Szabadság tanítássorozat

(Jaclyn Peng)

 

10. Miért jött el Jézus?

 

Mielőtt elkezdjük, szeretném, ha egy kicsit megismernétek az üzenetem természetét. Felajánlom nektek a választási lehetőséget a kék pirula és a piros pirula között. Ha láttátok a Mátrix című filmet, van benne egy olyan jelenet, mikor Neonak felajánlják a lehetőséget, hogy megismerje az igazságot, vagy menjen vissza aludni, ébredjen fel másnap reggel, mintha mi se történt volna. Ma én is felajánlom nektek a választási lehetőséget a kék és a piros pirula között. Ha megengeded, ez a prédikáció meg fog változtatni sok mindent, amiben eddig hittél, és megváltoztatja az életed. És ennek örülni fogsz. Lehet, hogy most kicsit bizonytalan vagy, de én biztos vagyok benne, hogy tetszeni fog. Imádkozzunk!

 

„Atyám, hálát adunk, mert a mi akaratunk, szívünk és elménk át fog formálódni, és meg fog újulni. Tudjuk, hogy ezt magunktól nem tudjuk megtenni. Imádkozunk, Szent Szellem, hogy jöjj és jelentsd ki nekünk ma ismét az igazságot. Imádkozom Jézus nevében minden ellen, ami ellenünk támad, és próbálná megakadályozni azt, hogy az élet fájához menjünk, és újra kapcsolatba lépjünk Veled. Hiszen Te vagy az Élet forrása és a létezésünk oka. Köszönjük, Istenem, hogy itt vagy ma velünk. Jézus nevében imádkozunk. Ámen!”

 

Tehát a mai nap arról fogok prédikálni, hogy miért jött el Jézus, vagyis pontosan mi is az a probléma, amit ő megoldott. Az az érzésem, hogy azt feltételezzük, hogy tudjuk a választ erre a kérdésre, de az általunk tudni vélt válasz csak egy része a problémának, amiért Jézus eljött. Tehát mélyedjünk el kicsit jobban ebben. Föl fogok olvasni egy igét. Keressünk meg egy igét a Bibliában, amely azt fejezheti ki, miért jött el Jézus, mi volt az a probléma, amit meg akart oldani.

 

„A kígyó pedig ravaszabb volt minden mezei állatnál, amelyet az Úristen alkotott. Ezt kérdezte az asszonytól: Csakugyan azt mondta Isten, hogy a kert egyetlen fájáról sem ehettek? Az asszony így felelt a kígyónak: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk, csak annak a fának a gyümölcséről, amely a kert közepén van, mondta Isten: Nem ehettek abból, ne is érintsétek, mert meghaltok. De a kígyó ezt mondta az asszonynak: Dehogy haltok meg! Hanem jól tudja Isten, hogy ha esztek belőle, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: tudni fogjátok, mi a jó, és mi a rossz. Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, mert csábítja a szemet, meg kívánatos is az a fa, mert okossá tesz: szakított a gyümölcséből, evett, majd adott a vele levő férjének is, és ő is evett.” (1 Mózes 3:1-6)

 

Más szavakkal, az emberiség bukása akkor történt, mikor Ádám és Éva ettek a tiltott fa gyümölcséből, és ezáltal minden összezavarodott. Ádám és Éva bukása volt az, ami szükségessé tette azt, hogy Jézus eljöjjön, hogy rendbe tegye azt a problémát, amit ők az emberiség számára okoztak. Tehát itt az 1 Mózes 3-ban olvasunk arról, hogy mi volt az a probléma, amit Jézusnak meg kellett oldania. És lehet, hogy sokan úgy gondoljátok, hogy az itt a probléma, hogy Ádám és Éva bűnt követett el. De szeretném felhívni arra a figyelmeteket, hogy a fejezet első versétől az utolsóig a „bűn” szó egyszer sem fordul elő. Hadd mondjam el még egyszer: abban a részben, ahol arról olvasunk, hogy mi volt az a probléma, amit Jézus megoldott, egyáltalán nem található meg a „bűn” magyar szó, és a kilenc héber szóból, ami bűnnek fordítható, egy sem fordul elő. Valójában a bűn szót csak a következő fejezetben láthatjuk, ahol Káinról és Ábelről van szó. Nem gondolom, hogy a probléma, aminek a megoldására eljött Jézus, az az, amit te és én a bűn természetéről elképzelünk.

 

Menjünk még jobban vissza, az 1 Mózes 2:9-re: „Sarjasztott az Úristen a termőföldből mindenféle fát, szemre kívánatosat és eledelre jót.” Ha nem tudnátok, elmondom, hogy a héber nyelvű Ószövetséget többször egymás után lefordították, mire létrejött az angol (és a magyar) nyelvű változat. Az angol és a magyar nyelvű változat alapján úgy tűnik, mintha azt mondaná, hogy ezek a fák szépek voltak és ízletes volt a gyümölcsük. De ha ezt így értelmezzük, az máris helytelen, ha visszamegyünk a héber nyelvhez. Olvassuk tovább az Igét!

 

„Az élet fáját is a kert közepén, meg a jó és a rossz tudásának fáját.” Hányan tudjátok, hogy néznek ki a fák? Feltételezem, hogy mindenki tudja! De vajon azt tudjátok-e, hogy hogyan néz ki a tudás? Lehet, hogy tudjátok, hogy néznek ki az okos emberek, vagy hogy néz ki egy információkkal teleírt papírlap. De hogy néz ki maga a tudás, ami egy fán nő? El tudjátok képzelni? Más szóval, Ádám és Éva képes volt olyan dolgokat is látni, amit mi nem látunk. Volt ott egy másik fa is, az élet fája. Hányan tudjátok, hogy hogyan néz ki az élet? Tudjuk, hogy néznek ki az élőlények, van pulzusuk, az agyuk hullámokat bocsát ki, lélegeznek. Sok ember sokféleképpen értelmezi az élet szót, de magát az életet, ami minden lényt elevenné tesz, azt még egyikünk se látta földi szemeinkkel, mert nem mi vagyunk Ádám vagy Éva. Az Édenkertben voltak olyan dolgok, amiket ők láttak, és számunkra is látható, például fák. És voltak olyan dolgok is, amiket ők láttak, de számunkra nem látható, mint például az élet és a tudás.

 

Tehát visszatérve arra, hogy Jézus milyen problémát oldott meg, Ádámnak és Évának volt egy olyan látásmódja, ami nekünk nincs. Időközben elvesztették ezt. Tehát látták egyfelől az anyagi dolgokat, és ha visszamegyünk a héber szóhoz, amit úgy fordítottak, hogy „szemre kívánatos”, ez nemcsak egyszerűen szépet vagy vonzót jelent, hanem szellemi megjelenést, jelenséget vagy akár szellemet. Ők képesek voltak meglátni dolgokat, amik nem fizikaiak, hanem valamilyen módon szellemiek. Ugyanezt a szót használja a Biblia a 2 Mózesben, mikor Mózes megfordult, valamin megakadt a tekintete, és közelebbről is meg akarta nézni. És mit látott? Egy bokrot, amely lángolt, de az nem igazán láng volt, hiszen valójában nem égett a bokor. Lángnak látszott, de mégsem lehetett láng, mert nem úgy viselkedett, mint a láng. Tehát volt valami, amit Ádám és Éva látott, és Mózes is látott egy Isten által mutatott látomásban. Ádám és Éva nem ismerték korábban azt, amit nem láttak. Teljesen természetesek voltak számukra azok a dolgok, amiket mi ma nem láthatunk. A bűnbeesés előtt, látták az életet, a tudást, és ki tudták nyújtani a kezüket, hogy szakítsanak belőle, elfogyasszák, és pontosan ezt is tették.

 

Tehát eddig arról beszéltünk, hogy Ádám és Éva fizikai és szellemi dolgokból állt. A föld porából lettek alkotva, melybe Isten belelehelt. Tehát Isten vette a föld porát, és belelehelt, így lett Ádám megalkotva. A fizikai dolog az a por, ami alkotta őket, de szellemi részük is volt, mivel az Isten lehelete volt bennük. És ettől lett Ádám Ádámmá, és Éva Évává. Isten lehelete nemcsak megelevenítette őket, hanem személyiséget is adott nekik. Már nemcsak egy porkupac voltak. Hadd fogalmazzam meg ezt egy kicsit másképp. Mi lenne, ha felajánlanám számodra ezt a vadonatúj Apple MacBook laptopot? Mitől olyan klassz ez az Apple gép? Hát, nem attól, hogy itt van rajta ez az alma, nem is attól, hogy nagyon felhasználóbarát, és olyan szép, formatervezett. Akkor mitől olyan klassz az Apple MacBook? Az elektromosságtól. Tehát ha ma felajánlok számodra egy Apple MacBookot, és megrongálódik a hálózati csatlakozója, hogy többé nem tud az áramhoz csatlakozni, akkor valójában mid lenne neked? Tiéd lenne a világ legkönnyebb, legvékonyabb papírnehezéke. Értitek, amit mondok? Ádám azért volt Ádám, mert össze volt kötve az „áramforrással”. Azért tudta elvégezni a dolgát, azért tudott önmaga lenni, mert benne volt az Isten lehelete. Valójában így van ez velünk is.

 

Most beszéljünk az Újszövetségről. Ott voltak a farizeusok, nekik is volt egyfajta látásmódjuk. Nyilvánvaló, hogy Jézus idejében senki se ismerte úgy a Bibliát, mint a farizeusok. A gond nem a tudásukkal volt. Nagyon pontos információkkal rendelkeztek, de ez a tudás a halált munkálta ki bennük is, és a körülöttük élő emberek számára is. Az, ahogy az ismeretünket használjuk, legalább olyan fontos, mint az ismeret maga. Tehát Ádám és Éva tudása más volt, mint a farizeusok tudása. Amit Ádám és Éva tudott, az életet hozott, amit a farizeusok tudtak, az halált hozott. Most menjünk vissza Ádámhoz és Évához, és beszéljünk az ő alapvető természetükről. Ami Ádámot Ádámmá tette, az az Isten lehelete, ahogy már említettem. Az Édenkertben volt egy fa, és az ágai végén ott volt az élet. Ádám és Éva az életet a fáról szedték, és úgy ették, és ez a gyümölcs gondoskodott arról, hogy az áramforráshoz való csatlakozásuk megmaradjon. A folyamatos kapcsolatuk, közösségük az Isten Szellemével és az ő személyével, nemcsak azzá tette őket, akik voltak, hanem meg is tartotta őket abban, fenntartotta identitásukat. A bűnbeesés előtt amit ők láttak, az egy állandó életfolyam, mely hozzájuk folyt, bennük lakott, és kifolyt belőlük a környezetükre. Tehát ők Isten képviselői voltak a földön, ahogy Isten beléjük lehelt, bennük lakott, és amerre csak jártak Isten jelenlétét lélegezték ki azon a helyen. Tudjátok, mit mondok? Isten minket is ilyennek alkotott! Emlékeztek, hogy a szabadsággal kapcsolatban azt mondtuk, hogy akkor vagyunk szabadok, ha azzá válunk, akinek Isten alkotott, és akinek megváltott. Istent magunkkal visszük, mindenhova, ahova csak megyünk, és őt lélegezzük ki a körülöttünk élő emberek számára. És az emberek azt mondják nekünk: „Hű! Ebből én is akarok.”

 

Zárójelben hadd mondjak el ezzel kapcsolatban valamit. A tanítványaim és a házicsoport-tagok felteszik nekem újra meg újra ugyanazt a kérdést. Sok emberben van zavar ezen a területen. Úgy határozzuk meg a szabadságot, hogy az a személy vagyok, akinek Isten teremtett és megváltott. Azt mondják nekem az emberek: ha valaki megbánt engem, és én ezt vissza akarom adni neki, és úgy érzem, most ez az én valódi énem. Ez, azonban, nem azt jelenti, hogy szabadságom van arra, hogy bántsam azt az embert. „Te mondtad, hogy önmagam legyek. Ezért én most szabad leszek, és megteszem.” Először is azt akarom elmondani, hogy bár az érzéseid valóságosak, mégsem ezek határozzák meg, hogy ki vagy. Nem vagy egyenlő az érzéseiddel. Hiszen az érzelmeid megváltoznak egy nap során többször is, és lányok esetében még többször, mint a fiúk esetében. És mi büszkék vagyunk erre. Isten ilyennek alkotott minket. Tehát az identitásod mindig ugyanaz marad, akkor is, ha szomorú vagy, ha dühös leszel, ha csalódás ér, ha megbántanak. Nem az érzéseid határozzák meg, hogy ki vagy. Másodszor, lehet, hogy elfelejtetted, kinek a képmására lettél eredetileg megalkotva. Isten mindnyájunkat a saját képére és hasonlatosságára alkotott. A megváltás lehetővé teszi számunkra, hogy megvalósítsuk ezt a képet és hasonlatosságot. Tehát Isten szeretet. Az 1 Korinthus 13 azt írja, hogy „A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem múlik (vagy soha nem vall kudarcot).” Isten sose vall kudarcot, mindig képes szeretni. És mi az ő képe és hasonlatossága szerint lettünk megalkotva. És ez az a személy, akik mi valójában vagyunk.

 

És most menjünk vissza Ádámhoz és Évához. A bűneset előtt a látásmódjuk, a tudásuk, a szeretetük az élet állandó folyóvize szerint történt, mely hozzájuk áradt. Ez bennük lakott, átfolyt rajtuk, és megváltoztatta a világot körülöttük. De aztán ettek a jó és gonosz tudásának fájáról. Tehát az élet fája helyett azt a gyümölcsöt ették, amit nem volt szabad. Amint ez megtörtént, két probléma adódott. Az egyik az volt, hogy amit addig láttak, a szellemi dolgokat, innentől fogva már nem látták. Mi azért nem láthatjuk ezeket, mert az ő leszármazottjaik vagyunk, és ők akkor elvesztették ezt a fajta látást. A második probléma, hogy azáltal, hogy elvesztették a szellemi „látásukat”, egyúttal elvesztették azt a képességüket is, hogy újra megtalálják, ami elveszett. Ez olyan, mintha én elveszteném a szemüvegemet. Ha elvesztem a szemüvegemet, az arra való képességem, hogy újra megtaláljam, akadályba ütközik. Nem tudom egyedül megtalálni, valaki másnak a segítségére van szükségem.

 

Korábban sok ember úgy gondolta, hogy Jézusnak azért kellett eljönnie, mert Ádám és Éva megszegett egy szabályt, és mivel ezt megszegték, Isten már nem tudott velük együtt lenni. Istennek ki kellett fizetnie az árat ezért a szabályszegésért, tehát azt mondják, hogy Jézust azért küldte a keresztre, hogy megfizesse az árat a szabályszegőkért, és mivel ezt megtette, most már vissza tud minket vinni az Istennel való kapcsolatba. De valóban ezt mondja a Biblia? Vizsgáljunk meg most alaposabban ezt a fejezetet!

 

Tehát újra meg újra elmondom, hogy ami Ádámot Ádámmá tette és Évát Évává, az az élet állandó áradása. Ez beléjük jött, bennük lakozott, kiáradt belőlük, és ez tette őket azzá, akik voltak. De ezen a napon elszakították magukat az élet forrásától, attól, ami őket azzá tette, akik voltak: értékes személyekké. Ettől elfordultak, és valami másba kapcsolódtak be, a jó és gonosz tudásába. A látásmódjukat elhagyták, és új módon kezdtek el látni, melyet tudásnak nevezünk. Korábban szellemi látásuk is volt, szellemi és természetes módon is tudtak látni, de most már csak természetes módon láttak. Elvágták magukat a forrástól, és ahelyett, hogy az élethez kötődtek volna, a jó és gonosz tudásával léptek kapcsolatba. Tulajdonképpen önmagukhoz kötötték magukat. Saját maguk váltak saját forrásukká. Az a szomorú valóság, hogy mindnyájan ugyanezt tesszük valamilyen módon. Van egy „áramforrás”, ami rendelkezésünkre áll minden nap, de nem mindig kötjük magunkat össze az áramforrással. És ilyenkor mi történik? Bármi történik is, azt mondjuk: „Majd én megoldom.” És mit tett a jó és gonosz tudása? Az életképes alapról, áramforrásról lekapcsolta az emberiséget, és olyan dologgal kapcsolta össze, ami soha sem képes életet hozni. És pontosan az a mód, ahogy megtalálhatták volna az életet a jó és gonosz tudásán keresztül jön hozzájuk. Hadd mondjak valamit: ha Jézus azért jött, hogy a jó és gonosz tudásának problémáját megoldja, akkor sátánnak két stratégiája van az életünk számára -- az egyik gonosz, a másik jó. És hadd mondjak még egy dolgot: a jó tudása többet tett azért, hogy az emberiség el legyen választva Istentől, mint a gonosz tudása.

 

Mondok egy példát. Bemutatok nektek egy olyan politikust, aki azt ígéri, hogy megszünteti a pornográfiát és az abortuszt, államvallássá teszi a kereszténységet, eltávolítja a kereszténység összes ellenségét, és erkölcsössé teszi népét. Ha felszólalásaiból kitűnne, hogy valóban képes erre, akkor hogyan vélekednél erről a politikusról? Sokan azt mondanánk, hogy nemcsak hogy őrá szavazunk, de kampányolni is fogunk az érdekében. És vajon ki volt ez az ember? Adolf Hitler. Ez az a program, amit Hitler kidolgozott, amivel olyan sok szavazatot sikerült megszereznie. Egyébként nagyon sikeres volt a bűnözés felszámolásában, mint a jó tudásának szakértője, amíg meg nem mutatkozott, hogy a jó tudása csupán a másik oldala a gonosz tudásának. Ugyanannak a fának két ága, és mindkét ág gyümölcsei halálhoz vezetnek. Tehát a jó és gonosz ugyanazon a fán nőttek, és szembehelyezkedtek az élettel.

 

Hadd mondjam el egy kicsit másképp. Mikor Ádám és Éva ettek a tudás fájáról, és a jó és gonosz tudásához kötötték magukat, az olyan, mint ami a MacBookkal történik, ha lekapcsoljuk az áramról. Már nem tud úgy működni, ahogy kellene, nem képes azt elvégezni, amit el kellene végeznie. Ha adatokat táplálok belé, az adatok önmagukban nem gonoszok, de arra nincs képességük, hogy életre keltsék a gépet. Nem rosszak, sőt, elég jók, de önmagukban nem képesek életet létrehozni.

 

Mikor gyülekezetbe vagy templomba megyünk, arról hallunk, hogy kerüljük a rosszat, és erősítsük a jót, és az emberek nagyon igyekeznek is erre. De baj van ezzel a felfogással. Ezekről olvashatunk Jézus beszélgetéseiben. Jézus azt mondta, hogy a tolvaj azért jön, hogy lopjon, öljön s pusztítson, ő viszont azért jött, hogy életet adjon nekünk. És milyen életet? Jézus valójában azért jött, hogy visszaadja azt, ami az 1. Mózes 3-ban elveszett. Azt mondta, hogy ha tudnád, ki vagyok én, kérnél tőlem, és én adnék élő víznek folyamait. Amit felajánl az emberiségnek, az nem az, hogy viselkedjen rendesen, nem az, hogy kerülje a rosszat, és jót cselekedjen. Valójában a farizeusoknak volt egyfajta tudásuk, és végig rossz szemmel nézték Jézust, és rossznak gondolták Őt. A jó tudása azt jelenti, hogy az emberek, tudván, mi a jó, a tőlük telhető legjobbat cselekszik, miközben nincs bennük élet. De az igazi probléma a forrás.

 

Most pedig a bűnről fogunk beszélni. Az 1 Mózes 3 nem említi a bűnt, bár ez a téma végigkíséri az egész fejezetet. Lehet, hogy nem úgy gondolkodunk a bűnről, mint ahogy kellene a Biblia szerint. Alapvetően a bűn szó szerint azt jelenti, hogy nincs jelen valamiben az élet. Néha úgy gondolunk a bűnre, mint helytelen viselkedésre, de valójában az élet hiányát, az élet nélküli létet jelenti. Hadd fogalmazzam ezt meg másképp: arra utal, hogy Isten nélkül létezünk, és ez valójában rosszabb, mint gondolnánk. Ádám és Éva nemcsak egy szabályt szegett meg, hanem a halál teljességét hozták el az emberi lélekbe. És azon a helyen, ahol az életnek kellett volna uralkodnia, ott most már a halál éktelenkedett. És a tudáson keresztül nem tudják megtalálni, amit elvesztettek. Az élet a tudáson keresztül nem megtalálható, mert nincs elég tudásunk, nem megfelelő a tudásunk, és nem is elég tiszta. Igazából semmilyen tudás nem tud létrehozni életet. És nemcsak az élet forrásától szakították el magukat Ádám és Éva, hanem a halál jelenlétét is behozták. Tudom, hogy sokszor elhangzik, hogy a héberben használatos bűn szó jelentése a céltévesztés. Tehát képzeljük el, hogy én íjász vagyok, és van egy céltábla. És megpróbálok célba találni, de ha csak egy centivel vagy néhány centivel lövöm mellé a nyílvesszőt, akkor is elvétettem a célt, vagyis bűnt követtem el. De mi van akkor, ha a cél arra irányul, hogy ki vagyok én, és ebben tévesztek célt? Mi van, ha valaminek ott kéne lennie bennem, de nincs ott? Ami engem értékessé, méltóvá tesz, az már nincs bennem, és ezért vagyok a bűnben. Nincs meg bennem az, ami élővé tehetne, megeleveníthetne. E nélkül a dolog nélkül bármilyen nagy is a tudásom, bármilyen alapos is a tudásom, bármilyen bölcsen is tudom kifejezni mindezt, a tudás nem hozhat számomra életet. A bűn a probléma, és nem egyfajta viselkedésmód. Az a probléma, hogy Ádám és Éva megfosztotta az emberiséget az Isten jelenlététől. Ez az elsődleges problémánk. A második probléma pedig az, hogy a visszaút nem a jó és gonosz tudásán keresztül vezet. Nincs elég jóságunk arra, hogy ezt elérhessük.

 

Most továbbmegyünk, a fa veszélyeiről fogunk beszélni, és Jézus megoldásáról. Szeretném, ha tudnátok, hogy nincs semmiféle reménység arra, hogy erről a fáról életet vehessünk -- ez csak halált hoz. Mivel a fa gyökere bennünk van. Mikor Ádám elszakadt a forrástól, az élet fájától, és összekapcsolta magát a jó és gonosz tudásával, ezzel a forrását saját lelkébe ültette át. A forrás, a gyökér ugyanabból a rendszerből való, ugyanaz. Néha úgy tanítjuk egymást, hogy te már túl sokáig éltél a gonosz ágon. Ugorj át az én ágamra, a jó ágra! Ez az a hely, ahol nem dohányzunk, nem iszunk, és ezek után jobb, ha a gyerekeinket otthon tanítjuk. Azt gondoljuk, hogy ez hozhat számunkra valamit, ami valójában tudás által elérhetetlen. Tisztában vagyunk vele, hogy a másik ágon, a gonosz ágon mi történik. És mi történik, ha tudatában vagyunk saját gonoszságunknak? Érezzük azt, hogy sötétség és önzés van bennünk, a gondolataink is helytelenek, és tudatában vagyunk annak, hogy baj van velünk, sőt, talán mi magunk vagyunk a probléma. Milyen gyümölcsöt terem ez az ág? Szégyent és még több szégyent. Ez történik, mikor felismerjük saját gonoszságunkat. És mi történik, ha a gonosz ágon vagyunk, és észrevesszük valaki másnak is a gonoszságát? Ádám és Éva azt mondta, most már elfedezem a gonoszságomat. Ádám azt mondta, hogy az asszony a hibás, akit adtál nekem, Istenem. Tehát, Istenem, Te vagy az oka és az asszony. Mindketten hibáztatok, összefogtatok ellenem, nem az én hibám. Mikor felismerjük mások gonoszságát, kárhoztatjuk őket, és ítélkezünk felettük. Ránézünk másokra és ilyeneket mondunk: legalább én nem vagyok vámszedő. Saját gonoszságunk felismerése szégyent, mások gonoszságának felismerése pedig kárhoztatást és ítélkezést eredményez, vagy akár összehasonlítgatást is.

 

Most ugorjuk át a jó ágra.  Ha tudatában vagyunk a bűnnek, és nem tetszik, az, hogy ez bennünk van, honnan tudjuk, hogy bűn és sötétség van bennünk? Valójában jobban tudjuk, mint gondolnánk. Csak annyit kell tennünk, hogy hazamegyünk, és öt percet arra szánunk, hogy semmit se csináljunk. Kapcsoljuk ki a telefont, ne olvassunk könyvet, csak maradjunk csendben, és töltsünk el öt percet saját magunk társaságában. És elkezded azt érezni, hogy de jó lenne azt a könyvet olvasni, megnézni, hogy mi történik a világban. Mert tudom, hogy ami rossz dolog bennem van, arról el tudom vonni a figyelmemet, az által, hogy könyvet olvasok, az okostelefonommal foglalkozom vagy tévét nézek. Nem szeretünk magunkba nézni, mert természetes módon undorodunk attól, ami halott.  A legtöbb dolog, amit bűnnek nevezünk olyan dolog, amitől nemcsak halottnak érezzük magunkat belülről, hanem mintha kiszipolyozná belőlünk az életet. Másfelől, viszont, ha azt mondod magadban, hogy tudom, hogy gonosz vagyok, akkor hadd szóljon! Nemcsak egy oreo kekszet eszek, megeszem az egész csomagot vagy az egész dobozt. De biztos vagyok benne, hogy tudjátok, hogy azért vannak sokkal rosszabb dolgok is, mint a kekszevés. Egyszerűen csak érezzük, hogy valami bennünk van, és szeretnénk tőle megszabadulni.

 

És akkor odajön valami jóakaratú hívő, és azt mondja, hogy ugorj át az én ágamra. Hogyha kezdesz tudatára ébredni a jónak, a jó tudásának, tisztában vagy vele, hogy mennyire jó vagy, az mit eredményez? Büszkeséget. És mit eredményez a büszkeség? Ez egy olyan körforgás, amiben nagyon sokan benne vannak, az izraeliták is ebben mozogtak. Mikor olyan jónak érzik magukat, azt gondolják, hogy már nincs szükségük Istenre, valójában semmire nincs szükségük, valójában ők jók. Áldás alatt vagyok, nem nélkülözök semmit, és jelenleg jól érzem magam a bőrömben. És így elfordulunk Istentől, és az életünk megromlik, és felkiáltunk: „Istenem, kérlek, jöjj és ments meg, jöjj és segíts! Szükségem van Rád.” És ahogy Isten megsegít minket, újra jól érezzük magunkat, és újra elfordulunk Őtőle. És ez a körforgás újra meg újra ismétlődik. Ez történik, amikor tudatában vagyunk a bennünk lévő jóságnak, és felfuvalkodunk. És mikor észrevesszük mások jóságát, elkezdődik az összehasonlítás. Van bennünk egy mérőhenger, és ilyeneket mondunk: „Szerintem én egy kicsit jobb vagyok, mint ő. Nem vagyok olyan rossz, mint az a másik ember.” De ez még mindig halált eredményez, mivel ez összehasonlítás, versengés. A Biblia azonban világosan azt mondja, hogy nincs Istennél személyválogatás. Isten nem egy skálán helyez el bennünket, alapvetően két hely van: Ő és mi. És mi magunktól nem juthatunk el Őhozzá, arra van szükségünk, hogy Ő jöjjön el hozzánk.

 

Tehát tudván, hogy az emberek jósága nem is olyan jó, vessük el most az egész emberi oldalt, és csak Isten jóságára koncentráljunk. Mégis, mi lesz ebből? Vallásosság. A vallás egy emberalkotta rendszer, ami által az ember megpróbálja elérni Istent. Isten létezésébe akarnak kerülni, és behozni azt saját létezésünkbe. Amíg a vallást keressük, amíg vallásosság van bennünk, legalább próbáljuk meg kiválasztani az egyetlen igaz vallást. De honnan tudjuk, hogy melyik az igazi? Ha a jó és gonosz tudása a forrásunk, és ennek szemüvegén keresztül látunk mindent, akkor még mindig saját magunkra alapozunk. Legtöbbünk nem veszi észre, hogy ha mi vagyunk saját forrásunk, és nagy az akaraterőnk, ami távol tart minket minden sajttortától, természettől fogva erős akaratúak vagyunk, akkor létrehozunk rengeteg szabályt. Ha te könnyen be tudod tartani a szabályokat, az nagyszerű, és azt fogod észrevenni, hogy úgy érzed, hogy a vallásodban a te tudásod feljebbvaló mindenki másénál. Azt gondolod, minden rendben, hiszen én ezen a szinten vagyok, a többiek meg egy alacsonyabb szinten vannak csak. Ha gondolkodó ember vagy, akkor a vallásod hitelveit tanulmányozod, ezzel is felemelve magad, hogy mennyi mindent tudsz, mennyivel szellemibb ember vagy, mint a többiek, ők nem olyan okosak, mint te. Tulajdonképpen saját magad köré építed a vallásodat, és az emberek már nem is annyira a hitelveket imádják, hanem a saját teológiai műveltségüket. Tehát ezek a gondolkodó emberek. Aztán vannak érzelmes emberek. Az érzelmes emberek nagyon kifejezőek, olyan típusú emberek, akik a Bread of Life gyülekezetbe járnak. Ők azok, akik a dicsőítés alatt felemelik a kezüket, sírnak, és ezt gondolják: „Hát igen! Én aztán tényleg szenvedélyesen szeretem Istent! Az a többi ember túl sokat agyal a dolgokon. Talán nem is szeretik Isten akkora szenvedéllyel, lehet, hogy meg sincsenek térve.” Így van ez, mikor már nem Istent imádjuk, hanem saját magunkat. Hogyha mi magunk vagyunk a gyökérzet, és a tudás a forrásunk, megtapasztaljuk annak az ágnak a gyümölcsét: a halált.

 

Egy kicsit most szeretnék arról beszélni, hogyan jöttem vissza Tajvanba. 2005-ben egyszerűen csak úgy éreztem, hogy Tajvanban kellene lennem. Jelentkeztem egy diploma utáni képzésre Tajvanban. Éppen azelőtt szabadultam meg a depressziótól, Isten az Ő igazságait kijelentette, így nagyon jól éreztem magam. Meg akartam látogatni az összes családtagomat, akik Tajvanban éltek. Úgy éreztem, hogy szükségük van arra, hogy megismerjenek bizonyos igazságokat. Tehát abban az évben eladtam a házunkat, és kiiratkoztam az egyetemről, ahova addig jártam, és jelentkeztem a diploma utáni képzésre, mert egyszerűen úgy éreztem, hogy vissza kell mennem Tajvanba. Aztán bekerültem valóban a képzésre, visszajöttem Tajvanba, de mielőtt visszajöttem, volt egy este, amire nagyon világosan emlékszem, mikor ezt mondtam Istennek: „Istenem, köszönöm, hogy megszabadítottál a depressziótól, nagyon jól érzem magam. Úgy gondolom, hogy a családomnak is erre van szüksége, ezért mikor visszamegyek Tajvanba, átadom nekik, amit kaptam, de van egy akadály, ami visszatart a családomtól: egyik családtagom se keresztény, és úgy gondolom, ez közénk állhat, nehéz lesz velük így kapcsolatot kialakítanom.” És ahogy így gondolkodtam, ezt mondtam: „Istenem, biztosan nem bánod, ha én is azt teszem majd, amit ők, olyan életet élek majd, mint ők. Én is imádhatok bálványokat velük együtt. Hiszen végül is jó dolgot cselekszem. Próbálok segíteni nekik. Biztos vagyok benne, Uram, hogy Te megérted ezt.” Annak ellenére, hogy közvetlenül előtte szabadított meg Isten a depressziótól, most szépen kitessékeltem volna Őt az életemből. De azon az estén a Szent Szellem eljött hozzám, és ezt mondta: „Megismerted az igazságot, hiszen kijelentettem neked. Neked kell eldöntened, hogy képes leszel-e visszamenni, és hazugságban élni.” És aztán azt mondtam magamban: „Valószínűleg nem lennék erre képes. Nem tudnék már a hazugságban élni, miután már megismertem az igazságot.” Azon az estén a Szent Szellem szólt hozzám. Meg volt a saját elképzelésem, amit én nagyon jónak tartottam, de a Szent Szellem szavai akkor kinyilatkoztatást jelentettek számomra, így azt mondtam: „Hű! Nem hiszem, hogy most már Istentől el tudnék szakadni. Ez most már így nem működne.”

 

Tehát visszajöttem Tajvanba, még mindig voltak saját elképzeléseim. Több oka is volt a visszajövetelemnek, az egyik az volt, hogy szerettem volna rendbe tenni a családom problémáit. Sokan közülük pszichológiai problémákkal küszködtek, és szerettem volna segíteni őket azzal, hogy megosztom velük a személyes tapasztalataimat. A másik dolog, amiért visszajöttem, hogy voltak barátaim Tainanban. Azért jelentkeztem egy közeli város egyetemére, hogy Tainanhoz közel lehessek, és együtt lehessek a barátaimmal. Pár évvel azelőtt önkéntesként dolgoztam egy tainani speciális iskolában, és lett ott néhány nagyon jó barátom. Egész életemben ezt tapasztaltam, hogy mindig el kellett válnom az ismerőseimtől, mert mindig, amikor összebarátkoztam pár emberrel, vissza kellett térnem Dél-Afrikába. Úgy éreztem, elegem van ebből. Végre találtam barátokat, akiket igazán szeretek, és látnom kell őket, ezért most újra itt vagyok Tajvanban.

 

Három hónap után az történt, hogy néhány családtagom nagyon megharagudott rám, mert mindig tanítani akartam őket azokra a dolgokra, amiket megismertem. Ők nem akarták meghallgatni, hogy mit mondok olyan problémákról, amikről úgy gondolták, hogy őket nem érinti. Volt, hogy egyikük hívott, én felvettem a telefont, ő meg csak rámkiabált, én azt se tudtam mi történik velem, aztán egyszerűen csak letette a telefont. Én meg  mondtam magamban: „Mi volt ez?” Aztán újrahívtam őt, ismét kiabált velem, erre én azt mondtam: „Talán jobb, ha most leteszem.” Próbáltam a magam módján megoldani a dolgokat, és ez lett az eredménye. A tainani barátaimmal pedig a mai napig sem tudom, mi történt. Olyan távolságtartóak lettek velem kapcsolatban, én meg azt kérdeztem: „Mi a baj? Valami rosszat csináltam? Mi történt?” Ők pedig erre meglehetősen furcsa választ adtak: „Tudod, az emberek felnőnek.” „Tessék?” – kérdeztem vissza. „Mit jelent az, hogy az emberek felnőnek?” És három hónap múltán térdre borultam Isten előtt, és azt kérdeztem: „Istenem, minek jöttem vissza Tajvanba? Ezért?!” Nem is igazán akartam pszichológiát tanulni abban a képzésben. Úgy gondoltam, engedélyt is kapok majd a program végén, de azt nem tudtam, hogy a tajvani oktatási rendszer más, tehát nem is kaptam meg azt a működési engedélyt, amiért jöttem. Tehát az összes tervem halálra volt ítélve. Ekkor újra Isten elé járultam, és azt mondtam: „Istenem, mondd meg, miért jöttem vissza.”

 

Megismertem egy gyülekezetet, és elmentem egyik konferenciájukra, amit az „Asia for Jesus” (Ázsia Jézusért) misszió szervezett. Ott beszélgettem egy pásztorral, aki ezt mondta: „Imádkoztam Tajvanért, és azt mondta nekem Isten, hogy 2005-ben nagyon sok tengerentúli honfitársunkat hazahozza Tajvanba, hogy felkészítse őket a tajvani ébredésre.” Erre én azt mondtam: „Én is 2005-ben jöttem haza! Ezek szerint ezért kellett visszajönnöm.” Ez volt az, amikor igazán újra megelevenedtem. Ekkor jöttem rá, hogy minden tervem, mindaz, amit csinálni akartam, a halálba vezetett. És elkezdtem ezután Isten követni az Ő nekem szóló elhívása szerint. Azt mondtam Istennek: „Istenem, most már szabad vagyok, szabadon tudlak követni Téged. Most már minden családtagom és barátom elhagyott. Most már el sem kell hagynom őket, ők hagytak el engem. Most már kész vagyok követni Téged.” És Isten elhívott, és először azt mondta, hogy menjek vissza a családomhoz, és béküljek ki velük. Huszonnégy éve már nem laktam otthon, és tavaly hazaköltöztem. Tavaly volt az az év, amikor Isten szólt nekem azzal kapcsolatban, hogy mit jelent az, hogy gyermeke vagyok nemcsak Őneki, hanem a szüleimnek is. Visszakapcsolódtam az élet forrásához. Semmi, amit tettem, nem segített abban, hogy visszakapcsolódjak Istenhez, Ő hajolt le hozzám, amikor azt mondtam: „Istenem, segítségre van szükségem! Olyan reménytelennek tűnik minden, ahogy egyedül próbálkozom, egyedül tervezek.”

 

A prédikációm végén Jézusról fogok beszélni, arról, hogy hogyan jelenik meg Jézus. Jézus találkozott Samáriában a kútnál egy asszonnyal, és azt mondta: „Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki inni kér tőled, akkor te kértél volna tőle, és ő adott volna neked élő vizet.” És ő azt feleli, kéri. Erre Jézus azt mondja, hogy hozza oda a férjét. Úgy tűnik, mintha Jézus elutasítaná, pedig Jézus rávilágít arra, amit az asszony élete forrásának tart. Azt mondja az asszony, hogy nincs férje, Jézus pedig úgy válaszol, hogy igazat mondasz. Ekkor az asszony azt mondja magában: Köszönöm. De Jézus folytatja: Öt férjed volt, és akivel most élsz, az nem a férjed. Jézus megmutatja, hogy már sok összetört kapcsolat van a háta mögött, és most ott áll Jézus előtt, élő vizet kérve Őtőle. Az asszony egész életében úgy gondolta, hogy az élő víz, vagy az élet egy férfi alakjában jön el, és a férfival való kapcsolat formájában. Tehát Jézus azt mondta neki, hogy ma ha kész vagy félretenni a tudásod, azokat, amikhez eddig ragaszkodtál, akkor én adok neked élő víznek folyamait. És ez mindannyiunkra vonatkozik. Azt mondta, hogy ha tudnád, ki vagyok, és kérnél tőlem, adnék neked élő víznek folyamait.

 

Az 1 Mózes 4 végén azt mondja a Biblia, hogy az élet fája ott állt, és Isten parancsolt angyalainak, hogy lángpallossal őrizzék, hogy senki ne találhassa meg az utat az élet fájához a tudás által, mert ha tudás által próbálnánk megtalálni, egyszerűen nincsen ott. Emlékeztek, hogy mit mondtunk, hogy nincs elég tudásunk az élet megszerzésére. Isten tudja, hogy az élet eljöhet hozzánk, de mi magunktól nem tudunk eljutni az élethez. Tehát Ő elrejtette az utat. Az, hogy elrejtette, nem azt jelenti, hogy van egy út, és van ott egy fa, és Isten egy nindzsa angyalt odaállított a kardjával. Nem ezt jelenti, hanem azt, hogy a fához vezető út megváltozott. Többé már nem láthatjuk az élet fáját. Ez nem azt jelenti, hogy az élet fáját elvitték onnan, hanem hogy másként kell megkeresnünk. Most, hogy már nem láthatjuk a szemeinkkel, hit által kell megtalálnunk. Eljön az élet, és felkínálja magát nekünk. És nekünk bíznunk kell benne, mert Jézus azt mondja, ha tudnád, ki vagyok, kérnél, és én odaadnám neked. Ha ezen végigmegyünk, láthatjuk, hogy Jézus azt mondja, ha tudnád, ki vagyok. Mikor ezt mondja, nem arra gondol, hogy ismered a keresztnevemet. Néhányan ismertek engem, de vannak, akik először látnak, olyanok is vannak, akik kicsit jobban ismernek. Amikor Jézus azt mondja, hogy ha tudnád, ki vagyok, arra gondol, hogy ha megérted, hogy én nemcsak egy okos ember vagyok, aki válaszolni tud az életed kérdéseire, hanem valójában az Isten Fia vagyok, az élet forrása. És az élet fája visszakerülhet az emberiséghez, ha tudjátok, ki Ő. Nem azt jelenti, hogy én értem ezt, fel tudom fogni, tudom kezelni. Azoknak közülünk, akiknek megvannak a magunk módszerei az élet megszerzésére, Ő azt mondja: Számodra az az egyetlen út, ha kérsz attól, akinek rendelkezésére áll. És azt mondja, hogy azáltal, hogy kérsz, kapni fogsz. Ha kérsz -- mondja Jézus -- kapsz. Jézus odaültette az asszony elé az élet fáját, az elé az asszony elé, aki az életet próbálta kicsikarni öt összetört kapcsolatból. Jézus odajött elé, és azt mondta: Nem azért vagyok itt, hogy házassági tanácsokkal lássalak el, nem azért vagyok itt, hogy elmondjam, a férfiaktól hogyan kaphatsz megbecsülést, hanem azért jöttem, hogy én adjam oda neked az életet! És ott állt Jézus, mint egy élő felkiáltójel, és azt mondta: ha tudnád, kérnél. Tudod, az élet fája nem a Közel-Keleten van elrejtve valamilyen kertben, az élet fája itt van ma közöttünk. Valójában megtalálható mindenütt, amerre csak mész, elérhető számodra, és ha tudnád, kérnél, és kapnál bármelyik pillanatban. Imádkozzunk!

 

„Atyám, hálát adunk, hogy itt vagy ma ezen a helyen. Az élet forrása még mindig elérhető. Az élet fája ágának végén lévő gyümölcs elérhető távolságban van, csak ki kell nyújtani a kezünket, és leszedni. Te felkínálod, nekünk pedig csak annyit kell tenni, hogy kérünk. Uram, a mai nap vannak ebben a teremben olyan emberek, akik nemcsak kapcsolatokhoz, hanem sok más dologhoz is fordultak az életet keresve. És mindenki tudja magáról, hogy mik azok a dolgok, amikről úgy hitte, életet hozhatnak. Imádkozom, hogy mostantól felismerjük, hogy a tolvaj azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson, de mi ma Tehozzád jövünk életért. Segíts, Istenem, megismerni, hogy ki vagy Te, mert mi az életet akarjuk!”

 

Menjünk Isten elé, és mondjuk ezt: „Istenem, én akarlak Téged, akarom az életet. És tudom, hogy csak Te adhatsz nekem életet. Ezért, Atyám, ma megnyitom magam feléd, és amiről úgy gondoltam, hogy az az én forrásom, amiről úgy gondoltam, hogy képes életet adni, azt odaadom Neked, leteszem, Istenem, a Te lábaidhoz.

 

http://www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/30310/kereszteny-ifjusagi-dalok/zene-nem-szol-mar-zeneszoveg.html

 

Álljunk fel és énekeljünk.

 

Menjünk Isten elé a mai nap. Tudom, hogy Isten beszél hozzánk. Minden itt lévő személyhez beszél. megmondja, mi az, amit Őelé helyeztünk, amiről úgy gondoltuk, hogy életet hozhat. Tudom, hogy Isten szól mindenkihez. Mint ahogy mondtam az elején, választanod kell a piros és a kék pirula között. Ma döntést hozhatsz, és engedheted, hogy Isten ezt rendbe tegye, vegye el azt, amihez eddig ragaszkodtál; mikor Jézus megmutatja neked, add át Őneki! Jézus életet akar adni nekünk, mégpedig bővölködő életet. Krisztus a kereszten legyőzte a halált! Többé már nem él bennünk a halál, már nincs többé joga ahhoz, hogy bennünk éljen. Ezért ma Megvalljuk, hogy az élet van bennünk, és ehhez csak egyet kell tennünk: átadni, amihez eddig ragaszkodtunk, amiről úgy gondoltuk, hogy életet adhat. És kérj Jézustól, kérd Tőle az életet! Bíztatlak, hogy hangosan imádkozz, imádkozz Istenhez, add át neki ezeket a dolgokat, és engedd, hogy szóljon a te életedhez. És vedd át az életet a mai napon, válaszd az életet!

 

Ha halál van benned, és tudod, hogy nem kéne ott lennie, és nem akarod, hogy ott maradjon benned, és szeretnéd azt életre cserélni, akkor szeretnélek arra kérni, hogy gyere előre! Gyere előre, és add át az Úrnak azt a dolgot, ami akadályoz abban, hogy az lehessél, aki vagy, az a személy, akinek Isten megalkotott. Hívlak, hogy gyere előre, és engedd ma, hogy Isten legyen a te forrásoddá! Ha tudod, hogy nem tudsz csendes lenni, nem tudsz egyedül lenni, nem tudsz magaddal együtt lenni még öt percig se, úgy hogy ne éreznél késztetést arra, hogy a telefonod után nyúlj vagy valami más tevékenységbe kezdj, arra szeretnélek kérni, hogy gyere előre. Szeretném megkérni a szolgáló csoportot is, hogy jöjjenek előre imádkozni az emberekért. Ha tudod, hogy aggodalom van benned, érzed a stresszt, ha szembe kell nézned azzal, hogy ki vagy te, szeretnélek megkérni, hogy gyere előre, mert Isten szeretne ma életet adni neked. Ő teljes életet akar adni neked. Ha tudod, hogy ezt egyedül nem érheted el, ha ma felismerted, hogy az akaraterőd, a képességeid által ez nem lehetséges, ha sokszor megpróbáltad, de sose sikerült, Isten azt mondja: „Semmi baj. Jöjj hozzám, mert én élő víznek folyamait akarom adni neked. Tudd, hogy csak én adhatok neked életet.”

 

Kezdjük el ezt az utazást, azáltal, hogy átadjuk magunkat. Menjünk Istenhez, és adjuk át magunkat. Ahelyett, hogy azt mondanánk: „Ezt meg tudom oldani.” Mondjuk ezt: „Uram, segíts megoldanom ezt, segíts elvégezni.”

 

Kiálts Őhozzá!

 

„Jöjj Szent Szellem! Vedd el a halál minden egyes darabkáját az életünkből, mert teljesen Benned akarunk élni, teljességgel azt a személyt akarjuk megvalósítani, akinek alkottál minket. Azt a hasonlatosságot szeretnénk megélni, amire teremtettél minket. Jöjj Szent Szellem! Érintsd meg az embereket, Uram! Atyánk, köszönjük. Te vagy az élet forrása, és a te képedre és hasonlatosságodra teremtettél minket. Mielőtt befejeznénk, imádkozom, hogy változtass minket, és járjunk abban az életben, melyet nekünk adtál. Atyám, imádkozom, hogy mától már mássá legyünk, mint akik eddig voltunk, azért mert Te közöttünk lakozol. És azért jött Jézus, hogy elmondja nekünk: Immánuel! Isten az Ő népével van. Atyánk, köszönjük, hogy Te azt mondod nekünk, hogy a Te jelenléted elérhető távolságra van számunkra. Az élet elérhető. Köszönöm, Istenem, köszönöm azt a csodálatos életet, amit adtál nekünk. Köszönjük, hogy letörlöd a könnyeinket, és elmondod, hogy méltókká lettünk, értékesek vagyunk, a mi önértékelésünk Belőled származik. A Te gyermekeid vagyunk, és a Te jelenléted fog táplálni minket, a Te jelenléted fog lakozni bennünk, a Te leheleted megváltoztatja mindazokat a nehézségeket, amikkel szembesülünk. Azért, mert Te bennünk élsz. Ahogy kilélegzünk Téged, az élet cseréje megtörténik. Atyám, Neked adok minden dicsőséget, minden imádatot. Köszönöm, hogy ma nagy dolgokat cselekedtél köztünk. Megmutattad nekünk, Istenem, hogy Te vagy az élet forrása, Te vagy számunkra az alap, és Te vagy az, akihez minden alkalommal visszatérünk, mikor méltatlannak érezzük magunkat. Te mondod meg nekünk, hogy kik vagyunk. Te vagy az, Atyám, akiért élünk. Köszönjük, hogy ez csak Rólad szól. És az előttünk álló időszakban adj nekünk átadott szívet, imádó szívet, mert akarunk Téged imádni, akarunk Veled járni, akarunk Veled lenni életünk minden napján. Köszönjük, Uram. Jézus nevében imádkozunk. Ámen!”

Szerző: Hun Bol | 2018. augusztus 26.