Élet tanítássorozat

(Peter Wan)

 

2. A kereszt ereje

 

Ma húsvét vasárnap van, a feltámadás napja. A húsvét mindig nagyon kedves volt az én szívemnek, egész héten közbenjártam és imádkoztam különféle dolgokért. Arra jutottam, hogy reménységet szeretnék felszabadítani közöttünk.  Nagypénteken arról emlékeztünk meg, hogy Jézus az életét adta értünk, meghalt a kereszten. Ha visszamegyünk az időben 2000 évet, nagypénteken tulajdonképpen bizonyos értelemben nem annyira jó vagy nagy dolog történt. A tanítványok, akik már három és fél éve követték Jézust, feladták mindenüket, otthagyták a házukat, a családjukat, és Jézust kezdték el követni. Három és fél évig belé vetették a bizalmukat, a reményüket, és aztán döbbenetes eseményeknek voltak szemtanúi. El tudjátok képzelni, hogy mikor Jézust azon a pénteki napon fogták, és a szemük láttára keresztre feszítették, akkor a tanítványok reménysége halt meg, szó szerint. Az az ember, akit a tanítványok három és fél évig követtek, meghalt azon a pénteki napon. Képzeld el, hogy a tőzsdén egyetlen részvénybe fekteted a vagyonod, és az a részvény nagyon jól teljesít, három és fél évig egyre csak feljebb, feljebb és feljebb kúszik. És te ebbe teszed a leendő nyugdíjadra szánt összegeket, a gyerekeid egyetemi tandíjára szánt összegeket is; mindezek ezen az egyetlen részvényen múlnak. Aztán egyetlen este alatt az egész összeomlik. A tanítványok azon az estén megijedtek, és elfutottak. Azon az estén úgy érezték, hogy a remény, amiben bizakodtak, meghalt. A Bibliában az áll, hogy akik benne bíznak, meg nem szégyenülnek. Mégis az az éjszaka sötét, vészjósló éjszaka volt. És mikor eljött a vasárnap reggel, az asszonyok a sírhoz mentek, látták, hogy a sír üres, és rájöttek, hogy él a remény! A legnagyobb ajándéka az emberiségnek üres sír formájában jött el. Azon a húsvét vasárnapon a remény életre kelt. A mai húsvét vasárnapon a kereszt erejéről és a reménységről fogok beszélni.

 

Nemrég olvastam egy történetet, ami körülbelül ötven éve történt meg az Egyesült Államokban. Volt egy pár, akiket Billnek és Gloriának hívtak, akik a harmadik gyermeküket várták, amikor a férj, Bill, nagyon súlyos, ágyban fekvő beteg lett. Nem igazán tudott dolgozni, nem nagyon tudott mozogni se. Mindketten az Urat szolgálták, ezért nyomás nehezedett rájuk a misszió, a gyülekezet részéről.  Ez körülbelül a hatvanas évek vége felé történt Amerikában. A vietnámi háború kellős közepén voltak, és rengeteg amerikai férfi sebesülten jött haza a háborúból, néhányan tolószékben, de így is örültek, hogy éltek. Olyan idők jártak, hogy a Szovjetunióval való atomháború réme lebegett az emberek feje felett. Mindenki attól félt, hogy az Egyesült Államok és a Szovjetunió között atomháború tör ki, ami mindenkit elpusztít. Olyan időszak volt, hogy óriási ellenségeskedés folyt a nemzetek, a generációk és még a nemek között is. Egyszerűen elégedetlenek voltak egymással szemben. Pár évvel korábban az Egyesült Államok elnöke, John F. Kennedy az amerikai nép szeme láttára fegyveres merénylet áldozata lett. Azután Martin Luther King, aki reménységet hozott az elkülönülten élő fekete bőrű amerikaiak számára, szintén merénylet áldozata lett. Olyan időszak volt, mikor a rendszer, amiben az emberek reménykedtek, kezdett összeomlani. Nem tudták, mi lesz holnap.

 

Éppen szilveszter este volt, mindenki kinn ünnepelt, Gloria pedig otthon ült a férjével, teljes félelemben, rettegésben, nem tudván, mi lesz vele, a családjával és a nemzetével. Azt mondja, hogy egyszerűen nem tudta elképzelni, milyen lesz még egy gyermeket erre a világra megszülni. Azt kérdezte magában: hogy tud bárki is egy újabb gyermeket erre a világra hozni, ami telve van félelemmel, reménytelenséggel és halállal. És ahogy ott ült, aggodalmaskodva a szobában, hirtelen Gloria és Bill egy édes, természetfeletti, megnyugtató békességet éreztek bejönni a szobába. Mint egy gondos édesanya, aki gyermeke fölé hajol, a mennyei Atya belépett abba a szobába, és elkezdett beszélni a szívükhöz. Gloria később úgy emlékezett erre, hogy Krisztus feltámadásának ereje jött be a szobába, és érezte, hogy az élet legyőzte a halált. Bejött a szobába az Atya azzal az élettel, amit hordoz, ami Ő maga. Abban a pillanatban érezték, hogy az élet legyőzte a halált. És később Gloriának és Billnek ezen megtapasztalása hatására megszületett ez a dal. Ha ismered, énekelhetjük együtt:

 

https://www.youtube.com/watch?v=2KPnvcc5Czs

 

Isten küldte szent Fiát Jézust, Szeretni, gyógyítani jött,

Ő jött meghalni a bűneinkért, egy üres sír bizonyítja, hogy Jézus él.

Mivel Ő él, boldogan élhetek, Mivel Ő él, nincs félelmem,

Mivel tudom, övé a jövőm, Így élni érdemes nekem mivel Ő él.

 

Adjunk egy nagy tapsot a mi feltámadt Urunknak! Köszönjük Jézus Neked, aki örökké élsz. Emlékszem rá, hogy talán először voltam gyülekezetben kisgyerekként, amikor a gyülekezet ezt az éneket énekelte. Abban a pillanatban, mivel kicsi voltam, és nem ismertem az evangéliumot, nem értettem, miről énekelnek. Sok-sok évvel később, mikor személyesen találkoztam az Úr Jézussal, akkor jöttem rá, miről szól a dal. Mivel Ő él, szembe tudok nézni a holnappal, mivel ő él, nincs többé félelmem, mivel tudom, övé a jövő, így élni érdemes nekem, csupán azért, mivel Ő él. Tudtad, hogy az életednek célja és értelme van? Azért van az életednek célja és értelme, mert Isten tervezett és alkotott meg téged. Ha körülnézel, csak azoknak a dolgoknak van céljuk, amiket valaki megtervezett. Például kinek van mobiltelefonja? Mindnyájunknak van. Kinek van Samsung? Kinek van i-phone? A telefonodat is valaki megtervezte. Például az i-phonet az Apple tervezte. Az Apple úgy tervezte meg az i-phonet, hogy nagyon konkrét cél volt a fejükben: olyan telefont szerettek volna, amivel lehet fényképezni, és a képeket rögtön fel is lehet tölteni. Mindazoknak a dolgok, amiket megterveztek és megalkottak az emberek, céljuk van. Minket Isten alkotott. Először megfogant Istenben a terv velünk kapcsolatban, aztán megalkotott, és életet lehelt belénk. A létezésed nem a véletlen műve. Bár most azért vagy itt, mert 20 vagy 30 évvel ezelőtt az anyukád és apukád szépen megvacsoráztak, aztán és így tovább… Nem számít, hogy a szüleid milyen körülmények között hoztak létre téged, nem véletlenül vagy a világon, hanem Isten alkotott téged, méghozzá határozott céllal. Érdemes élned, mert ő célt adott az életednek. De miért mondjuk, hogy az életnek célja, értelme van, s hogy érdemes élni? Egyszerűen azért, mert Jézus él. Mit értünk az alatt, hogy egy üres sír bizonyítja, hogy Jézus él? Erről fogunk ma beszélni. Azért, mert mielőtt üressé vált volna a sír, volt egy kereszt. És a kereszt azt mutatja be nekünk, hogy van egy Isten, aki szeret minket.

 

Az  1 János 4:9 így szól: „Abban nyilvánult meg Isten irántunk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk őáltala.” A Róma 5:10 alapján megérthetjük, hogy bűnösként Isten ellenségei voltunk. Mielőtt te meg én megismertük Istent, rá se hederítettünk. És arról ír a Biblia, hogy bűnös állapotunkban Isten ellenségei voltunk. Ez azt jelenti, hogy mivel bűn volt az életünkben, egészen más úton jártunk. Azt nagyon könnyen elképzelhetjük, hogy valami jót teszünk a barátainkkal. Például nekem van nagyon sok jó barátaim, és nem kéne kétszer mondaniuk, ha valamire szükségük lenne, segítenék, amivel csak tudok, megtennék, amit csak tudok az érdekükben. Ha szükségük lenne – pénzre? Hát, nem is tudom… -- de ha szükségük lenne élelemre vagy valami másra, megadnám nekik. De ezek olyan emberek, akik fontosak számomra. Biztos vagyok benne, hogy ti is meg tudtok nevezni olyan embereket az életetekben, akik fontosak nektek, akiket szerettek. Ha ezek az emberek kérnének tőletek valamit, nem sokat gondolkodnátok, hogy megadjátok-e nekik. De azt már nehéz elképzelni, hogy olyan embereknek segítenénk, akiket nem kedvelünk, nem ismerünk vagy egyenesen az ellenségeink. Hiszen még azt se akarjuk, hogy a wifinket használja a szomszédunk, inkább jelszóval védjük. Tehát nehéz elképzelni, hogy mi, emberek, valami jót tennénk az ellenségünkkel.

 

De Isten miért tette ezt? Miért döntötte el Jézus, hogy meghal értünk? Erről fogok ma beszélni. Mert Krisztus nem azért halt meg értünk, akik mi vagyunk, hanem azért, aki Ő. Nem azért halt meg, mert mi az ellenségei voltunk, hanem mert Ő a szeretet. Világosan kijelenti a Biblia, hogy Isten a szeretet. Ez azt jelenti, hogy Ő nemcsak egy szeretetteljes személy, hanem Ő maga a szeretet, a szeretet definíciója, meghatározása. Meg kell értenünk, hogy Isten nem tud nem szeretni. Ez az Ő lényege, az Ő természete. Tehát Ő szeret mindenkit, Ő szereti a bűnösöket, Ő szeretett minket akkor is, amikor nem ismertük Őt, mikor ellene való lázadásban éltünk.

 

De mit ért a Biblia az alatt, hogy bűnösök vagyunk? A Róma 5:8 így szól: „Isten azonban a maga szeretetét mutatta meg irántunk, mert Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk.” Volt már olyan, hogy beszéltél valakinek arról, hogy keresztény vagy, és hirdetted neki az evangéliumot, és mondtad neki, hogy bűnös? Akkor ő visszakérdezett, hogy mit értesz ez alatt. Hát, valami rosszat tettél. Milyen rosszat tettem? Hát, például, ha gyerekkorodban elloptál valamit… Micsoda? Hogy érted, hogy ez bűn? Vagy például mondtad valakinek, hogy bűnös, mert lefekszik a barátnőjével. Hát aztán? Szeretem a barátnőmet, nem csalom meg, akkor ez miért rossz? Sokszor, mikor a bűnről beszélünk, a viselkedéssel hozzuk összefüggésbe. Azt mondjuk, hogy bűnös vagy, hiszen ezt vagy azt a rosszat tetted. De hogyan határozza meg a Biblia a bűnt? Hogyan tekinti a Biblia a bűnt és hogyan ír róla? Sokszor az történik, amikor a bűnre mint viselkedésre gondolunk, hogy egy másik személlyel hasonlítjuk össze magunkat. Azt mondjuk: Hát, nem vagyok annyira jó ember, tudom, hogy messze nem vagyok tökéletes, de legalább nem vagyok olyan, mint az a másik ember. Tehát úgy határozzuk meg a bűnös ember fogalmát, hogy azok az emberek bűnösök, akik a hírekben szerepelnek, akik bankot rabolnak, taxisofőröket vernek meg. Vagy például az a diktátor, aki vasököllel vezette népét, és mindenkit megöletett, aki nem engedelmeskedett neki. Tehát mikor a bűnre mint viselkedésre tekintünk, mindig egy másik emberre gondolunk.

 

De hogyan határozza meg a Biblia a bűn fogalmát? A bűn azt jelenti, hogy elvétjük a célt. Mikor célba lőnek, a céltábla közepén ott a középső kis kör, és oda próbálunk betalálni, belelőni. De gyakran úgy gondolkodunk, hogy jól van, nem pont a közepébe lőttem, de hát vannak olyan gonosz emberek, mint Hitler, Kim Dzsong Il, akik még távolabb vannak a céltól, tehát nem lőttem annyira félre, mint ők, nem vagyok annyira rossz. De amikor Isten a bűnre gondol, ő nem egy nagy céltáblát lát, hanem csak egy kicsi pontot középen. Hallottam egy történetet, nem tudom igaz-e. Az egyik olimpiai sportág az íjászat, és van egy ország, aki nagyon jól szokott szerepelni ebben a sportágban, mindig az aranyérmet, de legalább is az ezüst vagy bronzérmet elhozzák. Ez pedig egy ázsiai ország, nem más, mint Dél-Korea! Nemrég azt olvastam, hogy Koreában azért tudnak megtanulni a sportolók ilyen jól lőni, mert amikor edzenek, akkor nincs egy megszokott, nagy céltáblájuk, hanem csak egy kicsi kör középen, és a sportolókat arra tanítják, hogy azt találják el. Tehát ha nem találod el a kis kört, akkor teljesen elvétetted. És így van ez Istennél is. Lehet, hogy így gondolkodunk: itt van Teréz anya, ő igazi szent, ő 100%-ot teljesített, belelőtt a célkör közepébe. Elment az indiai Calcuttába, és a halálos betegeket gondozta. Tehát úgy gondolkodunk, hogy Teréz anyának 100%-os a teljesítménye, de nekem csak 30%-os, mert én betegekkel csak a házi csoportban találkozom, és ott is, ha valaki eltüsszenti magát, inkább el is fordulok, nehogy elkapjam. Tehát azt mondjuk magunkra, hogy nem találtunk bele a céltábla közepébe, de legalább valahol a céltáblát eltaláltuk, nem teljesítettük a 100%-ost, de legalább 30 vagy 40%-ot igen.

 

De fel kell tennünk egy fontos kérdés: Mi is az, amit elvétünk, mikor bűnt követünk el, vagy bűnösök vagyunk? Mert a bűn nemcsak azt jelenti, hogy a jó viselkedést vétjük el. Nemcsak arról van szó, hogy jobban kéne viselkednünk: Fogadd el Jézust, és viselkedj jobban! Sokszor ezzé alacsonyítjuk le az evangéliumot. Bűnös vagy, mert borzasztó dolgokat követtél el. Tudom, hogy te nem tartod ezeket olyan borzasztó dolgoknak, de Isten annak tartja, tehát valójában borzasztóak. Térj meg ezekből, és gyere Jézushoz! És sokszor ilyen evangéliumot osztunk meg az emberekkel, mert a bűnt viselkedésként határozzuk meg. De mi az, amit elvétünk, mikor azt mondjuk, bűnösök vagyunk? Egyszerűen az életet! Az életet vétettük el. Ez azt jelenti, hogy minket Isten teremtett, méghozzá úgy, hogy Ő legyen az életünk forrása. Mikor bűnt követünk el, mikor úgy döntünk, hogy saját fejünk után megyünk, és elfordulunk Tőle, azt mondjuk: Isten, nincs rád szükségem, egyedül is boldogulok. Kinyilvánítjuk a függetlenségünket. Ilyen életet élünk, ha nem ismerjük Istent. Azt mondjuk, nekünk kell meghatározni, mi jó és mi rossz. Tehát a bűn valójában azt jelenti, hogy elvétjük az életet, élet nélkül létezünk. A bűn az az állapot, amiben Isten jelenléte nélkül élünk, nem Őt tekintjük életünk forrásának. És ha megnézzük az életünket, azt találjuk, hogy a halált hordozzuk magunkban. És borzasztó érzés halottnak érezni magunkat, mert mindig élőnek szeretnénk magunkat érezni. Ezért teszünk őrültségeket, ezért ugrunk ki repülőgépekből, és ezért száguldozunk a motorunkkal. Mert élőnek akarjuk érezni magunkat, csakhogy ne érezzük belül azt a halott állapotot. Szex, drogok és rock’n roll… Nem mintha a rock’n roll rossz dolog lenne. De mindenféle olyan tevékenységet folytatunk, amivel szeretnénk bizonyítani, hogy mi életben vagyunk, annak ellenére, hogy belül halottnak érezzük magunkat. Ha Isten nincs az életünkben, akkor bármit is teszünk, akkor is a halált hordozzuk magunkban. A halál és a bűn a mi természetünk, bármit is próbálunk tenni ellene. Megvan bennünk ez a természet, és a gondolkodásunkat és az életünket teljesen ez határozza meg.

 

Pár évvel ezelőtt volt egy film, aminek az volt a címe, hogy „Mit akar a nő.” Ez arra a kérdésre próbál választ adni, amire ősidők óta keresik a férfiak a választ, hogy mit akar a nő. Ebben a filmben a férfi főszereplő, akit Mel Gibson alakít, olyan áldást nyer, ami felülmúlja minden férfi álmát. Megrázza az áram, és ennek következtében képessé válik belelátni minden nő gondolataiba, akik körülveszik. Na, erre, tényleg minden férfi, azt felelheti: Halleluja! Belelát a lánya gondolataiba, és minden nőnek a gondolataiba, akikkel randizni szeretne, hiszen ő egyedülálló apuka. A portásnőnek és az összes kolléganőjének is belelát a gondolataiba. Először ez egy csodálatos ajándéknak látszik számára, azt gondolja, ez nagyszerű, végre megérthetem, mit akarnak a nők. De ahogy kibontakozik a film cselekménye, rájön, hogy ez nem egy nagyszerű ajándék, hanem inkább átkot hoz, mert rájön, hogy a körülötte élők gondolatai gonoszak, önzőek. Például találkozott valakivel, aki valami szépet mondott neki, de hallotta azt is, hogy valójában mit gondol, és ez teljes ellentétben állt azzal, amit az ajkaival kimondott. A film végére eljutott odáig, hogy meg akart szabadulni ettől a képességétől. Vajon miért van ez? Tudjuk, hogy ez igaz a mi életünkre és azok életére is, akik minket körülvesznek. Mert bennünk van a halál, bennünk van a bűn. Ez hatással van az elménkre, a gondolatainkra. Nemcsak arról van szó, hogy mit teszel, hanem hogy mit gondolsz, mi megy végbe benned. Mert a bűn nemcsak egy cselekedet, hanem egy állapot, amiben élünk. És ha a bűn állapotában élünk Krisztus nélkül, azt fedezzük fel, hogy a bensőnk jobban vonzódik a bűn iránt, a bűnös cselekedetek iránt. Úgy is mondhatnám, hogy könnyebb a rossz dolgokat véghezvinnünk, mint a jót. Például könnyebb csalni egy dolgozatban, mint nem csalni. Könnyebb rosszat mondani valakiről a háta mögött, mint megáldani egy olyan személyt, akit esetleg nem kedvelsz.

 

Talán két évvel ezelőtt a testvérem eljött hozzám Dallasból, és együtt volt a barátaival, akik hozzá hasonlóan szintén plasztikai sebészek. Eljöttek Tajvanba egy orvoshoz, hogy tanuljanak tőle. Elvittem őket vacsorázni egy taipei-i étterembe, körülbelül tizenöten lehettünk. Jól éreztük együtt magunkat, és a vacsora közepén felálltam, mert szomjasak voltak, és elmentem nekik vízért. El is hoztam egy kancsó vizet, és ahogy mentem vissza az asztalhoz, valami történt. Egy feketébe öltözött banda vizsgálgatta az étteremben lévő embereket. Én csak néztem, hogy vajon mi történik itt. Az egyikük odajött hozzám, egy másik a pulthoz ment, és ordítva követelte, hogy menjen oda a tulajdonos. Úgy gondoltam, bizonyára elégedetlenek a kiszolgálással. Az a másik ember meg hozzám jött, rám nézett, én meg őrá. Aztán megint rám nézett, én meg vissza őrá. Aztán felpofozott, és azt kérdezte: Hol a főnököd? Én meg gondoltam magamban: Micsoda? Jézust keresi? Vagy Jon pásztorra gondol? És csak néztünk egymással farkasszemet. Aztán rájöttem, hogy bizonyára pincérnek nézett, mivel én vittem a vizet. Aztán azt mondta: Menjetek innen! Felforgatjuk ezt a helyet. Végre rájöttem, hogy a maffiával van dolgunk, akiknek valami problémájuk volt az étterem tulajdonosával, és szét akarták verni az éttermet. Mit mondott Jézus? Ha valaki megüti az arcodat, mit is kell csinálni? Odafordítani a másik arcunkat? Mit gondoltok, ez volt az első gondolatom? Hát nem. Persze, hogy nem! Az volt az első gondolatom, hogy visszaütök. Tudom, hogy nem valami szép gondolat, de még vissza is pillantottam az asztalomhoz, hogy ha verekedésre kerül sor, vajon velem tartanak-e ebben. De rájöttem, hogy ez egy orvos csapat, semmi hasznom egy ilyen társaságból. Akkor rám nézett a nővérem, és néhány gyerekkori barátom, akik szintén velük voltak: Peter, menjünk innen. Aztán kimentünk, és az összes többi vendég is kiszaladt. A banda pedig machetékkel és egyéb eszközökkel felfegyverezve ott maradt az étteremben. Az életemnek abban a pillanatában nem az volt számomra a legkönnyebb, hogy odatartsam a másik arcomat, hanem hogy visszaüssek az illetőnek.

 

Később elmeséltem ezt a történetet a kínai gyülekezetünk egyik elvonulásán, amint a bűnről és egyéb dolgokról is beszéltem. A bűn az, amit a legkönnyebben megteszel. A beszédem után valaki odajött, és megkérdezte: Peter pásztor, mikor történt ez? Mondtam, hogy néhány hónapja. Erre ő: Nem egy thai étteremben történt ez, itt és itt? Honnan tudod? Peter, bocsáss meg, én voltam. Nem az az ember volt, aki hozzám odajött, hanem aki a pultnál ordított. De közben megtért ez az ember. Tapsoljuk meg az Urat! Elkezdett bibliaiskolába járni. És elkezdtünk beszélgetni, és megkért, hogy imádkozzam érte, mert támadások érik. Aztán feltettem neki ezt a kérdés: Figyelj, ha akkor verekedésbe keveredtem volna veletek, mi történt volna? Azt flelte: Csak annyit mondhatok, hogy Isten ott volt veled, megáldott, visszatartott téged. Mivel bűnben élünk, könnyebbnek találjuk olyan módon cselekedni, amiről tudjuk, hogy nem jó. Tagadhatatlan tény, ha a szívünk mélyére nézünk, mindnyájan bűnben élünk. Ha valaki rögzíteni akarná minden gondolatodat és cselekedetedet, vajon megengednéd? Persze, hogy nem, mert nem akarjuk, hogy az összes gondolatunk és cselekedetünk filmre legyen véve, hogy azt mindenki láthassa. Azért nem akarjuk ezt, mert a bensőnkben a bűnt hordozzuk, ezért jött el Jézus. Ha őszinték akarunk lenni önmagunkkal, tudjuk, hogy valami hiányzik. Ezért mondja a Római levél, hogy mindnyájan vétkeztek és szűkölködnek Isten dicsősége nélkül. És mi történik, ha bűn van bennünk?

 

Először is el vagyunk választva Istentől. Ez nem azt jelenti, hogy a bűneink miatt Isten úgy dönt, hogy nem akar velünk lenni, mert ő nem akar bűnösökkel együtt lenni. Egyáltalán nem erről beszél a Biblia. Jézusról több mint 300 néven ír a Biblia, az egyik ilyen név a „bűnösök barátja,” és nagyon sokan erről a tulajdonságáról ismerték Jézust. Isten azért szaladt el tőlünk, mert nem akar bűnösökkel együtt lenni? Nem! Ő szeret minket, számára fontosak vagyunk. De az történik, hogy mivel bűn van bennünk, saját magunkat választjuk el Istentől. Olyan ez, mint a tékozló fiú példázata, aki úgy döntött, hogy elmegy az apja házából. Miután Ádám és Éva vétkeztek, és meghallották, hogy jön az Atya, úgy döntöttek, hogy elfutnak és elbújnak. Nem arról van szó, hogy Isten nem akar velünk lenni, hanem úgy gondoljuk, hogy bűnös állapotunkban nem mehetünk Istenhez, ilyenkor Ő elérhetetlen.

 

És a második dolog, ami történik, ha bűn van bennünk, az az, hogy szellemi halált hordozunk magunkban. Mi a szellemi halál? Az, amikor el vagyunk választva az élet forrásától. A Biblia azt írja az 1 Mózesben, hogy Isten azt mondta Ádámnak és Évának, hogy ne egyenek egy bizonyos gyümölcsből, mert amikor esznek, meghalnak. Ha megnézzük a héber szöveget, ott az a kifejezés szerepel, hogy azon a napon fogtok meghalni, mikor esztek a gyümölcsből. És hogy olvassátok a Bibliában, mikor Ádám és Éva ettek a gyümölcsből, azon a napon haltak meg? Nem, sőt, több, mint száz évig éltek, annak ellenére, hogy Isten konkrétan megmondta nekik, hogy amelyik napon esztek, akkor fogtok meghalni. De akkor miről beszélt Isten? Arról, hogy azon a napon, mikor esztek nem fizikai, hanem szellemi halált fogtok átélni. Azon a napon, mikor esztek, mikor azt az utat választjátok, hogy nélkülem éljetek, eltávolodjatok tőlem, akkor elszakadtok az élettől, az élet forrásától.

 

Ha mentek az utcán, és megláttok egy virágot az út szélén, ott él és virul, ránéztek, és azt gondoljátok: Ó, ez olyan gyönyörű! Örömöt szerzek ezzel a virággal a feleségemnek vagy a barátnőmnek. És leszakítod a virágot, de vajon ekkor él-e még a virág? Nem, attól a pillanattól fogva, hogy leszakítottad, már nem él. De ha ránézel, élőnek tűnik, szép a színe, a levele, meg mindene. Tehát megfogod a virágot, azt gondolva, hogy még mindig él. De mi történik, ha hazaviszed, és eltelik egy nap, két nap, három nap vagy egy egész hét? Lassanként kezd megmutatkozni a virágon az a halál, ami már korábban elkezdődött benne. Így van ez a mi életünkkel is. Sokan úgy érezzük, élők vagyunk. Sokan közületek, akik még nem ismeritek Jézust, most azt gondolhatjátok: Én élőnek érzem magam. Hogy érted azt, hogy halált hordozok a bensőmben? Élőnek érzem magam, és nagyon sok mindenre képes vagyok. Tudok szeretni, vannak vágyaim, és különböző dolgokra képes vagyok. Úgy gondoljuk, élünk, de ha mélyen magunkba tekintenénk, felfedeznénk, hogy a halál ott van bennünk. Tagadhatatlanul azt érezzük, hogy valami hiányzik. És amikor arról beszélünk, hogy a halált hordozzuk, akkor erre az ürességre, erre a hiányra gondolunk. A halál egyszerűen csak az élet hiányát jelenti, azt, hogy nincs jelen valahol az élet. Tehát van bennünk egy űr, amit mindenféle dologgal próbálunk betömködni. Mikor a bűnnek ebben a szellemi ürességében élünk, el vagyunk választva Istentől, és szellemi halált tapasztalunk. Ez hatással van az életünk minden területére: az érzelmeinkre, a szavainkra és a tetteinkre.

 

Ez azt jelenti, hogy mikor valamit eltervezünk, eleve olyan dolgokat tervezünk el, amik helytelenek. Az érzelmeinkre is hatással van, tehát olyan érzéseket élünk meg, amiről tudjuk, hogy nem lenne szabad. Lehet, például, hogy egy barátunkat előléptetik a munkahelyén, vagy megházasodik, és tudjuk belül, hogy most örülnünk kellene, hiszen a barátunkról van szó, akár a legjobb barátunkról. Aztán magunkba tekintünk, és azt kérdezzük: Várjunk csak egy picit! Miért vagyok féltékeny? Miért gondolom azt, hogy nekem kellett volna előbb férjhez mennem, vagy nekem kellett volna hamarabb megkapnom az előléptetést? Magunkba nézünk, és azt tapasztaljuk, hogy irigység van bennünk. És hatással van a szavainkra is, ami azt jelenti, hogy a kimondott szavainkkal megbántunk másokat. És nem arra használjuk a szavainkat, hogy másokat építsünk és bátorítsunk, hanem hogy leromboljuk az emberi méltóságukat, leromboljuk az önbizalmukat. Ilyeneket mondunk, hogy: Sose fogsz semmit elérni az életben. Mindig ilyen és ilyen maradsz. És ha magunkba nézünk, látjuk, hogy a tetteinkre is hatással van a bűn. Ez azt jelenti, hogy sokszor önző indítékból cselekszünk, sok olyat teszünk, ami csak nekünk jó, másoknak nem. Tényleg nagyon önzőek tudunk lenni. Például készítünk egy csoportképet, és kit nézünk meg rajta először? Nem azt nézzük, hogy a többiek hogy néznek ki a képen, hanem mindig magunkat nézzük. Ebből sok vita tud támadni, amikor valaki csinál egy képet, amin ő maga jól néz ki, de senki más nem annyira jól néz ki, és aztán feltölti a Facebookra, hogy mindenki lássa. Önző dolgokat művelünk, mert hatással van ránk a bűn. Reménytelenségbe, aggódásba, félelembe visznek.

 

Tehát belül tudjuk, hogy van ennél valami nagyszerűbb is, biztos, hogy az élet ennél többről szól! És mindent megpróbálunk, hogy megszabaduljunk attól a bűntől, attól az ürességtől. De az ürességtől nem lehet megszabadulni, nem tudod azt kivenni magadból, és egyszerűen eldobni. Nem tudjuk megfogni az űrt. Nem tudjuk kivenni az ürességet, de megpróbáljuk betölteni valamivel. Mindenféle dolgot próbálunk belégyömöszölni. De az a probléma, hogy nem megfelelő dolgokat próbálunk beletenni. Ezek ugyan kitöltik az űrt, de ez nem az élet, amire teremtett bennünket Isten. Ez olyan mintha bemennénk egy sötét szobába. Mi az egyetlen mód arra, hogy eltűnjön a sötétség? Egyszerűen csak fel kell kapcsolnod a lámpát. Nagyon egyszerű a megoldás, annyira, hogy el se hisszük. Tehát bemegyünk a szobába, és mindenfélével próbálkozunk, hogy világosság legyen a szobában: több könyvet olvasunk, nagyobb tudásra teszünk szert, és más egyéb dolgokat teszünk, de nincs semmi, amit tehetünk, hogy világosságot hozzunk abba a szobába, hiába kiabálunk, hiába táncolunk, és mindenféle őrült dolgokat művelhetünk, de ez nem hoz fényt a szobába. Az egyetlen mód, hogy világosságot hozz abba a szobába, az az, hogy felkapcsolod a villanyt. Csak a világosság űzheti el a sötétséget! Csak az élet űzheti el a halált. Értitek? Tehát ha a halált hordozzuk magunkban, Isten ezt tudja, és van is rá megoldása, hogy megszabaduljunk a haláltól. Van arra lehetősége, hogy a halált eltávolítsa belőlünk, és valami mást adjon a helyébe. És itt jön be a képbe a kereszt, erről szeretnék beszélni nektek a továbbiakban.

 

A kereszt manapság egy olyan jelkép, amit templomtornyokon látunk, s amit nyakláncon a nyakukban hordanak az emberek. Civil szervezetek is használják ezt a szimbólumot, például a Vöröskereszt, és itt a kereszt a reményt jelképezi. De ha visszamegyünk a történelemben, és megnézzük, hogy eredetileg mire is használták a keresztet, azt látjuk, hogy nem pozitív, hanem fájdalmas és kegyetlen eszköz volt. A keresztet nem a rómaiak találták fel, hanem egy másik nép, de a rómaiak tökéletesítették. A Római Birodalomban a bűnözőket végezték ki keresztre feszítéssel. Tehát a kivégzési módok egyike volt a kereszt. De a kereszt nem csak és nem elsősorban egy kivégzési eszköz volt, hanem a kínzás és megszégyenítés eszköze. Mert mielőtt a római katonák valakit keresztre feszítettek, először egy bothoz kötözték a tér közepén, és megostorozták olyan ostorral, ami nem hasonlít az apukáink által használt nadrágszíjhoz, hanem sok különféle bőrdarabból állt. És minden ilyen kis bőrszíj végén egy fémkampó volt, amire különböző köveket, kavicsokat tettek. Tehát mielőtt valakit megfeszítettek, egy oszlophoz kötözték, és ezzel az ostorral ostorozták meg. Minden egyes alkalommal, mikor az ostor a hátához ért, a kampó mélyen behatolt a bőre alá. Tehát beleakadt a bőrébe, és nemcsak egyszerűen újra kijött, hanem leszakított róla bőrdarabokat, annyira, hogy az idegek kilátszottak, ki voltak téve a külső viszontagságoknak.

 

És miután már annyira megostorozták a hátát, hogy még az idegek is kilátszottak, saját keresztjét cipelnie kellett. A kereszt pedig fából készült, de nem szépen lecsiszolt fára gondoljatok, hanem göcsörtös és szálkás volt. Tehát vették azt a göröngyös, szálkás keresztet, és rátették az illető hátára, és minden lépésnél, amit a kereszttel a hátán megtett, a kereszt hozzádörzsölődött az idegekhez. És a keresztet nem a szabadság helyére vitte, hanem pontosan arra a helyre, ahol majd kivégzik. És miután végre odaérték, ki tudja, milyen hosszú gyalogmenet után, akkor rátették a keresztre, és mielőtt odaszegezték, kiterjesztették a karjait, néha olyan módon, hogy mindkét válla kiment a helyéből. Ezután legalább 15 centis szegekkel odaszegezték a kezeit és lábait a kereszthez. És a kezében szegek voltak, de mivel nem volt a helyén a válla, lélegezni igazán nem tudott, csak úgy, ha feltolta magát. Tehát minden levegővétel, ami őt életben tartotta, fájdalmat okozott.

 

A rómaiak nemcsak keresztre feszítették ezeket az embereket, hanem le is vetkőztették meztelenre. A képek ezt nem mutatják, a képeken nem látjuk azt, hogy Jézus meztelen lett volna a kereszten, hiszen ezt mutatjuk a gyerekeknek, és azoknak, akik először jönnek a gyülekezetbe, és nem akarjuk elijeszteni őket. De a valóságban az embereket teljesen meztelenül feszítették keresztre. Miért? Mert a kereszt nemcsak a kivégzés eszköze volt, hanem a kínzás és megszégyenítés eszköze is. Ugyanaz a megszégyenítő állapot ez, mint amit Ádám és Éva tapasztalt az Édenkertben, mikor a bűn bejött az életükbe. Mikor Jézust keresztre feszítették, teljesen meztelenül függött ott, és minden egyes levegővételért meg kellett küzdenie. Nem véletlen, hogy az előtte lévő estén így imádkozott: Atyám, ha lehetséges – bár szíve mélyén tudta, hogy nem lehetséges – ne kelljen mennem a keresztre, vedd el tőlem ezt a poharat, hogy ne kelljen kiinnom. Nem akarom mindezeket átélni. De mégis megtette! Tehát ahogy Jézus ott függött a kereszten, ki volt téve az időjárás viszontagságainak, a szélnek, a hidegnek, az esőnek. Jézus hat órán át ott függött a kereszten a halála előtt. Hat órán keresztül hordozta a bűnünket és szégyenünket.

 

Miért kellett ezt tennie? Mert a kereszt kinyilatkoztat számunkra valamit: azt, hogy Isten az igazság és a szeretet Istene. És ezt a kettőt nem lehet elválasztani egymástól. A bűnt meg kell büntetni, a bűnt valahogy kezelni kell. A halálnak meg kell történnie! Isten szent és igaz, tehát nem engedheti, hogy a bűn büntetlen maradjon. Talán ez kegyetlenül hangzik, de nem örülnénk, ha a bűnözők szabadon járkálhatnának közöttünk, tehát szükséges megbüntetni őket valamilyen formában. De azt is meg kell értenünk, hogy Isten szerető Isten, ezért ahelyett, hogy ránk mérte volna a büntetést, amit érdemeltünk volna, úgy döntött, hogy magára veszi. Örökre el lennénk választva tőle a bűneink miatt, de Isten ezt nem akarta. Nekünk kellett volna elszenvednünk mindazt a büntetést, amin Jézus keresztülment. De mivel szeret minket, és fontosak vagyunk a számára, úgy döntött, Ő maga szenvedi el a büntetést. A feleségem, Peggy mesélte, hogy mikor kicsik voltak, és az anyukája megfenyítette a bátyját, sok esetben ahelyett, hogy őt ütötte volna, saját kezére ütött. És mikor a kisfiú látta ezt, azt mondta: Anya, hagyd abba! Többször nem fogok ilyet tenni. A fiú olyan rosszul viselkedett, hogy az anyuka azt se tudta, mit csináljon vele. Fegyelmeznie kellett volna, de nagyon szerette, nem akarta újra megütni, nem akarta azt látni, hogy sír a fia. Ott volt a szívében az irgalom, de valamit tenni kellett. És ez az, amin Jézus keresztülment a kereszten a mi érdekünkben. Isten elküldte az Ő egyszülött Fiát, Jézust, hogy elhordozza büntetésünket.

 

Minden más vallásban arról van szó, hogy te mit tehetsz Istenért. Mit adhatsz még neki, mit áldozhatsz még fel. De a kereszténységben azt mondja Isten: Felejtsd el, hogy te akarsz értem tenni valamit, hiszen valójában semmit nem tehetsz értem, és igazából nem is lenne szükségem arra, hogy bármit is tegyél, hiszen én Isten vagyok. Láttátok már, hogy pogány templomokban hogyan visznek az emberek áldozatokat Istennek, például narancsot? De Isten azt mondja: Nekem nincs szükségem narancsra. Talán nem enyém a mező minden marhája? Talán nem én teremtettem ezt az egész világot? Minden az enyém, csak egy nem: te nem vagy az enyém, mert te elhagytál engem. Nem mintha nem akarnám, hogy az enyém legyél, de te szabad akaratodból úgy döntöttél, hogy elhagysz engem. Az egész teremtett világ az enyém, csak te nem vagy az enyém. Ezért hajlandó vagyok keresztülmenni mindezeken, hogy téged megnyerjelek. Ez nem arról szól, hogy mi mit tehetünk Istenért, hanem hogy ő mit tett értünk. A bűn zsoldja ki lett fizetve a kereszten, de nem általunk, hanem Isten által. És miután a bűn zsoldja ki lett fizetve, újra kapcsolatba kerülünk szerető mennyei édes Atyánkkal! Tehát a kereszt olyan, mint egy híd, a híd által újra összeköttetésbe kerültünk az élettel. És a keresztnél egy nagyszerű váltság, nagyszerű csere történt, és mi kicserélhetjük a halált arra az életre, amit Ő nyújtani tud nekünk. Mindnyájan ismerjük a János 3:16-ot: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete, legyen.” Ő örök életet ad nekünk. A kereszt Isten irántunk való szeretetét mutatja be, és az üres sír azt az életet mutatja be, amit Ő visszaadott nekünk.

 

2008. októberében Angliában kiadtak egy dalt, ami nagyon hamar a slágerlista élére került, mégpedig 34 különböző országban, köztük Japánban, az Egyesült Királyságban, Németországban és az Egyesült Államokban. Több mint 9 millióan láttak a videoklipjét az interneten. Ez által az ötödik legnépszerűbb kislemez lett a 2000-2010-es évtizedben. Szerte a világon lenyűgözte az embereket ez a dal, nagyon megkedvelték. Miért? Azért, mert ez egy olyan személyről szól, aki nagyon beleszeret valakibe. Talán ismeritek ezt a dalt: „Bleeding in love” Leona Lewistől. Ebben a dalban egy lányról énekel, aki nagyon beleszeret valakibe, és mindenki más körülötte azt mondja, hogy: Bolond vagy! Az a srác nem érdemli meg a te szerelmedet. Az egy csirkefogó, inkább felejtsd el! Nem is törődik veled, miért szereted annyira? Felejtsd el! De ahogy megy tovább a dal, felfedezzük, hogy annyira erős ez a szerelem a fiú irányába, hogy egyszerűen nem tudja nem szeretni. Tudom, hogy nem érdemli meg, tudom, hogy ő ilyen meg olyan, de mégis szeretem őt, csak azért, mert szeretem. Lehet, hogy felemészt ez a szerelem, de akkor is szeretem őt. Íme a dal:

 

https://www.youtube.com/watch?v=7_weSk0BonM

 

Ezt a dalt Ryan Tedder írta, ő pedig a One republic nevű együttes tagja. Ryan az Egyesült Államokban az Oral Roberts Egyetemre járt, ami az egyik legnagyobb karizmatikus keresztény iskola. Ryan családjában sok pásztor és misszionárius volt. Mikor ezt a dalt írta, nem csak az emberi szerelemre gondolt, amit egy nő érezhet egy férfi iránt, vagy egy férfi egy nő iránt, hanem a dal középpontjában az Atyaisten szeretete áll! Az elején ezt énekli Leona Lewis:

 

De valami történt a legelső alkalommal veled,

A szívem beleolvad a földbe, talált valami igazat.

 

Isten saját kezével formált meg, életet leheletét lehelte beléd. Mikor még édesanyád méhében voltál, az Atya már ott is ismert téged. Megalkotott, és mikor először meglátott, Ő már beléd szeretett. Nekem nincsen fiam vagy lányom, nincsenek még egyáltalán gyerekeim. De már sokszor elképzeltem, milyen érzés lehet, mikor a kórházban először vehetem a karjaimba a lányomat vagy a fiamat. Már nagyon sokszor leforgattam magamban gondolatban ezt a jelenetet. El tudom képzelni, hogy a kezemben tartom a gyermekemet, és azt mondom: Nem engedem, hogy bármi baj érjen. Szeretlek. Nem azért, amit értem tettél vagy tenni fogsz, hanem egyszerűen csak azért, mert a gyermekem vagy. Meg kell értened, hogy az Atya továbbra is ugyanígy érez irántad, nem változott az évek során. Semmi, amit tettél, vagy tenni fogsz, semmi sem változtathat azon, ahogy Ő irántad érez. Mert a mi Istenünk szerető Isten, Ő maga a szeretet. Azt mondja a Biblia, hogy Isten nem változik, Ő állhatatos Isten. A dal így folytatódik:

 

És mindenki körbenéz, azt hiszik, megőrültem.

De nem érdekel, mit mondanak, szerelmes vagyok beléd.

Megpróbálnak szétválasztani, de nem tudják az igazságot.

 

Az igazság az, hogy Isten nem haragszik, hanem őrülten szerelmes beléd. Isten nem haragszik azért, amit elkövettél, vagy a halál miatt, amit magadban hordozol, hanem fontos vagy számára, és szeret téged. El tudom képzelni, hogy mikor az Atya elküldte Fiát, Jézust, hogy meghaljon értünk, talán odamentek hozzá az angyalok, és azt mondták: Atyám, miért teszed? Talán nem tudod, mit fognak művelni a Fiaddal? Nem tudod, mit fognak művelni a Királyok Királyával és Urak Urával? Ezek az emberek nem érdemlik meg a te szeretetedet. Elküldted hozzájuk a prófétáidat hosszú-hosszú éveken át, egyiket a másik után, és ahelyett, hogy Hozzád fordultak volna, halálra kövezték a prófétáidat, aztán mentek tovább bűnös útjaikon. Nem érdemlik meg a te szeretetedet. Megőrültél, Uram? Miért teszed ezt? És az Atya azt mondta: Nem érdekel! A teremtett világon minden az enyém, csak az ő szívük nem. Szeretnék a szívükben lakni, hogy visszavezessem őket a családomba. Azt mondta Isten, hogy nem érdekel, egyszerűen nem tudom nem szeretni őket! És a dal így folytatódik:

 

A szívem megsebesült egy érnél, amit mindig zárva tartok.

Nyílt sebet ejtesz rajtam és én... állandóan vérzek, vérezve szeretlek.

 

A kereszten Jézus megsebesült, a bűneink nyílt sebet ejtetek rajta, és az Ő vére kifolyt értünk, cseppről cseppre, hogy elmossa a bűneinket. Minden vércsepp óriási fájdalmat okozott számára, és az ő szeretetében kivérzett értünk. És így folytatódik a dal:

 

És ez elszív mindent belőlem, oh, nehezen akarják elhinni.

Hordani fogom ezeket a sebhelyeket, hogy mindenki lássa.

 

Isten a szeretet. Nemcsak szeretet van Őbenne, hanem Ő maga a szeretet. És amikor azt mondja, hogy szeret minket, akkor az nemcsak egy érzést fejez ki az irányunkba, hanem azt jelenti, hogy: Odaadom magam érted, mert én magam vagyok a szeretet. Szeretlek, és odaadom magam érted. Ez az a szeretet, amiről az emberek nehezen tudják elhinni, hogy létezik, mégis igaz. A video utolsó jelenlétében Jézus kimegy a sírból, miután három nap után feltámadt, és lehet látni a sebhelyeket a kezén. Szeretném, ha megértenétek valamit: Jézus ott van most a mennyben, és az ő testét, az ő kezét sebhelyek borítják. Ezeket a sebeket akkor szerezte, mikor érted és értem a keresztre ment. És a mennyben nincs semmi, amit emberi kéz alkotott, csak egy dolog: Jézus kezén a sebhelyek! Egy nap majd, mikor a mennybe megyünk, és felnézünk Jézus Krisztusra, a mi Megváltónkra és Urunkra, és megnézzük a kezeit, örökre emlékezetünkbe véssük azt az árat, amit kifizetett, hogy mi is ott lehessünk vele. Csupán egy ember alkotta dolog van a mennyben: Jézus kezén a sebhelyek. Miért? Mert örökké viselni akarja ezeket a sebeket, hogy mindenki meglássa, hogy mennyire szeret minket. Manapság az emberek többsége nem szeret a keresztről beszélni, mert ez az életünk tökéletlenségeire emlékeztet. Mert a kereszt pontosan bemutatja, hogy ki Isten: Ő a szeretet Istene, aki odaadta az Ő egyszülött Fiát a mi bűneinkért, miértünk. Nem azért, hogy felhánytorgassa a bűneinket, hanem hogy megoldást hozzon a bűn és a bennünk lakozó halál problémájára. A kereszt megmutatja, hogy az ő szeretete nem olcsó: az Ő életébe került. De az a jó hír, hogy nemcsak meghalt értetek, de fel is támadt. Ahogy a kereszt az Ő szeretetének kinyilatkoztatása a számunkra, az üres sír a bizonyíték arra, hogy Ő újra él, és azért jött, hogy életet adjon nekünk. És mivel Ő él, a kereszt és a sír üres, mivel Ő él, reménységünk lehet. Mivel Ő él, szép lett az élet, és a félelemnek nincs joga, hogy a szívünkben lakjon.

Szerző: Hun Bol | 2018. augusztus 26.