Hogyan lehet békesség a szívünkben?

(2. rész)

(Jonathan Chow)

 

Legutóbb János evangéliumát néztük meg, az ötödik fejezetből, a 17-es verset. Most engedjétek meg, hogy kicsit összefoglaljam nektek, amit múltkor osztottam meg veletek. „Jézus ezt mondta nekik: „Mindaddig, amíg Atyám dolgozik, én is dolgozom!” „Jézus ekkor így válaszolt nekik: „Igazán mondom nektek: a Fiú semmit sem tehet a saját elhatározásából, csak azt, amit az Atyától lát, mert látja, hogy mit tesz az Atya, és Ő is ugyanezt teszi. Az Atya szereti a Fiút, ezért mindent megmutat neki, amit tesz. Sőt, még ezeknél nagyobb dolgokat is fog rábízni, s akkor fogtok majd igazán csodálkozni!”

 

Tehát szó volt legutóbb arról, hogy látjuk Jézust munka közben, és Ő így valósítja meg azt a küldetést, amit az Atya Isten rá bízott. Az én apukám folyamatosan dolgozik, és én is vele együtt dolgozom – mondja Jézus. Fontos, hogy megértsd ezt az elképzelést, amiről Ő beszél! Enélkül nem nagyon fogod megérteni a mai üzenetemet sem. Tehát Jézus azt mondja, hogy az Atya dolgozik, és Ő is vele együtt dolgozik. Ő, Jézus, nem tud tenni semmit magában. Csak azt tudja megtenni, amit már látott az Atyától. Mert amit az Atya tesz, azt teszi a Fiú is.

 

Aztán Jézus elkezdi tovább magyarázni:  Azért ad nekem az Atya Isten látást, álmokat és szenvedélyt, mert szeret engem. Megmutatja nekem amit Ő tesz, hogy én is részt vehessek abban, amit Ő csinál – mondja Jézus.

 

Arról is szó volt legutóbb, hogy vannak, akik egész életüket leélik az Istentől kapott álmaikkal és látásaikkal, de ez előbb-utóbb teherré válik számukra. Mindez azért, mert úgy érezzük, hogy ezt mindenképpen valóra kell váltanunk. Hiszen ezek a mi álmaink, a mi látásaink és a mi szenvedélyünk, tehát nekünk kell megvalósítani őket valahogyan, a mi képességeinkkel.

 

Jézus ezzel szemben azt mondja, hogy az Atya szereti Őt, ezért ad neki mindent. Tehát az Atya Isten azért ad neked álmokat, mert szeret téged. Ő a te mennyei apukád. A te mennyei apukád szeret téged, ezért megmutatja neked, amit Ő csinál. Ez azt jelenti, hogy amilyen álmokat, látásokat és ezekhez szenvedélyt ad neked, az az Övé és nem a tied. Nem arra vannak, hogy összenyomjanak téged, hanem ezek meghívók számodra, hogy együtt dolgozz az Atya Istennel.

 

Jézus eljött a Földre 2000 évvel ezelőtt, és végrehajtotta a világ leghatalmasabb feladatát. Ő, ugye, 33 és fél évig élt itt a Földön, és 30 éves korában kezdte meg a szolgálatát. Ennek ellenére egy percig sem aggódott, és teljes  békessége volt. Semmi nem nyomta a lelkét. Ez a hatalmas feladat egyáltalán nem nyomta össze. Mindezt azért tudta megtenni így, mert az apukája munkájában vett részt.

 

Aztán múltkor a Máté evangéliumának 11-es fejezete 28-tól a 30-as versével fejeztükbe: „Jöjjetek közel hozzám mind, akik belefáradtatok súlyos terheitek cipelésébe! Nálam megnyugvást találtok. Azt az igát vegyétek fel, amelyet én adok rátok, s tanuljátok meg tőlem, hogy én szívből szelíd és alázatos vagyok - , akkor meg fogtok nyugodni. Mert az iga, amelyet én teszek rátok, nem nehéz! A teher, amelyet én helyezek a vállaitokra, könnyű.”

 

Sokszor használják ezt az igét, amikor evangelizáció van. „Jöjjetek közel hozzám mind, akik belefáradtatok súlyos terheitek cipelésébe!” Mindezt arra használják fel, hogy a gyülekezetbe hívják azokat, akik még nem hívők. Gyertek ide a mi gyülekezetünkbe, és kaptok még több szolgálatot és még több igát, csak éppen egy kicsit másféléket, mint amit eddig vittetek.

 

Persze Jézus nem ezt mondta. Ő azt mondta, hogy menjen hozzá mindenki, aki megfáradt a súlyos terhek cipelésébe, és Ő megnyugvást ad. Ezért van az, hogy a legtöbb nyughatatlan embert pont a gyülekezetekben találhatjuk meg. Hiszen nekik a világból jövő nyomáshoz még hozzáadódik az Istentől jövő nyomás is. Igen, Istenem, értem, hogy ezt is meg kell tennem, meg azt is. Ja, igen, és még imádkoznom kell a családomért is, hogy üdvösségre jussanak. Ez aztán nagy nyomás rajtam, és csak egyre nő, hiszen még mindig nem jutottak üdvösségre.

 

„Jöjjetek közel hozzám mind, akik belefáradtatok súlyos terheitek cipelésébe! Nálam megnyugvást találtok. Azt az igát vegyétek fel, amelyet én adok rátok, s tanuljátok meg tőlem, hogy én szívből szelíd és alázatos vagyok - , akkor meg fogtok nyugodni. Mert az iga, amelyet én teszek rátok, nem nehéz! A teher, amelyet én helyezek a vállaitokra, könnyű.” Ezt mondja Jézus. „Mert az iga, amelyet én teszek rátok, nem nehéz! A teher, amelyet én helyezek a vállaitokra, könnyű.”

 

Hordoznunk kell tehát az igát? Igen! Vannak terheink? Igen, vannak! Jézus azonban azt mondja, hogy az Ő igája könnyű és boldogító. Tehát a mi igánk könnyű kellene, hogy legyen. A terhünknek is könnyűnek kellene lenni. Jézus milyen igáról beszél? Ez az iga a fiú igája. Tehát Jézus igáját kell felvennünk, ami a fiúság igája. Mindig, mikor eltérsz ettől a biblikus felállástól, akkor bizony ki fogsz borulni. Ha nem a fiúság igáját veszed fel magadra, hanem a szolgai igát, akkor nagy nyomásnak teszed ki magad. Hiszen szolgaként meg kell, hogy felelj az uradnak. Hirtelen rád nehezedik majd a nyomás, és azon kezdesz el rágódni, hogy hogyan fogom elérni azokat a célokat, amit kaptam. Hogy fogom valóra váltani ezt a látást vagy álmot, amit kaptam Istentől? Akkor elkezded majd boncolgatni a kérdést az emberi bölcsességeddel, és terveket készítesz. A legtöbb esetben a nyugtalanságunk abból fakad, hogy mi próbáljuk meg kitalálni a megoldásokat. Ha pedig a saját eszünkre támaszkodunk, akkor biztos nem úgy fognak alakulni a dolgok, ahogy eltervezzük.

 

Már te is észrevetted ezt? Mi történik ilyenkor? Elkezdünk aggódni. Ennek ez a törvényszerűsége. Miért? Jó kérdés. Én nem tudom. Ha ez Istentől van, akkor így kell működnie. Valóban? Csak gondold végig a következőt. Tegyük fel, hogy te lennél József vagy Dávid a Bibliában, és kapnál egy álmot Istentől, hogy majd egy nagy vezető lesz belőled. Ha fel lennél kenve, hogy te leszel Izrael következő királya, hogyan állnál neki, hogy megvalósítsd az Istentől való álmot? Valószínűleg nem szerepelne a terveid között, hogy a saját testvéreid eladjanak rabszolgának Egyiptomba, ugye? Vagy az benne lenne a terveidben, hogy sok évet börtönben üljél, és az emberek megfeledkezzenek rólad? Mindig, mikor eltérünk ettől, és nem úgy kezdünk élni és gondolkodni, mint Isten fiai és a Magasságos lányai, akkor elkezdünk ráállni arra a gondolkodásra, hogy nagy teljesítményt kell bemutatnunk, és ki kell segítenünk Istent. Pontosan ezt tette Mózes. 40 évesen volt neki egy világos látása Istentől, hogy neki ki kell szabadítania az izraelieket Egyiptomból. Ő azonban nem várta meg Istent ennek megvalósításában. Előre futott, mert úgy érezte, hogy ki kell segítenie Istent, mert látszólag Isten nem nagyon tett semmit ez ügyben. Úgy gondolta, hogy most van itt a legmegfelelőbb idő erre.

 

Tehát a múlt alkalommal arra jutottunk, hogy ha fiúként élünk, akkor lesz békesség a szívünkben. El kell, hogy jussál Isten elé, úgy mint az Ő fia. Igazán meg kell ismerned, hogy ki vagy te Krisztusban! Biztosan tudnod kell, hogy Isten a fiaként lát téged. Meg kell, hogy ismerd azokat a dolgokat, amiket Ő mond az életedről. Isten nem akarja, hogy egyedül érd el azokat a célokat, amiket Ő ad neked. Mivel szeret téged, ezért mutatja meg neked, hogy Ő mit csinál. Ő meghív téged abba a munkába, amit Ő tesz, hogy te is részt vegyél benne.

 

Ma Pálról lesz szó. Egy olyan verssel kezdem az Igéből, amit biztos sokan ismernek. A Filippiekhez írott levél harmadik fejezetének 12-től 14-ig tartó része így szól:

 

„Nem gondolom, hogy mindezt elértem volna, vagy hogy már tökéletes lennék. De azért küzdök, hogy elérjem és kezembe vehessem a kitűzött jutalmat – hiszen Krisztus éppen ebből a célból vett engem a kezébe. Testvéreim, tudom, hogy még nem értem célba, de egyet teszek: elfelejtem azt, ami már mögöttem van, és teljes erővel igyekszem előre. Azért küzdök, hogy elérjem a célt, és megkapjam a győztesnek járó mennyei jutalmat, hiszen Isten erre hívott el bennünket Krisztus Jézusban.”

 

Ismerjük ezeket a verseket. Ugye, itt Pál arról beszél, hogy nem gondolja azt, hogy már elérte a célt. Azt mondja, hogy teljes erővel igyekszik előre, azért, ami előtte van. Nem gondol a múltjára, hanem arra a célra figyel, amit Isten tett elé. Az előbbi igerészből is, kiemeltem azt, hogy: „...teljes erővel igyekszem előre. Azért küzdök, hogy elérjem a célt.”

 

Nem egy nyugis életnek tűnik az övé ez alapján, ugye? Pál aztán elég céltudatos volt, nem? Eléggé odatette magát, nem? Ezzel szemben meg pont arról volt szó múltkor is és ma is, hogy hogyan érhetjük el a békességes szívet, és hogyan nyugodjunk meg. De itt Pál arról beszél, hogy van egy célunk, aminek az elérésére teljes erőbedobással kell törekednünk. Gyerünk! Hajrá! Mindent bele! Mindenünket meg kell feszíteni, ameddig csak lehet és még azon is túl. Akkor tehát arról van szó, hogy dolgoznunk kell, mégpedig keményen.

 

De most akkor mi van? Hogy lehet békességünk, mikor ennyire mindent bele kell adnunk és nyomulni előre? Hát, Pálnak sikerült valamilyen csodálatos módon megtalálni az egyensúlyt. A Filippiekhez írott levél negyedik fejezetében ezt írja: „Mindig örüljetek az Úrban! Újra mondom: örüljetek! Mindenki lássa meg, hogy szelídek és kedvesek vagytok! Közel van már az Úr! Semmi felől ne aggódjatok! Bármilyen helyzetben vagytok is, imádkozzatok! Hálaadással kérjétek Istentől, amire szükségetek van! Isten békessége, amely minden képzeletet felülmúl, megőrzi majd szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.” Itt meg Pál azt mondja, hogy örüljünk az Úrban. Sőt aztán megismétli, hogy örüljünk az Úrban. Ráadásul ezt az után írja, hogy sokáig ecsetelte mennyire kell küzdenünk és mindent beleadnunk az isteni céljaink elérésére. Itt meg azt írja, hogy örüljünk az Úrban. Ez azt is jelenti, hogy ne aggódj! Menjünk tovább itt az igében. „Nagyon boldog voltam az Úrban, mert hosszú idő után ismét gondoskodtatok rólam. Tudom, hogy már korábban is gondoltatok rám, de nem volt rá lehetőségetek, hogy ezt megmutassátok. Ezt azonban nem azért mondom, mintha valamiben hiányt szenvednék. Megtanultam, hogy minden körülmények között elégedett legyek. Mind szűkös, mind bőséges körülmények között tudok élni. Ismerem a jóllakást és az éhezést, a szükséget és a bőséget is. Megtanultam, hogyan nézzek szembe bármikor, bármilyen helyzettel, mert mindenre van erőm Krisztus által, aki megerősít!”

 

Miről beszél itt Pál? Ez ugyanis így eléggé szélsőségesnek tűnik. Először arról beszél, hogy mennyire kell igyekezünk és küzdenünk teljes erőnkkel nekifeszülve a célunk elérésére. Azt is mondja, hogy egyszerűen felejtsük el a múltbéli hibáinkat és menjünk előre! Ez pedig eléggé úgy tűnik, mint akinek mindennél fontosabb, hogy mit tud lerakni az asztalra. Látszólag ez egy teljesítményközpontú gondolkodás, nem? Ennek ellenére aztán arról beszél, hogy ő milyen boldog az Úrban és hogy mi is örüljünk az Úrban. Lehetséges az, hogy teljes erővel küzdünk a célunk elérésére és mégse aggódunk? Hiszen legtöbbünk számára ez a két dolog kizárja egymást. Mivel az átlag gondolkodás szerint, ha valamiért nagyon küzdesz, és nagyon szeretnéd elérni, akkor az természetes, hogy aggódsz miatta. Amikor minden erőddel azon vagy, hogy valami valóra váljon, és amikor a saját teljesítményedre koncentrálsz, akkor természetes, hogy aggódsz. Lehetséges az, hogy teljes erővel küzdünk a célunk elérésére, és mégse aggódunk? Hiszen amikor hajt téged valami nagyon egy cél elérésére, akkor megvan benned biztosan, hogy hová szeretnél eljutni és hogy mi a terved a célig, és az egész terv le van bontva kisebb állomásokra és határidőkre. Ha te már dolgoztál valamilyen ügyön, akkor tudod, hogy ezeket szükséges megtenni, hogy elérjük a célunkat. Meg kell felelni útközben a feltételeknek is. Aztán amikor a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy szeretnénk, akkor egy kicsit elkezdünk idegeskedni. Aztán elkezdünk aggódni. Először még csak egy kicsit.

 

Tudnod kell, hogy két fajta kultúra van. A teljesítményközpontú kultúrában csak akkor lehet örülni, ha elvégeztük a feladatot. A teljesítményközpontú kultúrában csak akkor szabad örülnöd a munkádnak, amikor elvégezted a munkádat, amit adtak neked. Akkor felteszem a kérdést. Mikor örülhetsz? Akkor lehet örülni, amikor elérted a célodat, amikor valóra váltottad az álmodat, és amikor a látás megvalósul. Csak ekkor szabad élvezned a munkád gyümölcsét és örülnöd. Aztán jön a következő cél, a következő látás és a következő álom. Hányan tudják közületek, hogy hol volt Pál, amikor a Filippiekhez írott levelet írta? Börtönben volt. Bizony az a börtön nem egy modern és minden földi jóval felszerelt börtön volt 2013-ból. Kétezer évvel ezelőtt történt mindez, amikor a börtönökben nagyon rossz körülmények uralkodtak. Nagyon dohosak, levegőtlenek és koszosak voltak. Mégis ő az, aki ilyen körülmények közül bátorítja a Filippiben lévő gyülekezetet. Képes azt írni, hogy örüljünk az Úrban mindig. Újra mondom: örüljetek! Meg azt is írja, hogy semmi felől ne aggódjatok!

 

Képzeljük el milyen helyzetben lehetett! Az volt Pálnak a természetes, hogy teljes erővel küzd az isteni cél felé, hogy mindent félretesz, ami akadályozná. De ekkor, ugye, börtönben volt, és semmit sem tudott tenni. Tehetetlenségre volt kárhoztatva. Nem tudott semmiért se küzdeni. Nem tudott elérni senkit. Teljesen leragadt az élete abban a börtönben. Nem tudta tenni, amit Isten mondott neki. El kellett volna érnie az Izraelen kívüli népeket, gyülekezeteket plántálni és bátorítani azokat, akik már megtértek. De ezek közül egyiket se tudta tenni. Ennek ellenére elég megelégedettnek tűnik. Ennek ellenére elég boldog, és azt írja, hogy mi is örüljünk az Úrban. Azt mondja Pál, hogy: „Mindig örüljetek az Úrban!” Meg kell, hogy érts valamit! Egyszerűen nem tudjuk, hogy kell örülni az Úrban. Mindig valami másnak kell örülnünk. A mi örömünket ellopták. Ez a világ megfosztott tőle.

 

Mondok egy példát. Tegyük fel, hogy éppen a barátaiddal együtt ütitek el az időt közösen, és van valaki közöttetek, aki szinte állandóan nevetgél. Mi a természetes reakció erre? Az, hogy megkérdezzük, hogy mi van veled? Olyan fura vagy! Az a természetes nekünk, hogy ahhoz, hogy igazán jól érezzük magunkat, el kell mennünk egy moziba, és megnézni valami jó filmet. Nem is tudunk örülni magunkban és magunknak. Egyszerűen elvesztettük azt a képességünket, hogy csak úgy nevessünk, jól érezzük magunkat és mosolyogjunk minden ok nélkül. Hogy ha részt veszel a vasárnapi iskolánkban itt a gyülekezetben, akkor tudod, hogy a gyerekek tudnak minden ok nélkül nevetni. Vagy akár csak egy fura zajt hallanak, akkor már elkezdenek kuncogni és nevetni. Nem is kell nekik igazán valami ok vagy egy vicc, hogy nevessenek, hiszen mindent viccnek vesznek. Ők egyszerűen csak mosolyognak állandóan. Ugye, nekem is van két gyermekem otthon, szóval én is tudom, hogy szinte állandóan nevetnek. Ők egyszerűen csak jól érzik magukat és élvezik az életüket. Annak ellenére, hogy semmit se értek el. Annak ellenére, hogy nem tanultak meg szinte semmit. Egyszerűen csak nagyon vidámak. Aztán persze amikor bekerülnek az iskolába, akkor ez megváltozik. Megkérdezik tőlük, hogy miért vagy olyan boldog, mikor elég rosszul sikerült a legutóbbi dolgozatod. Nem lenne szabad ilyen boldognak lenned, mikor ilyen rossz jegyet hoztál. Megbánás és lelkiismeret-furdalás kéne, hogy átjárjon! Legalább mutasd, hogy szeretnél javulni!

 

A társadalom elvette tőlünk azt a képességet, hogy csak úgy örüljünk minden különösebb ok nélkül. Aztán jön Pál, és azt írja, hogy örüljetek az Úrban. Sőt azt is megírja, hogy ezt hogyan tudjuk megtenni. Nem kell nekem a világ, hogy örüljek az Úrban. Nem kell nekem a szolgálat, hogy örüljek az Úrban. Nem kell nekem, hogy áttörés legyen a munkámban ezen meg azon a területen, hogy örüljek. Annak ellenére, hogy minden szempontból leragadt az életem ebben a helyzetben, elég boldog vagyok. Nagyon boldog vagyok. Sőt, engedd meg, hogy bátorítsalak és megmutassam, hogyan légy boldog. Nagyon boldog vagyok. Minden reggel mikor felébredek, dicséreteket énekelek, és nagyon jól érzem magam. Azt írja Pál, hogy semmi felől ne aggódjatok.

 

Lehet, hogy most te is olyan helyzetben vagy, mint Pál! Leragadtál egy helyen vagy egy helyzetben az életedben. Lehet, hogy úgy érzed, hogy nem haladsz sehova, és nem teszel igazán semmit, és azt meg főleg nem teszed, amit tenned kéne. Úgy érzed, mintha egy börtönben lennél. Úgy érzed, hogy semmi okod arra, hogy örüljél. Sőt lehet, hogy még nem is vagy annyira céltudatos és eltökélt, mint Pál. Hiszen ő aztán tényleg törtetett a cél felé. Ő aztán egy nagyon céltudatos ember, és ennek ellenére teljesen elégedett és boldog avval, ahogy az élete folyik a börtönben. Hogy lehetséges ez?

 

A Máté evangéliumának 20. fejezetében Jézusnak a szőlőben dolgozó munkások példázatát olvashatjuk. A tulajdonos kiment korán reggel, és látott sok munkást kint várakozni. Felfogadta őket, és megegyezett velük a fizetségben is, ami egy dénár volt egy napi munkáért. Ezután a munkások bementek a szőlőbe, és elkezdtek dolgozni. Aztán kilenc óra körül megint kiment a tulajdonos, és újra talált olyan embereket, akik munkát kerestek. Őket is felfogadta, és azt mondta nekik, hogy jöjjenek ők is dolgozni a szőlőbe. Délben megint kiment a tulajdonos, és újra talált olyanokat, akik munkát kerestek. Így szólt hozzájuk: „Még nem találtatok munkát? Gyertek ide!” Szóval még több embert fogadott fel, hogy dolgozzanak a szőlőjébe. Három órakor megint kiment a tulajdonos, és újra felfogadott embereket. Öt órakor megint kiment, és még mindig talált embereket, akik munkát kerestek, és őket is felfogadta. Aztán a nap végén eljött a fizetés ideje. Először azokat szólította, akiket öt órakor fogadott fel. Kifizette őket, egy dénárt adott nekik. Így aztán azok, akik a legkorábban kezdtek el dolgozni aznap, azt gondolták, hogy ha az ötórásiak egy dénárt kaptak, akkor ők biztos sokkal többet kapnak. Ezzel szemben kiderült, hogy mindenki egy dénárt kap fizetségül. Így hát a munkások egy része elégedetlen lett. Kik voltak ezek? Azok, akik öt órától kezdtek dolgozni? Nem, ők boldogok és elégedettek voltak. Lehet, hogy azt gondolták, hogy Isten jóakarata velük volt aznap. Ellentétben a kora reggel kezdőkkel. Ők azt mondták, hogy ez így nagyon nem igazságos!

 

Olvastad már ezt a példázatot? Hogy érezted magad, mikor elolvastad? Sokan közülünk szerintem egyet értetettek azokkal a kora reggel kezdőkkel, akik elégedetlenkedtek. Nehogy már azok, akik keményen dolgoztak egész nap ugyanannyit kapjanak, mint akik csak egy kicsit dolgoztak a nap végén. Nem! Aki többet dolgozott, az többet is kapjon! Ez nem igazságos! Ez a rendszer, amiben vagyok, szerintem nem igazságos.

 

De vajon tényleg nem volt ez így igazságos? Nézzük meg! Miben állapodtak meg a kora reggel kezdőkkel? Abban, hogy egy dénárt kapnak egy napi munkáért. Becsapta őket a tulajdonos? Hazudott nekik a tulajdonos? Nem. Egy kérdés. Szerintetek elégedetlenkedtek volna a kora reggel kezdők, ha nem tudják meg, hogy a késő délután kezdők is egy dénárt kapnak? Lett volna probléma, ha nem fogadnak fel másokat dolgozni, csak akik kora reggel kezdtek? Nem. Valószínűleg akkor nem lett volna semmi baj. Ebből az következik, hogy egy dénár fizetség egy napi munkára tisztességesnek számít. De mi történt? Miért változott meg a kora reggel kezdők igazságérzete? Miért változott meg a mi igazságérzetünk? A hasonlítgatás miatt. Ők maguk egyeztek bele a fizetségbe, mikor kora reggel felfogadták őket, de valami megváltozott.

 

Nem az változott meg a nap folyamán, amiben megegyeztek, hanem a körülmények változtak meg. Hogyhogy te is egy dénárt kaptál, amikor csak most kezdtél szolgálni, én meg egész életemben szolgáltam? Még be se vagy merítkezve! Ez így nem igazságos! Hasonlítgatás. De nem ez a legfontosabb dolog, amit ma meg akarok osztani veletek. A legfontosabb dolog, amit meg akarok osztani veletek az a következő.

 

Szeretnék egy kihívás elé állítani titeket, hogy átgondoljátok, miként gondolkoztok a jutalomról, a jutalmatokról. A mi gondolkozásunk szerint nem igazságos, ami ebben a példázatban történt a jutalmazáskor. Ez azért van így, mert úgy gondolkozunk a jutalmazásról, mint ha az egy fizetés lenne. Azt gondoljuk, hogy a jutalom nem más, mint valaminek a megkoronázása. Azt gondoljuk, hogy a jutalom egyenlő a fizetéssel. Azt gondoljuk, hogy a jutalom egy folyamatnak az eredménye. Így tehát a te erőfeszítéseid és a te teljesítményed határozza meg a jutalmadat. Általában így gondolkozunk a jutalomról, ugye? Ezért van az, hogy mikor látjuk ebben a példázatban, hogy a korán reggel kezdők ugyanannyit kapnak, mint akik késő délután kezdtek, akkor azt gondoljuk, hogy ez így nem igazságos. Azt gondoljuk, hogy nehogy már a két csoportnak ugyanaz legyen a jutalma!

 

De most szeretnélek titeket egy kihívás elé állítani! Hányan láttátok közületek a „Verdák” című filmet? Tudjátok, vannak gyerekeim, ezért újra és újra át kell mennem ezeken. Zac fiam nagyon szereti a Villám McQueen (Mekvín) nevű autót a filmből. Ezért Zac otthon azt játssza, hogy ő McQueen, én a pedig a Matuka nevű szereplő vagyok. Tehát ezt a filmet már láttam sok évvel ezelőtt, de Zac miatt sokszor meg kellett néznem mostanában is. Így hát már nagyon mélyen bele tudtam ásni magam ebbe a filmbe. Még csak el se tudjátok képzelni, micsoda kinyilatkoztatást nyertem ebből a filmből.

 

Tudtátok, például, hogy ez a film nem csak az autókról szól? Szó van például a 66-os útról, ami egy autópálya az USA-ban Chicago és Los Angeles között. Ebben a filmben van egy kis város, Kipufogófürdő, ahol Matuka él magányosan a 66-os út mentén. Aztán elkezdenek építeni egy autópályát, mert az emberek hamarabb el akarnak jutni a céljukhoz. Az építkezés során aztán persze ide is eljutnak, és az új utat úgy építik meg, hogy kikerülje ezt a kis várost.

 

Szóval ha az ember már sokszor megnéz egy filmet, akkor mindent megnéz, ami a dvd-n van. Így jutottam el a rendezővel készült riporthoz is, amiben arról beszél, hogy mi van a film hátterében, és mi a vezérgondolata a filmnek. Arról is beszél, hogy ő hogyan nőtt fel. Tudtátok, hogy régebben milyen fontos szerepet játszott az autózás a nyaralásban? Mikor egy család elindult nyaralni autóval, akkor az utazás maga volt a jutalom. Amikor a szülők elől voltak, és az útra figyeltek, a gyerekek meg csinálták a hepajt hátul, ez számított jutalomnak.

 

Arról is beszélt a rendező, hogy mennyiszer mentek autóval nyaralni, és hogy az milyen nagy élmény volt neki. Az, hogy legalább évente egyszer, nyáron, elmehetett a családjával egy ilyen útra. Vannak fényképei is a szüleiről, amint vezetik ezeket a régi Chevroleteket. Azt is elmondta a rendező, hogy most annyira el volt foglalt a rendezői munkájával Holywoodban, hogy már a felesége is figyelmeztette, hogy elkezdett eltávolodni a családjától, a gyerekeitől. Ezért aztán vett egy kisbuszt, és elment a családjával egy ilyen autós utazásra, hogy csak egyszerűen együtt legyenek, utazzanak és fedezzék fel az országot. Elmondta, hogy nem is gondolta volna, hogy milyen jó hatással lesz ez a feleségével és a gyerekeivel való kapcsolatára.

 

Egy szónak is száz a vége, azt mondta a rendező a filmről, hogy az egésznek a központi mondanivalója, hogy az utazás maga a jutalom. Nem a célnál van a jutalom. Úgy neveltek fel szerintem sokunkat, hogy az út csak egy eszköz arra, hogy elérjük a célunkat. Ebből következően úgy tekintünk az utunkra, hogy hát azt valahogy el kell viselni, amíg célba nem érünk. Miközben úton vagyunk, reméljük, hogy majd megkapjuk a koronát és a többi jutalmat a célban. Sajnos szem elől tévesztettük azt, hogy az út maga a jutalom.

 

Szó volt, ugye, az igazságosságról. Ha igazán Isten fiaként élsz és gondolkozol, akkor a szőlőmunkások példázatából arra gondolsz, hogy milyen jó volt a kora reggel kezdő csoportnak, mert ők voltak együtt az Atyával a legtöbb időt miközben dolgoztak. Nem az egy dénár a jutalom, hanem hogy ott dolgozhattak. Ha te is azt mondod, hogy ez így nem volt igazságos, ahogy a példázatban a szőlőtulajdonos a végén viselkedett, akkor az azért van, mert te is a célnál váró jutalomra fókuszálsz. Vajon az út végén lévő jutalom miatt éri meg végigmenni az úton? Ha csak az lenne a jutalom, akkor túl sok lenne, amit végig az úton tenni kell. Ha így gondolkozol, akkor te is szem elől tévesztetted azt a gondolatot, hogy a jutalom az út maga.

 

Hányótoknak volt már olyan élménye, mikor valakivel megosztottad az evangéliumot személyesen és odaadóan, mire a következő volt a válasz? „Figyelj! Én hiszek Jézusban és szerintem ő isten, de még nem vagyok kész arra, hogy keresztény legyek. Azt hiszem, még várok, amíg idősebb nem leszek. Mielőtt majd meghalok, akkor majd hiszek Jézusnak, és akkor a mennybe megyek.”

 

Na most, gondoljuk csak át ezt! Tegyük fel, hogy a halála előtt komolyan elmondja a megtérők imáját. A mennybe megy ez az ember? Igen! Ő a mennybe megy, és mi is mind odamegyünk. Így van! A fizetség mindenkinek egy dénár. Mindegy, hogy egy keresztény családba születtél vagy csak életed utolsó pillanatában tértél meg. Egy dénár. Mind a kettő a mennybe megy.

 

De! Van egy de! Emlékeztek a legutóbb énekelt dicséretre? Az volt benne, hogy látnom kell a mennyei Atyám akaratát megvalósulni itt a Földön, úgy, ahogy a mennyben van! Az én Atyám szíve szerint kell járnom, ahogy a mennyben, úgy a földön is! Látnom kell az Ő országának eljövetelét, és részt kell ebben vennem! Tanúja kell, hogy legyek annak, ahogy az ő országa megvalósul itt a Földön, ahogy a mennyben! Ez maga a jutalom. Az Atyával dolgozni és vele beszélni. Együtt lenni vele. Tenni az ő akaratát. Ez az út maga a jutalom.

 

Erről beszél Pál, mikor azt mondja, hogy igen, küzdök a célért, de meg kell, hogy értsd: az én jutalmam nem az a korona a végén. Az én jutalmam nem a célban van. Attól a pillanattól kezdve mikor találkoztam vele, és mikor elkezdtem vele járni, elindultam ezen az úton, s ez az út maga a legfantasztikusabb jutalom!

 

Amikor az Apostolok Cselekedeteiben azt mondja Pál, hogy el kell mennie Jeruzsálembe, és mindenki rajta kívül, még a szentek és a próféta is azt mondják, hogy ne menjen, mert ott csapda vár rá és börtön. Ne menj Jeruzsálembe! Mit mondd erre Pál? Tudjátok mit? Tudom, hogy igazat prófétáltok és tudom, hogy bilincs vár rám ott és szenvedés. Szerintetek nem érdekel? De igen! De az én Atyám abba az irányba megy. Szerintetek nekem az a célom az életben, hogy elkerüljem a fájdalmat, a nehéz körülményeket és bilincseket? Nem azért veszek részt ezen a versenyen, hogy elkerüljem ezeket. Az én Atyámmal futok, oda, ahová Ő. Pont ezt mondta Jézus is, hogy a Fiú semmit sem tud tenni az Atya nélkül. Azt teszem én is, amit látok, hogy tesz az Atya. Ebben a helyzetben azt mondja Pál, hogy ti előre látjátok a jövőt, és próbáljátok elkerülni a nehézségeket, de én az Isten terveit látom magam előtt. Az én életemben pedig a legnagyobb jutalom, hogy együtt dolgozhatok a mennyei apukámmal, és hogy valóra válthatom az Ő álmát. De mindezt nem én teszem, hanem Ő teszi. Én csak részt veszek ebben a munkában, és azt teszem, amit kell. Együtt megyek ezen az úton Vele. Nem tudom, hogy mennyi időbe fog telni nekem, hogy eljussak a célba, de egyáltalán nem kapkodok és sietek.

 

Meg kell, hogy értsetek valamit! Sokszor a rágódásaink, az aggódásunk, a különféle nyomások az életünkben az idővel kapcsolatosak. Sietünk, hogy elérjünk éppen valahova. Sietve dolgozunk azon, hogy az Istentől kapott álmot vagy látást valóra váltsuk. Pál ezzel szemben azt mondja, hogy ő egyáltalán nem siet. Megelégedett vagyok azzal, ahogy áll az életem most. Ebben a pillanatban éppen börtönben vagyok, de itt se sietek és kapkodok. Nem maradok ki semmiből. Nincsen bennem aggódás vagy félelem. Hiszen még itt a börtönben is velem van Ő. A mennyei apukám velem van. Nem az van, hogy Ő ott kint, a börtönön kívül teszi az Ő munkáját nélkülem, én meg kimaradok mindenből, ami jó, például a Szent Szellemből és az ébredésből. Nem. Isten kezében vagyok, ezért megelégedett lehetek. Ezért örülhetek. Pont Pál mondja, hogy Őbenne mindent meg tudok tenni. Mindenre van erőm Őbenne, aki megerősít. Ő ad nekem erőt és örömöt, hogy így tudjak egy ilyen helyen lenni, ahol most vagyok. Nem szorongok. Nagyon boldog vagyok.

 

Szeretném ezt a szívetekre helyezni befejezésképpen, hogy igazából a jutalom az, hogy együtt dolgozhatok az apukámmal. Szeretnék minél hamarabb bekerülni a szőlőbe, mindenkit megelőzve. Meg fogom kapni az egy dénárt, de tudom, hogy a legnagyobb jutalom, hogy együtt dolgozhatok az apukámmal, a mennyei apukámmal.

 

Most szeretnék egy kicsit az idő fogalmáról beszélni. Van úgy velünk is, hogy kapkodva hozunk meg döntéseket. Van úgy, hogy úgy érezzük, hogy hamarabb kell eljutnunk valahova. Ilyenkor kezdünk el aggódni. Szeretnélek bátorítani arra, hogy ha te Jézust követed, akkor az időre ne úgy tekints, mint az ellenségedre, hanem mindig úgy, mint a te barátodra. Nem kell sietned sehova! Az idő mindig a te barátod. Nem kell, hogy magadra vedd az idő nyomását! Testvérem, engedd meg, hogy elmondjam neked: Isten az idő Istene. Ahogy meg tudta váltani a te múltadat, úgy képes arra is, hogy megváltsa a te idődet.

 

Vannak közületek, akiket nagyon zavar az időpazarlás. Igen, lehet, hogy tényleg sok időt elpazaroltál a múltban, de Isten meg tudja váltani azokat az időket is, és bármikor Isteni helyzetbe tud hozni téged. Akár még ebben az órában is. Arra is képes, hogy olyan jövőbe vigyen téged, amiről nem is álmodtál az elpazarolt évek alatt. Nem kell, hogy behozd a lemaradásodat! Hiszen pont ekkor kezdesz el szorongani, ha be akarod hozni a lemaradásodat, és elkezdesz versengeni, magadat másokhoz hasonlítani. Félre ne érts engem! Nem azt mondom, hogy ne csinálj semmit! Azt mondom, hogy miközben teljes erővel törekszel a cél felé, nem kell, hogy aggódjál; szorongás nélkül élhetsz. Mindeközben tiéd lehet az Úr öröme, és az lehet a te erősséged. Ekkor kezded majd megérteni, hogy az utazás maga a jutalom.

 

Hányan vannak közületek, akik nem szeretik a hosszú repülő utakat? Akik nem repülnek eleget, azok biztos élvezik a nagyon hosszú repülő utakat, ugye? Mikor kezdődik például a nyaralás? Egyszerűen élveznünk kell ezt a részét is a nyaralásnak, ami nem a legvidámabb része, ugye? Szóval néha azt gondolhatjuk, hogy hát valahogy elviselem ezt a repülő utat, amíg elérek a célomhoz. Úgy érezzük, hogy a jutalom a célba érkezés. Hányan voltak már közületek hajókázni luxus cirkálóval? Ilyenkor, ugye, a hajó maga a cél.

 

A kikötők viszont nem valami fényesek. Nem csoda, hogy az utasok alig várják, hogy visszaszálljanak a hajóra, ott sokkal jobb ételek vannak, ráadásul ingyen adják.  Isten fiaiként és lányaiként az életutunk olyan, mint egy luxus hajóval utazni. Az utazás maga a jutalom. Az ilyen utazás alatt mondhatod Istennek, hogy boldog vagy, de nem is nagyon tudod, hogy miért. Hiszen még nagyon távol vagyok a célomtól, és igazából azt se tudom, hogy merre van amerre mennem kéne. Mivel azonban Te mondtad, Istenem, hogy menjek, ezért nyugodt vagyok. Sőt, ez még tetszik is, hiszen Te fogsz, Istenem, mindenről gondoskodni. Én meg csak bent leszek a szobámban, és rendelek mindenfélét.

 

Ne értsetek félre! Nem azt mondom, hogy semmit se kell tennünk! Arról beszélek, mikor sokszor keményen nyomulunk előre minden áron az életünkben, ezáltal sok aggodalomnak és szorongásnak adunk helyet, és mindeközben elveszítjük a békességet a szívünkből. Ilyenkor aztán még azt se tudjuk, hogy hogyan legyen békességünk.

 

Most megkérem a dicsőítő csapatot, hogy jöjjön előre! Kérlek, álljatok fel! Kérlek, csukjátok be a szemeteket, és most egy kis időt töltünk Isten jelenlétében! Szent Szellem gyere! Úgy érzem, hogy most Isten meg akar minket szabadítani az aggódástól és a szorongástól. Ő nagyon jól tudja, hogy nem arra vagyunk tervezve, hogy a szorongással együtt éljünk. Úgy érzem, hogy most Isten le akar rólunk venni minden igát, hogy mi felvehessük a fiúság igáját, ami könnyű. El akarja venni a terheinket, amiket cipelünk, hogy fel tudjuk venni a fiúság terhét, ami nem nehéz. Páran közületek nagyon sokat aggódtak mostanában, kiégtek, és tele vannak szorongással. Isten meg akar szabadítani ma reggel. Van egy olyan helyzet az életedben, ami olyan, mintha egy börtönben lennél. Úgy érzed, mintha sehova se haladnál. Van benned egy olyan érzés, hogy már nem itt kéne tartanod, hanem sokkal előrébb egy kapcsolatban, a munkahelyeden és anyagilag. Ez egy nyomasztó érzés, de ez nem Istentől van. Az Úr azonban meg akar ettől szabadítani ma reggel. Ha magadra ismertél, akkor tedd a kezedet a szívedre! Isten békessége, mely minden emberi értelmet meghalad, meg fogja őrizni szívedet és gondolataidat Krisztus Jézusban.

 

„Mennyei Atyánk! Jézus nevében jövünk hozzád. Kiárasztom most a békesség szellemét. Kiárasztom most a nyugalom szellemét. Gyere és érintsd meg a szíveinket Jézus nevében! Mindenféle szorongás erejét megtöröm most. Megdorgáljuk az aggódás szellemét, hogy távozzon most Jézus nevében! Mi kibocsátjuk a Te jelenlétedet. Köszönjük Úr Jézus! Gyere Szent Szellem! Érintsd meg a szíveinket és az elménket!"

 

Megdorgálom azokat a hazugságokat, amik azt mondják neked, hogy nem tartasz ott, ahol már lenned kéne. Megdorgálom azokat a hazugságokat, amik azt mondják, hogy még keményebben kell dolgoznod. Hiszen minél keményebben dolgozol, annál jobban kiégsz, és annál jobban szorongasz. Most azonban jöjjön az Isten békessége! Most szeretnék külön imádkozni pár emberért, akik ma itt vannak, és akik háborúban állnak az idővel, és mindig nyomás alatt érzik magukat. Akik úgy érzik, hogy valamiből kimaradnak, ha valami nem történik meg valameddig. Szeretnék érted imádkozni ma reggel. Ha magadra ismersz most, mert te is érzed ezt a nyomást, vagy neked is vannak ilyen gondolatok a fejedben, akkor tudd meg, hogy az Úr meg akar szabadítani. Ha ez igaz rád, akkor gyere előre, és az imacsapatunk imádkozni fog érted! Ettől meg tudsz szabadulni, mert az idő a te barátod, hiszen Isten alkotta az időt. Ráadásul Ő meg is tudja váltani az elveszett időt. Szintúgy, ha sok időt elpazaroltál a múltban, akkor Isten csodát akar tenni számodra. Isten meg akarja váltani az elpazarolt múltadat. Ő egy ragyogó jövőt tud neked adni. Ezért kérlek titeket, hogy gyertek előre, és majd szolgálunk felétek!

 

„Mennyei Atyánk, most itt vagy. Jövünk most eléd, hogy szabadíts meg bármilyen aggódástól vagy bármilyen félelemtől, ami az idő nyomásával kapcsolatos. Te minden csodálatos dolgot a megfelelő időben hozol elő. Te alkottad a napot, a holdat és a csillagokat, és elindítottad őket, hogy mozgásban legyenek, és mindezt csodálatos időzítéssel. Köszönjünk Urunk, hogy az idő a te isteni kezedben van! Köszönjük, hogy a csodálatos helyzet ragyogó időzítéssel bármikor eljöhet az életünkben, amikor csak te akarod! Mennyei Atyánk, most eléd jövünk, és köszönjük, hogy veled járhatunk, és hogy tudhatjuk, hogy nincs semmi okunk félelemre! Ezért most kérünk, hogy szabadíts meg bármiféle aggódástól vagy szorongástól, és olyan gondolatoktól, amik azt mondják, hogy kifutunk az időből!"

Szerző: Hun Bol | 2018. augusztus 26.