Élet tanítássorozat

(Peter Wan)

 

3. Áldozatból győztessé

 

Nemrégiben arról prédikáltam, milyen hét jelt mutatott be Jézus. János az evangéliumát a hét jel vagy hét csoda köré építette fel, és ezeken keresztül próbálta bemutatni nekünk, ki Jézus. Ha megnézzük azt a hét jelet vagy hét csodát, amit Ő véghezvitt, meglátjuk, milyen Isten a mi Atyánk. És Jézus azért jött, hogy ezt bemutassa. A János 8-ban azt mondja Jézus: „Én vagyok a világ világossága.” Ahogy ezt olvassuk, reményt ad, világosságot hoz oda, ahol eddig sötét volt. Tehát Ő azért jött, hogy reményt hozzon és világosságot a sötétségünk helyére. De ez azt is jelenti, hogy Ő nemcsak világosságot hozott a sötét helyett, hanem az életünket is megvilágítja. Az Ő világossága átragyog azon a képen, amit mi kifelé mutatunk. Megvilágítja azt a tényt, hogy mindnyájunknak szükségünk van a Megváltóra. Mikor Jézus a világ világosságaként az életünkbe jön, a szívünket is megvilágítja az Ő fényével, és megmutatja, hogy valójában mi is zajlik bennünk. Döbbenetes, hogy az ember leélheti egész életét úgy, hogy soha se néz bele igazán a szíve mélyére, hogy megtudja, mi zajlik ott. Azt láthatjuk a Bibliában, hogy mindig, amikor valaki személyesen találkozott Jézussal az evangéliumban, az a személy megváltozott. És ez azért van, mert ha az az ember kapcsolatba lép Jézussal, akkor valamilyen fény ragyog arra a személyre, és ez arra készteti, hogy megvizsgálja az életét, megnézze, hogy valójában mi zajlik, mi történik a szívében.

 

A mai napon a Jézus által véghezvitt hét jel egyikét fogjuk megnézni a János evangéliumából, mégpedig a bethesdai tónál történt gyógyulást. El fogjuk együtt olvasni ezt a történetet. Ha esetleg nem vagy még keresztény, vagy nem igazán tudod, ki Jézus, abban reménykedem, és azért imádkozom, hogy a mai üzenet által kezdd el meglátni Őt, mert Jézus ráveti az Ő fényét a Te életedre, ahogy hallgatod ezt az üzenetet. És beszélni fog neked a te szíved állapotáról, arról, hogy ott mi zajlik, és a megoldásokat is megadja.

 

A János evangéliumából az 5:1-15-ig fogom felolvasni: „Ezek után ünnepük volt a zsidóknak, és felment Jézus Jeruzsálembe. Jeruzsálemben a Juh-kapunál van egy medence, amelyet héberül Betesdának neveznek. Ennek öt oszlopcsarnoka van.  – Nagyon sokáig nem tudták, hogy hol van ez a medence, mivel a templom környékét lerombolták 2000 éve. Ezért nagyon sokan el se hitték, hogy ez a tó létezett, és ezáltal is kritikát mondtak a Bibliára, hogy mese az egész. Mígnem 100 évvel ezelőtt a régészek megtalálták Izraelben ezt a tavat azon a helyen, ahol a Biblia szerint volt. Tehát ez a Bethesda nevű tó volt. A név nagyon fontos, majd erre még visszatérünk. -- A betegek, vakok, sánták, sorvadásosak tömege feküdt ezekben, és várták a víz megmozdulását. Mert az Úr angyala időnként leszállt a medencére, és felkavarta a vizet: aki elsőnek lépett bele a víz felkavarása után, egészséges lett, bármilyen betegségben is szenvedett. Volt ott egy ember, aki harmincnyolc éve szenvedett betegségében. Amikor látta Jézus, hogy ott fekszik, és megtudta, hogy már milyen hosszú ideje, megkérdezte tőle: Akarsz-e meggyógyulni? A beteg így válaszolt neki: Uram, nincs emberem, hogy amint felkavarodik a víz, beemeljen a medencébe. Amíg én odaérek, más lép be előttem. Jézus ezt mondta neki: Kelj fel, vedd az ágyadat, és járj! És azonnal meggyógyult ez az ember, felvette az ágyát, és járt. Aznap pedig szombat volt. A zsidók ekkor így szóltak a meggyógyított emberhez: Szombat van, nem szabad felvenned az ágyadat. Ő így válaszolt nekik: Aki meggyógyított, az mondta nekem: Vedd az ágyadat, és járj! Megkérdezték tőle: Ki az az ember, aki azt mondta neked, hogy vedd fel, és járj? De a meggyógyított ember nem tudta, hogy ki az, mert Jézus félrehúzódott az ott tartózkodó sokaság miatt. Ezek után találkozott vele Jézus a templomban, és ezt mondta neki: Íme, meggyógyultál, többé ne vétkezz, hogy valami rosszabb ne történjék veled. Elment ez az ember, és megmondta a zsidóknak, hogy Jézus az, aki meggyógyította.”

 

Atyám, köszönjük Neked a Te Igédet, köszönjük, hogy a Te beszéded nemcsak információt közvetít, hanem megváltoztatja a szívünket és a gondolkodásmódunkat. Benne van az erő és a világosság, hogy örökre megváltoztassa az életünket. Ezért imádkozunk ma, ahogy a Te igédet olvassuk, bocsásd ki ezt a világosságot és erőt mindnyájunkra. Jézus nevében imádkozunk. Ámen!

 

Tehát először meg fogjuk nézni, hogy mi volt a neve ennek a tónak. Arámi nyelven – amit akkoriban Izraelben beszéltek -- Bethszaidának vagy Bethesdának nevezték ezt a tavat. Mit is jelent ez? A Bethesda szó szerint azt jelenti, hogy könyörület vagy kegyelem háza. Miért van ez? Azért, mert azok az emberek, akik régóta betegek voltak, itt meggyógyultak. Voltak vakok, sánták, bénák, akiknek ennél a tónál volt lehetőségük új életet kapni. Azt mondja a Biblia, hogy: az Úr angyala időnként leszállt a medencére, és felkavarta a vizet: aki elsőnek lépett bele a víz felkavarása után, egészséges lett, irgalmat és kegyelmet nyert. Az az érdekes ebben, hogy ha csak egy kicsit megváltoztatnánk ezt az arámi Bethszaida szót, akkor azt jelenti, hogy szégyen háza. Tehát az arámi Bethszaida jelentheti a kegyelem és a szégyen házát is. Miért van ez? Mert ez a tó a mai világunk mikrokozmosza. Egy olyan hely, ahol fájdalmat hordozó emberek összegyűlnek, és megoldást keresnek a problémájukra. Ezek olyan emberek, akik óriási szégyenérzettel élnek az állapotuk miatt. Lehet, hogy fizikailag nem vagy rokkant, mégis megnyomorít a múltad szégyene vagy az életedben lévő bűn.

 

Azt mondja a Biblia, hogy időről időre egy-egy ember bement a vízbe, és szó szerint lemosta magáról az összes szégyent, és új teremtésként jött ki a vízből. Ismerős? Van egy hely, amit kegyelem házának neveznek, ahol az emberek a szégyenüket, a múltjukat elhagyhatják, és lehetőségük van bemenni a vízbe, és új teremtésként kijönni. Ez ugyanaz a dolog, amit az Úr az egyházban továbbra is tesz a mai nap is. Ahogy valaki mondta, az egyház nem a szentek múzeuma, hanem a megtört szívűek és betegek kórháza. Valaki azt mondta, pontosabb lenne inkább pszichiátriai osztálynak nevezni, de mindenesetre ez egy olyan kórház, ahova a szégyenben élő és megtört szívű emberek összejöhetnek, és gyógyulást, kegyelmet nyerhetnek. Ez egy olyan hely, ahol új életet kezdhetsz! Ebben a történetben egy olyan emberről van szó, aki ott feküdt a tó környékén. Azt mondja a Biblia, hogy ez az ember 38 éve fekvőbeteg volt. Mit jelent ez? Azt, hogy nem tudott járni. Valamilyen betegség, vagy valamilyen baleset következtében nem volt képes járni, mégpedig 38 éve. El tudjátok képzelni, milyen lehet 38 évig ilyen állapotban lenni? Lehet, hogy még nem is vagy 38 éves, én se vagyok még annyi. Ha huszonéves vagy, gondolj bele, milyen lehet, ha nem tudsz járni születésedtől fogva. Ha a negyvenes vagy ötvenes éveidben jársz, akkor az életed több mint felében nem tudsz járni, nem tudsz közlekedni. Ha elképzeled, hogy ilyen állapotban vagy, vajon mit gondolhatsz belül, vajon mi van a szívedben?

 

Először is, van benned egy reménytelenségérzés. Mert 2000 évvel ezelőtt nem volt arra esély orvosi szemszögből, hogy egy béna ember újra járjon. Még a mai, modern technika minden vívmánya mellett is, ha valaki lebénul, lerokkan, valószínűleg többé sosem lesz képes járni. Legalábbis nagyon kevés az esélye. De ez 2000 évvel ezelőtt történt, mikor az orvosi tudás igen korlátozott volt. Tehát ha valaki ilyen állapotba került, tudta, hogy szinte biztos, hogy nem fog többé járni. Azt gondolhatta, nincs remény, nincs gyógymód, így fogok élni életem végéig. Ez így lesz, és jobb, ha ezt tényként elfogadom. Sokszor az életünk során olyan helyzetekbe kerülünk, hogy hordozunk magunkban problémákat, és úgy gondoljuk, ez életünk végéig így marad. Ennyi az egész, ennyi az élet. Fiatalemberként az orvosom azt mondta: „Klinikai depresszióban szenved, és nagy valószínűség szerint élete végéig gyógyszert kell szednie.” Ekkor én is azt gondoltam, nekem annyi, így fogok élni életem végéig. Ez reménytelenséget váltott ki belőlem, azt a gondolatot, hogy sose fog változni semmi. Valahogy így érezhette magát ez az ember is.

 

Ugyanakkor nagyon alacsony lehetett az önbecsülése. Miért? Mert csak feküdni tudott ott egy matracon. Mikor az emberek elmentek mellette, vajon hogy néztek rá? Lenéztek rá, nem néztek közvetlenül a szemébe, nem tartották egyenrangúnak önmagukkal, lenézték őt. És legtöbbször az történik, ha az emberek lenéznek minket, elkezdjük mi is lenézni önmagunkat. Ha az emberek tiszteletlenül bánnak velünk, nem becsülnek, akkor mi sem fogjuk megbecsülni önmagunkat. Csupán azért, mert valaki más az életünk során méltatlannak tartott minket, úgy gondoljuk, hogy biztos méltatlanok is vagyunk. Ez az ember, ahogy ott feküdt, és az emberek elmentek mellette úgy érezhette: „Értéktelen vagyok, nincs bennem semmi érték, magamat se tartom sokra.” Ezek a gondolatok járhattak az ember eszében.

 

És még mit gondolhatott ez az ember? Bizonyára volt benne neheztelés vagy keserűség. Feltetted-e valaha Istennek azt a kérdést, hogy miért? „Miért, Istenem? Miért pont én? Miért történt ez velem? Miért velem történnek ezek a dolgok, miért nem valaki mással? Mit tettem, hogy ezt érdemlem?” Ez az ember valószínűleg neheztelt Istenre. A Biblia azt írja, hogy 38 éve volt beteg, nem azt, hogy születése óta. Tehát valószínűleg volt az életének egy olyan szakasza, mikor tudott járni, mikor normálisan tudott mozogni. De valami történt. Más dolog, ha valaki születésétől fogva nem tud járni. De ha valaki tud mozogni, és aztán elveszti ezt a képességét… El tudjátok képzelni, miféle kérdéseket vetett ez fel az ember fejében? Lehet, hogy fiatalon valamilyen baleset érte, lehet, hogy nem is az ő hibája volt, valaki tett vele valamit, ami ezt az állapotot okozta. El tudjátok képzelni mindazt a neheztelést és keserűséget, ami ebben az emberben volt? Ahogy ott feküdt nap mint nap, emberek ezrei mentek el mellette, lenézve rá, esetleg odalöktek neki némi aprópénzt, biztos, hogy borzasztóan szégyenkezett, szomorkodott, kesergett az élettel, Istennel és talán önmagával kapcsolatban is.

 

Mikor Jézus látta ezt az embert, nagyon érdekes kérdést tett fel. Mikor odament hozzá, ezt kérdezte: „Meg akarsz gyógyulni?”Ha belegondolsz, elég buta kérdésnek tűnik. Odamész valakihez, akiről lerí, hogy fájdalomban él a betegsége miatt, és megkérdezed, hogy meg akar-e gyógyulni. Hát persze, hogy meg akar gyógyulni! 38 éve ilyen állapotban van – kiáltanánk. Hát ki ne akarna ebből meggyógyulni? Ki ne akarna egy ilyen életet maga mögött hagyni? Akkor miért tette fel Jézus ezt a kérdést ennek az embernek? Meg akart győződni arról, hogy valóban meg akar gyógyulni. Észrevetted már, hogy vannak emberek, akik tulajdonképpen nem akarnak meggyógyulni? A pásztori szolgálatom évei alatt azt tapasztalom, hogy sok ember odajön hozzám, elmondják, hogy mennyire összetört a szívük, mennyi fájdalom van bennük, és mennyire vágynak arra, hogy Isten megérintse őket az Ő erejével, és megszabadítsa őket ebből az állapotból. Azt gondolják, hogy változni akarnak. De én arra jöttem rá, hogy sok esetben valójában nem akarnak változni az emberek. Azt hiszik, akarják a változást, de valójában nem akarják. Mert nem gondolnak arra, mit is jelentene ez a változás az életükben. Mert néha jobban élvezik az emberek azt, ha áldozatnak érezhetik magukat. Úgy érzik, ez több vigaszt nyújt. Voltatok már önsajnálatban? Voltatok már úgy, hogy csak ültetek, és sajnálgattátok saját magatokat? Miért csináljuk ezt? Mert ha úgy látjuk önmagunkat, mint az élet, a körülmények áldozatát, akkor ez bizonyos előnyökkel jár. A lelkigondozásban erre van egy szakkifejezés: „másodlagos előny”. Arra jöttek rá a lelkigondozók, hogy sok esetben az emberek valóban áldozatok, tehát nem tagadják, hogy az emberekkel valóban történnek szörnyű dolgok. De azért döntenek úgy, hogy áldozatok is maradnak, továbbra is tehetetlen áldozatként látják magukat, mert vannak ennek olyan másodlagos előnyei, amiben így részesülhetnek. Tehát mik az áldozati lét előnyei?

 

Először is, egy áldozatnak nincs szüksége felelősségvállalásra. Ha áldozatnak látjuk önmagunkat, akkor nem kell felelősséget vállalni az életünkért. Miért? Mert egy áldozat természetéből adódóan teljesen erőtlen. Természetéből adódóan egy áldozat olyan ember, akivel bizonyos dolgokat megtettek vagy elkövettek, nem pedig olyan személy, aki megtesz bizonyos dolgokat. Egy áldozat sose vállal felelősséget saját életéért, csak kifogásokat talál arra, ő miért olyan, amilyen. Például ha valaki nem tud megtartani egyetlen munkahelyet sem, hanem egyik munkahelyről a másikra vándorol folyton, és a főnökre keni az egészet. Vagy ha valaki nem tudja megfelelően kifejezni a szeretetét egy kapcsolatban, és ezt mindig a neveltetésével magyarázza: „Gyerekkoromban a szüleim nem törődtek velem, ezért nem tudok a párommal megfelelő kapcsolatot kialakítani.” Lehet, hogy ez igaz, de vajon ebben a felfogásban szeretnéd leélni az egész életedet? És amikor ez a felfogás van bennünk, gyakran úgy gondoljuk, nem kell megváltoznunk, valójában nincs is erőnk a változáshoz, nem is lehetséges a változás. Ez az ember, akit itt Jézus meggyógyít – tudtátok, hogy valójában először vállalt felelősséget az életében? Most már nem tudott visszajönni, és folytatni a koldulást. Gondoljatok bele! Most már ki kellett tanulnia valamilyen szakmát így, felnőtt fejjel. Eleve 38 év hátrányból indult a vele egykorúak között. Például kitanulhatta az ácsszakmát, a halászatot, vagy valami mást. De mindenki másnak 38 éves előnye volt ővele szemben. Mindenki más már 38 éve űzte a szakmáját, 38 éves tapasztalat volt a háta mögött, neki pedig a nulláról kellett elindulnia. Most már munkát kellett találnia, nem fekhetett és koldulhatott itt többé. Vajon akar-e szakítani az áldozati léttel, azzal, hogy mások könyörületéből éljen, és elkezdi kézbe venni saját sorsát? Vajon akarja-e ezt?

 

Ha áldozatok vagyunk, akkor játszhatjuk a vádlás játékát. Mit is jelent ez? Azt jelenti, hogy másokat vagy a körülményeket vádolunk az életünkben lévő problémákért. Nézzük meg a történetben ezt az embert. Mikor Jézus megkérdezte, hogy meg akar-e gyógyulni, mit válaszolt? „Nincs emberem, hogy amint felkavarodik a víz, beemeljen a medencébe.” Mikor Jézus odament, és megoldást ajánlott --„Akarsz meggyógyulni?” -- ez az ember csak a problémájára koncentrált: „Nincs emberem, hogy amint felkavarodik a víz, beemeljen a medencébe.” Mit mond itt? Azt mondja: „Persze, szeretnék meggyógyulni. De, tudod, ez lehetetlen. Nem az én hibám, ilyen szerencsétlen vagyok. Amikor felkavarodik a víz, mindig van egy szerencsés fickó, aki először bemegy, és meggyógyul. De nézd meg az én állapotomat, nézd meg, én hol vagyok. Nincsenek barátaim, nincs családom, nem tudok járni, tehát nem tudok belépni. Senki se hajlandó segíteni. Ismerős? Mi is szoktunk ilyeneket mondani azokban a helyzetekben, amikben vagyunk? Mondunk olyanokat, hogy úgy látszik, nincs szerencsénk, nem tudunk kitörni. A lehetőségek mindig mindenki máshoz eljutnak, csak hozzánk nem. Bárcsak annak a másik embernek a helyében lennék, ő olyan szerencsés. Isten jobban szereti azt az embert. Neki rengeteg lehetősége van, nekem meg semmi.

 

De mi a baj ezzel a fajta gondolkodásmóddal? A Biblia azt írja, hogy Istennel nincsen személyválogatás. De a főnököm, a szüleim, a barátaim ők személyválogatóak. Hát aztán? Végső soron ki az, aki az életünk dolgait irányítja? Ki az, aki megtervezett, ki az, aki megalkotott minket? Ki tud adni reményteljes jövőt? Az életed nem a főnököd vagy a szüleid vagy bárki más kezében van. Az életed valójában Isten kezében van. Isten mondja ki az utolsó szót az életeddel kapcsolatban. Isten szeret, Ő törődik veled, csodálatos terve van számodra. Ne tedd semmissé ezt a tervet azzal, hogy áldozatnak látod magad.

 

Ez az ember azt mondja, mindenki másnak adódik lehetősége bemenni a tóba, de neki nincs senkije. Van egy kérdésem: Gondoljátok, hogy ennek az embernek, aki nem tudott járni, kevesebb esélye volt bemenni a medencébe, mint az összes többi embernek a medence körül? Mit mond a medencéről a Biblia? Azt mondja, hogy a betegek tömege feküdt ott. Voltak köztük, akik ugyanúgy sánták voltak, mint ez az ember, nem tudtak járni, bénák voltak. Ez még rosszabb, mert nemcsak járni nem tud, de még a kezét se tudja használni. A sánták még esetleg be tudtak kúszni a medencébe. De voltak teljesen bénák is, akik még a kezüket se tudták mozgatni. És aztán azt mondja a Biblia, hogy voltak vakok. Ez még rosszabb, mert ők még azt se tudták, hogy mikor kavarodik fel a víz. Mikor jött az angyal, és felkavarta a vizet, ők ott ültek és kérdezték: Mi történik most? -- Mindig ez történik velem. -- Mi történik? Felkavarodott a víz? Nem megígértétek, hogy szólni fogtok? De még ha tudja is, hogy a víz felkavarodott, azt se tudja, valójában hol van a tó. Míg mindenki egy irányba fut, addig ő az ellenkező irányba. Valóban kisebb esélye volt ennek a sánta embernek bemenni a tóba, mint bármelyik másik betegnek? Természetesen nem! A medence körül tartózkodó emberek közül mindenkinek megvolt a maga baja. Valaki sánta volt, őhozzá hasonlóan, valaki vak volt, akinek még kevesebb esélye volt. Nem igazán segít rajtunk, ha azt gondoljuk, hogy a mi problémánk nagyobb, mint mindenki másnak a problémája. Nem segít, ha áldozatnak látjuk magunkat. Azt gondoljuk, hogy ami a mi életünkben zajlik, az nagyobb probléma, mint ami mások életében történik. Ennek az embernek nem volt kevesebb esélye a bejutáshoz. Mindenki másnak volt valamilyen megtörtség a szívében. Nem segít, ha azt gondoljuk, rosszabb a sorsunk, mint bárki másé.

 

Mikor Magyarországon jártunk, a konferencia végén a roma embereknek arról beszéltünk, mit jelent felkelni és világítani Isten fényével. Elmondtuk nekik, hogy a társadalom lenézett titeket, az emberek lenéztek titeket az évszázadok során. De ti ne nézzétek le önmagatokat, ne tekintsétek úgy, hogy más emberek véleményének áldozatai vagytok. Csak azért, mert mások így néznek rátok, ti ne így tekintsetek önmagatokra. Ezeket a roma embereket valóban lenézte a többi helyi lakos. A konferencia során jött egy tévés csapat is, hogy felvételeket készítsenek, és riportot készítsenek velünk. Ez azért történt, mert ahogy a romákért imádkoztunk az iskolában, az egyik ottani alkalmazott látott minket, látta, ahogy akikért imádkozunk, elesnek. Ez felkeltette az érdeklődését, és aztán már többen is ott figyelték oldalt. És odament az egyik roma ember hozzájuk, és megkérdezte: Akarjátok, hogy imádkozzanak értetek? És egy hölgy azt mondta, rendben. Tehát odajött, mindnyájan imádkoztunk, és prófétáltunk neki, ő pedig úgy megdöbbent, hogy otthon elmondta a családjának, és sok más embernek is, hogy mi történt azon a napon. A városban lakó emberek nem tudták elhinni, hogy a romák képesek egy ilyen konferenciát megszervezni. Úgy voltak vele: Ezek romák. A legtöbbnek nincs is állandó munkahelye. Hogyan képesek egy ilyen összejövetelt megrendezni? A tévéseket is értesítették, és ők eljöttek riportot készíteni, és egyszerűen megnézni, hogy mi is az, ami történik. Dannyvel riportot készítettek, melyben feltették neki a legrasszistább kérdéseket, amit csak el tudtok képzelni: Hogy képesek ezek az emberek megrendezni egy ilyen konferenciát? Miért utazzátok át a fél világot saját zsebből, sok-sok pénzt elköltve, hogy ilyen emberek felé szolgáljatok? Az interjú során Dannyt nagyon feldühítették: Mi bajotok van? – gondolta magában. – Ők emberek. Nemcsak romák, emberek. És Isten szereti őket, ezért vagyunk itt. És mindenütt azt láttuk, hogy nagyon a társadalom perifériáján vannak. Igaz, hogy hátrányos helyzetűek? Igen. Igaz, hogy szégyent hordoznak a szívükben? Igen. De arra tanítottuk őket, hogy nem fog rajtuk segíteni, ha erre koncentrálnak.

 

Itt volt ez az ember, akihez odament Jézus, aki maga az élet és a bővölködés, minden problémájára Ő a válasz, és végig ott állt előtte. És ez az ember nem látta a megoldást, egyedül csak az élete problémáira tudott gondolni. Csak arra tudott gondolni, milyen kifogásokat keressen arra, hogy miért nem gyógyul meg. Ennek az embernek áldozat mentalitása volt, áldozatként gondolkodott. A hiányra koncentrált, nem annak betöltésére. Ma tegyük fel magunknak ezt a kérdést: Áldozatként gondolkodom? A hetvenes években a pszichológusok és lelkigondozók beazonosították az áldozati gondolkodásmód néhány jelét. Ezek azok a kérdések, amiket a pszichológusok és lelkigondozók feltesznek az embereknek, hogy megállapítsák, hogy áldozatként gondolkodnak-e. Tegyük fel mi is magunknak ezeket a kérdéseket:

 

Általában az emberekkel való beszélgetéseim oda jutnak el a végére, hogy mi az én problémám? Tegyük fel, hogy egy barátod, elmond valamit, ami az életében történik, de valahogy, valami módon, a beszélgetés végére terád és a te problémádra irányul a figyelem. Valaki azt mondja neked, hogy milyen szuper állása van, és valahogy a beszélgetés végére oda lyukadtok ki, hogy a te munkahelyed mennyire szörnyű és milyen rémes a főnököd.

 

Mindig a legrosszabbat várom? Lehet, hogy azt látod, hogy a cég, ahol dolgozol, nem olyan jól teljesít, s akkor rögtön az jut eszedbe: Istenem! Ki fognak rúgni. El fognak bocsátani. Biztos nem kellek már nekik. De mi ez? Hiszen te Isten gyermeke vagy! Az Ő áldása és jóakarata van rajtad. Miért nem inkább azt vallod meg, hogy: Áldott vagyok. Fejjé tesz az Úr, és nem farokká, mindinkább feljebbvaló leszek, és nem alábbvaló. Kezdd el megvallani Isten áldásait az életed felett.

 

Mindig úgy érzem, hogy az emberek kihasználnak? Például amikor valaki megkér valamire. Ha a szolgáló csapatban szolgálsz, és a vezetőd megkér, hogy menj át egy másik helyre segíteni, akkor úgy érzed, hogy csak kihasználnak téged, nem szeretnek, nem törődnek veled.

 

Úgy érzem, hogy mindenki másnak könnyebb az élete, mint az enyém? Ezt gondolta, a történetben szereplő ember is. Namármost, az önsajnálat egy pusztító, függőséget okozó kábítószer. Pillanatnyi örömöt nyújt, de végül teljesen elszakítja az áldozatot a valóságtól. Azt mondatja veled, hogy mindenkinek könnyebb az életed a tiédnél, pedig mindenki a maga keresztjét hordozza, mindenkinek szembe kell néznie a saját problémáival.

 

És az utolsó kérdés: Mártírként tekintek önmagamra? Úgy gondolkodom, hogy, jaj, minden rám hárul, mindent nekem kell megoldani. Úgy érzem, mintha mindig üldöznének? Egyszer kora reggel felébredtem. Akik ismernek, tudják, hogy néha nagyon-nagyon elkap az allergia. Ekkor is ez történt. És ilyenkor úgy ébredek, hogy tüsszögök, könnyezik a szemem, vörös az orrom, és hamarosan zsebkendők hevernek mindenütt az éjjeli szekrényemen, mert egész nap csak az orromat fújom. És sajog mindenem, mert amikor tüsszentünk, akkor az összes izmunk igénybe van véve, és mindenem bedagad. Pár héttel ezelőtt felébredtem egy reggel, a feleségem ott volt mellettem, és erős allergiával ébredtem, borzasztóan sokat tüsszögtem. Tehát ott feküdtem az ágyamban, és úgy nyafogtam a feleségemnek, mint egy kisgyerek: De borzasztó! Csak nyafogtam és nyafogtam. Hoznál egy pohár vizet? Tulajdonképpen nem is annyira éreztem magam rosszul. De úgy gondoltam, ha egy kicsit siránkozok, egy kicsit áldozatként viselkedem, az a feleségemből együttérzést vált majd ki. Szerezhetek nála néhány jó pontot. Talán megmasszíroz, vagy így elkerülhetem a házi munka elvégzésének kényszerét. De öt vagy tíz perc múlva felkiáltott: Peter! Ne játszd itt nekem az áldozatot! Kelj fel, és tedd meg, amit a mai napra terveztél.” Értitek: Vedd fel az ágyadat és járj! Hála Istennek az istenfélő feleségemért. Néha úgy gondolkodunk, hogy talán az önsajnálatunk Istenből könyörületet vált ki. Kisbabaként megtanuljuk, hogy ha sírunk, valaki segítségünkre siet. De tudjuk, hogy ez csak egy bizonyos időszakban van így. Ha egy gyerekkel benn van a szülő a játékboltban, és sírni kezd egy játékért, lehet, hogy megkapja. De ha én most mennék be sírva a telefonboltba, nem adnának nekem új okostelefont. A Zsoltár 24:7 így szól: „Emeljétek föl fejeteket, ti, kapuk, emelkedjetek föl, ti, ősi ajtók, hogy bemehessen a dicső király!” A Biblia kapukról, ősi ajtókról beszél. Általában ez nem olyan helyre utal, ahol királyok szoktak lakni. Az ajtó vagy kapu olyan hely, ahol az emberek csak elhaladnak, nem olyan ahol lakni szoktunk. Nem azt mondja, hogy emelkedjetek föl, ti, ősi ajtók, hogy ott lakhasson a dicső király, hanem hogy bemehessen.

 

Mi az, ami Istent vonzza? Néhány ember azt gondolja, hogy a lehajtott fej magához vonzza a menny áldásait. Azt gondolják, hogy ha elég sokáig játsszuk itt az áldozat szerepét, akkor Isten kénytelen lesz tenni valamit értünk. De semmi sem lehetne távolabb az igazságtól! Lehet, hogy válaszolt neked az Úr, mikor friss keresztény voltál vagy mielőtt megtértél, de ez után azt akarja, hogy érett hívővé válj. Ha egy húszévest pelenkázni kell, ott már valami baj van. Istent pont a felemelt fej vonzza magához. Mikor hitben Őrá nézel, ez nyitja meg a menny forrásait. Sokszor az életben történnek velünk dolgok, sajnos rossz dolgok is, és ezeket nem tudjuk elkerülni. Vannak igazságtalanságok, és sok olyan dolog, aminek sose kéne megtörténni velünk, de mégis megtörténtek, ezen nem változtathatunk. A kérdés az, hogy mit kezdünk velük. Sokszor úgy gondoljuk, sajnálgatjuk egy darabig magunkat, mert akkor talán valaki jön és megsajnál, talán Isten is odajön és megsajnál. De ami valóban megnyitja a menny forrásait, az az, amikor felemeljük a fejünket, és hittel nézünk rá.

 

Ha az emberek sokáig ebben az áldozatmentalitásban maradnak, kialakul náluk egy olyan jelenség, amit a pszichológusok „tanult tehetetlenségnek” neveznek. Mi a tanult tehetetlenség? A tanult tehetetlenség valójában a klinikai depresszió egyik jele. Az emberek általában az életük egy bizonyos helyzetében erőtlennek érzik magukat, egy olyan helyzetben, amikor nem sokat tehetnek a dolgok megváltoztatására. Ezt azonban kivetítik egy későbbi helyzetre, amin tudnának változtatni. Erre egy klasszikus példa a cirkuszi elefánt. Egyszer egy ember elment a cirkuszba, és látott egy elefántot egy vékony kis kötéllel megkötve egy pici kis cövekhez. Megkérdezte az idomárt: Hogy tudja ezt az óriási állatot ehhez a kis cövekhez kötni? Az idomár így felelt: Azért van ez, mert mikor az elefánt még kicsi volt, ugyanezzel a kötéllel ugyanehhez a cövekhez kötöztük. Mivel még nagyon kicsi elefánt volt, próbált kiszabadulni, de nem sikerült, és megtanulta, hogy ennek a kötélnek a fogságából nincs ereje kiszabadulni. És ahogy az elefánt egyre nagyobb és nagyobb lett, továbbra is ugyanazt a kötelet és cöveket használtuk. És most, hogy már ilyen nagy, még most is azt hiszi, hogy nincs ereje kiszabadulni ebből. Ez a tanult tehetetlenség. Lehet, hogy olyan családban nőttél fel, ahol otthon sokat veszekedtek, és ez az iskolai jegyeiden is meglátszott, de miután továbbtanultál, és munkába álltál, ezt magad mögött kellett hagynod. Lehet, hogy volt egy időszak, mikor tehetetlen voltál, de nem kell, hogy ez legyen az életed története. Isten nem teremtett selejteket. El kell, hogy jöjjön az életedben egy olyan pont, amikor azt mondod, hogy nem leszek többé áldozat!

 

Tehát Jézus meggyógyította ezt az embert, mondta neki, hogy vegye fel az ágyát és járjon, mert Jézus számára ez a kegyelem és a könyörület háza. Jézus sose nevezné a házát szégyen házának. Nem akarja, hogy az emberek szégyenben éljenek. Bár ennek az embernek az életében problémák voltak, Jézus valódi kegyelmet mutatott ki felé, mikor azt mondta: Gyógyulj meg! Vedd fel az ágyadat és járj! Jézus meggyógyította őt a problémái ellenére. Mikor Jézus meggyógyította ezt az embert szombatnapon, az ember bajba került, mert az ágyát hordozta, és ezt nem volt szabad tenni szombaton. Később Jézus megtalálta, és ezt mondta neki: Többé ne vétkezz, hogy valami rosszabb ne történjék veled.

 

Mikor ezt olvassuk, egy kérdőjel jelenik meg a fejünkben. Mit mond Jézus? Miért mondja, hogy: Többé ne vétkezz, hogy valami rosszabb ne történjék veled? Azt mondja Jézus, hogy ha továbbra is vétkezel, akkor Isten még több betegséggel ver meg? Azt mondja, hogy azért voltál sánta, mert vétkeztél, és ha ezt tovább folytatod, akkor Isten rosszabbra fordítja az egészségi állapotodat: nemcsak sánta leszel, hanem béna és vak is? Persze, hogy nem ezt mondja, hiszen sose tett ilyet Jézus. Nem olvassuk, hogy Jézus elment volna az elveszettekhez, és megáldotta volna a betegségeiket. Nem úgy ment egy beteghez se, hogy megkérdezte volna: „Van bűn az életedben? Akkor megáldom ezt a betegséget, hogy még jobban eluralkodjon rajtad, hogy végül megtérj.” Sose tett volna ilyet Jézus! Mégis, valami oknál fogva néhány keresztény így gondolkodik. Néha úgy gondolkodnak az emberek, hogy Isten betegségekkel ver meg minket, hogy ebből tanuljunk. De ha apuka vagy, akkor tudod, hogy ilyen eszébe se jutna egy jó apának! Egy jó apa sose betegítené meg a gyerekét, csak azért, hogy megleckéztesse! Jézus nem ezzel foglalatoskodott, nem mondta, hogy: „Ez az én Atyám büntetése rajtad.” Nem látjuk ezt Jézus életében, sőt, az Apcsel 10:38-ban ezt olvassuk: „A názáreti Jézust, mint kené fel őt az Isten Szent Lélekkel és hatalommal, ki széjjeljárt jót tévén és meggyógyítván mindeneket, kik az ördög hatalma alatt voltak; mert az Isten volt ővele.” Nemcsak azokat, akik megérdemelték a gyógyulást, nemcsak azokat, akik jó kapcsolatban voltak Istennel, nemcsak a jó keresztényeket, nemcsak az istenfélő embereket, hanem mindenkit meggyógyított, akik az ördög hatalma, elnyomása alatt voltak. Tehát ennek az embernek Jézus nem azt mondta, hogy ha tovább vétkezel, akkor én vagy az én Atyám még több betegséggel ver meg.

 

De akkor mit akart Jézus itt kifejezni? Azt mondta, hogy van még valami, amit tenned kell. Van valami az életedben, a szívedben, amivel foglalkoznod kell. Sok-sok éven át a betegség nyomorított meg, nem tudtál járni, nem tudtad eltartani magad. De hadd mondjak valamit. A legfőbb megnyomorítója az életednek, a legnagyobb akadály az nem a fizikai betegség. A legnagyobb akadály a te szívedben lévő probléma. Az a legnagyobb baj, hogy áldozatnak láttad magad, és ha ezen nem változtatsz, ha ebből meg nem térsz, nem változtatsz a gondolkodásmódodon, ha nem változtatsz a saját magaddal és Istennel kapcsolatos gondolataidon, akkor azok még mindig meg fognak nyomorítani. Ez az a rosszabb dolog, ami megtörténhet veled. Milyen érzés vaknak lenni? Borzasztó átok lehet fizikailag vaknak lenni. De még mindig jobb vaknak lenni fizikailag, mint a szívbéli vakság. Inkább a szívemmel látnék, minthogy a fizikai szememmel lássak, a szívem pedig ki legyen rekesztve. Jézus azt mondta ennek az embernek: Nem kell többé áldozatnak lenned! Mert ha így látod magad, sose fogod teljesen megvalósítani a benned rejlő lehetőségeket, hanem nyomorék maradsz.

 

Most, hogy lassan az istentisztelet végére érünk, szeretnék feltenni neked egy kérdést: Előfordul, hogy néha áldozatként tekintesz önmagadra? Vannak ilyen helyzetek az életedben? Vannak dolgok, amik megtörténtek veled. Ezt nem tagadjuk, és nem mentünk fel senkit, aki ellened vétett. De Jézus arra hív, hogy ezt az áldozat mentalitást, ezt az áldozati gondolkodásmódot tedd le az Ő kezébe, hogy ő egyszer s mindenkorra, megszabadítson tőle. Lehet, hogy most azt mondod: „De, pásztor, el se tudod képzelni, milyen igazságtalanság ért, mennyire elbántak velem gyermekkoromban.” Ez igaz, de te se tudod, én is mi mindenen mentem keresztül, vagy hogy a többiek miken mentek keresztül. És most mégis itt állunk előtted, és azt mondjuk: Eldöntjük, hogy nem leszünk többé a múltunk áldozatai. Úgy döntök, hogy nem leszek többé a múltam áldozata, nem leszek többé a körülményeim áldozata. Ez egy félelmetes gondolat, de nem kell, hogy áldozat légy! Lehetsz győztes! Ez félelmetes, ugyanakkor felszabadító, hogy igazán élhess! Az életben kaphatsz sebeket, ez benne van a pakliban. Ilyen az élet. De ne engedd, hogy a múltban történt események lekorlátozza azt, ahogy most élsz. Álljunk fel! Most dicsérni fogjuk az Urat, és imádkozunk.

 

https://www.youtube.com/watch?v=BVFFe8TYhS0&index=63&list=PLD3D5A50E3163D3E6

 

Közel hozzánk a mi Istenünk, a Csodatevő Király
Nevére meghajol, trónja elé borul a teremtett világ

Megváltónk, igaz világosság
Meghaltál, de élsz örökké
Erőd nagy, jobbod velünk
Győznünk kell, mert már Te győztél

Értünk jöttél, értünk küzdöttél és megdicsőíttettél
Feljebb az egeknél, feljebb mindennél felemeltettél

Megváltónk, igaz világosság...

Neved bennünk és előttünk jársz
Kegyelmed nincs távol, követünk, Jó Pásztor

Megváltónk, igaz világosság...

 

Felteszek neked egy kérdést. Ahogy hallgattad a mai üzenetet, és Isten szólt hozzád, érzed-e, hogy néha áldozatként gondolkodsz?  Ez nem azt jelenti, hogy nem szabad átélned többé a csalódást vagy hogy megbántanak, vagy nem szabad ezt elismerned. Segít és hasznos és jó, ha elismered, hogy megbántottak. Nem azt állítjuk, hogy a fájdalom nem valós, hiszen nagyon is valóságos. Mégis arra kérünk ma, tedd fel a kérdést: Mivel azonosulsz? Azzal a fájdalommal, azzal a szégyennel? Azzal, ami veled történt? Vagy Istentől származik a te önazonosságod, a te identitásod. Mert ma megválaszthatod, hogy áldozat leszel vagy győztes. Rajtad múlik. Lehet, hogy történtek veled olyan dolgok, amiket nem tudtál befolyásolni, de ez viszont a te döntéseden múlik. És a te felelősséged meghozni ezt a döntést: Továbbra is áldozatként élsz vagy ezt mondod: Nem! Ami velem történt azt az Úrhoz viszem, és eldöntöm, hogy győztes leszek. Úgy döntök, hogy azonosulok a menny forrásaival. Emeld fel fejed! Nézz fel az Úrra, hogy a dicső király bejöhessen! Hogy az Orcáját rád ragyogtassa, az ő ereje, az ő könyörülete, az ő kegyelme tökéletes legyen a te gyengeségeidben. Hogyha küzdesz ezzel az áldozati gondolkodásmóddal, arra kérlek, hogy tedd a kezed a szívedre, és én imádkozni fogok érted.

 

Atyám, megáldom mindezeket a testvéreimet. Szólj most hozzájuk ezekkel a fájdalmakkal kapcsolatban. Mutasd meg nekik, kicsodák ők Tebenned, mi az ő identitásuk Benned. Uram, segíts, hogy ne a múltjuk fájdalmával azonosuljanak! Ne azzal azonosuljanak, Uram, amik velük történtek! Hanem az Ő identitásuk szilárdan álljon tebenned, és egyedül benned. Jézus! Távolíts el minden szégyent, minden csalódottságot, minden fájdalmat, és lehelj életet beléjük, mert az identitásuk egyedül benned van, Uram! Köszönjük, Uram! Megáldjuk őket, Atyám. Szent Szellem, jöjj, és mozdulj, áradj rájuk.

 

Ahogy imádkoztam, azt éreztem, hogy Isten most egy bizonyos embercsoporthoz akar szólni. Nem fogom azt kérni, hogy emeld fel a kezed vagy tedd a szívedre. De ha már most is a szíveden van a kezed, akkor ott is hagyhatod. Nem fogom azt kérni, hogy gyere előre. Gyerekként vagy fiatal korodban, valaki szexuálisan zaklatott, ami megváltoztatta az önmagadról alkotott képedet. És ha ez veled megtörtént, itt állok előtted, és azt mondom: Sajnálom! Nagyon sajnálom, hogy ez történt veled. A mi Atyánk fejében ilyen soha meg nem fordult. Sose tervezett ilyet a számodra. Nem ez volt számodra az ő terve. Ez az ellenség terve volt, hogy téged meggyalázzon, és kizökkentsen abból a tervből, amit Isten elkészített számodra. És talán ezért látod magadat áldozatnak egész életedben. De ma imádkozom, hogy Isten kezdje el átformálni a gondolkodásodat, hogy már ne ez az esemény határozza meg, hiszen Isten ezt rendbe teszi. Hagyd, hogy ezzel már Isten foglalkozzon, te pedig emeld fel a fejed, talán életedben először, és nézz az Urra! Ő a Gyógyító, a Helyreállító, az a személy, aki reményt és gyógyulást hoz számodra. Ő az, aki bejön az életedbe, és helyreállít, hogy eldönthesd, hogy győztes leszel. Ez rajtad múlik! És szeretnélek ma megáldani téged, az ellenkező neműekkel való kapcsolatodban. Bármi történt is veled, megáldalak téged. Áldásként helyezem rád, hogy szabad légy azt az életet élni, amit Isten elkészített, eltervezett számodra, és többé már nem tartson fogva a múltad, hanem ma új életed legyen az Ő nevében! Atyám, mozdulj a szívekben. Bármilyen igazságtalanság történt is velük, ma helyreállnak Tebenned. Jöjj, Szent Szellem!

 

Atyám, a mai nap felemeljük fejünket és Rád nézünk. Úgy döntünk, hogy nem leszünk a múltunk és a körülmények áldozata. Úgy döntünk ma, Atyám, hogy azzal azonosulunk, amit Te mondasz rólunk. Te azt mondod, hogy mi a te drága gyermekeid vagyunk. És azt mondod, hogy felettébb győztesek vagyunk veled. Nagyobb az, aki bennünk van, mint aki a világban van. És abban az életben, amit te adtál nekünk, mi győzünk. Köszönjük, Atyám, azt a győzelmet, amit elkészítettél számunkra. És ez nem olyan győzelem, amit önmagunknak szereztünk, hanem te szerezted meg számunkra ezt a győzelmet. Dicsérünk, Uram, köszönjük, amit tettél, azt a győzelmet. Köszönjük, Jézus. Halleluja, ámen és ámen.

 

Gyertek, kiáltsunk együtt az Úrhoz! Fordulj oda a melletted állóhoz, öleld meg és mondd neki: Te győztes vagy! Tiéd a győzelem! Ámen. Dönts úgy ma, hogy nem arra fogsz nézni, amit az ördög csinál, nem a körülményekre fogsz nézni, hanem emeld fele a fejed, és az Úrra nézz.

 

Köszönjük, Uram, ezt a mai istentiszteletet, köszönjük a győzelmet, az áttörést, amit adtál. Köszönjük mindazt, amit cselekedtél!

Szerző: Hun Bol | 2018. augusztus 26.