfutottak Isten elől, az emberiség menekül Őelőle. És Isten bármit hajlandó azért megtenni, hogy minden egyes embert közülünk visszavigyen az Ő jelenlétébe. Amit Jézus elvégzett a kereszten, az az volt, hogy elhordozta a mi szégyenünket. A 69. zsoltár egy prófétai zsoltár, amit Dávid a Messiásról, Jézusról írt. Így hangzik: „Te tudod az én gyalázatomat, szégyenemet és pirulásomat; jól ismered minden szorongatómat.  A gyalázat megtörte szívemet és beteggé lettem; vártam részvétre, de hiába; vigasztalókra, de nem találtam. — a kereszttől Jézus legközelebbi tanítványai is elfutottak – „Vártam részvétre, de hiába; vigasztalókra, de nem találtam. Sőt ételemben mérget adtak, és szomjúságomban ecettel itattak engem.” (20-22. vers.) A kereszten valóban ecettel akarták megitatni Jézust. A kereszten Jézus nemcsak a bűneidet hordozta el, hanem a szégyenedet is. De Jézus megvásárolta a Te megigazulásod árát. Mikor Istenhez megyünk, Ő arra hív, hogy átadjuk Őneki a bűneinket, a szomorúságunkat, a fájdalmainkat és a szégyenünket. Ezeket oda kell vinnünk Istenhez, hogy Jézus ezeket magára vehesse. A 2 Korinthus 5:21 így szól: „Mert azt, a ki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk ő benne.” Krisztusban Isten igazságává leszünk. A Példabeszédek 28:1 így szól: „Az igazak, mint az ifjú oroszlán, bátrak.” Ami a kereszten történt, az egy óriási csere. A mi bűnös állapotunkat kicserélte az Ő igaz állapotára. És mikor ez a megigazulás bejön az életedbe, azzal együtt a bátorság is bejön. Júda Oroszlánja, Júda Oroszlánjának a bátorsága ott van benned. Az Ő bátorsága lesz a te bátorságod, az Ő üvöltése a te üvöltésed. A kereszten a következő történt: Isten eljött, hogy elvegye a szégyenedet, és az alkalmatlanság-érzetedet. És Ő tud neked bátorságot adni, ki tud szabadítani a szégyen börtönéből. Egyszerűen csak oda kell menned elé, és odaadni a szégyenedet. Csak ennyit kell tenned.

 

Kérem, jöjjenek előre a dicsőítők.

 

Egy keresztény ismerősöm mesélt egy nagyon érdekes történetet. Sok-sok éven át nagyon negatív képe volt önmagáról ennek a lánynak, azért, mert már kislánykora óta túlsúlyos. Még azután is, hogy megtért, és tudta azt, hogy Jézus szereti, szíve mélyén rosszul érezte magát a súlya miatt, a külseje miatt. Egy nap Istenhez imádkozott: „Istenem! Olyan rosszul érzem magam a külsőm miatt, úgy szégyellem azt, aki én vagyok. Nem gondolom, hogy egyetlen férfi, vagy akárki más is képes lenne engem szeretni”. És ahogy így imádkozott, Jézus odajött hozzá, de nem egy szokásos Jézus-képet látott, hanem egy nagyon-nagyon-nagyon kövér Jézust. Tehát ez a nagyon túlsúlyos Jézus odajött hozzá, és megölelte őt. Azt mondja, mikor meglátta látomásban ezt a Jézust, hangos kacajra fakadt az imája közepette, és így szólt: „Istenem, olyan jó vagy hozzám, hogy ilyen kövér alakban is megjelent nekem Jézus. Mindazok a kilók, amiket Jézus a 40 napos böjt alatt leadott, azt visszaszedte, sőt még jobban meghízott. Köszönöm, Uram.” És bár ez egy aprónak tűnő dolog volt, de ez a lány attól a naptól kezdve többé nem érezte magát rosszul. Már nem szégyenkezett a súlya miatt. Nem azt mondom, hogy ne próbáljatok egészségesen élni, de azt mondom, hogy bármivel is küszködsz, bármilyen fájdalmat vagy szégyent hordozol a bensődben, Jézus ezeket már megoldotta. Az Ördög azt akarja, hogy szégyenkezz, hogy vesztesnek és értéktelennek érezd magad. Azt akarja, hogy egy tévedésnek érezd magad. De semmi se lehet távolabb az igazságtól. Semmi sem változtathat azon a tényen, hogy Isten szerelmese vagy. Mindnyájatokat Isten az Ő saját képmására alkotott.

 

Ez egy 1000 dolláros bankjegy. Amúgy ez igazi, a pásztorotoknak tényleg van ennyi pénze. Azért annyira szegények nem vagyunk. Hányan szeretnétek megkapni ezt az 1000 dollárt? És most ezt jól összegyűröm, rálépkedek, megrugdosom, és újra felveszem. Ki az, akinek még mindig kéne ez az 1000 dollár? Egyébként nem adom oda, nem fizettek elég tizedet. Na jó, csak vicceltem. Nagyon is sok tizedet fizettek, nagyon bőkezűen adakoztok. Miért van az, hogy még mindig szeretnétek megkapni, ezt az 1000 dollárost? Azért szeretnétek, mert bár összegyűrtem, ráléptem, megrugdostam, de az értéke még mindig 1000 dollár. Az értékét nem az határozza meg, hogy valaki rálépett-e. Az értékét egy magasabb hatóság rendelte el, aki azt mondta, hogy ha kinyomtatunk egy papírdarabot, ilyen színben, négy gyereket nyomtatunk rá, az 1000 új tajvani dollárt ér. A te értékedet egyáltalán nem az határozza meg, hogy a világ mit művelt veled. Semmi köze a két dolognak egymáshoz. Bármit tettek is, ez nem hozhatott annyi szégyent az életedbe, hogy az értéktelenné tenne. Sőt, egy kicsit se von le ez az értékedből. Tegyük fel, hogy most lemész ezzel a pénzzel a boltba, és fizetni akarsz vele, akkor ez pontosan 1000 dollárt ér. Nem mondhatod, hogy ez csak 990-et ér. Nem, ez 1000 dollár. A szégyen be tud férkőzni a szívünkbe, ahol egy hazugságot hoz létre. Elhiteti velünk, hogy értéktelenek vagyunk. Ahogy mondtam, sokat beszélünk a bűntudatról, és ez jó, de a bűntudat nem a teljes probléma, amivel az emberiség szembesül. A bűntudattal és a szégyennel is szembe kell néznünk, mert mindkettő bejött a világba, mikor Ádám és Éva elbukott és vétkezett. A bűntudat azt mutatja, hogy valami rosszat tettem. De a szégyen azt sugallja, hogy bennem van a hiba. Nemcsak arról van szó, hogy hibát követtem el, hanem én magam vagyok az a hiba, az a tévedés. Ez az az érzés, hogy teljesen és alapvetően hibás vagy, és bármit teszel, ezen nem tudsz változtatni. Ha ma magadra ismertél, akkor szeretnék érted imádkozni, és megkérem Istent, hogy beszéljen hozzád. Megkérem a Szent Szellemet, hogy megvilágítsa számodra azt a terület, ahol szégyelled magad. Hívlak téged, hogy hozd ma ezt az Úr elé. Most az Urat fogjuk dicsérni, ülve maradhattok, a dicsőítő csoport egy dalt fog énekelni. Engedd, hogy a Szent Szellem szóljon hozzád.

 

Jelenlétedben (Refrén)

 

https://www.youtube.com/watch?v=42bGa-wLzbo

 

Most álljatok fel, és imádjuk az Urat. Kérjük a Szent Szellemet, hogy beszéljen hozzánk. Mondjuk ezt: „Istenem, mutasd meg, kérlek, van-e a bensőmben szégyen. Van-e egy kis doboz a szívemben, ahova begyömöszöltem minden szégyent az évek során? És elrejtettem gondosan ezeket azt gondolva, hogy ha elég jól elrejtem, akkor nem lesz hatással az életemre.” De mindenki másnál jobban tudod, hogy azok a dolgok igen is hatással vannak az életedre. Ezért arra hívlak most téged, hogy képzeld el, ahogy veszed ezt a dobozt, akármilyen fiókba tetted el azt, akár az ágy alá rejtetted a szívedben, vagy bárhova máshova. Hívlak téged, hogy vedd elő azt a dobozt,  nyisd ki ma, és add át Jézusnak. Ma van itt a napja egy csodálatos cserének: te odaviszed a te szégyenedet a kereszthez, és Ő odaadja Neked az Ő igazságát. Ő neked adja az Ő megigazultságát, ha te hajlandó vagy átadni neki a te szégyenedet. Ő szeretné beléd adni az Ő bátorságát. Ne engedd többé, hogy a szégyen megfosszon a bátorságodtól. Ne engedd, hogy megfosszon attól a bátorságtól, ami az Úrban a tiéd lehet. Vidd oda ezt a dobozt ma Istenhez, és mondd ezt: „Istenem, ez vagyok én, és ezek azok a dolgok, amikkel féltem szembenézni.” Lehet, hogy még te magad is féltél ránézni ezekre, mert annyira szégyellted magad. Mondd ezt ma Istennek: „Istenem, én Neked adom ezt, mert senki másnak nem adhatom. Jézus, elvennéd az én szégyenemet?” Ha szégyent hordozol a bensődben, fogunk érted imádkozni, ha szeretnéd. Nem kell elmondanod nekünk, hogy mi az, de gyere előre, ha úgy érzed, hogy nem vagy benne biztos, hogy egyedül sikerül igazán átadni azt Istennek. Ne félj! Ne hagyd, hogy a félelem visszatartson. Ha akarod, nagyon szívesen imádkozunk érted, nagyon szívesen megállunk hitben érted, hogy az áttörés bekövetkezhessen az életedben. Ahogy a dicsőítő csoport énekel, gyere előre. Ilyenkor jön a Szent Szellem, és szolgál feléd. Kérem a szolgáló csoportot is, hogy jöjjön előre. Ne hagyd, hogy a félelem visszatartson. Ez egy biztonságos hely, ez az Isten jelenléte, ahol minden szenvedésed véget ér, Isten életet ad beléd ma.

 

„Atyánk, hálát adok minden egyes testvéremért, aki itt van. Hálát adok, Istenem, mert ez a nap nem arról szól, hogy mi megpróbálunk szégyen nélkül élni. A szabadság nem arról szól, hogy mi keményebben dolgozunk, hanem egyszerűen csak arról, hogy odafordulunk a megfelelő forráshoz, odafordulunk Hozzád, Uram. Jézus, Te vagy a mi forrásunk. Te vagy a mi életünk, Te vagy számunkra az Élet Fája, melynek levelei a nemzetek gyógyítására valók. Köszönjük, Uram! Rád nézünk ma, Jézus, köszönjük, amit közöttünk cselekszel, áldunk Téged, Urunk.”

Szerző: Hun Bol | 2018. augusztus 26.