Hogyan lehet békesség a szívünkben?

(1/a. rész)

(Jonathan Chow)

 

Remélem, még emlékeztek, hogy újévkor a 67-es zsoltárból szolgáltam! Így most kijelentem, hogy az Úr ebbe fog bevinni minket: „Istenünk, légy kegyelmes hozzánk, áldj meg bennünket, és ragyogtasd ránk arcod fényét! Ismerje meg az egész világ útjaidat! Tudják meg az összes nemzetek, hogy te vagy a Szabadító!” Én tényleg hiszek abban, hogy Isten most áldásainak és jóakaratának új világába vezet be minket. De ezt nem csak azért adja, hogy mi élvezzük, hanem hogy megismertessük az Ő útjait és üdvösségét más nemzetekkel is.

 

Azoknak mondom, akik még nem tudják, hogy a feleségem egy újabb életet hordoz a szíve alatt. Két hete történt egy szombat reggel, hogy hat óra körül jött egy üzenet a telefonomra. Az egyik bibliaiskolás tanítványom küldte, aki körülbelül két éve végzett. Azóta is egy gyülekezetbe járunk, de mivel ez egy nagy gyülekezet, ritkán tudunk beszélni. Tehát egy szombat reggel kaptam tőle egy üzenetet, melyben elmondta, hogy mit álmodott szombat reggelre virradóra. Álmában a feleségem gyermeket várt, és meg is született a baba. Azt is látta álmában, hogy megtartja a tajvani hagyományokat. Ennek lényege, hogy körülbelül egy hónapig tart a születés után a gyermekágyas időszak: ilyenkor az édesanyát egész hónapon át kényeztetik, hatszori étkezésben részesítik, hogy neki semmit se kelljen tennie a babáról való gondoskodáson kívül. Ennek a tanítványomnak két ilyen szülés utáni anyukákat ellátó gondozóközpontja van, és ezek elég drága helyek. Szóval elkezdtünk írogatni egymásnak az interneten. Miután megírtam neki, hogy a feleségem tényleg áldott állapotban van, megkérdezte, hogy szüksége van-e különleges ápolásra. Azt mondtam: Hát, igen. Hogy találtad ki? – gondoltam magamban. Teljesen el voltam képedve, de hát ezt nem nagyon tudtam kifejezni, hiszen csak szöveges üzeneteket küldtünk egymásnak. Aztán megkérdezte, hogy mikorra van kiírva. Megírtam neki a dátumot, mire ő megígérte, hogy attól a naptól kezdve különleges gondoskodásban fogja részesíteni. Nahát – gondoltam magamban – ez aztán tényleg különleges és váratlan, ami történt. Már igazából el is felejtkeztem erről a régi tanítványomról. Az igazság az, hogy volt már  elképzelésem arra nézve, hogy ki fog majd a feleségemnek segíteni a szülés után. Hiszen ez már nem az első gyerekünk, hanem a harmadik. Még mielőtt ez a lány lediplomázott, odajött hozzám, hogy imádkozzunk egy új intézmény megnyitásáért, ami a szívén volt. Így tehát imádkoztunk és kapott Istentől rajtam keresztül vezetést ez ügyben. Így áldottam meg őt akkor. Sőt, az imádkozás végén, még viccből hozzátettem, hogy ha nekem lesz még valaha gyermekem, akkor meg fogom keresni.

 

Tényleg már elkezdtem a fejemben szervezkedni a feleségem ellátása ügyében, de Isten közbelépett, mert ő túlságosan szeret engem. Még meg se kellett kérnem senkit, hanem Isten már intézkedett előre, és adott ennek a hölgynek egy álmot, hogy segítsen. Még arra se kértem meg Istent, hogy juttassa eszébe neki, hogy magától ajánlja fel a segítségét, hiszen közeledik ez a nehéz helyzet, és nagy szükségben vagyunk.

 

Gondoljatok csak bele! Vannak ugyan olyan helyek, ahol minden szempontból gondoskodnak az anyukáról és a csecsemőről a szülés után, de ezek rettentő drága helyek. Többe kerül ott egy nap, mint egy elegáns szállodában. De itt nem is egy napról van szó, hanem harmincról. Isten pedig adott egy álmot ennek a lánynak azzal kapcsolatban, amit még nem is kértem imádságban. Isten emlékeztette őt, és a szívére helyezte, hogy segítsen és írjon nekem már kora reggel ez ügyben. Szóval, amikor írt nekem, akkor azt gondoltam magamban: „Hűha! Te aztán tényleg az Úrra nézel, és látod a jövőt. Vajon ki taníthatott téged a prófétálásról? Ja, persze! Hát az én voltam!”

 

Aztán elmentem megnézni ezt a helyet, amit készített ez a lány. Tudnotok kell, hogy ide nagyon nehéz bekerülni. Szinte rögtön, miután kiderült, hogy áldott állapotba kerültél, fel kell hívni őket és foglalni egy helyet. Szóval csak arra gondoltam, hogy ez aztán nem semmi, hogy milyen helyet készített nekünk. Remélem, majd tud egy kis kedvezményt intézni, és akkor boldog leszek. Tehát elmentünk erre a helyre a feleségemmel, és mikor beléptünk oda, már rögtön mondta nekem az a hölgy, hogy mi semmit nem fogunk fizetni azért, hogy majd a feleségem itt lehessen. Hát, mondtam neki, rendben. Ha te így gondolod, akkor legyen így. Nem akartam nagyon küzdeni ez ellen.

 

Tudnotok kell, hogy most amit megosztok veletek, testvéreim, azért teszem, hogy lássátok meg, mennyire ott van a ti élteteken is Isten jóakarata. Mennyire kedvel minket Isten, és milyen nagyszerű apukánk van! Ő keres téged és törődik veled. Ő szeret téged. Még csak nem is imádkoztam mindezért! Még csak nem is kértem mindezt. Megmondom nektek őszintén, hogy megengedhettük volna magunknak, hogy befizessem a feleségemet abba az intézménybe. Tehát nem is arról volt szó, hogy már annyira elkeserítő lett volna a helyzet, hogy Istenhez kiáltoztunk volna. Isten egyszerűen csak annyit mondott, hogy: „Tudod mit? Engedd meg, hogy ezzel áldjalak meg titeket!”

 

Azt akarom, hogy ti is úgy vágjatok neki ennek az új évnek, hogy végig legyetek tudatába annak, hogy az isteni jóakarat ott van veletek minden nap! Ti vagytok Isten kedvencei. De ez az áldás nem csak neked van. Istennek az a terve, hogy először rád ragyogtatja az orcáját, megáld téged és így ismerteti meg az Ő útjait és az Ő üdvösségét más emberekkel és az összes nemzettel.

 

Most pedig a mai témánkhoz kapcsolódva keressünk ki a Bibliánkból, mégpedig a János evangéliumából, egy igét. Olyan üzenetet fogok nektek elmondani, amit már megosztottam egy hete a vezetőkkel is, ők pedig azt gondolták, hogy a gyülekezetnek is hallania kell. Tehát János evangéliumából az 5. fejezetből vesszük az igét, mégpedig a 17-es verssel kezdődően. „Jézus ezt mondta nekik: ’Mindaddig, amíg Atyám dolgozik, én is dolgozom!’ ” Tehát itt Jézus azt mondja, hogy az Ő atyja folyamatosan dolgozik, ezért ő is ezt teszi. De most felejtsük el egy kicsit, hogyan dolgozik Jézus. Nézzük meg ezt a részt tovább a 19-es verstől: „Jézus ekkor így válaszolt nekik: „Igazán mondom nektek: a Fiú semmit sem tehet a saját elhatározásából, csak azt, amit az Atyától lát, mert látja, hogy mit tesz az Atya, és ő is ugyanazt teszi. Az Atya szereti a Fiút, ezért mindent megmutat neki, amit tesz. Sőt, még ezeknél nagyobb dolgokat is fog rábízni, s akkor fogtok majd igazán csodálkozni!”

 

Mennyei Atyánk! Jövünk most hozzád Jézus nevében. Neked adunk minden tiszteletet és dicsőséget. Te egy nagyszerű apuka vagy! Kérem most, hogy a fiúság szelleme itassa át a szívünket ma reggel. Imádkozom, hogy a kinyilatkoztatás szelleme jöjjön most el. Azért, hogy biztosan tudjuk, hogy mi a leghatalmasabb Isten fiai vagyunk. Köszönjünk Urunk! Jézus nevében kértük ezt, ámen!

 

Ha neked ismerős a királyság kultúra vagy az erről szóló konferenciák, amikből sokat szervezünk, esetleg ismered a Bethel gyülekezet kultúráját, akkor tudod, hogy ezt a verset szinte mindig használjuk. Itt mondja Jézus, hogy bizony, bizony mondom néktek, hogy a Fiú semmit sem tud tenni magától. Jézus sok csodát és jelet tesz, ezt olvashatjuk az evangéliumokban, ami mind arra mutat, hogy Ő Isten. Azért tudja mindezeket megtenni, mert Ő Isten. Amikor azt mondjuk, hogy kövesd Krisztust, akkor mondhatod azt is, hogy hát én nem tudok jeleket és csodákat tenni, mert én nem vagyok Isten. Jézus persze képes rá, mert Ő Isten. Meg kell, hogy érts valamit! Jézus is azt mondja, hogy a Fiú nem tud semmit cselekedni magától. Azt mondja Jézus, hogy ő nem tudja megtenni ezeket! Tényleg nem! Igaz emberként hajtotta végre ezeket a csodákat és jeleket, nem Istenként. Akkor is le lennék nyűgözve Jézus cselekedeteitől, ha Istenként tette volna a csodákat, de akkor nem tudnánk őt követni, hiszen Ő Isten, mi meg nem vagyunk Isten. Viszont ha igaz emberként hajtotta végre ezeket a jeleket és csodákat, azaz olyan emberként, aki kibékült Istennel, és aki megigazult Isten által, akkor számomra is van remény! Akkor én is mondhatom, hogy: „Tudod mit? Ezeket én is meg tudom csinálni.” Pont ezt mondta Jézus is, hogy amiket ő megtesz, azokat mi is meg fogjuk tenni. Sőt, még nagyobb dolgokat is! Jézus tehát azt mondta, hogy a Fiú nem tud tenni semmit magától. Nem, ezeket tényleg nem tudom én magam megtenni - mondta Jézus. Ő csak látja, amit tesz az Atya, és ő is azt teszi. Aztán így folytatja a 20-as versben: „Az Atya szereti a Fiút, ezért mindent megmutat neki, amit tesz. Sőt, még ezeknél nagyobb dolgokat is fog rábízni, s akkor fogtok majd igazán csodálkozni!” Tehát az Atya szereti a Fiút, és mindent megmutat neki, amit tesz.

 

Mi, mint gyülekezet, sokat beszélünk látásokról, álmokról és a szenvedélyről. Hányan vannak itt most közületek, akik már kaptak Istentől valakin keresztül profetikus üzenetet vagy álmot? Elég izgalmas dolog ilyet kapni, nem? Tegyük fel, hogy egy alkalmon a pásztor vagy a prédikátor felszólít téged a színpadra, és kapsz egy profetikus üzenetet Istentől. Tegyük fel azt, hogy így fog Ő téged használni vagy elvisz ehhez a nemzethez vagy valami hasonlót. Ki ne örülne ilyen üzeneteknek, látásoknak és álmoknak? Ráadásul nagyon tudunk is lelkesedni ezekért. Ó Istenem! Mutasd meg nekem az életem értelmét! Mutasd meg nekem, hogy mire szántál! Ezt nagyon szeretjük.

 

Csak hogy, amint megkapjuk a profetikus üzenetet, látást vagy álmot, van valami, ami rögtön utána jön. Ez nem más, mint a felelősség, ami ezzel jár. Hiszen rögtön elkezd járni az agyad. Hogyan fog mindez megvalósulni? Mit kell tennem nekem azért, hogy ez valóra váljon? Mivel ez Istentől van, ezért mindenképpen valóra kell, hogy váljon! Hogyan segíthetek Istennek én, hogy ez megtörténjen? Csak gondolkozzunk együtt egy kicsit!

 

Van köztetek olyan, aki szereti a filmeket? Tegyük fel, hogy kapsz egy profetikus üzenetet az életedre, és ebben az van, hogy Isten arra hív el téged, hogy te legyél a következő Jack Nicholson. Hát ez csodálatos üzenet lenne, nem? Te leszel a következő Jack Nicholson. Oscar díjakat fogsz nyerni, és sokat leszel színpadon. Persze tudjuk, hogy Jack Nicholson a mozi istennek adta a dicsőséget. De te majd a Mindenható Istennek fogsz dicsőséget adni. Hát, igen! Én is akarnék a következő Jack Nicholsonként úgy szerepelni, mint ő, és olyan hatással lenni az emberekre, mint ő. Ha kapnál egy ilyen profetikus üzenetet, akkor rögtön azon kezdenéd törni a fejed, hogy ez miként fog megvalósulni. Mit kell tennem?

 

Meg kell, hogy érts valamit ezzel kapcsolatban! Az Istentől való látások, álmok és vágyak nem csak úgy egyértelműen és jól felismerhetően jönnek. Sokszor ezek teherré válhatnak, és zavarhatnak is, hogyha nem vagyunk éppen jó szoros kapcsolatban Istennel, mikor kapjuk őket, és ezért nem jól fogadjuk őket. Hányan tudják közületek, hogy miről beszélek? El is kezdhetsz gondolkodni azon, hogy esetleg rosszul hallottad-e, ha nem válik valóra azonnal. Tényleg Istentől van ez?

 

Ahogy pedig telik az idő, egyre jobban elkezdhetsz aggódni ezzel kapcsolatban. Már el kellett volna kezdenem tenni, nem? Nekem kéne már Izrael királyának lenni, de nézz rám! Egy menekült vagyok, akinek futnia kell és bujdosnia. Nekem már egy egész nemzetet vezetnem kellene. Ezzel szemben nézd meg, hol vagyok! Egy börtönben raboskodom. Álmokat fejtek meg embereknek, aztán meg elfelejtkeznek róla.

 

Ha nem értjük meg a látások és az álmok igazi természetét, akkor könnyen a saját elhívásunk tehet tönkre minket. Ezért kell megértenünk az igazságot a látásokkal kapcsolatban, különben a mi személyes látásaink és álmaink rémálmokká válhatnak. Ha akarunk egy kicsit az álmokról és látásokról beszélni, akkor menjünk vissza körülbelül kétezer évet. A legnagyobb misszió ugyanis Jézusé volt, mikor eljött a Földre. Ő azért jött, hogy betöltse a legnagyobb küldetést, ami nem más, mint az emberiség megmentése, azáltal, hogy meghal a kereszten. Jézus, ugye, 33 és fél évet élt itt a Földön. Hány éves volt, amikor elkezdte a szolgálatát? 30 éves volt. Ez ugye azt jelenti, hogy három és fél éve volt arra, hogy végrehajtsa a küldetését. Csak gondolkozzunk együtt egy kicsit.

 

Tegyük fel, hogy te vagy Jézus! Szerinted idegeskednél-e amiatt, hogy 30 évig kell várni a szolgálat elkezdésére? Nemcsak valamilyen szolgálatról van itt szó, hanem a világ legnagyobb küldetéséről. Ha én lennék ebben a helyzetben, akkor én már 3 éves koromban elkezdeném végrehajtani a küldetésemet. Hiszen így gondolkozunk általában, és így állunk hozzá a dolgokhoz: ha kapunk egy látást, akkor az első dolgunk, hogy elkezdjük boncolgatni a kérdéseinkkel. Hogyan fog ez valóra válni? Rendben, akkor leírom a logikus lépések sorozatát, amivel elérem a célomat. Első lépés, második lépés... és így tovább. Aztán ahogy így szépen megtervezünk mindent, akkor elkezdünk idegeskedni is mellé, hiszen érezzük a felelősségünket. Ezt meg kell tennem!

 

Ezzel szemben, ha megnézed az Igében, és ha elolvasod ezt az evangéliumokban, akkor láthatod, hogy Jézus sose aggódott egy percig se emiatt. Sose volt ideges. Ha te lennél Jézus, akkor, ugye, lenne 12 tanítványod is. Az egyik nem is ért be a célba. Ennek ellenére a te feladatod lenne, hogy rájuk bízd az evangélium hirdetését. Nem könnyű. Ők még akkor is buta kérdésekkel bombázták Jézust, mikor már csak pár pillanat volt hátra a felemelkedéséig.

 

Ha én lettem volna a helyében, akkor mondtam volna az Atya Istennek, hogy én most már tényleg el akarok menni Hozzád, de, sajnos, még a legjobb barátaimra se bízhatok rá semmit. Sokszor komolyan elbizonytalanítanak, és úgy tűnik, hogy egyáltalán nem értették meg a lényeget. Úgy látszik tényleg kevés volt ez a három és fél év, hiszen a tanítványaimnak inkább 30 évre lett volna szükségük.

 

De Jézus nyugodt maradt, mindezek ellenére is, megértő volt velük, és azt mondta nekik, hogy majd imádkozik értük. Tudom, hogy sikerülni fog nektek! Majd komolyan imádkozom értetek. Nem volt ideges egyáltalán. Meg kell, hogy érts valamit! Ezt mondta Jézus: „Az Atya szereti a Fiút, ezért mindent megmutat neki, amit tesz. Sőt, még ezeknél nagyobb dolgokat is fog rábízni, s akkor fogtok majd igazán csodálkozni!”

 

Tudod, hogy Isten miért mutat meg neked látásokat? Tudod, hogy Isten miért ad neked álmokat? Azért, mert szeret téged. Az Atya szereti a Fiút, ezért osztja meg vele a szívének titkait. Ugyanezért mutat meg neked is mindent, amit tesz. Tudtad, hogy ezek a látások és álmok, nem a te látásaid és álmaid? Ezek valójában az Ő szívét mutatják meg, mert az Ő látásai, az Ő álmai és az Ő szenvedélye. Ezeket pedig nem azért mutatja meg neked, hogy összetörjön vele. Valójában megosztja veled a szívét. Valójában ezzel azt mondja, hogy mennyire szeret és ezért mennyire akarja, hogy vele legyél, hogy megmutathassa, mi van a szívében, és mi az, amit tenni akar. Meg akarja mutatni, amit már elvégzett a mennyben, hogy te ezt valóra tudd váltani a Földön. Meg akarja mutatni neked az Atya, hogy mi az, amiért ég benne a vágy.

 

Hogyha ezt nem értjük meg, akkor minden felelősséget, ami ezzel jár, magunkra veszünk. Akkor azt gondoljuk, hogy be kell segítenünk Istennek, hogy ez megtörténjen. Hiszen mi másért mutatta volna meg az Atya, minthogy meg is csináljam? Tudod, hogy neked mi a szereped ebben valójában? Ez az a pont, amikor elkezdesz aggódni, mert tévesen így gondolkozol, hogy ezt meg kell tenned, mert ezt várja tőled az Atya. Ebből jöhet a többi téves gondolkodás, mint például: Legkésőbb ilyen meg ilyen évesen meg kell, hogy házasodjak. Meg kell térítenem ezt az embert. Az egész családom üdvössége rajtam múlik. Ebből a gondolkodásból származik az a nyomás rajtad, amit érzel. Mert úgy érezheted, hogy te vagy az, akinek valóra kell váltani ezt meg azt a látást. Te vagy az, akinek valóra kell váltani ezt vagy azt az álmot. Neked kell besegíteni Istennek ebben meg abban. 

 

De mit mond Jézus? Azt mondta, hogy megmutat nekem az Atya mindent, amit tesz. Ez azt jelenti, hogy ezt Ő csinálja, és ezek az Ő álmai. Az Ő szívében ég a szenvedély, azokért, amiket mutatott.

 

Ebből pedig mi következik? Ki vezeti ezt az egészet?

Ő, a mennyei Atya!

Ki a felelős akkor, ha nem sikerül valami, vagy ha dugába dőlnek a dolgok?

Ő! A mennyei Atya!

 

Hiszen mindig, amikor az emberek megkérdezik, hogy nekünk miért ég a szívünk, hogy mik az álmaink és látásunk, akkor úgy érezzük, hogy nekünk is kell ezt az egészet tető alá hozni.

 

Megtörtént velem például, hogy valaki ezt osztotta meg velem: „Úgy gondolom, hogy Isten elhívott engem arra, hogy Indonéziába menjek, és ott szolgáljam Őt. Láttam magam egy stadionban prédikálni, ahol sok ember volt és sokan megtértek.” Mondtam neki, hogy: „Nahát! Ez jól hangzik!” Mire ő így folytatta: „Engedd meg, hogy megmutassam neked, hogy mit teszek én ezért most, és hogy hogyan fog ez valóra válni! Itt az önéletrajzom.”  Úgy érezhetjük, hogy ha nem beszélünk erről eleget, akkor felelőtlenül bánunk azzal, amit Isten adott.

 

De mit mondott Jézus ezzel kapcsolatban? Azt mondta, hogy a Fiú nem tud tenni semmit magától. Tudjátok mit? Igazából semmire se vagyok képes. Ezért neki se futok. Ezért nem is próbálom meg a magam módján betölteni a küldetésemet. Ezért nem is állok neki boncolgatni az én bölcsességemmel. Azt se tudom, hogy fog ez valóra válni.

 

De tudjátok mit? Én csak azt nézem, amit az Atya tesz, és én is azt teszem. Ezt nézem, lemásolom és utánozom Őt. Így tehát ez egész egyszerű. Tudtad, hogy Jézust követni elég egyszerű?

 

Meg kell, hogy értsed, hogy ha szolgaként fogadod Istentől a látásokat, álmokat és a szenvedélyt, akkor úgy fogod átvenni, mint ahogy egy főnöktől fogadja egy beosztott a munkahelyen a feladatait. Persze a világi főnökök ellenőrzik is rendszeresen, hogy a beosztottaik mennyit haladtak azzal a munkával, amivel megbízták őket. Megvannak ezen a pályán az állomások és a határidők is. Ha már két éve elmúlt valamilyen határidő, és még semmivel se kerültél közelebb a célhoz, akkor bajban vagy.

 

Gondolj csak Jézusra! Ő aztán nem volt valami hatékony, amikor itt dolgozott a Földön, főleg ha az általa üdvözültek számát nézzük. Mit csinált mielőtt elkezdte a szolgálatát? Építkezéseken dolgozott. Tegyük most fel, hogy azt prófétálom neked, hogy te leszel a következő Jack Nicholson. Aztán 30 évig nem tennél semmi olyat, ami a filmezéssel kapcsolatos. Ez alatt a 30 év alatt sokszor lehetnek komoly küzdelmeid magaddal és az elhívásoddal, azt előre megmondom. Hiszen ha nekem kell a következő Jack Nicholsonnak lennem, akkor el kell kezdenem valahol az építkezést, és onnan felépíteni az egész életpályámat. Fel kell másznom azon a bizonyos létrán. Meg kell tennem mindent, ami szükséges. Ezekből pedig egyenesen következik az idegeskedés. Meg az is, hogy úgy érzed: „Oh Istenem! Ez nagyon nehéz nekem! Istenem! Én ezt nem tudom megcsinálni!”

 

Isten pedig így válaszol: „Hát persze! Jól érzed! Hiszen ezt nem neked kell csinálni, hanem nekem. Ez az én látásom, az én álmom, és az én szívem ég ezért. Én vagyok az, aki meghívom a fiaimat és lányaimat, hogy velem tartsanak ebbe a küldetésbe.” De amikor ezt nem értjük meg, akkor keményen dolgozunk, és a teljesítményünk körül pörgünk. Vajon elég jól teljesítek-e? Biztos tudjátok, hogy vannak, akik egyszerűen kiégnek, ugye? Kiéghet valaki a munkájában, de ugyanúgy a szolgálatban is. És sok minden másban is ki lehet égni.

 

De gondolj csak bele! Jézus soha nem égett ki, pedig elég keményen dolgozott. Mi viszont könnyen kiéghetünk, ha mi próbálunk végrehajtani vagy elérni valamit. Ez lesz, ha nem értjük meg, hogy ez nem a mi munkánk és ez nem a mi vállunkon van.

 

A mi feladatunk, hogy Isten fiai és lányai legyünk. Így pedig látjuk azt, amit Ő csinál, és mi is ugyanazt tesszük vele. A problémák ott kezdődnek, ha mi akarunk Istennek besegíteni. Jézus azt mondta, hogy a Fiú nem tud semmit tenni magától.

 

Tudjátok mi a mi legnagyobb problémánk? Az, hogy sokszor azt gondoljuk, hogy mi meg tudunk tenni bizonyos dolgokat magunktól. Sőt elég sok mindent meg tudunk mi oldani. Legalább is így gondoljuk. Ebből ugyanis az is következik, hogy igazából egyedül csinálod, amit csinálsz. De pont ezt nem tudjuk megtenni valójában. Mert nagyon könnyű beleesni abba, hogy ha kapunk Istentől egy látást vagy álmot, akkor elkezdünk az emberi bölcsességünkkel gondolkodni rajta, és nem nyugszunk, amíg elő nem tudunk állni egy logikus lépésekből álló tervvel, ami garantálja számunkra azt, hogy amit Isten mutatott nekünk, azt mi megvalósítjuk.

 

Hadd mondjak el nektek valamit. Ha mindig ki akarod számítani Istent, hogy mit hogyan fog tenni, akkor nem fog sikerülni. Emlékeztek Mózesre az Ószövetségből? Tudjuk róla, hogy az egyiptomiaknál nőtt fel egy palotában, nagyon jó körülmények között. 40 évesen már megkapta Istentől a látást, az álmot és az elhívást. Tudta, hogy az az isteni küldetése, hogy kiszabadítsa a zsidókat Egyiptomból. Azt mondhatta Istennek, hogy hát igen! Én ezt meg tudom csinálni! 40 évesen pont az erőm teljében vagyok, a karrierem csúcsán. Sőt az életem csúcsán is most vagyok, ezért most kell, hogy használj engem igazán, Istenem! Úgy látom, hogy semmi okod nincsen arra, amiért ne tudnál most használni engem! Aztán ment, és cselekedett. A fáraó fia vagyok, egyiptomi, de ugyanakkor egy elhívott zsidó is. Nekem való ez az elhívás! Ahol igazságtalanság van, én ott termek, és igazságot teszek.  Ha kell meg is verem azt, aki az igazságtalanságot elköveti. Mint ahogy például múltkor azt az egyiptomi férfit tanítottam móresre. Másnap azonban rájött Mózes, hogy valójában mit tett. Sőt, azzal is szembesülnie kellett, hogy még maguk a zsidók sem értékelték azt, amit tett értük.

 

Mit tett erre Mózes? Elkezdte a kivonulást egymaga. Elhagyta Egyiptomot, és életének a következő 40 évét a pusztában töltötte. Aztán mikor már 80 éves volt, az Úr megjelent neki. Ismerjük ezt a történetet, melyben az égő bokorból szólt hozzá Isten. Hallgassuk most ezt meg a Bibliából: „Ott az Örökkévaló angyala megjelent Mózesnek egy égő bokor lángjában. Mózes nagyon elámult azon, hogy a bokor lángol ugyan, de nem ég el. Ezt gondolta: Meg kell nézzem ezt a csodát közelebbről is! Vajon miért nem ég el a bokor?” (2 Mózes 3:2-3)

 

Tehát eltelt 40 év az életéből, és Mózes valószínűleg nem nagyon gondolt az Istentől kapott álmára, látására és  elhívására, hanem csak élte a maga kis életét. Már 80 éves volt. Ami őt illeti, ő már úgy gondolkodott, hogy már megette a kenyere javát. Már egyre gyengébb lett, és közeledett a halálhoz. Eljutott arra a pontra az életében, hogy már bevallhatta magának: „Mózes egyedül semmire sem képes.”

 

Csodálatos módon ekkor jelent meg Isten. Hogyan? Egy égő bokor lángjai között. Abban, hogy egy bokor lángra kap és ég, nincsen semmi csodálatos vagy természetfeletti. Hiszen ha meggyullad egy bokor vagy egy erdő, akkor nyilván égni fog. Szóval ebben semmi különleges nincsen. Az ige azt írja, hogy Mózes látta, hogy a bokor lángokban áll, de nem ég el.  Na, mármost, miért égnek el általában a bokrok, ha lángra kapnak? Azért, mert a bokor maga táplálja a tüzet, és a tűz így megemészti a bokrot.

 

Mit akart ezzel a természetfeletti jelenséggel mutatni Isten? Hogyan gondolkozunk mi általában keresztények életünk átadásáról Istennek? Általában úgy, hogy itt vagyok Istenem, odaadom magamat mint égő áldozatot. Feláldozom teljesen magamat neked! Biztos ismeritek ezt a keresztény dalt, hogy: „Kicsiny kis fényemmel világítani fogok!”, ugye?

 

Persze ahogy a kis fényeddel világítasz, úgy égsz el, úgy fogysz el, és leszel kisebb és kisebb. Még azt is gondolhatod magadban, hogy hát Isten az tényleg egy emésztő tűz, és ezért minket mindannyiunkat elemészt. Így válunk aztán hamuvá, hogy az emberek kijöhessenek az életre. Tehát ebben a folyamatban elveszted saját magad. Igazából ez nem így működik. Igazából az Isten tüzének nem elfogyasztania kellene téged. Meg kell, hogy értsd, hogy ennek nem kéne elfogyasztania téged. Miért érzed úgy, hogy kiégsz ebben a tűzben? Miért érzed úgy, hogy kiégsz a kemény munka miatt? Miért érzed úgy, hogy kiéget a szolgálat? Azért, mert magadra támaszkodsz! Azért, mert még mindig abban a tévhitben élsz, hogy a fiú sok mindent meg tud tenni magában.

 

Kapsz Istentől szenvedélyt, de aztán átváltasz a te saját szenvedélyedre, és azzal futsz tovább. Csakhogy ha nem úgy használod a szenvedélyt, ahogy Isten teremtette, akkor egy napon elfogy belőled. Ha csak a saját szeretetedet és a saját tüzedet használod, akkor az ki fog hunyni, és semmivé lesz. Hiába, hogy akartad hirdetni az evangéliumot és tanítványozni a nemzeteket. Hiába, hogy megszólítod az embereket, és úgy látod magad, amint a házi csoportod növekszik, és újabb csoportokat hoz létre. Egy idő után rájössz, hogy hát ez így elég fárasztó.

 

Ismerős, amiről beszélek? Elég kimerítő dolog embereket tanítványozni. Hányan tapasztalták már közületek, hogy minden házi csoportban van olyan ember, akit finoman szólva elég nehéz szeretni? Aztán elkezdesz imádkozni, hogy Isten vigye el őket máshova. Mondjuk Chang pásztor házi csoportjába. Neki úgy is több szeretete és a türelme van. Aztán jönnek azok az imák, amiket nem válaszol meg Isten, de ezért nem tartjuk magunkat hibásnak. Persze, találkozol olyanokkal is, akiket könnyű szeretni. Mégis, egyszer elfogy a szereteted, a tüzed, a szenvedélyed és az energiád. Eljutsz arra a pontra, ahol bevallod őszintén Istennek, hogy már nem tudod csinálni tovább a szolgálatot. Mindez azért van, mert úgy működsz, hogy közben úgymond a saját üzemanyagodat égeted el. Saját magadat fogyasztod el. De ez nem így van rendjén.

 

Mózes ugyebár azt látta, hogy az a bokor lángokban áll, de nem ég el. Ez, ugye, azt jelenti, hogy annak a tűznek más volt az üzemanyaga. Nem a bokorból táplálkozott a tűz, hanem volt egy természetfeletti üzemanyaga. Nem a te saját szenvedélyed fogja valóra váltani a dolgokat. Nem a te képességeid, ajándékaid vagy szenvedélyed az, ami elvisz a célba. Egyedül Isten az, aki megvalósít mindent. Ha ezt nem értjük meg, akkor nagyon keményen fogunk dolgozni, és teljes gőzzel megyünk előre. Mígnem egy napon rájövünk arra, hogy egyszerűen nincs meg bennünk, ami kell. Mózes már 80 éves volt, mire eljutott ide.

 

Ekkor mondta neki Isten, hogy most jött el az idő. „Minek jött el az ideje?” – kérdezhette Mózes. „Már rég elmúlt. Negyven éve volt itt az ideje. Ez így nem fog menni. Pont fordítva kellett volna” – mondhatta Mózes. „Szerintem meg most vagy kész rá!” – mondhatta neki Isten. „Én nem vagyok kész már semmire! 40 éve voltam kész rá! Akkor erős voltam, most nem vagyok az. Már alig tudok járni, nemhogy Egyiptomból kijönni” – válaszolhatott erre Mózes. „Legalább már tudod az utat, nem?” – mondhatta erre Isten.

 

Egyszerűen nem tudom! 40 évvel ezelőtt azt mondta Mózes Istennek,: Itt vagyok Istenem! Eljött az idő! Használj engem! 40 évvel később, mikor már 80 éves volt, azt mondta: „Nem vagyok képes rá!” Az ezt követő negyven évben pedig folyamatosan megtapasztalta azt, hogy ő maga tényleg nem képes semmire, de valahogy mégis meg tudta csinálni. Ez az Isten felelőssége, hogy valóra váltsa az álmokat. Én csak megyek vele egy úton. Persze ez egy fantasztikus út vele, tele kalandokkal.

 

Ha ezt nem értjük meg, akkor állandóan harcolunk, mindent mi akarunk kitalálni, hogy mit hogyan és mikor tegyünk.

 

Tegyük fel, hogy az a küldetésed, hogy rangban a második legyél egy egész ország vezetésében, mint ahová József jutott! Akkor szerintem nem is gondolnál arra, hogy először el kell, hogy adjanak téged rabszolgaként Egyiptomba, ugye? Hiszen így került el József abba az országba, ahová Isten küldte. Gondolj bele, hogy milyen lenne neked, hogy tajvaniként eladjanak rabszolgaként Kínába? Elég kemény lenne nem? Gondolom, szintén nem lenne benne a tervedben, hogy Potifár házában dolgozzál mint rabszolga, ugye? Amikor aztán végre már feljebb jutnál, akkor meg börtönbe mennél. Mit szólsz? Te ezt az életet választanád, ha neked kéne előjönni egy tervvel? Hát persze, hogy nem! Hiszen mi nem így gondolkozunk alapvetően.

 

Vagy tegyük fel, hogy te lennél Dávid, akit Sámuel próféta kent fel! A nagy és híres Sámuel próféta, aki Sault is felkente. Dávid is gondolhatta volna azt, hogy hát ez nagyon jó, hogy felkentek engem királynak. Láttam én már ilyet! Sault is felkenték, aztán király lett és kész. De valójában mi történt Dáviddal? Felkenték királynak, aztán bekerült a királyi palotába. Nahát, ez csodálatos! – gondolhatta Dávid. De nem sokkal ezután ki is űzték a palotából, sőt meg is akarták ölni. Ezért el kellett menekülnie. Vajon mire gondolhatott ekkor Dávid? Talán erre: „Istenem! Ugye most viccelsz? Mi történik velem?” 

 

Jézus azt mondta: „A Fiú semmit sem tud tenni magától. Csak azt tudja megtenni, amit látott a mennyei Atyától. Mert akármit tesz az Atya, ugyanazt teszi a Fiú is. Hiszen az Atya szereti a Fiút és megmutat neki mindent, amit tesz. ”  Az Atya szereti a Fiút. Meg kell, hogy értsd, hogy az Atya szeret téged! Ezért megmutatja neked, amit Ő tesz. Ő megosztja veled a szívének titkait. Fiam vagy lányom! Csak szerettem volna neked megmutatni, hogy mit teszek! Szeretném, hogy ennek te is részese legyél! Nem akarok, hogy aggódjál valami miatt is, és semmiképpen nem akarlak nyomás alá helyezni – mondja neked Isten.

 

Tudjátok, én az elmúlt tíz évben végig szolgáltam. Megtapasztaltam én is, hogy a szolgálat elég nehéz és kimerítő tud lenni. Ráadásul elég sok elvárással is találkozol szolgálat közben. A februári Királyság Kultúra konferenciát megelőzően egy olyan időszakon mentem át, mikor küzdöttem azokkal az álmokkal és látásokkal, amit Istentől kaptam. Az elmúlt tíz évben ugyanis elég keményen dolgoztam. Próbáltam jó pásztor lenni. Próbáltam pásztori szívvel szolgálni, és szellemi atya lenni. Azt kell tudnod a lelki apaságról, hogy megpróbálhatsz bármilyen jó lenni és mindent megtenni, de mivel emberek vagyunk, ezért előfordulhat, hogy nem sikerülnek a dolgok. Elég egy hiba, egy rossz email, és már rögtön azt gondolják, hogy te rossz pásztor vagy, nincs benned szeretet.

 

Ráadásul a konferencia előtt még azzal is küzdöttem, hogy vajon jó apja vagyok-e a gyermekeimnek. Nyilván tudjátok, hogy mennyire szeretek megosztani veletek történeteket a gyerekeimről, Abbeyről, Zacről és a harmadikról, aki már úton van. Ja, és tudjuk már, hogy fiú lesz. Abbeyt nagyon lesújtotta ez a hír, mikor számára is kiderült, hogy fiú lesz az új tesója. Hiszen ő annyira szerette volna, ha lesz egy húga. Az ő fejében ez nagyon egyszerű. Már van egy fiú tesója, ezért csináljunk neki egy lány tesót. Ezért nem is tudtuk, hogy hogyan mondjuk el neki, hogy mégis fiú tesója lesz, mikor ez múlt hét pénteken kiderült. Úgy döntöttem, hogy lefekvés előtt közlöm vele a hírt. Így szóltam hozzá: „Abbey! Valamit el kell mondanom neked.” „Fiú lesz?” – kérdezte ő. „Igen! Ne haragudj! De ez egy másik fiú. Ő nem lesz ugyanolyan, mint az öcséd” – válaszoltam neki.

 

Na, mindegy. Szóval abban az időben küzdelmeim voltak a szolgálatomban és otthon is a családommal. Én szeretem a gyerekeimet, de voltak vitáink Eileennel a feleségemmel. Azt mondta nekem, hogy nem töltök minőségi időt a gyerekeimmel. Velük vagyok testben, de gondolataimban máshol járok, mikor velem vannak. Ekkor eszembe jutott az én gyerekkorom. Nekem ugyanis egy csodálatos apukám volt, de igazából nem csináltunk túl sok dolgot együtt. Ő szeret engem, de nem voltak nagyon közös dolgaink. Nem tanított meg biciklizni. Nem tanított meg úszni. Amikor először meglátta, hogy tudok úszni, meglepődve így szólt hozzám: „Ez most komoly? Nézd már! Te már tudsz úszni!” Vagy hogy egy másik példát hozzak erre, az én apukám szeret teniszezni. Most már 73 éves, de még mindig heti három vagy négy alkalommal megy teniszezni. Ennek ellenére engem sose tanított meg arra, hogyan kell teniszezni. Úgy kellett nekem tenisz órákra járni, hogy megtanuljak teniszezni. Tettem ezt azért, hogy majd akkor vele játszhatok. De ez nem az ő hibája. Egyszerűen nem tudta, hogy ezt hogyan kell csinálni, hiszen az ő szülei sem csinálták ezt vele. Ő volt a hatos számú gyerek a családban. Nem is a szülei nevelték életének az első két évében. Ezért aztán az jutott eszembe, hogy pont én is így vagyok Abbeyvel és Zackel. Egyszerűen nem tudom, hogy töltsek velük vidáman minőségi időt. Mikor találkozom velük, akkor üdvözlöm őket, aztán megkérdezem, hogy vannak, vagy éhesek-e. Ezután viszont nem tudom, hogy mit kéne csinálni. Általában így vannak ezzel a kínai apukák.

 

Eileen, a feleségem ezzel szemben nagyon kreatív. Ő neki aztán nem olyan apukája volt, mint nekem. Amiről én azt gondolom, hogy ez már szemét, és ki lehet dobni, arról ő kitalálja, hogy: „Ó! Nézd már! Itt van egy jó kis medence a halaknak!” Igazából csak egy papírdoboz van persze ott, de ő kitalálja, hogy ezzel milyen jól lehet majd kézműves dolgokat játszani a gyerekekkel. Aztán akkor csinálnak együtt mindenféle halakat, és belerakják, hogy abban úszhassanak. Erre azt gondoltam magamban, hogy: „A betyár mindenit! Én miért nem tudom ilyeneket csinálni a gyerekeimmel? Milyen rossz apuka vagyok! Lelki apukának is szörnyen rossz vagyok, és a gyerekeim számára se vagyok jó apuka.” De hát nekem fogalmam se volt arról, hogy válhatok jó apává. Az igazság az, hogy akkoriban nagyon keményen dolgoztam azon, hogy jó lelki apukája legyek több embernek, de nem mindig történt meg, amit akartam. És otthon is nagyon igyekeztem időt tölteni a családommal, de egyszerűen annyira ki voltam merülve, hogy már gondolkozni is alig bírtam. Már mindent kiadtam magamból, ami bennem volt. Mert sokat tanítottam, például a bibliaiskolában is, napi nyolc órát. Úgyhogy mire hazaértem, már nem is nagyon volt kedvem beszélni. Értitek, ugye?

 

Így jutottam el arra a pontra a Királyság Kultúra konferencia előtt, hogy már így imádkoztam: „Istenem! Ki kell segítened ebből! Én ezt így nem tudom csinálni. Istenem! Segíts meg! Tényleg azon vagyok, hogy azt tegyem, amire elhívtál, és jó apuka is legyek. Mindezek ellenére nem nagyon működik semmi. Ezért, kérlek, segíts meg!” Pont a Királyság Kultúra konferencia előtt jutottam el erre a pontra, hogy már így kellett imádkoznom. A Királyság Kultúra konferenciának első előadásán nekem kellett tolmácsolni, mikor Bill Johnson arról kezdett el tanítani, hogy mi volt Jézusnak a legfontosabb küldetése, amiért a földre jött. Ő sok mindent tett, például gyógyított, rombolta az ördög munkáját, és meghalt másokért a kereszten, de a legfontosabb küldetése nem ezek voltak. Ő elsősorban azért jött el, hogy bemutassa az Atya Istent. Ahogy erről beszélt, az Úr elkezdett hozzám szólni. Tudok ugyanis egyszerre fordítani és gondolkozni is. Szóval bevallottam neki, hogy nem vagyok képes jó apuka lenni, se jó lelki apuka lenni.

 

Eszembe jutott egy beszélgetés, amit Berry pásztorral folytattam valamikor. Ő volt az, aki jött párszor a gyülekezetünkbe, hogy beszéljen az Atya szívéről. Az egyik ilyen alkalom után Timothy pásztorral és a feleségemmel négyesben elmentünk vacsorázni. Miközben ettünk, azt hiszem Timothy pásztor hozta fel ezt a témát, hogy milyen nehéz a pásztorok dolga, hiszen annyi emberrel kell foglalkoznunk, és annyi elvárásnak kell megfelelnünk, és az emberek mindig figyelnek ránk, és várják, hogy jó atyaként legyünk jelen az életükben. Berry pásztor válaszában kifejtette, hogy ő is így volt sok éven át a szolgálatával, de miután Isten adta neki ezt a kinyilatkoztatást, mindenhová elviszi és megosztja, amerre jár. Sokszor előfordul, hogy mikor az emberek meghallják az üzenetét, így reagálnak: „Tudod, mit? Csak most jöttem rá, hogy mennyire úgy éltem, mint egy árva gyerek! Nagyon megérintett az üzeneted és most már tudom, hogy az Atya Isten nagyon szeret engem. Annyira árvaként éltem, de most szeretném, ha te lennél a lelki apukám. Lennél az én lelki apukám?”

 

Ez jól hangzik nem? „Tudjátok mit szoktam erre mondani mikor így beszélnek velem?” – kérdezte tőlünk Berry pásztor. „Azt szoktam válaszolni: 'Nem, mert én nem vagyok erre képes.' "

 

Azta! – gondoltam magamban. Ilyen megtört szívű embereknek így válaszol? Valószínűleg elutasítva érezték magukat egész életükben, most tőle várnak segítséget, ő meg elutasítja őket. Ez így bűn nem? Ezt nem teheted meg! Te pásztor vagy, és az Atya szívéről prédikálsz. Hogy tudsz így elutasítani akárkit is, azt mondva, hogy  nem vagy képes lelki apukájuk lenni?

 

De itt nem szokott megállni, hanem meg is magyarázza a válaszát. Tegyük fel, hogy azt mondom neki, hogy jó, mostantól fogva a lelki apukád leszek! Akkor az összes csomagot, azaz az összes bántást, sebet, szégyent és minden rosszat, amit az igazi apukájától kapott, nekem kéne hordozni. Aztán meg azt várná, hogy ezeket helyrehozzam, de én ezt persze nem tudom megtenni. Én nem vagyok képes helyrehozni dolgokat. Én nem vagyok képes gyógyítani. Én nem vagyok képes megtenni, amit az Atya Isten meg tud tenni.

 

Tehát mi történne, ha igent mondanék nekik? Mindazt a rossz dolgot, amit kaptak az apukájuktól, rám raknák, és hát ez eléggé megkeserítené az életem. Ráadásul még csalódnának is bennem, újra kiábrándulnának, és átélnék az elutasítást. Tehát ez nem megoldás. De tudjátok, hogy milyen nehéz egy pásztornak azt mondani valakinek, hogy nem, én erre nem vagyok képes?

 

Ehelyett inkább így válaszolok nekik: „Én nem tudok a te lelki apukád lenni, de tudok a te lelki bátyád lenni és elvinni az Atyámhoz. Lehet, hogy nem ismered az utat az Atyához, de engedd meg, hogy elvigyelek az én mennyei Atyámhoz. Nála van elég szeretet. Nála van elég kegyelem. Nála van elég gyógyulás minden sebedre, amire szükséged van. Így pedig sose fogsz kiábrándulni. El foglak vinni a mennyei Atyához.”

 

De Jézus is pontosan ezt tette. Ő azt mondta magáról: Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem tud az Atyához jönni, csak rajtam keresztül. Jézus bemutatta a Mennyei Atyát. Jézus megmutatta, milyen is a Mennyei Atya. Ő nem próbált meg lelki apuka lenni. Hogyan mutatta be az Atyát? Azáltal tette ezt, hogy ő volt a Fiú. Úgy élt, mint az Atya tökéletes fia. Hogyan mutatta be Jézus az Atyát a tanítványainak? Nem mondta nekik, hogy hívják őt Atyának, vagy hogy én vagyok a ti apukátok. Azt se mondta nekik, hogy most már ne tanítónak hívjatok, hanem apa tanítónak. Egyszerűen csak úgy élt mint fiú, és így mutatta be az Atyát. Nem próbált meg apuka lenni. Nem küzdött azért, hogy apa legyen. Nem akarta azt elérni, hogy lelki apuka legyen. Nem akart mindenkit megvédeni és felemelni. Egyszerűen csak Fiú volt, és akként élt itt a Földön is. Mit tesz a Fiú? Látja, amit tesz az Atyja és ő is azt teszi.

 

Na mármost, ahogy én fordítottam Bill Johnson üzenetét a konferencián, az Úr elkezdte ezzel megtölteni a szívemet. Így kezdtem megérteni, hogy én nagyon keményen dolgozom mint apuka. Te is jó apuka akarsz lenni? Te is keményen dolgozol ezen? Elmondom neked, hogy hova fogsz eljutni. Bármennyire is keményen dolgozol, idegeskedni fogsz állandóan és ki fogsz égni. Hiszen nem az a lényeg, hogy keményen dolgozzunk, és megváltoztassuk magunkat, hanem az, hogy fiúk legyünk. Rájöttem, hogy sose leszek képes megfelelni azoknak az elvárásoknak, amit a pásztorokkal szemben támasztanak, hogy lelki apák legyünk. Viszont képes vagyok elvinni embereket az Atyához, azáltal, hogy én is fiúként élek. Én is az Atya fiaként élek. Kezdtem rájönni, hogy ennek az elhívásnak, ami az én életemre szól, nem kéne tönkre tenni engem. Nem azért kaptam ezt az elhívást Istentől, hogy rám nehezedjen, és kilapuljak alatta, mint egy súlyos teher alatt. Mert ez az Atya elhívása, álma és szenvedélye.

 

Akkor mi az én részem? Az, hogy egyszerűen az Ő fia vagyok. Mit kell tennem, hogy jó apjuk legyek a gyerekeimnek? Persze, lehet tervezni velük jó programokat, mint például, hogy elviszem őket a parkba vagy más hlyekre. A Királyság Kultúra konferencián, mikor ráhangoltam a szívemet az mennyei Atyámra, kezdtem megtalálni az igazi helyemet, ahol egyszerűen az Ő fia lehetek. Istenhez kiáltottam: „Istenem, Atyám! Taníts meg arra, hogyan legyek a Te fiad! Taníts meg arra, hogyan legyek a gyermeked!”

 

Valahogy aztán anélkül, hogy tudatosult volna bennem, és anélkül, hogy megértettem volna, valami elkezdődött, megváltozott bennem a konferencia alatt, és elkezdtek történni dolgok maguktól. Pedig nem is készítettem arra egy tervet se, hogy hogyan tudnék átalakulni.

 

Többen közületek tudják, hogy a Királyság Kultúra konferencia után elmentünk a családommal Phuketba, hogy együtt legyünk, kikapcsolódjunk hét napon át, és ott ünnepeljük meg a kínai új év kezdetét. Nem is tudom igazán hogy történt, de ezúttal teljesen élveztem a gyerekeimmel töltött időt. Egyszerűen csodálatosan jó volt velük lenni. Eileen, a feleségem, pedig az egész út során egyre csak azt hajtogatta nekem, hogy megváltoztam. „Hogyan változtál meg?” – kérdezte. Én meg csak visszakérdeztem, hogy hogyan változtam meg, mivel nem is tudtam, hogy megváltoztam. Csak az volt egyértelmű számomra, hogy elkezdtem végre élvezni a gyerekeimmel töltött időt. Így történhetett meg, hogy az elmúlt két hétben már ő is látta, hogy viszem magammal a gyerekeimet a gyülekezetbe, és az alkalom után pedig velük vagyok, bolondozunk és megyünk a parkba. Nem tudom, hogy mi történt.

 

Tudom, hogy nem én tettem ezt. Mert már ez sem arról szól, hogy ezt kell tennem a gyerekekkel, mivel az apjuk vagyok. Vagy ezt meg ezt kell tennem, mivel pásztor vagyok. Minden olyan természetesen és simán megy most már anélkül, hogy tudatosan törekednék arra, hogy másként csináljam.

 

Mert amikor az én szívem az Atya Istenhez fordult, és amikor már úgy kezdtem hozzá jönni, mint az Ő fia, akkor elkezdett mindent megmutatni nekem. Kezdte nekem megmutatni a családomat, és azt, hogy a gyermekeim milyen fantasztikusak. Így már nem munkaként vagy valami kötelező dologként tudtam felfogni azt, hogy fel kell őket nevelnem, hanem egyszerűen nekem csak az Atya fiának kell lennem.

 

Páran közületek tudják, hogy mikor Abbey kisebb volt, akkor egy komoly bőr allergiával küzdött. Egy ideig ez nekünk is komoly gondot okozott. Mindent megtettünk ezzel kapcsolatban, amit tudtunk. Tényleg mindent. Imádkoztunk érte keményen, elvittük mindenféle orvoshoz is, és még különleges kínai gyógyszereket is kipróbáltunk rajta. Mindent, amit javasoltak.

 

Egyszer aztán Isten szólt Eileennek, a feleségemnek. Mikor már teljesen kifáradtunk mindenféle erőlködésünkkel Abbey betegségével kapcsolatban, akkor ezt mondta Isten a feleségemnek: Fejezzétek be azt, hogy ti akartok a lányotok Istene lenni! Hagyjátok abba, hogy mindent ti akartok megtenni az ő számára, és mindent jól akartok csinálni! Hagyjátok abba, hogy azt játsszátok, hogy ti vagytok a lányotok Istene! Legyél újra az én lányom! Mert így tudsz igazi megnyugvást találni. Mert így tudsz idegeskedés nélkül élni.

 

Tudtad, hogy Isten nem arra teremtett minket, hogy idegeskedjünk és stresszeljünk? Tudtad, hogy Isten nem úgy teremtett minket, hogy nyomás alatt éljünk? De már annyira hozzászoktunk. Erről fogok majd legközelebb beszélni, hogy honnan származik az idegeskedés és a stressz. De egyvalamit már szeretném, hogy most megérts! Nem erre tervezett minket Isten.

 

Arra teremtett minket, hogy élvezzük azt a békességet, amely minden emberi értelmet meghalad. Még akkor is, amikor nem tudod, hogy hogyan fog valami megvalósulni. Még akkor is, mikor a látás vagy az álom, amit Istentől kaptál olyan távolinak és hatalmasnak tűnik, hogy a te saját bölcsességed szerint semmiféleképpen nem válhat valóra. Ennek ellenére békességed lesz, mert Isten mondott neked valamit, úgyhogy így lesz. Egyáltalán nem tudom hogyan fog ez létrejönni, vagy még azt se látom, hogy hogyan kezdődhetne egyáltalán el ez az egész. Lehet, hogy harminc év, mire megvalósul. De tudjátok mit? Nem én vagyok azért a felelős, hogy ez valóra váljon. Én azért vagyok felelős, hogy az Atya gyermeke legyek. Most pedig engedjétek meg, hogy ezzel fejezzem be. A Máté evangéliuma 11. fejezetében a 28. verset valószínű, hogy ismeritek már: „Jöjjetek közel hozzám mind, akik belefáradtatok súlyos terheitek cipelésébe! Nálam megnyugvást találtok. Azt az igát vegyétek fel, amelyet én adok rátok, s tanuljátok meg tőlem, hogy én szívből szelíd és alázatos vagyok, akkor meg fogtok nyugodni. Mert az iga, amelyet én teszek rátok, nem nehéz! A teher, amelyet én helyezek a vállaitokra, könnyű.” Itt azt mondja Jézus, hogy menjen hozzá mindenki, aki megfáradt, és Őnála megpihenhet, aki akar. Jézus azt mondja, hogy mikor Őt követi valaki, akkor meg is kell pihennie.

 

Könnyen kifáraszthatjuk magunkat az életünkben, és könnyen meg tudjuk magunkat terhelni a mindennapok során. Azoktól az álmoktól is megterhelve érezhetjük magunkat, amiket Istentől kaptunk. Sőt még az Istentől kapott látás és szenvedély is nagy teher lehet számunkra. De ezt mondja erre Jézus: „Azt az igát vegyétek fel, amelyet én adok rátok, s tanuljátok meg tőlem, hogy én szívből szelíd és alázatos vagyok, akkor meg fogtok nyugodni. Mert az iga, amelyet én teszek rátok, nem nehéz! A teher, amelyet én helyezek a vállaitokra, könnyű.”

 

 

Szerző: Hun Bol | 2018. augusztus 26.