Élet tanítássorozat

(Peter Wan)

 

4. Árvákból fiakká

 

A mai napon arról fogok beszélni, mit jelent árvákból fiakká válni. Szeretném, ha ma nem jegyzetelnétek, egyszerűen csak igyátok, fogadjátok be a kijelentést Isten szeretetéről. Ez most nem egy pontokba rendezett tanítás lesz. Tudom, hogy ez sok szorgalmas keresztény számára nehéz lesz. Én magam is szeretek úgy tanítani, hogy pontokba rendezem. Ha le is írsz valamit, nem gond, de fontos, hogy befogadd ma magadba az Atya szeretetét. Imádkozzunk!

 

Atyám, köszönjük, hogy kinyilatkoztattad számunkra az Atya szeretetét. És imádkozom, hogy ez a kijelentés valóban eljusson a szívekhez, mert az, hogy én itt állok, és beszélek, az önmagában nem képes elvégezni ezt a munkát. Csak amikor, Atyám, Te szólsz közvetlenül a szívekhez, a Te gyermekeidhez, akkor történik meg az igazi kijelentés, és ez megváltoztatja a szíveket. Atyám, imádkozom ma ezért a kijelentésért, hogy olyan módon szólj a Te népedhez, ahogy csak Te tudsz szólni. Mutasd meg nekik, hogy Te a jó Atya vagy, aki örökkévaló szeretettel szeretted őket. Jézus nevében, ámen!

 

Istennek több neve van a Bibliában. Mózes Istent El Shaddainak szólította, ami azt jelenti, hogy Mindenható Isten. Egy másik ószövetségi személy, akiről nem túl sokat tudunk, Istent Elionnak, vagyis Magasságosnak nevezte. Izrael népe Jehovának, vagy más fordítás szerint Jáhvének nevezte, ez pedig azt jelenti, hogy Ő a Nagy Vagyok, a szövetségkötő Isten. Ábrahám úgy hívta Istent, hogy Jahve Jire, a Gondoskodó Isten. De mikor Isten úgy döntött, hogy személyesen belép a teremtett világba és testben megjelenik, Jézus személyében jelent meg. Jézus pedig megmutatta nekünk a legbensőségesebb kijelentést, amit bárki megkaphat Istentől. Újra meg újra Jézus egyféle kifejezéssel beszél Istenről: „az én Atyám.”

 

A Lukács 22:29-ben azt mondja Jézus: „Én azért adok néktek, miképen az én Atyám adott nékem, országot” – Kikről beszél? Rólatok, rólunk! – A Királyságot, amit az Atya átadott a Fiúnak, a Fiú most átadja Isten gyermekeinek. Te meg én egy újfajta Királyságban fogunk élni! Minket Ő királyi gyermekekké tett ebben a királyságban. A János 10:29-ben így szól: „Az én Atyám, aki azokat adta nékem, nagyobb mindeneknél; és senki sem ragadhatja ki azokat az én Atyámnak kezéből.” A János 10:37-ben ezt mondja: „Ha az én Atyám dolgait nem cselekszem, ne higgyetek nékem.” Folytassam? A János 16:32-ben így szól: „Ímé eljő az óra, és immár eljött, hogy szétoszoljatok ki-ki az övéihez, és engem egyedül hagyjatok; de nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van.” A János 14:31 ezt mondja: „De, hogy megtudja a világ, hogy szeretem az Atyát és úgy cselekszem, amint az én Atyám parancsolta nékem: keljetek fel, menjünk el innen.” János 16:23: „És azon a napon nem kérdeztek majd engem semmiről. Bizony, bizony mondom néktek, hogy amit csak kérni fogtok az Atyától az én nevemben, megadja néktek.”

 

Értitek, amit mondani szeretnék: Jézus újra meg újra kifejezte a legbensőségesebb kinyilatkoztatását annak, hogy ki Isten: „az én Atyám.” Ez egy radikális kinyilatkoztatás, mert az emberek mindig úgy ismerték Istent, mint a hatalom és az igazság Istenét. De az a kinyilatkoztatás, hogy Isten az én Atyám, teljesen különbözik mindazoktól a kijelentésektől, amiket korábban az emberek az Istenről kaptak. Ha megnézzük az ószövetséget, a zsidó történelmet, látjuk, hogy a zsidó emberek megértették, hogy Isten Atya, de senki közülük nem nevezte úgy Istent, hogy Ő az „én Atyám”. Úgy mondták, hogy „mi Atyánk”. Mert nem tudták elhinni, hogy Istennel ennyire bensőséges kapcsolatba lehet kerülni. Nem hitték, hogy Isten ennyire bensőséges kapcsolatba akar kerülni velük. De az Atyáról való kijelentést mindent megváltoztat az életünkben! Ő azt akarja, hogy mint apát, atyát ismerjük meg elsősorban, nemcsak úgy, mint bármely apát, hanem mint „az én atyámat”, Istent, aki az én Atyám. Ez így volt, mielőtt az idő elkezdődött volna, és nekünk is így kellene viszonyulnunk Őhozzá. A mi Istenünknek atyai természete van, ez az ő alapvető természete. Ez nemcsak egy szerep, amit betölt, hanem ez az, aki Ő valójában. 

 

Engedd, hogy ez a kinyilatkoztatás megérintse az életed minden területét, hogy Ő minden félelmeddel, minden bizonytalanságoddal és fájdalmaddal foglalkozni tudjon. Az életem teljesen átalakult, megváltozott, mikor kezdtem megtapasztalni az Atya szeretetét. Tíz éve vagyok keresztény, a középiskola utolsó évében tértem meg, mikor depressziós voltam, de Ő megjelent az életemben, és megmentett. Tudtam, hogy Jézus szeret, és talán arról is hallottam, hogy az Atya is szeret, valahogy mégis az volt bennem, ahogy az ének mondja: „Jézus szeret, jól tudom, a Bibliában olvasom.” De az Atya? Ebben már nem vagyok olyan biztos. Majdnem olyan ez, mintha az Atya alig várná, hogy elpusztíthasson, elítélhessen, de Jézus odaáll, valahol a mennyben odatartja a kezét az Atya elé, és azt mondja: „Kérlek, Atyám, ne tedd. Inkább magamra veszem a bűneiket, csak ne pusztítsd el őket.” Sokszor így gondolunk az Atyára. Neked is ilyen képed van Őróla?

 

Ahogy egyre érettebbé váltam a hívő életemben, és olvastam a Bibliát, rájöttem, hogy Isten kezdettől Atya volt, méghozzá olyan Atya, aki örökkévaló szeretettel teljes. Tavaly részt vettem Szingapúrban egy „Atya szíve” konferencián Chang, Jaclyn és Jon pásztorokkal, Peggyvel, Chaijal és még néhány emberrel a gyülekezetünkből, és egész héten az Atya szeretetéről hallhattunk, egyszerűen megtapasztalhattuk az Atya szeretetét. Ez nem olyan volt, mint a Királyság Kultúrája Konferenciáink, nem voltak döbbenetes csodák, nem keltek fel az emberek a tolószékekből, de megtapasztalhattuk az Atya szeretetét. Teljesen át tudott járni, át tudott itatni minket az Atya szeretete ezen a héten. Emlékszem, utána hazajöttünk Tajvanba, és összehívtam mindazokat az embereket, akik a tanítványaim, együtt vacsoráztunk, mert valamit meg akartam osztani velük. És azon a délutánon, a szobámban imádkoztam: „Uram, miről beszéljek nekik?”És az Úr azt mondta: „Azt oszd meg velük, amit tanultál, amit megtapasztaltál az én szeretetemből, az Atya szeretetéből.” Tehát a szobámban voltam, dicsértem az Urat, és azon gondolkodtam, miről beszéljek, és abban a pillanatban az Atya szeretete teljesen meggyógyított a sebeimből. Mikor az Atya szeretete betölt, az egy akkora szeretet, hogy nem tarthatod magadban, úgy érzed, hogy majd ki robban belőled ez a szeretet. Még sose éreztem ezt.

 

Fogtam a telefonomat, és üzenetet küldtem anyukámnak. „Anya, szeretlek! Olyan csodálatos anyuka vagy. Nagyon köszönöm, hogy szeretsz, és gondoskodtál rólam. Köszönöm, hogy ilyen jó anyuka vagy.” Apukámnak is írtam egy e-mailt: „Apu, szeretlek! Olyan csodálatos apuka vagy, köszönöm, hogy gondoskodtál rólunk. Mikor fiatal voltam, sose kellett a pénz miatt aggodalmaskodnom, mert te keményen dolgoztál, és mindent megadtál nekem, csak kérnem kellett.” Tehát megírtam anyukámnak az smst és apukámnak az e-mailt. Aztán folytattam az imádkozást. Tíz perc múlva felhívott az anyukám, és megkérdezte: „Peter, minden rendben? Beteg vagy, kórházba kerültél, esetleg műtét előtt állsz? Mi történt?” És az mondtam: „Nem, anya, én csak szeretlek.” „Miért mondod, hogy szeretsz?” „Hát, mert tényleg szeretlek. Betöltött engem a mennyei Atyám szeretete.” És az apukám visszaírt. Ő olyan vicces ember. Ezt írta: „Köszönöm, fiam. De van néhány dolog, amiben változnod kéne…” Tipikus kínai apuka. Amikor ezt olvastam, nevetni kezdtem. Mert ha pár évvel korábban olvastam volna ezt a levelet, nagyon feldühített volna: „Apa, most mondtam, hogy szeretlek. Nem tudnád csak simán azt válaszolni erre, hogy te is szeretsz, és pont? Nem tudsz úgy szeretni, ahogy kell.” Mégis, ebben a pillanatban betöltött az apukám iránti szeretet. Az történt a szívemben, hogy kezdtem képessé lenni elfogadni a földi apukám szeretetét. Korábban úgy éreztem, hogy megítél, hogy nem is tudja, hogy kéne szeretnie, de akkor felismertem, hogy ő így fejezi ki a szeretetét. És bár ez nem az a tökéletes szeretet, amit a mennyei Atya képvisel, de ő a tőle telhető legjobb módon szeret. Az Úr munkálkodik a családomban, az anyukámmal és apukámmal való kapcsolatomban. Néha eljön apukám a gyülekezetbe, beül a hallgatóság közé, és kémkedik nekem. Megkérdezi a mellette ülőt: „Te mit gondolsz a pásztorról?” Persze, nem mondja, hogy ő az én apukám. Múlt héten elment valakikkel együtt ebédelni. Elmesélte, hogy miket beszélgetett így a gyülekezeti tagokkal. Megkérdezte: „Ki ez a pásztor? Mit lehet tudni róla?” És mondták neki: „Kanadában nőtt fel, és… stb. Elmondták az egész élettörténetemet. Ő meg azt mondta: „Látom, jó sokat tudtok Wan pásztorról.” Az ebéd végén megkérdezték tőle: „És mi a vezetékneved?” Mondta, hogy: „Wan.” „Micsoda? Úgy hívnak, ahogy a pásztorunkat?” „Igen, ő az én fiam.”

 

Az Atyáról való kijelentés megváltoztatja azt, ahogy önmagunkhoz és másokhoz viszonyulunk. De mi a legnagyobb ellensége az Atya kijelentésének? Van egy dolog, ami akadályozza a gyermeki, fiúi identitásunkat, ez pedig az árva szív. Most erről fogok beszélni egy kicsit, mielőtt a fiúságra és az Atya szeretetére rátérnénk. Legtöbben nem vagyunk árvák. Chang, Jaclyn és Jon pásztorok most Mozambikban misszióznak, ahol árvák százai és ezrei vannak.  Szó szerinti árvákról van szó, akik anya és apa nélkül nőttek fel. De legtöbben nem vagyunk valódi árvák. Mégis, magunkban hordozunk egy árva szívet a bűneset következményeként. Mélyen bennünk van a félelem, az elutasítás, a magány. És abban a hazugságban élünk, hogy minket nem szeretnek. De milyen is egy árva szív?

 

Az árva szív úgy gondolja, hogy önmagáért kell harcolnia, mert senkitől nem kap segítséget. Ha bármit el akar érni az életben, azért neki kell megharcolni, úgy, hogy senki másra nincs tekintettel. Az árva szív mindig bizonyítani próbálja azt, hogy ő értékes. Ma a világ ilyen árva szívvel él. És Jézus felismerte, hogy ez az egész bolygó, ahol élünk, árva szívvel él. Ezért töltött Jézus olyan sok időt azzal, hogy megmutassa a tanítványoknak, ki az Ő Atyja. Újra és újra elmondta nekik, milyen az Ő Atyja. Arra tanította őket, hogy ne aggodalmaskodjanak az életük felől, mert az Ő mennyei Atyjuk gondoskodik róluk. Tanította őket az Atyjuk természetéről, de itt nem állt meg, az Ő Atyja Királyságáról is tanította őket. Elmondta, milyen az Ő Atyja Királysága. És azt is mondta, hogy amint az én Atyám rámbízta az Ő királyságát, én is rátok bízom azt. Amikor Jézus a szolgálata végén visszavezette a tanítványait az Atyához, tudta, hogy lesz egy hazugság, ami le fogja rombolni mindannak az alapját, amit a tanítványokban felépített az elmúlt három évben. Ez pedig az a hazugság, hogy ők árvák. Ha azt gondoljuk, árvák vagyunk, az megfoszt minket a valódi identitásunktól mint Isten gyermekei. Megakadályozza azt, hogy megvalósítsuk azt az életet, amit Isten eltervezett számunkra. Jézus azt mondja a tanítványoknak a János 14:18-ban: „Nem hagylak titeket árvákul, eljövök hozzátok.” Miről beszél? Arról, hogy elküldi hozzájuk a Szent Szellemet. A Róma 8:15 azt mondja, hogy a Szent Szellem, vagyis a Szellem, amit vettetek, nem vezet ismét a félelemre. És nem kell többé félelemben élnetek, hanem a Szellem elhozta hozzátok a fiúság szellemét, aki által kiáltjuk: Abba, Atyám! A Szent Szellem, aki mindnyájatokban benne él, ha befogadtátok az Úr Jézus Krisztust, a fiúság szelleme. És keresztényként egy mély kiáltás van a szívetekben, a szellemetekben: Abba, Atyám! Ez megerősíti a szívetekben azt, hogy kik vagytok ti az Atya számára. A szent Szellem, a fiúság szelleme eljön, hogy egyszer s mindenkorra leszámoljatok az árva szívvel. De honnan származik ez az árva szellem?

 

Az árva szív a sátánnal kezdődött. Ha olvassátok a Bibliát, abból az tűnik ki, hogy ő arkangyal és dicsőítésvezető volt a mennyben. Az Ezékiel 28 azt mondja, hogy ő a tökéletesség pecsétje volt, bölcsességgel, szépséggel teljes, és mindenki őt csodálta. Ő volt az őrangyal, aki Isten szent hegyén volt, és feddhetetlen volt minden útjában. Más szóval sátán a menny üdvöskéje volt. Őt csodálta minden angyal, talán egy kicsit irigykedtek is rá. Őneki bensőséges kapcsolata volt az Atyával. Élvezte, hogy az Atya jelenlétében élhet. De valahogy, pontosan nem tudjuk, miért, úgy döntött, hogy nem akar többé második lenni Isten után. Más szóval az Atya helyére akart állni. Az Ésaiás 14:12-14 így szól a sátánnal kapcsolatban: „Jaj, leestél az égről, fényes hajnalcsillag! Lehulltál a földre, népek legyőzője! Pedig ezt mondtad magadban: Fölmegyek az égbe, Isten csillagai fölé emelem trónomat, odaülök az istenek hegyére a messze északon. Fölmegyek a felhők csúcsára, hasonló leszek a Felségeshez! De a sírba kell leszállnod, a gödör legmélyére.” Sátán úgy döntött, hogy nem akarja, hogy Isten legyen az Atyja. Ő lett az első és végső szellemi árva. Elképzelhetitek, micsoda düh izzott sátánban, mikor kirúgták a mennyből. A Jelenések könyvéből tudjuk, hogy nagyon népszerű volt, s így mikor távozott, magával vitte az angyalok harmadát, mert azt mondta magában: Ha én nem lehetek az Atya jelenlétében, nem akarom, hogy bárki más is ott legyen. Biztos, hogy összetörte az Atya szívét, mikor látta ezeket az eseményeket. De semmi sem hasonlítható ahhoz, ami ezután történt. Sátánt és a bukott angyalait kidobták a mennyből. Az örök örömből és dicsőségből a pokolba, az örök szenvedés helyére mentek. Tudtátok, hogy a poklot Isten a sátánnak és a vele együtt fellázadt, bukott angyalainak készítette, nem pedig számunkra? Persze, a pokol valóságos, és sajnos vannak emberek, akik odakerülnek, de Isten ezt nem számunkra tervezte el, hanem a sátán és az Ő angyalai számára. Fontos eldöntened, kit követsz ebben a földi életben. Ha Istent követed, akkor végül ott leszel, ahol Isten van, de ha sátánt követed, ott leszel, ahol ő van. Tehát a sátánt és angyalait kitessékelték a mennyből, az örök örömből és dicsőségből. A sátán várta az alkalmat, hogy az Atyának a legtöbb fájdalmat okozhassa.

 

Nem tudjuk pontosan, meddig kellett várnia, de látta, hogy Isten olyat tesz, amit ő azelőtt sose látott. Sátán szemtanúja volt, ahogy Isten mindent megteremtett. Mikor Isten a mennyei, szellemi helyeken eldöntötte, hogy fizikai világot alkot, a sátán, az angyalok és a menny összes seregei látták ezt. Egyszer pedig azt látta, hogy Isten térdre ereszkedett, és saját kezébe vette a föld porát, és abból formálta meg Ádámot. Azután pedig száját Ádámhoz illesztette, és belélehelte az élet leheletét. Ádám, aki addig csak egy portömeg volt, attól a pillanattól élő teremtmény lett. Élő lélekké lett, az Atya csókja életre keltette. Ádám életének, létezésének első másodpercétől átélte ezt a csodálatos szeretetet, amit az Atya kifejezett az irányába. Mikor Ádám eszméletre tért, azt vette észre, hogy az Atya a kezét fogja. Az Atya jelenlétében találta magát. Békességben és biztonságban volt az Ő kezében. Érezte a melegséget mindenfelé maga körül, a szeretetet minden oldalról. Mikor Ádám életre kelt, egy Könyörülő és Szerető Atya arcát látta maga előtt. Ahogy az Atya Isten belenézett a szemében, el tudjátok képzelni a szeretetet, ami Ádám felé áradt. És ahogy az Atya Isten gyengéden lehelyezte Ádámot az Éden kertjének talajára, Ádám egyszer csak abban a világban állt, amit Isten az ő számára teremtett. E teremtett világ az Atya szeretetének kifejeződése volt.

 

Az apák a történelem során mindig mindent megtettek azért, hogy a gyermekeiknek minél jobb életet biztosítsanak. Ha kivándorló családból származol, akkor tudod, miről beszélek. Sok szülő kivándorolt Amerikába, Ausztráliába, Új Zélandra, és különböző más helyekre, nehéz munkákat is elvállalva, csak azért, hogy nekünk, a gyermekeknek, szebb jövőt biztosítsanak. Ezt teszi egy apa. De amit az Atya Isten itt tett, az felülmúlja mindezt. Az Atya egy egész világot teremtett azért, hogy azt gyermekeivel megoszthassa. Milyen volt az Édenkert? Szeretet, teljes bizonyosság, öröm, békesség jellemezte. Valóban egy földi mennyország volt! Valahonnan távolról sátán látta ezeket, és összezavarodott. Sose látta még, hogy az Atya ilyen módon fejezi ki szeretetét egy teremtett lény felé. Ezt a fajta szeretetet csak a Szentháromságon belül látta kifejeződni: az Atya Isten, a Fiú Isten és a Szent Szellem Isten között. Ez a tökéletes szeretet mindig is létezett, de csak a Szentháromságon belül. A Szentháromság Isten öröktől fogva a szeretet tökéletes egységében él. De a történelem során először láthatta sátán azt, hogy ez a tökéletes szeretet kijön a Szentháromságból, és egy teremtett lény felé fejeződik ki.

 

A sátán első reakciója a harag volt, mert ennek a szeretetnek a látványa csupán egy dologra emlékeztette: arra, hogy milyen bensőséges kapcsolatban volt valamikor ő is Istennel, amit most már nem élhet át. Ki ez az Ádám, ki ez az Éva, hogy ilyen nagy szeretetet érdemelnek? Mit tettek ezért? Még semmit se tettek! Isten csupán csak megteremtette, és az Édenkertbe helyezte őket, és máris szereti őket. Nem én voltam az, aki a dicsőítést vezette a mennyben hosszú-hosszú éveken át? És mikor Istenhez hasonlóvá akartam lenni, te kitessékeltél engem a mennyből, a te jelenlétedből. És most itt ez az ember és ez az asszony, akik egy napig se dolgoztak neked, egyáltalán semmit se tettek, hogy a tetszésedet elnyerjék, mégis ilyen örökkévaló szeretettel szereted őket. Mikor sátán látta, hogy Ádám és Éva milyen bensőséges kapcsolatot élvezhet Istennel, ez féltékenységgel és haraggal töltötte el.

 

De szinte ugyanilyen gyorsan múlt el a haragtól a pír az arcáról, hogy felváltsa azt egy kaján vigyor, melyhez a leggonoszabb gondolat társult. Sátán megtalálta a tökéletes lehetőséget arra, hogy bosszút álljon az Atyán. Semmi sem töri össze úgy egy apa szívét, mint mikor a gyermekei szíve ellene fordul. Amikor minden gondolata az irányukban jó, mégis egy hazugság kicsavarja ezt, és megvakítja őket az Atya szeretete és jósága iránt. És ezt tette a sátán. Odament Ádámhoz és Évához egyetlen céllal: becsapni őket és az Atya ellen fordítani a szívüket. Megkérdezte: Valóban azt mondta Isten, hogy ne egyetek a fáról? És azt mondta nekik: Isten tudja, hogy ha esztek a fáról olyanok lesztek, mint Ő. Ezért nem akarja, hogy egyetek ebből. Ez a hazugság egyenesen a pokol mélységéből származott. Ádámot és Évát Isten a saját képmására teremtette. Ők már kezdettől olyanok voltak, mint Isten. Már bennük volt Isten képe. Mégis, sátán azt mondta nekik, hogy Isten visszatart valamit tőlük. Azt mondta: Látjátok ezt a sok jó dolgot? Ezek közül az a legjobb, amit nem akar nektek adni. Nem is olyan jó Atya Ő. És ha szeretnétek ezt, nyújtsátok ki a saját kezeiteket, és vegyétek el magatoknak. Mert senki se fogja odaadni nektek. Mindent meg kell tennetek, hogy elérjétek, mit akartok. Ez egy olyan hazugság volt, ami a legárvább szívben született meg, amit a világ valaha ismert. Olyan szívben, mely azt mondja, hogy Isten valójában nem is jó, hanem valamit visszatart tőletek, ti pedig teljesen egyedül vagytok. Az a tragikus ebben, hogy Ádám és Éva pontosan azt tette, amire a sátán bátorította őket. És mikor engedelmeskedtek sátánnak, az árva szív, ami sátánban volt, most bennük is megjelent. Ahogy korábban sátán megtette, úgy Ádám és Éva is kinyilvánította Istentől való függetlenségét: Nem akarom többé, hogy Ő legyen az Atyám, saját életem, saját sorsom ura akarok lenni, szabad akarok lenni. Istentől való függetlenséget akartak, és ezt meg is kapták. Azt mondja az Ige, hogy a tékozló fiú el akarta hagyni a házat, és el is engedték, az apa nem erőltette, hogy maradjon. Ahhoz, hogy bármilyen kapcsolat jelentőségteljes legyen, nem erőltethetünk senkit, hogy benne maradjon. Az Atya Isten nem erőltette, hogy Ádám és Éva maradjon.

 

De amit nem vettek észre, az az, hogy mikor Istentől való függetlenségünket kinyilvánítjuk, akkor távol maradunk az élet forrásától is. Ilyenkor az élettől való függetlenségünket is kinyilvánítjuk. Mert az Atya Isten maga az élet forrása. Görögül az apa szó „padre,” ami szó szerint azt jelenti, hogy életadó. Mikor Ádám és Éva úgy döntöttek, hogy esznek a jó és gonosz tudásának fájáról, és ettek a gyümölcsből, akkor úgy döntöttek, hogy abból élnek. Az emberiség azóta is abból él, s nem az élet fájáról táplálkozik. Te meg én, és ezen a bolygón minden egyes ember azáltal próbál visszakerülni az Atyához, hogy megpróbál jónak lenni. Mikor Istentől való függetlenségedet kinyilvánítod, vajon mi történik? Bejön a képbe a bűn. A halál az élet hiánya, mint ahogy a sötétség a világosság hiánya. Ha el vagy választva a világosságtól, ezt az állapotot halálnak nevezik. A halál lett az a természetes állapot, ami bennük volt. Isten óvta őket korábban ettől. Azt mondta: Azon a napon, amelyen esztek a gyümölcsből, meghaltok. Isten nem fizikai halálról beszél, hiszen azon a napon, amikor ettek a gyümölcsből, fizikailag nem haltak meg. Valójában azt mondta ezzel Isten, hogy: Azon a napon, amikor esztek ebből a gyümölcsből, kinyilvánítjátok az én életemtől való függetlenségeteket, a tőlem való függetlenségeteket. És ha ezt megteszitek, akkor nem lesz részetek ebben az életben. És amikor ez megtörtént, valami meghalt bennük. Nem volt meg bennük többé az arra való képesség, hogy az Atya szeretetének teljességét megtapasztalják. Nem arról van szó, hogy az Atya már nem szerette őket. Még mindig szerette őket. Mi mást tehetett volna? Ő olyan Isten, aki maga a szeretet. Isten továbbra is szerette őket, de ők nem tudták többé teljességében megtapasztalni ezt a szeretetet, mert elszakadtak az élettől.

 

Isten tudta, hogy mivel elszakadtak az élettől, bűnös életvitelt fognak folytatni, és a bennük lévő összes jóság megrothad. Végül a bennük lévő isteni képmást is elpusztítja. Nem engedhette, hogy kinyújtsák a kezüket, és egyenek az élet fájáról abban a pillanatban, és örökké Istentől való elválasztottságban éljenek. Ehhez túlságosan is szerette őket. Bár fájdalmat okozott neki, hogy ezt kell tennie, a Biblia azt mondja, hogy kiűzte őket a kertből, de nem büntetésből, ahogy sokan gondolhatnánk, hanem szeretetből. Nem akarta, hogy teljesen elvesszenek, minden remény nélkül. Azt akarta, hogy lehetőség nyíljon a megváltásra. A kiűzetésük két rossz közül a jobb választási lehetőség volt. De mikor Ádám és Éva kimentek az Édenből, nem voltak tisztában azzal, hogy Isten szeretetből űzte ki őket. Bár Isten állatbőrből ruhát készített nekik, hogy a szégyenüket eltakarja, belül mégis mély szégyenérzet volt bennük. Úgy érezték, hogy az Atya elutasította őket, és azóta se érzi az emberiség az Atya elfogadását, hanem elutasítást élnek meg, azt, hogy ők sose lehetnek elég jók. Érezted már azt, hogy nem vagy elég jó a mennyei Atyád számára? Az emberiség mindent megpróbál, csak hogy jó lehessen. Azt gondolják, ezáltal visszakerülhetnek Istenhez. De ez még mindig azt jelzi, hogy nem a megfelelő fáról eszünk,.. Ez még mindig azt jelenti, hogy a jó és gonosz tudásának fájáról eszünk, és annak egyetlen gyümölcse se visz minket vissza az Atyához. Mert az Atya sose kérte őket arra, hogy jók legyenek, Ő csak egyet kért: hogy benne lakozzanak, azért, hogy életük lehessen. A fő elhívásunk, a fő feladatunk keresztényként nem az, hogy próbáljunk jónak lenni. Akinek ez a fő célja, az vallásos ember, aki a cselekedetekre alapoz. Az emberiség ezt már megpróbálta, minden vallás ezt kísérli meg. Csakhogy ez nem működik, nem visz minket vissza az Atyához, bármennyi cselekedetet sikerül is véghezvinnünk.

 

De akkor mi visz vissza? Az, hogy visszatérünk Istenhez, benne lakozunk, és engedjük, hogy az Ő élete áradjon bennünk. És ezáltal a jóság, kedvesség, szeretet gyümölcsei fakadnak ebből az életből. Mikor Ádám és Éva kimentek az Édenkertből, ott hagyták a fát, maguk mögött hagyták az Atya jelenlétét. Mindnyájan olyanok voltunk, mint Ádám és Éva, kimentünk az Édenkertből, az Atya jelenlétéből, és nemzedékről nemzedékre árva gyermekek módjára éltünk. Apátlan fajjá váltunk, nem azért, mert nincsenek apáink, hanem mert nem ismerjük az Atyát. Semelyikünk nem igazán tudja, hogy kell apának lenni. Általában nem tanuljuk az apaságot, nincsenek ilyen tanfolyamok. Úgy válunk apává, hogy egyszerűen gyermeket nemzünk és az megszületik. Nem nagyon tudjuk, hogyan kéne apának lennünk, és általában csak az életünkben látott mintát tudjuk lemásolni. Úgy tanulunk apukává válni, hogy látjuk, a mi apukánk milyen apuka volt. Az apukánk pedig úgy tanulta, hogy látta az ő apukáját. Általában csak lemásoljuk azt a mintát, amit látunk. De az első földműves, Ádám, apátlannak érezte magát. És nemzedékeken át az emberek apátlannak érezték magukat. Ha megnézzük a Bibliát, rengeteg nagyszerű ember van benne, de nagyon kevés jó apa. Dávid nagyszerű férfi volt. Képes volt puszta kézzel oroszlánok és medvék ellen harcolni. Istenfélő személy volt, hittel és bizalommal teljes, állhatatosan járt az Úrral. Mégis, borzasztó rossz apa volt. Ha az Absolonról szóló történetet elolvassátok, meglátjátok, miről is beszélek. Valaki egyszer ezt így fogalmazta: Ahhoz, hogy ilyen fia legyen valakinek, mint Absolon, olyan apának kell lennie, mint Dávid. És végig a Bibliában nagyszerű emberekről olvasunk, például Salamonról. Mivel sose tanulta meg, mit jelent apának lenni, egyszerűen csak lemásolta azt a mintát, amit látott. Sose fordított időt arra, hogy a fiait tanítsa, hogy megérezzék az ő tiszta szeretetét. Így amikor a fiából király lett, nem igazán tudta, hogyan kell királyként uralkodni. Mikor Salamon fia került trónra, az egész királyság kettészakadt. Az emberi faj első apukája apátlannak érezte magát. Ezért ez az árva szív nemzedékről nemzedékre öröklődött.

 

Édesapám mesélt nekem egy történetet. Az ő családja Indiában élt, ott kínai üzletemberek voltak, de Tajvanba menekültek, mikor kitört a polgárháború. Az apukám ekkor középiskolás volt, és tudjátok, Tajvanban olyan az oktatási rendszer, hogy központi felvételi vizsgát kell tenni a főiskola előtt. Elég nevetséges, de ez határozza meg, akár egy-egy ponton múlhat, hogy valakiből orvos, mérnök lehet-e vagy sem, ami persze meghatározza az egész további sorsát. Apukám látta Indiában a szegénységet, és keményen dolgozott minden nap, még csatornát is tisztított, csak hogy összeszedje a pénzt a tanulmányaira. Angolt is tanított, hogy támogassa a családját és tanulhasson is. Olyan gyerek volt, hogy bármelyik apa büszke lehetett volna rá. Mégis, mikor eljött a felvételi vizsga napja, el kellett utaznia egyedül három napra. Mikor három nap után hazatért a vizsgák után, a nagyapám ütni kezdte: Hol voltál? Miért nem maradtál itthon? Mit csináltál, játszani mentél? Apukám pedig keményen tanult azért, hogy az lehessen, amit eltervezett. Annyira szorgalmas volt, hogy be is jutott az Állami Egyetem Orvosi Karára, de nagyapám erre nem volt büszke. És mikor apukám ezt elmesélte, rájöttem, miért úgy fejezi ki mifelénk a szeretetét, ahogy szokta. Nem arról van szó, hogy ne szeretett volna, vagy most nem szeretne, de ő ezt a fajta szeretetkifejeződést látta az apjától. Így adódik át nemzedékről nemzedékre az árva szív.

 

Ádám Évát okolta a történtekért. Ádám sose vádolta a feleségét azelőtt. Korábban tökéletes egység volt közöttük. Annyira egyek voltak, hogy még bűnt se voltak képesek elkövetni egyedül, együtt követték el. Ettől a ponttól a nő és a férfi közti kapcsolat az árva szív miatt megtört. Elindult a nemek csatája. Innentől kezdve a történelem során a férfi próbálta elnyomni a nőt, a nő pedig manipulálni próbálta a férfit. Így nyilvánult meg végső soron az árva szív. Mindkét nem próbált valamit kapni a másiktól, minél többet kicsikarni belőle. A kiűzetés utáni első éjszakán életükben először Ádámnak és Évának menedékhelyet kellett találniuk. Borzasztó lehetett. Nem tudjuk, milyen volt az az éjszaka, de lehet, hogy hideg volt, lehet, hogy esett az eső vagy dörgött az ég. És Ádám és Éva mindenütt körülnézett, hogy hol találhatnának menedéket éjszakára. Lehet, hogy végül egy kis barlangra leltek, és abba másztak be. Ahogy ott ültek fázva, reszketve, életükben először tapasztalták meg az életnek ezt az oldalát: szükség, félelem, gyűlölet, zavarodottság, reménytelenség. Mindezt egyetlen szóval foglalhatjuk össze: árva szív. Ahelyett, hogy szeretet töltötte volna be a szívüket, ahogy azt Isten mindig is szerette volna, az töltötte be őket, ami a sátánban is volt: az árva szív. Az árva szíven keresztül, ami ott dobogott Ádámban s Évában, sátán, aki a végső árva, uralni akarta a földet. Azóta minden gazdasági és politikai rendszert ez az árva szív vezérel.

 

Mindenért harcolunk. Csak magunkra figyelünk oda, hogy megszerezzük, amit akarunk, mikor erre lehetőség nyílik. A szabadpiaci kapitalizmusnak -- amit mi annyira kedvelünk, ami az eddigi legjobb gazdasági rendszernek tűnik -- alapja az árva szív. Mindenki verseng mindenki mással, mivel a források és a vagyon korlátozott. Ez a kapitalizmus, a legjobb rendszer, amit eddig megalkottunk. Más rendszereket is kipróbáltunk, például a kommunizmust, de nem működött. Az eddigi legjobb rendszer a kapitalizmus, mégis, a mögötte meghúzódó irányelv az árva szív. Az árvák serege számára a kapitalizmus a legjobb mód az együttélésre. Árva világban élünk. Mit gondoltok, mit érezhetett az Atya, ahogy nézte őket az Édenből kivonulni? Biztos vagyok benne, hogy azt gondolta, bár inkább ő maga lenne megbüntetve, mint mi – így gondolkodik minden apa.  Az Atya ismerte a fájdalmat, a szenvedést, a háborúkat, az éhezést, az összetört kapcsolatokat, a nélkülözést, a szegénységet. Ugyanez az Atya vissza akarja szeretni őket az életbe. Szívében feltámadt a szeretet tornádója irántuk, amely közel volt a kitöréshez, hogy beszippantsa minden gyermekét, hogy magához visszavigye őket. Az Atya küldött hozzájuk képviselőket, költőket, királyokat, prófétákat, Isten küldötteit, hogy megjelenítsék Őt újra az emberiségnek szerető Istenként, de igazából egyikük se tudta bemutatni, milyen az Atya. Ezért elküldte az Ő Fiát.

 

Fülöp azt mondta Jézusnak a János 14:8-ban: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és az elég nekünk.” Ez az egész emberiség végső kiáltása: Mutasd meg nekem az Atyát, és az elég nekem. Bárcsak lenne kinyilatkoztatásom az Atyáról, ha igazán láthatnám az Atyát, aki szeretetből megalkotott engem, ha láthatnám, ha benne lenne ez a kijelentés a szívemben, az elég lenne. Az egész világ az Atyának ezt a kinyilatkoztatását várja. Akár tudatában vagyunk, akár nem, az a vágyakozás van mindnyájunknak a szíve mélyén, hogy lássuk meg az Atyát, lássuk azt, ahogy ránk mosolyog, elismer bennünket. Szeretnénk újra belenézni az Ő szerető tűztekintetébe, amelyet Ádám megpillantott, mikor először nyitotta ki a szemét. És a Fiú így válaszolt Fülöpnek: „Nem ismersz engem, Fülöp? Aki engem látott, látta az Atyát.” Ha tiéd a Fiú, tiéd az Atya! Ha benned van a Fiúság szelleme, akkor ez az Atya szeretetének a kinyilatkoztatása. Jézus azt mondja a János 14:6-ban: „Én vagyok az út, az igazság és az élet.” Sokan itt megállunk, de Jézus folytatja: „Senki sem mehet az Atyához, csak én általam.” Jézus az út, de az Atya a célállomás! Jézus azért jött, hogy visszavigyen minket a kegyelmes Atyához. Arra lettetek teremtve és elhívva, hogy az Atya ölelő karjaiban legyetek! Az Ő ölelő karjaiban találod a végső békességet, megnyugvást, gyógyulást, helyreállást és szeretetet. Helyre akar téged állítani a szeretetnek arra a végső helyére.

 

A tékozló fiú példázatában két fiút láthatunk, mindkettőnek rossz a hozzáállása. Egy úgy döntött, hogy elmegy otthonról, a másik otthon maradt, de a szíve távol volt az apjától. Árva szív dobogott benne. Nem értette, mi az öröksége, nem értette, mit adott neki az apa. Úgy gondolta, ő csupán egy rabszolga apja házában. Azt mondta: Ennyi éven át munkálkodtam és szolgáltalak, és te semmit se adtál nekem, még egy kecskét sem. Az apa ezen meglepődött, és azt mondta: Fiam, mindenem a tiéd. Minden, amit látsz a tiéd. Nemcsak nekem dolgozol, hanem saját magadnak, az apád munkáját, vállalkozását viszed tovább. Ez egy családi vállalkozás. Azt mondta az apa: Egy kecskét szeretnél, hogy levágd, és a barátaiddal vigadjatok? Hát, akkor vedd el, még kérned sem kell tőlem, hiszen ez a te házad. Ha hazamész, nem kérdezed meg az apukádat, hogy kinyithatod-e a hűtőt, hogy egyél valamit. Egyszerűen csak fogod és eszed. És ha valami elfogy, szólsz az anyukádnak: Anyu, elfogyott a gyümölcs. Talán furcsán hangzik, de ezt jelenti valaki fiának vagy leányának lenni. Örülni fogok, ha egyszer majd lesz egy fiam és lányom, és azt mondják: Apa, elfogyott ez vagy az. Hiszen ez azt jelzi, hogy úgy tekintenek rám, hogy én gondoskodom róluk. A tékozló fiú példázatában minkét fiú elveszett, mindkét fiúnak összetört a szíve. De melyik állt helyre végül? Az, amelyik a történet végén az apa házában volt. A történet végén az egyik fiú kinn volt, és nem volt hajlandó bejönni, miközben a másik újra otthon volt, az apa szerető karjaiban. Az a fiú állt helyre végül, aki az apa karjai közt találta magát.

 

A mai istentisztelet végén arra szeretnélek titeket kérni, hogy csukjátok be a szemeteket. Az Atya ki akarja nyilatkoztatni ma irántunk az Ő szeretetét. Tehát legyen most becsukva a szemetek, meghajtva a fejetek, senki se nézegessen körbe. Nem kérem, hogy gyertek előre, maradjatok ott, ahol vagytok. Isten ma itt van. Az Atya nincs messze. Nem olyan apa ő, aki távol áll. Nem olyan apa, aki haragszik rád. Ő nem csalódott benned. Azt mondja, hogy semmit se tudsz cselekedni, hogy jobban szeressen, és semmit, hogy kevésbe szeressen. Szeret téged, mert szeret téged. Azért szeret, mert szeret. Mert a szeretet Ő maga! Az a természete, hogy szeret, és mindig az Ő szeretett gyermeke maradsz. Az Ő szeretete nem változik, 100%-osan szeret téged. Nem szeret jobban attól, ha jobb leszel, hiszen már most is 100%-osan szeret. És ha nem is tervezed, hogy jobbá válj, akkor is 100%-osan szeret. Mert szeret, a szeretet Ő maga. 100%-osan szeret, akkor is, ha nem akarsz vele járni. Nem hisz abban, hogy megszégyenítéssel kéne rávennie, hogy vele járj. Még ha nem is jársz vele, akkor is szeret 100%-osan. Mert ez az Ő természete, minden körülmények közt, minden időben szeret. Szeretete nem változik. De ami változik – mondja az Atya – az az a képességed, hogy a szeretetemet fogadd. És ma szeretném megnövelni ezt a fajta képességeteket. „Azt a kihívást intézem feléd – mondja az Atya – hogy nyisd ki felém a te szíved, és akkor többet tudsz majd megtapasztalni az én szeretetemből, mint valaha azelőtt. Nyisd meg a szíved, add nekem a te szíved! Bármi akadály is van közöttünk, add át nekem, és én azt elteszem az útból, mert szeretlek, úgy, ahogy most vagy. 100%-osan szeretlek, úgy, ahogy most vagy. Szeretlek, ahogy most vagy, ezért fogadd az én szeretetemet! Te vagy az én szeretett gyermekem, akit arra alkottam, hogy végtelenül szerethesselek. Ezért választottalak ki, ezért alkottalak, ezért adtam rád az én szeretetemet, hogy úgy élhess, mint akit végtelenül szeretnek. Olyan radikális ez a szeretet, hogy eldobhatod minden elképzelésedet arról, hogy milyen a szeretet. És végtelenül foglak szeretni életed minden napján, mert nem változom, ilyen vagyok, mindig is ilyen leszek. Mindig is a te szerető Édesapád leszek! Lehet, hogy viszonzod a szeretetemet, olyan végtelenül fogsz engem szeretni, amilyen végtelenül én szeretlek téged és a körülötted lévőket. Ismerd fel, hogy csak annyira leszel képes szeretni engem, amennyire hajlandó vagy fogadni az én szeretetemet. Nem tudsz engem szeretni addig, amíg el nem fogadod a szeretetemet irántad. Azért szeretsz, mert én már előbb szerettelek. És ma jön feléd az én szeretetem, hogy megszabadítson téged önmagadtól, abból, ahogy látod önmagad, önmagadról alkotott kicsinyes gondolkodásodtól. Árad az én szeretetem, hogy megszabadítson az elvetettségtől, a szégyentől, az alacsony önértékeléstől. Helyreállít mindent, áttör a szívedben minden gátat, s mindent eltávolít, ami eddig lenyomott. Ha félelem van benned ma, van megoldás, mert az én tökéletes szeretetem kiűz minden félelmet. Ahol elhalad az én szeretetem, ott nincs félelem, csak nyitott szív. Ha valaha úgy érezted, hogy magányos vagy, hogy senkit se érdekel a sorsod, tudd meg, hogy nem vagy árva, hanem szeretett gyermekem vagy! Ez vagy te!"

 

Atyám, jöjj a te szereteteddel. Tölts be most minden szívet a te szereteteddel, Uram! Távozzon el a testvéreimből az árva szív a te szereteted által. Még jobban áraszd ki a te szeretetedet. Az Atya szeretetének kinyilatkoztatása töltse be a szíveket, és változtasd meg őket! Még többet, Atyám! Szeresd őket, áraszd ki ezt a szereteted. Ők a te szeretett gyermekeid. Itt vagyunk mi, a te szeretett gyermekeid, és itt van a te szereteted, hogy elűzzön minden félelmet, kiűzzön minden árva szellemiséget. Atyám, ma rád nézünk, csak rád egyedül. Senki másra nem nézünk, akitől elfogadást remélhetnénk. Csak rád nézünk, Atyám! Töltsd meg a mi szívünket szeretettel, Uram!

 

Most szeretnék feltenni nektek még egy kérdést. Hányan vagytok itt olyanok, akik nem emlékeztek arra, mikor mondta utoljára földi apukátok, hogy büszke vagyok rád, gyermekem! Mikor mondta utoljára, hogy csodálatos felnőtt hölgy vagy csodálatos fiatalember lett belőled? Érzem, hogy az Atya azt mondja nektek ma, hogy ha soha nem hallottad ezt a te földi apádtól, ezt most megkapod a mennyei Atyától. Ezt mondja most neked! Vedd át ezt, ne tiltakozz ellene! Ne harcolj, ne vitatkozz vele. Ne mond azt, hogy „de”! Vedd át! Ugyanezt a kinyilatkoztatást élte át Jézus, mikor bemerítkezett: Ez az én szeretett Fiam, akiben én gyönyörködöm! Ugyanez a kinyilatkoztatást adja most neked. Azt mondja Jézus: Mert az Atya szeretett titeket, ahogy engem szeretett. Ugyanaz, teljesen ugyanaz a típusú szeretet. Töltsön be titeket az Atya szeretete most! Még többet. Köszönjük, Uram, áldunk téged. Köszönjük ezt a szeretetet.

 

Még egy utolsó kérdésem van: Fogadtátok az Atya szeretetét. Hogyan kell erre válaszolni? Mi a megfelelő válasz Isten szeretettére? Az egyetlen válasz, amit ismerek az az, hogy Istent szeretem. E szeretettornádóra az egyetlen válasz, amit ismerek, hogy viszontszeretem Őt, aki szeretett engem olyan végtelenül. Az egyetlen válasz, hogy másokat is úgy szeretek, ahogy Ő szeretett engem. Hadd fejezzem ki most az Atya iránti szeretetemet az én szívemből! Fejezd ki te is dicsőítés vagy ima által! Szálljon fel a szívedből a szeretet, ahogy dicséred Őt most e szerelmes dallal!

 

Atyám, köszönjük az irántunk való szeretetedet, ezt a végtelen, örökkétartó szeretetet. Köszönjük, hogy az árva szív helyett a fiúság szellemét adod belénk. Köszönjük, hogy a bennünk lakó Szent Szellem felkiált: Abbá, Atyám! Áldunk Téged, Uram, köszönjük, hogy szeretsz. Szeretünk, Uram, imádunk Téged. Jézus nevében, mondják Isten gyermekei, hogy ámen! Adjunk egy nagy tapsot az Atyának!

Szerző: Hun Bol | 2018. augusztus 26.